Mottó:

„Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.”

(Róm. 7.6 )

„Szeretnének-e egy olyan világban élni, ahol nincsenek törvények?” – kérdezi Kormos Tivadar a Tízparancsolatról szóló könyvében. Abban egyetérthetünk, hogy törvényekre szüksége van az emberiségnek. Ahol ugyanis nincsenek világosan lefektetett szabályok, ott az anarchia lesz úrrá. A kérdés az, hogy igaz-e, amit szerző sugalmazni akar, hogy ezeknek a törvényeknek a mózesi törvényeknek kell lenniük?

Keresztények egy csoportja ugyanis azt hirdeti, hogy miközben az üdvösségünk Jézus Krisztus által van, nem cselekedetekből (Ef. 2. 8-9, Gal. 2.16), - ami igaz is - azért a Tízparancsolat is ugyanúgy érvényben van, mind a tíz pontjával.

Tudjuk azonban, hogy az Isten által Mózesnek adott törvényeknek a Tízparancsolat csupán a kezdete, és az erkölcsi életre vonatkozik. A teljes Törvény 613 parancsolatból áll!

„A zsidók vallási életét szabályozta a ceremóniális, vagy szertartási törvény. A hétköznapjaik irányítására, a különböző peres ügyek tisztázására volt a polgári törvény, amelyek eseti meghatározással gyakorlati módon rendelkezett. Ezek a törvények mind már idejétmúlttá váltak, ezért megszűntek a mai ember számára.” – i.m.

Ha a Tízparancsolat érvényben van még ma is, akkor vajon milyen alapon, mely bibliai versekkel lehet alátámasztani a szerző fenti állítását, hogy némely részei „idejétmúlttá váltak”? Ebből az idézetből úgy tűnik, mintha a törvények többi részét a zsidók maguk alkották volna a saját részükre, pedig azokat szintén Isten adta számukra! Milyen alapon állítható tehát az, hogy a Tízparancsolat érvényben van, de a törvény többi része nem (vagy csak bizonyos részei)? Lehet-e „mazsolázgatni” a mózesi törvényekből? (A Tízparancsolat kötelező, meg még néhány, amelyikről úgy gondoljuk, a többi meg „idejétmúlt”.)

Az ÓSZ-ben teljesen más szervezeti rend alapján működött a gyülekezet, mint az ÚSZ-ben. Utóbbiban egy Főpapunk van, a Krisztus, és minden hívő pap (1 Pt. 2.9), tehát nincs külön papság. A gyülekezetnek elöljárói (pásztor, diakónus) vannak, nem papjai. Ha a kettőt keverjük, olyan nem biblikus alakulat jön létre, mint amit a Kat. egyházban is látunk. Éppen ezért egy keresztyén gyülekezet megszervezésében kizárólag az ÚSZ szabályozásai az mérvadóak. Ha a Tízparancsolatot de facto (ténylegesen) érvényesnek tekintjük, azzal teret engedünk annak, hogy a mózesi törvénykezés bizonyos pontjai beszivárogjanak a gyülekezeti életbe, olyan szertartások bevezetését okozva, melyeket az ÚSZ nem ír elő kötelezőnek. (Pl. termény-felajánlás (3Móz. 23.10), lábmosás (melyet Jézus, mint példát mutatott be (Jn. 13.15), nem mint kötelezően végzendő szertartást - szemben az Úrvacsorával), és maga a szombat, stb.)

Isten a történelem folyamán nem csak Mózesnek adott törvényeket és parancsolatokat. Már Ádámmal, az Édenkertben is közölt szabályokat, melyek közül az egyik megszegése hozta be a világba a bűnt. Nyilvánvalóan Noé idejében is léteztek valamiféle törvények, melyeknek Noé engedelmeskedett, míg az emberiség többi része nem.

