Téged választottalak!

Felhasználó értékelés

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Igehely: 2 Mózes 3:1-15; 4:1-13

Előfordult-e már veled, hogy kiválasztottak téged valamilyen feladatra, amelyet nem nagyon volt ínyedre elvégezni?

-         Miért nem a Pista, ő ezt sokkal jobban meg tudná csinálni!

Autóbuszon utaztanóm, amikor felszált agy anya, és középiskolás korú lánya. Mellettem álltak, így hallottam, hogy az anya meg akarta kérni a lányát, hogy az intézzen el valamit iskola után. A leánynak azonban ez nem igazán volt az ínyére, ezért igyekezett kibújni a feladat alól. "Nem érek oda", "nem érek vissza", "nem tudom hogyan kell..." stb.

Ha az ember kellemetlen feladatot kap, igyekszik kibújni alóla.

Az előbb elolvasott, jól ismert igerészben Mózes egy megbízást kapott Istentől. És bizony elsőre Mózes sem repesett az örömtől a feladat hallatán.

Ha téged választana ki Isten egy feladatra, te hogyan reagálnál rá?

 

Képzeljük magunkat Mózes helyzetébe: általában – talán a róla készült filmek hatására - viszonylag fiatalnak képzeljük el őt, pedig már 80 éves volt ekkor. Péter beszédéből az ApCsel-ben tudjuk, hogy immár 40 éve birkákat terelt a pusztában, ahol az állatokon kívül bizonyára csak néhány hozzá hasonló pásztor volt a társasága. Az idejének legtöbb részét minden bizonnyal egyedül, magányosan töltötte. Nem tudjuk, hogy ezen évek alatt milyen kapcsolatban volt Istennel, beszélt-e hozzá oly módon, mint Dávid tette azt a maga idejében.

A 40 évvel korábbi, egyiptomi események nagy része is már bizonyára a múlt homályába kezdett veszni az emlékeiben, és valószínűleg meg volt győződve róla, hogy itt, a pusztában fogja befejezni az életét.

Valami azonban még 40 év után sem hagyhatta nyugodni Mózes lelkiismeretét.

Azt olvassuk az 1. versben, hogyhajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez”

Pusztán véletlenül adódott vajon úgy, Mózes elvetődött a Hóreb hegyéhez? Azt olvassuk, hogy nem pusztán egy Hóreb nevű hegyhez érkezett, hanem az Isten hegyéhez. Mózes tehát tisztában volt azzal, hogy a Hóreb az Isten hegye. Vajon mi vezette őt oda ehhez a hegyhez?

Volt egy dolog Mózes életében, melyet még Egyiptomban tett, amely bizonyára még 40 év után sem hagyta nyugodni őt. (6. vers)  „… Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.”  

Mózesnek ugye azért kellett Egyiptomból 40 évvel ezelőtt elmenekülnie, mert megölt egy egyiptomi embert. Most, hogy úgy érezte, hogy az élete a végéhez közeledik, talán annyira gyötörte a lelkiismeret, hogy ez késztette őt arra, hogy eljöjjön a Hórebhez, hátha megtalálhatja Istent.

Azt olvassuk aztán, hogy az Úr angyala megjelent neki a csipkebokor lángjában. Tudjuk, hogy az „Úr angyala” kifejezés az ÓSZ-ben jónéhány esetben magára Istenre vonatkozik. A szövegösszefüggésből látszik, hogy ebben az esetben is erről van szó. Sőt, talán nem alaptalan azt feltételeznünk, hogy a megtestesülés előtti Jézus Krisztus, a Fiú Isten volt az, aki Mózessel beszélt a csipkebokorból.  

Jézus ezt mondta a földi szolgálata alatt: aki én hozzám jön, azt én nem küldöm el.

(Ján 6:37)  „Minden, amit nekem ad az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.”

Mózes tehát bűnbánó szívvel érkezett meg a Hórebhez, Isten hegyéhez, és Isten valóban nem is küldte el őt, sőt feladattal ruházta fel.

Erre az utóbbira azonban Mózes nem számított. 

Nem hasonlítunk-e mi is Mózeshez, amikor bűnbocsánatért megyünk Istenhez, de engedelmeskedni, szolgálni, azt nem igazán akarunk Neki?

Amikor Mózesről, és hozzá hasonló hithősökről olvasunk, akkor hajlamosak vagyunk őket valami átlagot meghaladó testi és lelki erejű, különleges embereknek tartani. Pedig ez nem így van. A Biblia azért is nagyon realisztikus, mert a benne megjelenő emberek mindegyikének vannak hibáik, és a Szentírás nem is hallgatja el ezeket.

Mózes is először megrémült a feladattól, és előjött – úgymond – a kifogásaival: kicsoda vagyok én, nem fognak hinni nekem, nem vagyok elég ékesszóló.

