A közmegegyezésből származó istenérv

Felhasználó értékelés

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Létezik-e Isten?

Az elmúlt alkalmakon bizonyítékokat kezdtünk számba venni arról, hogy miért hiszünk. Magyarul van-e értelmes, józan ésszel is belátható, igazolható alapja a keresztyén hitnek?

Miért ne támaszkodhatnék a hit ész okokra? Hiszen mit jelent hinni? Annyit jelent, mint: igaznak tartani. Igaznak azonban csak azt tarthatom, aminek igaz voltáról meggyőződést szereztem. Vagy ész okok vagy megbízható tekintély szava által. Egy kinyilatkoztatott keresztény igazságot (pl. a Szentháromság tanát) persze csak a kinyilatkoztatás alapján, illetve a kinyilatkoztató isteni tekintély alapján hihetek el, nem ész okok alapján; de még itt is ész okok kellenek annak bebizonyítására, hogy valóban Isten nyilatkoztatta-e ki ezt a tant?

Ahol azonban nem is bibliai kinyilatkoztatásról, hanem mint az Isten léte kérdésében, alapvető hitbeli meggyőződésről van szó, ott egyenesen az ész okokon múlik minden. Isten létét nem hihetem ésszerűen, ha nem ész okok és bizonyítékok alapján hiszem. Előbb tudnom kell, hogy Isten van, csak aztán jöhet a hit mint ragaszkodás a meggyőződéshez és csak legutóbb a tekintélyi hit: az Isten esetleges kinyilatkoztatásainak elfogadása, elhívése.

Fontos: A bizonyítékoknak nem az a céljuk, hogy igazolják Isten létét, hanem, hogy megalapozzák és megerősítsék a hitünket.

 

Mivel most egy újabb fordulóponthoz értünk, nem árt egy kicsit összefoglalni az eddigieket.

Gyakran ér az a támadás bennünket, hogy mivel a tudomány már rég megcáfolta Isten létezését, ezért a hit nem más, mint érzelmileg labilis emberek mentsvára az őket ért nehézségek közepette. Ezt még el is fogadják, sót mondják is, vagy gondolják: te egy gyönge ember vagy, neked szükséged lehet az erő ilyen pótlékára, de nekem, az erősnek, aki a valóság talaján állok, nekem ugyan nincs.

Vajon ki áll azonban a tényleg a valóság talaján?

Idéztünk egy ateista professzort, aki szerint az istenhitnek nincs értelmes alapja, ellenben a materialista világkép igazolható.

A megelőző három alakalommal viszont azt állapítottuk meg, hogy nincs logikus magyarázat a materialista - „csak a fizikai valóság létezik” – nézeten belül a lét három alapvető kérdésére: az Univerzum létrejöttére, az Élet keletkezésére, és az ember személyességére. Matematikai nyelven szólva: a fizikai valóság halmazán nincs megoldása ennek a feladatnak. A 2-3-nak csak akkor van megoldása, ha kiterjesztjük az elfogadható megoldások körét a pozitív számokon túl a negatívokra is. Amíg ezt nem tesszük meg, nem találunk megoldást.

Vizsgálódásainkban kitértünk az Igazság természetére, azaz megnéztük, mi az igazság az Igazságról. Beszéltünk a manapság egyre inkább eluralkodó posztmodern világképről, melyben minden relatív, az igazság is. Sok ember napjainkban úgy gondolkodik, hogy mindenkinek az igaz, amit igaznak tart, és ebben nem lát ellentmondást.

Mi azonban megvizsgáltuk, hogy a valóság egy adott tényéről egyszerre csak egy igazság létezhet.

Ezt azért szükséges megértetni az emberekkel, mert a keresztyénséget sokszor titulálják kirekesztőnek, mert nem fogadja el mások hitét. Világossá kell tennünk azonban, hogy azzal, hogy nem értünk valakivel egyet az nem ugyanaz, mintha kényszerítenénk arra, hogy fogadja el a mi nézetünket. Vannak ma is olyan vallások, amelyek erőszakot is alkalmaznak a velük egyet nem értőkkel szemben, és a múltban a keresztény vallás nevében is követtek el ilyesmit. Fontos azonban tisztáznunk, hogy a bibliai keresztyénség nem térít erőszakosan, noha nem is ért egyet a más nézeteket vallókkal. Nem is tehetünk másképpen, mert megnéztük azt is, hogy Isten a Bibliában egyértelműen kijeleni, hogy (Péld. 21.30) „Nincs bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen.” Ha a Biblia a legfőbb tekintély az életünkben, akkor nem érthetünk egyet azokkal, akik más nézeteket vallanak. Azt viszont nem tiltja a Biblia, hogy nem szerethetjük őket, sőt kifejezetten ezt kéri tőlünk.