Ábrahám idejében is volt törvény: „Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.” (1 Móz. 26.5)

Az kétségtelen, hogy ma is vannak Istentől rendelt parancsolatok, melyeknek engedelmeskednünk kell. A kérdés csak az, hogy mely parancsolatok ezek? A mózesi törvények? Ez akkor azonban az összes mózesi rendelkezésnek való engedelmességet jelenti, nem csak az első tízet. Figyeljük meg, hogy mit kellett tenniük a zsidóknak azzal, aki megszegte a szombatot (4. Parancsolat):

„Mikor pedig Izráel fiai a pusztában valának, találának egy férfiat, ki fát szedeget vala szombatnapon. És elvivék azt, a kik találták vala azt fát szedegetni, Mózeshez és Áronhoz és az egész gyülekezethez. És őrizet alá adák azt, mert nem vala kijelentve, mit kelljen vele cselekedni. És monda az Úr Mózesnek: Halállal lakoljon az a férfi, kövezze őt agyon az egész gyülekezet a táboron kivül. Kivivé azért őt az egész gyülekezet a táboron kivül, és agyon kövezék őt, és meghala, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek.” (4 Móz. 15.32-36)

Vajon azok a felekezetek, amelyek szerint a szombat ma is kötelező a keresztények számára, ezt a parancsot is gyakorolják?

Természetesen szó sincs ilyesmiről! Világosan kell értenünk, hogy a mózesi törvény, mint törvénykönyv teljes egészében eltöröltetett. Mi már a Krisztus törvénye alatt élünk (Gal 6.2)

„Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” (Róm. 8.2)

Gyakori felvetés, amikor valakik a Jézus Krisztus és az apostolok által adott parancsolatokon felüli terhekkel szándékoznak megterhelni újszövetségi hívőket, hogy Istenben „nincs változás, sem változásnak árnyéka” (Jak. 1. 17) és „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsid. 13.8). A Biblia ezeket írja, és ezek természetesen igazak! Jelentik-e azonban mindezek azt, hogy Isten nem adhat új, az előzőektől eltérő parancsolatokat? Mindez attól függ, találunk-e ilyesmire példát!

A zsidóknak nem volt szabad bizonyos állatokat megenniük a mózesi törvények szerint. (3 Móz. 11)

Az 1 Tim. 4.4 –ben viszont ezt olvashatjuk: „Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal”. Ha Isten változhatatlansága a törvény változhatatlanságát is jelenti, akkor hogyan értelmezzük ezt az új, az előzőt felülíró parancsolatot?

Akinek gyermeke van, (és keresztényi módon neveli őt) az jól tudja, hogy más szabályokat kell alkalmazni rájuk a különböző életkorukban, az érettségi szintjüknek megfelelően. Ahogy nőnek, bizonyos szabályok érvényüket vesztik, míg mások érvénybe lépnek, melyeket korábban nem alkalmaztunk. Ez így természetes. Mindez nem jeleni azt, hogy közben az értékrendünk változott volna meg. Hasonlóképpen: ha Isten új törvényt vezet be, valamely régieket pedig eltöröl, az nem az Ő változását jelenti, hanem azt, hogy más szinten kezdett foglalkozni velünk.

A mózesi törvények hatálya

Vizsgáljuk meg, hogy a mózesi törvényeket – kezdve a Tízparancsolattal - Isten az egész emberiségnek adta, ahogy némelyek állítják, vagy csak Izráelnek?

Az Ószövetség szerint:

„Ezek a rendelések, a végzések és a törvények, a melyeket szerzett az Úr ő maga között és Izráel fiai között a Sinai hegyen Mózes által.” (3 Móz. 26.46)

Az Újszövetség szerint:

Pál a Róma 2 .14-ben szembeállítja a pogányokat „a kiknek törvényök nincsen” a zsidókkal, akikről viszont 9. 4-ben az mondja, hogy övék a „törvényadás”.

Világos tehát, hogy mind az ÓSZ, mind az ÚSZ szerint a törvényt a zsidók kapták.

 

Mielőtt tehát valaki arról kezd beszélni, hogy a Tízparancsolat érvényes-e ma még, először azt kellene bizonyítania, hogy érvényben volt-e valaha is a zsidókon kívül az emberiség többi része számára! Az erkölcsi törvények minden ember szívébe be vannak írva, és aki vét azok ellen, az Isten előtt bűnös. Erről beszél Pál az említett Róma 2.14,15-ben:

„Mert mikor a pogányok, a kiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényök nem lévén, önmagoknak törvényök: Mint a kik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívökbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretök és gondolataik, a melyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.”