Tehát ott tartunk most, hogy

1) a hit az nem vak remény, nem is teremtő erő, hanem értelmes meggyőződésekbe vetett bizalom Isten iránt.

2) Az Igazság akármi is, csak egyféle lehet.

3) A materializmus által kínált megoldás a világ létrejöttére és a benne tapasztalható egyes jelenségekre az elme értelmes vizsgálatának következtetése szerint hibás.

4) Ellenben egy Teremtő személyes lény (Isten) feltételezésével a világban a fizikai szinten nem magyarázható dolgokra jó válasz adható.

Itt tartunk most.

Nem elégedhetünk meg azonban ennyivel, mert az idézett ateista professzor azt is állította, hogy az Isten létezése mellett nem szólnak jó érvek.

Nézzük meg tehát mostantól fogva néhány érvet, mely Isten létét valószínűsíti.

Ismét szeretném leszögezni, ezek nem olyan érvek, amelyek kétséget kizárólag bizonyítják Isten létezését. Aki kételkedni akar, ezután is fog tudni. A kételkedéshez ugyanis nincs szükség feltétlenül észérvekre.

Vannak, akik azért utasítják el Istent, mert látnak bizonyos problémákat a gyülekezetben. Ez azonban olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy én nem megyek el vásárolni, mert a boltban tolvajok is vannak. Ezzel egyrészt a lelki éhenhalást választja, másrészt pedig ott van szemben fellelhető szálka és gerenda esete, illetve az, hogy mielőtt eldobod a követ, hogy megkövezz másokat a vétkeikért, biztos vagy-e benne, hogy a te szénád tiszta?

Már többször hasonlítottam a bizonyítás módját egy bírósági tárgyaláshoz. Ott is az esküdteknek (vagy a bírónak) a különféle lehetséges forgatókönyvek közül azt kell kiválasztania, amelyet a feltárt bizonyítékok a legjobban alátámasztanak. Egy filozófus mondhatja azt, hogy logikailag lehetséges, hogy az áru a polcról pont beleesett a lopással vádolt személy táskájába, de egy bíróság aligha fogadja el ezt az érvelést. Ami ugyanis elméletileg lehetséges ugyan, az a valóságban korántsem biztos, hogy elegendő valószínűséggel meg tud történni.

Például kiszámolták, hogy a bibliai próféciák véletlen bekövetkeztének valószínűsége 10-972. Tehát van némi valószínűsége, mondja egy ateista, és ha van, akkor meg is történhetett. Ez azonban olyan kis valószínűség, amit másképpen nulla lehetőségűnek hívnak.

Kell-e egyáltalán istenérvekkel, istenbizonyítással foglalkozni? Hiszen valójában az, hogy Isten létezik, minden ember előtt világos. Ez szinte intuitív módon, úgymond ránézésre felismerhető minden ember számára. Olyan, mint amikor benézek a hűtőbe, akkor intuitívan, ránézésre meg tudom állapítani, hogy van-e benne tej. Ez nem igényel külön bizonyítást. A probléma olyan, mint amikor egy kisgyermek, aki nem szereti a tejet azt mondja az anyukájának, hogy „nem, nincs semmi tej a hűtőben”.

Isten kijelentette, hogy önnön létezésének ismeretét beleültette minden emberbe.

(Róm 1:19) Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennük; mert az Isten megjelentette nekik

(Zsolt 19:2) Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.

Nincs tehát mentsége egyetlen embernek sem, hogy nem tudott Istenről. Amikor elé kell majd állnia, ezzel senki nem érvelhet. Ellenben arra kell válaszolnia, hogy miért nem hitt Neki, ha tudott Róla!

A helyzet tehát nem az, hogy az emberek nem tudnak Istenről, hanem az, hogy nem akarnak tudni Róla. Ezért inkább nem is akarnak gondolkodni Róla, mert amiről nem gondolkodom, az nem is hat rám – vélik. Ez azonban struccpolitika, és nem igazán válik be.

Ezért aztán szükséges lehet az embereket újra ráébreszteni Isten valóságára. Ettől még nem fognak hinni, de hozzásegítheti őket a hitre jutáshoz.

A MÓDSZER

Mielőtt elkezdenénk konkrét istenérveket vizsgálni, szeretném bemutatni azt a módszert, amit használni fogunk hozzá.

Ezt a módszert deduktív érvelésnek hívják, és a helyett, hogy elméleti magyarázatába fognék, inkább bemutatom, hogy mit jelent ez.

A formális logika szabályai szerint előzetes kijelentéseket, ún. premisszákat fogunk tenni, amelyek ha megállják a helyüket, önként folyik belőlük a következtetés.

Például:

(p1) Minden madár gerinces

(p2) A veréb madár

K: A veréb gerinces

(p1) minden bogár rovar

(p2) a szarvasbogár bogár

K: a szarvasbogár rovar.

Ha a premisszák igazak, és megfelelő közöttük a logikai kapcsolat, akkor a következtetés is igaz. A cáfolathoz a premisszákat, vagy a köztük lévő összefüggést kell cáfolni.

Hibás érvelések:

(p1) Minden politikus hazudik

(p2) Károly politikus

K: Károly hazudik.

(p1) Minden sárgarigó sárga

(p2) Láttam egy sárga madarat

K: amit láttam, az sárgarigó volt

(p1) Minden madár gerinces

(p2) 2 + 2 = 4

K: A veréb gerinces

ISTENÉRVEK

A különféle, Isten létezését bizonyító érveket számtalanszor végiggondolták és rendszerbe szedték már az emberiség komoly gondolkodói.

Az Istenérveket három fő csoport szerint fogjuk tárgyalni. Vannak, amelyek a tapasztalati, természeti világ megfigyeléséből indulnak ki, ezeket fizikai, vagy természet­tudományos istenérveknek nevezzük. Általában ezekről folyik a legtöbb vita, és a nagyközönség is ezekről szokott legtöbbet hallani. Én azonban most ezekkel kevéssé szeretnék foglalkozni.

Vannak érvek, amelyek az ember lelkivilágának jelenségeit veszik szemügyre és bizonyos erkölcsi megállapításokból, vonják le a következtetést, hogy személyes Istennek léteznie kell. Ezek a morális, erkölcsi istenérvek.

Legszilárdabbak és legáltalánosabb érvényűek a bölcseleti, a metafizikai istenérvek; de ezek a legelvontabbak és legnehezebbek is. Ezek átfogó bölcseleti, gondolkodásbeli jellegűek, amelyek nem a teremtett világ egy-egy részének, hanem az összes létező dolgok legáltalánosabb tulajdonságainak megfigyeléséből indulnak ki és ebből a megfigyelésből vonják le azt a következtetést, hogy az anyagi és emberi világ nem létezhetik magától, hanem kell lenni egy világfeletti alkotónak.

I . Erkölcsi, vagy morális Istenérvek

1)  Közmegegyezésből (általános ismeretből) származó istenérv

(p1) Minden nép, népcsoport, törzs, aki valaha létezett a földön, hitt valamely természetfölötti erő létezésében.

(p2) Amit az emberiség, a népek túlnyomó része igaznak tart, annak valós alapjának kell lennie.

K: Tehát a természetfölötti hatalom létezésének igaz dolognak kell lennie.

Megjegyzés: amikor az emberiség általános isten-ismeretéről beszélünk, akkor ezen természetesen nem kizárólag a Biblia Istenét értjük. Arról van szó, hogy be lehet-e bizonyítani, hogy minden nép alapvetően hitt valamiféle természetfeletti létezőben?

Lássuk e tételeket egyenként.

(p1) Az összes népek ismerték Isten, még ha másnak nevezték is.

Az emberi értelem s a gondolkozás törvényei az összes népeket Isten ismeretére vezették. Az isteneszme éppoly általános, mint maga a gondolkozás. Az antropológia (embertan) és a néprajz legnevesebb képviselői egyetértenek ebben..

Az egyik híres antropológus, Cornelis Tiele, például így ír: „Az az állítás, hogy vannak népek vagy törzsek, amelyek nem ismerik a vallást, vagy helytelen megfigyelésen, vagy fogalmi zavaron alapul. Nem találtak eddig egyetlen népet, egyetlen törzset sem, amely nem hitt volna felsőbb lényekben, s az utazókat, akik ennek ellenkezőjét állították, később éppen a tények cáfolták meg. Ennek folytán teljesen jogosult az az állítás, hogy a vallás legáltalánosabb értelemben véve az emberiség egyetemes jelensége.”