Miért kell egyáltalán a keresztyéneknek az ÓSZ-et olvasniuk, ha az a zsidóknak, és a zsidókról szól?

Azért, mert Izráel története Isten üdvtervének kiábrázolása. Urunk a zsidókat választotta ki, hogy rajtuk keresztül mutassa meg a Megváltás tervét, amellyel az emberiséget meg fogja szabadítani a bűntől. Ha olvassuk a Tízparancsolatot, a Zsoltárokat és más ÓSZ-i könyveket, megérthetjük, hogy magunk is bűnösök vagyunk, és sohasem leszünk képesek megfelelni Isten mércéjének. Sok ember azért utasítja el a kereszténységet, mert azt hiszi – ezt hallotta -, hogy az csupa tiltásból és fenyegetésből áll. Vajon kiktől hallhat ilyesmit? Hiába tanítják azt, hogy az üdvösség kegyelemből van, ha a „külső szemlélő” ebből csak azt látja, hogy „Meg kell tartanod a Tízparancsolatot!”. Így hát ez a tan valóban „törvényeskedéssé” válik, hirdetőik szándéka ellenére.

A keresztyén is megtartja Isten parancsolatait, de ezeket örömmel teszi, a benne munkálkodó Szent Léleknek köszönhetően. A hívő ember belülről változik meg, és „terem megtéréshez illő gyümölcsöket” (Mt. 3.8).

Vizsgáljuk meg, hogy Jézus vagy az apostolok kiterjesztették-e a mózesi törvények hatályát keresztyénekre, vagy sem? Hangsúlyozzuk: a Tízparancsolat nem önmagában áll, hanem a Mózesi Törvénykönyv része!

 

A Törvény és az Új Szövetség

Nézzünk példát arra, mely megmutatja, hogy Jézus Krisztus által a mózesi törvény eltöröltetett a megtért zsidók számára is. A legjobb példa erre a papság megváltoztatása a Zsid. 7-ben.

Jézus nem volt lévita, tehát a mózesi törvények szerint nem lehetett pap. Isten ezért már jó előre gondoskodott egy másik papi rendről is, a Melkisédek szerinti papságról, Ábrahám idejében (1 Móz. 14. 18-20). Jézus személyében nekünk új Főpapunk van, Melkisédek rendje szerint. „…a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is.” (Zsid. 7.12).

Pál a 2 Kor. 3. 7-11-ben konkrétan kimondja, a törvénynek a „betűkkel kövekbe vésett” részének - a Tízparancsolatnak – a jelentősége elmúlt, és helyébe az Új Szövetség lépett.

 

Róm. 7.

^{4 „Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, a ki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.}

^{5 Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak;}

^{6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.”}

A halála után már nem ítélnek el senkit, már nincs a törvény alatt. Post mortem nem lehet senkit elítélni. Mi meghaltunk a törvénynek a Krisztus teste által, ezáltal megszabadultunk a törvénytől. Ezt jelképezi egyébként a biblikusan történő bemerítés is: meghaltunk a bűnnek (alámerítés), eltemettettünk (víz alá kerülünk), és feltámadtunk (feljövés a víz alól) új életre.

Róm. 10. 4

„Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára.”

Ezt magyarázni sem szükséges: Krisztust elfogadva a törvény megszűnt számunkra.

 

Gal. 3. 24-25

„Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.”

A törvényből érthetjük meg, hogy bűnösök vagyunk, miután azonban hiszünk, már nem vagyunk a hatálya alatt. Az apostolok által Krisztus a hívőknek is adott parancsolatokat, de ezek új parancsolatok, nem a régi törvény végzései!