Egy másik szintén elsőrangú antropológus, Oscar Peschel szerint: „A kérdésre, hogy találtak-e bárhol a földön olyan néptörzset, amelynek ne volnának vallási eszméi és mozgalmai, határozottan tagadó választ kell adnunk”.

Müller Miksa szerint: „…Ma már, mint biztosat állíthatjuk, hogy minden kutatás ellenére sehol olyan emberi lényeket nem találtak, akiknek ne lett volna a maguk mód-ja szerint vallásuk”.

Ezek a tudósok, akiket idéztem, még a XIX. században éltek, de addigra már kijelenthetjük, hogy ismerték a föld népeinek túlnyomó részét, ha nem mindet. Az azonban biztosan állíthatjuk, hogy azóta sem adtak hírt egyetlen olyan népről sem, amelynek ne lett volna valamiféle vallása. Én legalább is nem akadtam rá ilyen híradásra.

Ezt az állítást azt gondolom nyugodtan bizonyítottnak, vehetjük: minden nép rendelkezik-rendelkezett valamilyen isteneszmével.

Persze azóta számos azon emberek száma, akik szándékosan elutasítják Isten létezését, de a kezdetektől ez nem így volt. Ők ateistává váltak, de a népnek, ahonnan jönnek ezt megelőzően mind volt valamilyen vallása.

(p2) Amiben az emberiség túlnyomó része megegyezik, csak természetes józan ész következtetése lehet.

Induljunk ki onnan, hogy minden általános rendnek és egyezésnek valami közös alapjának és okának kell lenni. Lehetetlen, hogy az emberek százmilliói józan, természetes gondolkozásukat követve mind az Isten elfogadására jutottak volna, ha ennek a megegyezésnek nincs közös és igaz alapja.

Mármost mi lehet ez a közös alap?

1) vagy egy óriási és általános tévedés,

2) Vagy valamely óriási világcsalás,

3) vagy az igazság természetes kényszerítő ereje, a gondolkozási törvények alkalmazása folytán szükségképpen előálló Isten-eszme. Más lehetőség nincsen.

A közmegegyezés forrása nem lehet közös tévedés

Lehetséges, hogy valamiben minden ember gondolkozó képessége megegyező eredményre jusson, és az mégse legyen igaz? Azt gondolhatnánk: igen. Hiszen hányszor tévedett az egész világ! Az emberek pl. évezredeken át meg voltak róla győződve, hogy a Nap és a csillagok forognak a Föld körül, nem pedig a Föld a Nap körül! Ez mégis tévedés volt. Nem lehetséges-e tehát, hogy ugyanígy tévedjen az emberi elme, amikor a világrend okául az Istent, a Teremtőt tételezi fel?

Óriási azonban a különbség e két dolog között. Mert először is szigorúan véve az emberiség akkor sem tévedett, mikor a Napnak s csillagoknak mozgásában hitt a Föld körül. Mert a Nap viszonylag csakugyan a Föld körül mozog. Mozgás annyi, mint helycsere. A Nap pedig csakugyan folyton cserél helyet a Földre nézve. Hogy aztán melyik az abszolút mozgó és melyik a pusztán viszonylagosan mozgó: erre nézve a emberiség tévedhetett, de nem mintha az ész vezette volna ebben félre, hanem egyszerűen, mert nem is nagyon gondolt rá, nem tett különbséget az abszolút és relatív mozgás között; figyelme erre a kérdésre nem terjedt ki.

Nem lehet azt mondani, hogy az emberiség mindenkor szilárdan hitte volna a Nap és a Föld folytonos viszonylagos helyváltozásra nézve, hogy éppen a Nap az, amely abszolút mozgásban és a Föld az, amely abszolút nyugalomban van. A Nap „mozog” az égen, csak ennyit tudtak; hogy abszolút vagy relatív mozgással-e, ezt a kérdést fel sem vetették. Erre nézve semmi esetre sem volt az emberek közt „közmegegyezés”. Feltehetjük, hogyha az ókor valamely komoly, művelt gondolkodója, pl. Arisztotelész vagy Platón előtt felvetette volna valaki a kérdést: biztos-e benne, hogy csakugyan a Nap forog a Föld körül és nem fordítva, bizonyára azt felelte volna: ezt bizony nem tudom, ezen még nem gondolkoztam, de nem tartom lehetetlennek. Szóval: a megegyezés csak a viszonylagos mozgásra vonatkozott és ebben tévedés nem is volt.