Mondhatja-e valaki ezen igék olvasása után, hogy az a hívő, aki elfogadta Jézus Krisztust, mint Megváltóját bűnei alól, még mindig a törvény hatálya alatt van? Ha nem zsidó, akkor – mint már megnéztük – nem is volt a hatály alatt. Bűnös, de nem a mózesi törvények miatt. Azt jelenti mindez, hogy nem is kell foglalkoznunk a törvénnyel? Természetesen nem, sőt éppen ellenkezőleg! Hiszen „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,” (2 Tim. 3. 16). A Biblia minden egyes verséből van mit tanulnunk, és kell is, hogy tanuljunk! Isten üzenete nem bonyolult, és nem csak különleges képességekkel érthető meg. Mi, emberek bonyolítjuk túl. Minden eltorzított értelmezés abból indult ki, hogy valamikor, valaki(k) a saját elképzelései(k)nek megfelelően igyekeztek értelmezni, kiragadva bizonyos szakaszokat, másokat figyelmen kívül hagyva. Mindig a legegyszerűbb értelmezés az igaz!

 

Miért van azonban az, hogyha Krisztus eltörölte a törvényt, mégis találunk az Újszövetségben olyan parancsolatokat, amelyek a Tízparancsolat etikájával állnak kapcsolatban? Megszűnhet-e valami egészében, miközben részeiben - esetleg némiképp módosulva - mégis kötelező a keresztényekre?

Egy példával élnék erre. Tegyük fel, hogy az Országgyűlés új Büntető Törvénykönyvet alkot, melynek hatálybalépésével a régi érvényét veszti. Némely rendelkezéseket azonban szó szerint, vagy kisebb módosításokkal átvesznek a régiből. Az ügyész a vádemelés során hivatkozhat-e a régi törvénykönyvre csak azért, mert az adott szakasz abban is benne van? Természetesen nem.

Hasonlóan tehát, Urunk eltörölte a régi törvényt, és újat adott helyette, melybe átvett a régiből (pl. Róm. 13.9), újat hozott létre (1 Tim. 4.4), és némelyeket eltörölt (Kol 2 .16).

 

A szombat

Az igazi botránykövet a Tízparancsolat érvényességét hirdetők között a szombat jelenti. Az ÚSZ ugyanis a 10 parancsolatból 9-et újra hatályba helyez különböző helyeken, kivéve a szombatot.

A már az imént említett Kol 2 .16 („Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában”) elég kellene, hogy legyen a „szombat dolgának megítélésében”, azonban a továbbiakban külön szeretnék még foglalkozni néhány olyan igeszakasszal, amelyet a Tízparancsolat és a szombat keresztényekre való érvényessége mellett szoktak felhozni.

 

Megnéztük már az előzőekben, hogy a Törvény Izráelnek adatott, nem az egész emberiségnek. (3 Móz. 26.46).

Nézzük meg ezen belül a szombatot külön. A törvény második kihirdetése során (5 Móz. 5) a 4. Parancsolathoz az alábbi kiegészítést fűzte Isten:

„És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Égyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.” (5 Móz. 5.15 )

Miért adta tehát az Úr a szombatot? Hogy megemlékezzenek a zsidók az Úr teremtő munkájáról (2Móz. 20.11) és, hogy visszaemlékezzenek az Egyiptomból való szabadulásukra. Az előbbi vonatkozhat az egész emberiségre, utóbbi azonban csak Izraelre.

 

Mt. 5.17

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.”

Igen gyakran ebből a versből csak annyit idéznek, hogy „nem jöttem, hogy eltöröljem”. Nem szabad azonban semmit a szövegkörnyezetből kiragadva értelmezni!

Mások a teljes verset idézik, azonban a „betölteni” igének más jelentést tulajdonítanak. Úgy értelmezik, mintha ez azt jelentené, hogy Jézus is követte (betöltötte) a törvényt, ezért nekünk is ezt kell tennünk.

Nézzük meg, hogy mit mond a szótár erről a szóról:

Betöltsem πληρόω (pléroó)

1) megtölt, teletölt, feltölt; teljessé tesz

2) jóllakat, kielégít

3) végrehajt, teljesít

4) befejez

passzív alak:

5) megtelik, eltelik, megelégszik

6) teljesül, megvalósul, beteljesedik

7) eltelik (idő); betelik (létszám)

Azzal tehát, hogy Jézus betöltötte a törvényt, azt üzente, hogy végrehajtotta, megvalósította, teljessé tette; egyszóval: befejezte.

Az autós példa: ha egy gyorshajtót a rendőr elenged (kegyelemben részesít), utóbb meg kell-e tartania a törvényt annak az autósnak? Igen! A példa azonban nem jó, mert Krisztus áldozata és Isten kegyelme nem csak egy adott esetre, hanem minden bűnre, és örökre szól: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” (Róm. 8.1-2 )

Az egész ÓSZ 1 Móz. 3.16-tól Malakiásig az Ő eljövetelét készítette elő. Benne váltak teljessé, amit a próféták mondtak, és így értelmezhető a rákövetkező vers is: „Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.” (Mt. 5.18). Meddig nem múlik el a törvényből egy pontocska sem? „a míg minden be nem teljesedik”. Ezek pedig Jézus Krisztusban teljesedtek be, ő az aki betöltötte őket. Innentől Urunk már új parancsolatokat adott, tehát már nem vagyunk a régiek hatálya alatt.

 

Mt. 24.20

„Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon:”

A Mt. 24-ben Jézus az ún. „Nagy nyomorúság”- ról és az azt megelőző eseményekről beszél. Az érv az, hogy ennek okán ez mindenkinek szól, nem csak a zsidóknak. Ha pedig mindenkinek, akkor nyilván mindenkire érvényes ma is a szombat megtartása, különben miért lenne említve?

Nézzük meg azonban a párhuzamos verset a Márk 13. 18-ban:

„Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.”

Mi az, ami itt hiányzik? A szombat!

Itt van szükség egy kis háttérismeretre az Evangéliumokról. Tudni kell, hogy a Máté által lejegyzett Evangélium a zsidók számára készült, amit bizonyít a sok ÓSZ-i idézet, utalás. Ellenben a Márk általi Evangélium a pogányok (nem zsidók) részére íródott elsősorban, ezért nincsenek is benne hivatkozások a zsidók szent irataira, hiszen a pogányok számára ennek nem is lenne értelme. Sőt, néhány dolgot ezért számukra külön el is kellett magyarázni.

A zsidóknak szombaton nem szabad dolgozniuk, ezért futkosni sem nagyon szerettek ekkor. Számukra tehát van értelme a „futástok ne szombatnapon legyen” kijelentésnek, míg a többiek számára nincs, ezért Márknál nem is szerepel. Ez tehát csak egy példa, amely a zsidóknak érthetőbbé teszi a dolgot, nem pedig arra való utalás, hogy a keresztyéneknek is meg kell tartani a szombatot..

„Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.” (Zsid. 4.9 )

Érdemes elolvasni az egész 4. fejezetet! Ez az igeszakasz egyáltalán nem a szombatnapról szól, hanem arról, hogy kik mehetnek be Isten nyugalmába. Ehhez pedig mindössze példázatul szolgál a szombat említése. Miért? Kiknek íródott ez a levél? A zsidóknak. Hát ezért használja a szombatot példának.

 

Mt. 12.

5 „Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek?

6 Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt.

7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat.

8 Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia.”

(Mt. 12.5-8)

Ebből a szakaszból általában csak a 8. verset szokták idézni olyan értelemben, hogy a szombat megtartására szólít fel bennünket Jézus. Pedig a lényeg a 7.-ben van: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”. A zsidók szombaton szokták bemutatni az áldozatokat Istennek. Jézus önmagát áldozta fel bűneinkért, így a régi áldozati rendet eltörölte. Valószínűleg ez is lehetett az oka (bár biztosan nem tudhatjuk), hogy a szombatot nem erősítette meg újra az ÚSZ. Ilyen értelemben szemléljük tehát a 8. verset: Jézusnak van hatalma a szombat törvénye felett, hogy eltörölje azt.