Azzal is felelhetnénk a fenti ellenvetésre: abban mindig tévedhet az emberi elme, aminek helyes megismerésére nemcsak következtető képesség, hanem bizonyos bonyolultabb fizikai ismeretek is szükségesek. Amennyiben ezeknek hiányában ítél, tévesen ítél, de ez még nem bizonyít semmit az ész megismerő képességének megbízhatóságára nézve; mindössze óvatosságra int oly dolgokban, amelyek bonyolultabb fizikai tudást igényelnek. Ellenben oly dolgokban, amelyeket egyenesen a gondolkozás törvényeiből folyónak ismer fel az emberi elme, nem lehet tévedés; máskülönben maga az értelem vesztené el megbízhatóságát és ezzel minden gondolkodásnak, és tudásnak létjogosultsága megszűnne.

Marad tehát a következtetés: hacsak a tévedésnek valamely különleges s megmagyarázható oka nincs, az emberiség közmeggyőződése valamely kérdésben nem eredhet másból, mint a gondolkozási törvények önkénytelen és helyes alkalmazásából, vagyis az emberi észből.

Azaz: amiben az emberiség általában megegyezik, annak más nem lehet alapja, mint az ész és igazság kényszerítő ereje.

Tehát az általános tévedés lehetőségát nagy valószínűséggel kizárhatjuk. Annyit legalább is mondhatunk, hogy ennek az általános tévedésnek logikus oka nincsen.

Csalás nem lehet a közmegegyezés forrása.

Az isteneszme egy óriási világcsalás volna? Azonban ki követte volna el ezt a csalást? Tegyük fel, hogy valamely népet valami körmönfont csaló csakugyan a maga kedvére vagy előnyére eltöltött volna az Isten létének hitével. Tegyük fel azt is, hogy annak a népnek egyetlen okos és függetlenül gondolkodó embere nem volt, aki a vakmerő újítóval szembehelyezkedett és a népet felvilágosította volna: akkor is miként magyarázható, hogy ez a vakhit egyik népről a másikra is átterjedt? Jóformán minden ellentmondás nélkül?

Minden népre: az afrikaiakra éppúgy, mint az amerikai őslakókra, a görögökre és perzsákra, egyiptomiakra és asszírokra, a kínaiakra és indiaiakra? Ezek a népek már nagyon régen igen messze elkerültek egymástól: hogyan volt lehetséges, hogy valamennyien ugyanazon egy teljesen alaptalan mesét elhittek volna és egész erkölcsi, kulturális, sőt gyakran állami életüket is erre az ingatag talajra alapították?

És ha már az ősnépeknek ilyen fokú és irányú megcsalattatását valahogy el tudnánk is képzelni: hogyan magyarázható, hogy ez a hit, ha csakugyan minden tárgyi alapot nélkülöz és csak egy ravasz csaló hintette el, fenn tudta tartani magát évszázadokon, évezredeken át minden népnél a mai napig? Mégpedig nemcsak együgyűek és az esetleg valamilyen módon érdekeltek körében, hanem rendkívül művelt, igazságkereső, lelkiismeretes emberekben is? Sőt, a legnagyobb lángelmék, modern természettudósok, bölcselők körében is?

Ha valaki valamikor 5 vagy 6 ezer év előtt elhitette volna az emberekkel, hogy a fák növekedése az erdőben erdei manók vagy a holdsugár által történik: tarthatta volna magát ez a mese évezredeken át, ezernyi különböző nép között, fel egészen a huszadik századig, annak természettudósai, bölcselői stb. között is? Márpedig ez a mese sokkal ártatlanabb és igénytelenebb volna, mint az Isten léte, ha csakugyan csak mese és ámítás volna!

Általános ellenvetés, hogy Isten létét a papok találták ki

Csakhogy ez bizony „filius ante patrem” volna, fiú létezése az apa születése előtt. Mert hogyan lehettek papok, ha még nem volt vallás, ha még nem hitték az Istent?

Képzeljük el, amit egyik ember odamegy a másikhoz, és azt mondja:

- Én egy pap vagyok, és általam imádhatod istent.

- Imádhatok kicsodát? Na menj innen, amíg jól van dolgod!

Ha nem előzőleg volt istenhit és vallás: honnan vették a papok (sámánok, varázslók) azt a tekintélyt, amelynél fogva ilyen babonát és alaptalan hitet szavukra mindenki azonnal elfogadott volna?