 

Kormos Tivadar írja (i.m):

„Miért is változtatta volna meg Isten a negyedik parancsolatot, ha az egész Tízparancsolat ma is érvényes? Azt hiszem, minden keresztény felekezet egyetért abban, hogy az erkölcsi törvény a 21. században is nagyon fontos, és be kell tartani. Ha a tízből kilencet elfogadunk, mint életünk zsinórmértékét, akkor arról az egyről miért gondoljuk azt, hogy Isten megváltoztatta?!„

Sajnos a szerző téved, és a Tízparancsolat egésze nem érvényes ma már. Úgy tűnik a szerző nem érti, vagy nem akarja megérteni a lényeget: Isten nem változtatta meg a negyedik parancsolatot, (és emberek sem változtatták meg) hanem az egészet eltörölte, és adott helyette újakat. Ezek között szerepel a Tízparancsolatból kilenc, de a szombat hiányzik. Az erkölcsi törvények, amelyeknek engedelmeskednünk kell az Újszövetségből valók, nem a Tízparancsolatból, annak ellenére, hogy abban is megtalálhatók.

Értelmetlen az ÚSZ-ben konkrétan a szombatot eltörlő, vagy áthelyező verseket keresni. Jézus ugyanis az összes törvényt eltörölte, nem csak a negyediket, és helyettük adott újakat.

Nem bűn megtartani a szombatot, de nem is kell vagy kötelező. Erre int a Kol. 2 16: „Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában” .

Az idézett mű szerzőjének szava visszahull fejére: „Semmilyen világi vagy egyházi hatalomnak nincs joga ahhoz, hogy az Isten rendelkezését megváltoztassa!” Bizony nincs! Márpedig ha Jézus Krisztus Új Parancsolatokat adott, Új szövetséget kötött, akkor senkinek nincs joga ezt nyakatekert érveléssel megváltoztatni.

 

Egyébként az első jeruzsálemi zsinat már korán és minden kétséget kizáróan eldöntötte a mózesi törvények érvényességének kérdését. (ApCsel 15). Az apostolok azért gyűltek össze, hogy véglegesen határozzanak ebben a kérdésben. Voltak ugyanis olyan tanítók, akik a zsidó törvények és szokások követésére akarták rávenni a nem zsidó megtért keresztyéneket. A gyűlés így határozott:

„Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!” (Apcsel. 15.28-29). Ebből a felsorolásból pedig a szombat látványosan hiányzik, pedig ha fontos lett volna, akkor valószínűleg inkább ezt említik meg, mint a „fúlva holt állatokat”.

Az a magyarázat, hogy azért hiányzik, mert ez akkor természetes volt, egyszerűen légből kapott. Sem az ÚSZ-ben, sem a későbbi feljegyzésekben nincs nyoma annak, hogy a keresztyének valaha is szombaton tartották volna az Istentiszteleteiket. Azért, mert Pál szombaton a zsinagógákban tanított, még nem jelenti azt, hogy az Istentiszteleteiket is akkor tartották a keresztyének. A zsidók szombaton voltak a zsinagógában, ezért volt ott Pál is ekkor.

 

Szombat vagy vasárnap

Szorosan kapcsolódik a tárgyhoz a pihenő és Istentisztelet napjának kérdése a keresztények számára, ezért külön kitérnék rá. A Tízparancsolatot ma is érvényben lévőnek vallók természetesen ragaszkodnak hozzá, hogy szombaton kell lennie, nem vasárnap.

Szögezzük le, hogy az ÚSZ nem ad parancsolatot az Istentisztelet napjára, így lehetne akár szombaton is. Mindjárt megnézzük, hogy miért tartják a keresztények mégis a vasárnapot a fő Istentiszteleti napnak.

Egyes írásmagyarázók a vasárnap bevezetését Konstantin római császár, és az általa összehívott nikaiai zsinat (325) nyakába akarják varrni, mondván, hogy ő iktatta törvénybe erőszakkal a vasárnapi napot a szombat helyett. Azt kellene tehát feltételeznünk, hogy a keresztények majd 300 évig szombaton tartották az Istentiszteleteiket? Ez azonban nem igaz! Sőt, azért lett vasárnap az Úr napja, mert a keresztények ekkor tartották Istentiszteleteiket, és tudjuk, hogy Konstantin tette a kereszténységet a Római Birodalom hivatalos vallásává.

A zsidók megtartották a hét napos ciklust a teremtésre emlékezve, de a heti felosztás a görög és római korban ismeretlen volt az egyház I. századi megalapításáig. Sem az apostoloknál, sem az első egyházatyáknál, sem a korai egyházban nem lelhetünk fel összefüggést az Úr napja és a zsidó szombat (sabbat) között. Az Istentisztelet napjának gondolata eredhet a sabbat-ból, de az ÚSZ világos tanítást ad róla, hogy a mózesi törvény véget ért (a nem zsidók számára nem is volt érvényben), és a levelekben csak kilencet ismételnek meg az apostolok, a szombatot nem. A keresztények soha nem tartották az Istentiszteleteiket szombaton a Tízparancsolat miatt, és a munkavégzés tilalmát se követték. Bár ezt a vasárnap ellenzői hevesen támadják, az egyetlen logikus magyarázat erre a napra az, hogy ekkor támadt fel Jézus a halálból. Nem csak ekkor támadt fel, hanem az ezt követő hat megjelenése is vasárnap történt, és a gyülekezet megalakulása, pünkösd is vasárnapra esett.

 

Az Úr napjának elhanyagolása természetesen ma is tiszteletlenség az Úr Jézus iránt, feltámadása bizonyságtételének csorbítása. Ebben a tekintetben természetesen van üzenete a 4. Parancsolatnak számunkra is. Továbbá abban is, hogy rámutat, Isten terve az ember számára az, hogy dolgozzék. Ezt Pál is megerősíti: „ha valaki nem akar (ha egyébként tudna) dolgozni, ne is egyék.” (2 Thessz. 3.10). Isten nagyon bölcsen rendezte el a dolgokat, így biztosított egy napot a pihenésre is. Azonban ennek már nem kell kötelezően szombaton lennie, de a józanész alapján is célszerű az embernek egy napot a pihenésnek – és Istennek – szentelni.

 

Végezetül azzal a verssel szeretném befejezni, amellyel Kormos Tivadar is teszi:

„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” (Jn. 14.15)

Jézus mondta ezt, amikor elbúcsúzott a tanítványaitól. De miért nem sikerül ezt jól értenie a szerzőnek?

Azt mondja tán itt Jézus, hogy „ha engem szerettek, a Tízparancsolatot - vagy a Mózesnek adott törvényeket - megtartsátok”?

Nem! Azt mondja, hogy az „Ő parancsolatait” tartsuk meg!

Kormos Tivadar írásának befejező része jól példázza, hogy milyen ügyesen lehet egy nem biblikus feltételezést logikusnak tűnő érvekkel megpróbálni bebizonyítani.

„Amíg tehát az Ószövetségben az emberen kívül, kőtáblán voltak a parancsolatok, addig az Újszövetségben a szív hústábláira írta Isten azt. Természetesen ugyanarról a törvényről van szó, hiszen a mérce minden korban ugyanaz!”

Amíg az első kijelentés igaz, és valóban, a mérce is ugyanaz: olyan, amelynek senki nem képes megfelelni. Ezekből azonban nem következik, hogy ugyanaz volna a Törvény.

Lowell Hargreawes – egyébként nagyon hasznos – előadásában így kérdez.

• Hány parancsolat van a Tízparancsolatban?

• Tíz. – válaszol a közönség.

• Akkor a keresztények nagy része miért csak kilencet akar követni ebből?

Az én kérdéseim így hangzanának:

• Hány parancsolat van a mózesi törvényekben?

• 613.

• Akkor miért akartok ti csak tízet követni ezekből?