Mások azt mondják, hogy Isten létét az uralkodók találták ki, hogy saját hatalmukat az isteni eredet erejével szilárdítsák meg. De ismét csak: ilyen erő csak akkor származhat, ha az emberek már előzetesen hittek a természetfeletti hatalomban. Ha ilyesmiben nem hittek volna a fejedelmek nem is tudtak volna erre hivatkozni.

Sok uralkodónak pedig kifejezetten kényelmetlen volt, hogy hatalmát egy felette álló istenség korlátozhatja, ezért többen közülük magukat tették meg istennek.

Mit találtunk tehát:

1) Nem látunk rá ésszerű okot, hogy az isteneszme egy általános tévedés eredménye lehetne

2) Arra sem látunk elfogadható okot, hogy az istenhitet valami nagy csalás vagy elhitetés következményének tekintsük.

3) Marad tehát a 3. lehetőség, hogy az emberiség egyöntetű istenhitének valóságos alapjának kell lenni

K: Tehát az Isten létének igaz dolognak kell lennie.

Csaltunk valahol menet közben?

Lát valaki rejtett premisszát, ami megváltoztathatja a következtetést?

Lát valaki ellenmondást a premisszák között?

Ha ilyenek nincsenek, akkor a deduktív érvelés szabályai szerint a következtetésünk helyes.

Íme tehát az első válasz az ateista Michael Martin professzornak: egy értelmes érv Isten létezése mellett.

Hangsúlyozom: ez egy érv, nem bizonyíték.

Ne becsüljük alá ennek a következtetésnek jogosságát. Aki e következtetést nem fogadja el, logikusan nem zárkózhat el a végső és általános kételkedéstől sem.

Mert ha az emberi értelem ilyen lényeges és fontos dolgokban, a lét végső alapjainak felismerésében általánosan és egyetemlegesen tévedne, akkor maga az emberi természet és a megismerő képességünk van hazugságra és tévedésre berendezve.

Ekkor pedig már nem látni be, miért tartsuk ugyanezt az ismerő képességet bármily más „nyilvánvaló” dolog megismerésében megbízhatónak?

Egy fontos dolgot ne felejtsünk azonban el: Istenről tudni nem azonos azzal, hogy megismertük Őt. Én is tudok, mondjuk a Köztársasági elnök létezéséről, de nem ismerem őt személyesen. Istennel is ez a helyzet!

Az ember maga nem férkőzhet Isten közelébe, bármilyen úton is próbálja meg azt.

Ézs 55:8-9

(8) Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr!

(9) Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!

Csakis Isten léphet kapcsolatba az emberrel, azon a módon, ahogyan ő akarja. Isten létére következtethetünk a világból, de személyére vonatkozólag abból semmit sem tudhatunk meg. Isten a Bibliában szólt hozzánk, teremtményeihez, egyedül a Bibliában találhatjuk meg azokat a kijelenéseket, amelyekkel Istent – az általa feltárt mértékig – megismerhetjük.

(Zsid 1:1) Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,

Istent nem lehet megérteni, csak hit által elfogadni

(2Kor 5:7) Mert hitben járunk, nem látásban;

Isten mellett szívvel lehet dönteni, nem ésszel,

(Róm 10:10a) Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.

Mindezekből az következik, hogy pusztán észérvek alapján senkit sem lehet az Istenben való hitre eljuttatni. Egyfajta isten-tudásra talán eljuthat így az ember, de semmiképpen arra a személyes kapcsolatra, ami Isten valódi szándéka. Ezt a döntést csak szívvel lehet meghozni. Isten a szíveket vizsgálja, nem az elmét. Ha valaki pusztán tud Istenről, de nem akar vele személyes kapcsolatba kerülni, azon ez a tudás nem segít. Ha valaki beteg, nem elég tudni a gyógymódot, hanem alkalmazni is kell!

Gyakran azonban az akadályozza meg az embereket, hogy szívbéli igent mondjanak Istenre, mert az elméjükben különféle téves elképzelések, vélekedések vannak Istenről, melyet a világ ültetett el abban.

Ennek a sorozatnak tehát az is az egyik kimondott célja, hogy ezeket a hibásan rögzült vélekedéseket segítsen félretenni az útból, hogy a szív meghozhassa a döntését.

Akik valóban, alázattal keresik az Igazságot, azokat megkeresi Isten.

(Péld 8:17) Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 27 vendég és 0 felhasználó van vonalban.