 

Ráadásul Lowell Hargreawes előadásában még azt is állítja, hogy a keresztények vele ebben a kérdésben egyet nem értő csoportja „gyűlöli a Tízparancsolatot”. Ezek nagyon kemény szavak, melyekkel testvéreit a Krisztusban illeti. A magam részéről soha nem állítottam olyat, hogy „gyűlölöm a Tízparancsolatot”. Micsoda gondolat?! Egyszerűen csak rámutattam, hogy amit róla vallanak némelyek, az nem biblikus. Sok mindent állít még Lowell Hargreawes ezzel kapcsolatban, de mind arra vezethető vissza, hogy ő is egyenlőségjelet tesz az ÚSZ keresztényeknek szóló parancsolatai, intései és a Tízparancsolat között, mely – mint láttuk – nem igaz. Így aztán ebből von le következtetéseket, amelyek így hasonlóan tévesek.

Sajnálom, mert ettől eltekintve valóban érdekes és - főleg még meg nem tértek számára - tanulságos az előadássorozata.

Nagyon fontos!

Nem arról van szó tehát, hogy nem kell Isten parancsolatait megtartanunk, hanem arról, hogy ezek a parancsolatok az ÚSZ, és nem az ÓSZ szerint valók! Nincs olyan, hogy a mózesi törvényekből csak az első tíz érvényes, és csak annak kell megfelelni. Aki azokat akarja megtartani, annak mindet meg kell tartania! „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” (Jak. 2.10). Ezt a verset Lowell Hargreawes is idézi, de ismét kérdezem: milyen alapon állítja ő, és mások is, hogy az „egész törvény” csak a Tízparancsolatot jelenti? Kormos Tivadar is csak annyit közöl ezzel kapcsolatban – mint az elején már láttuk -, hogy „már idejétmúlttá váltak, ezért megszűntek a mai ember számára”. Ezen állításának – Bibliai! – alátámasztásával azonban mind ő, mind a hasonló tanokat hirdetők adósak maradnak.

 

Milyen kegyelmes volt Urunk, hogy ezeket a terheket levette rólunk! Miért akarnak tehát egyesek ilyen felesleges és elhordozhatatlan terheket ránk pakolni? Hangsúlyozom tehát: a Törvény nem csak a 10, hanem mind a 613 parancsolatot jelenti!

Ma is vannak tehát parancsolataink, melyeket meg kell tartanunk, de ez nem a Tízparancsolat. Ezekre az új parancsolatokra is érvényes az, hogy érdekünkben, és nem ellenünkre vannak. Hiszen Jézus maga mondta:

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt. 11.28-30)

Jézus megmutatta, hogy lehet Istennek engedelmeskedni, és nekünk valóban Őt kell követnünk. De ez sem azt jelenti, hogy az ő követése a Tízparancsolat betartása lenne.

Krisztus gyermekévé úgy válhat valaki, hogy felismeri, hogy bűnös, és a maga erejéből képtelen megszabadulni ettől. Felismeri, hogy Jézus őérte is meghalt a keresztfán. Megvallja bűneit az Úrnak, és kéri Őt, legyen az ő személyes Megváltója. Az ember részéről ezt megtérésnek hívják, míg Isten elvégzi e megtért bűnös „újjászületését” (Jn. 3.3) abban a pillanatban, ahogy ezt valaki kéri Tőle.

A megtért kereszténynek azután Isten azt parancsolja, hogy váljon tanítvánnyá, csatlakozzon egy Bibliát követő és hirdető gyülekezethez. A hívő megtérését követő cselekedetei üdvösségét már nem érintik, az mindörökre biztosított számára. Szükséges azonban még növekednie Isten Igéjének ismeretében és a keresztyén életben. Ezt hívják a megszentelődés folyamatának. Igyekeznie kell elhagyni a világi szokások közül azokat, melyek az ÚSZ szerint is bűnösek. Követnie kell a Biblia Krisztusban hívőknek adott parancsolatait, amelyek azonban nem azonosak a Tízparancsolattal!

Nem is nehéz megtartani őket, hiszen:

„Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.” (Fil. 4.13 )

„Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.” (Róm. 7.6 )

 

Felhasznált irodalom:

Charles C. Ryrie: Teológiai alapismeretek - Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány
Lowell Hargreaves előadássorozata a bibliai próféciákról: http://profeciak.com
Kormos Tivadar könyve a Tízparancsolatról (http://10parancsolat.hu/uploaded/KTkonyv.doc)