Magyarul: ne engem küldj, hanem valaki mást. Ahogyan mi is, Mózes is vonakodott elhagyni a kényelmes, megszokott életét, és vállalni az előre látható konfliktusokat és nehézségeket. Isten azonban rendre kifogta a szelet Mózes ellenvetéseinek vitorláiból.

Lényegében ezt mondta: „ha én veled vagyok, kicsoda állhat ellened?”

Mózes tehát igyekezett kibújni a feladat alól.

Isten azonban határozottan tudtára adta végzése megváltoztathatatlan voltát: „Téged választottalak! Menj, és cselekedd azt, amit mondok neked!”

Nem Mózes volt az utolsó, aki ki akart bújni a kapott megbízatás alól.

Ismerünk más bibliai szereplőket is, akik vonakodtak elindulni az Istentől kapott szolgálatba?

Gondolhatunk Gedeonra, aki a gyapjúval meg a harmattal kétszer is próbára tette Istent. Titkon biztos azt remélte, talán mégsem kell mennie.

Vagy gondoljunk Jónásra. (Jón. 1:1-3)

Jónás nem csak szóban állt ellen Isten parancsának, és nem is csak próbára akarta tenni, mint Gedeon, hanem a cselekedetével ki is vitelezte az engedetlenséget.

Megengedte-e azonban Isten bármelyiküknek is, hogy kibújjanak a megbízatásuk alól?

A legrosszabbul ugye Jónás járt, de még ő sem tudott még a halál által sem elfutni a küldetése elől.

Olvassuk: Jón. 3:1-2.

Ha Isten valakit megbíz egy szolgálattal, akkor Ő azt komolyan is gondolja!

Mondhatjuk azt is, hogy akit Isten küldött, az el van küldve. Isten nem veszi vissza a megbízólevelét.

(Zsolt 19:10Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak.

-         Téged választottalak! – így szólt Mózeshez a megváltozhatatlan kijelentés.

Néha azt olvassuk a Bibliában, hogy Isten megbán dolgokat. Mint amikor például azt látjuk, hogy Isten megbánta, hogy megteremtette az embert az özönvíz előtt (1Móz 6:6), vagy amikor megbánta, hogy Sault választotta Izrael királyának (1Sám 15:11).

Elképzelhető tehát, hogy Isten időnként rosszul választ? Ha így volna, az azt jelenté, hogy nem mindentudó, nem végtelen bölcsességű. Nem hiszem, hogy megengedhető az ilyen értelmezés.

Sokkal inkább azt jelenti ez, hogy Isten bánkódik, vagyis szomorú a kiválasztott emberek elbukása miatt. Tudjuk, hogy a Szent Lelket is meg lehet szomorítani engedetlen viselkedéssel. Az Ő szuverén akaratát azonban nem hághatjuk át.

Ha Isten úgy döntött, hogy egy bizonyos személyen keresztül viszi véghez akaratát, akkor az úgy is lesz. Jónás még a tenger fenekére sem tudott elrejtőzni az Úr elől.

Dávid azt kérdezi a 139. Zsoltárban, hogyHová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak?” (Zsolt 139:7)

Az isteni megbízatás elől nem lehet elszaladni, mert Isten az egész teremtett világban, sőt még azon túl is mindenhol jelen van.

Ezen a ponton esetleg elgondolkozhatunk, hogy jó, de mi közünk nekünk mindehhez? Mennyiben vonatkozik ez ránk?

Isten egykor kiválasztott egyes embereket bizonyos feladatokra, de ma már nem tesz ilyet. 

(1Pét 2:9)  Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

Hogyan is van ez akkor? Mi választott nemzetség vagyunk?

Sőt mi több, feladattal is el vagyunk látva? Hogy hirdessük Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el minket?     

Kérem most, hogy senki ne nézzen a szomszédjára!

Isten így szól: - Téged választottalak! Igen! Téged!

Jézus azt mondja a Máté 22:14példázatában, hogy „Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”

Ebben a példázatban Jézus arról a királyról beszél, aki egy nagy lakomát készített, menyegzőt a fiának, melyre sokakat elhívott, de azok mindenféle indokkal nem jöttek el.

Isten tehát sokakat meghívott – lényegében mindenkit – az örök életre, de közülük csak kevesen vannak a választottak, aki ténylegesen el is fognak menni oda.

Valóban értjük, mennyire kiváltságos helyzet választottnak lenni?

Mire választott ki téged Isten? Ha elfogadtad Jézus Krisztust, mint Megváltódat, akkor elsősorban is az üdvösségre választott ki téged. Nem mi választottuk Őt, hanem Ő választott ki minket.

A kiválasztás, vagy eleve-elrendelés tana az egyik legnehezebben megérthető kijelentés a Bibliában. Én azonban most nem akarok teológiai boncolgatásokba fogni.

Jézus azt mondta, hogy senki sem jöhet Ő hozzá, akit nem von oda az Atya, és közben azt is, hogy mindenkinek személyes felelőssége eldönteni, hogy hisz-e Ő benne vagy sem. Mindkettő kijelentés igaz.

Aki megtért, azt az Atya választotta. Honnan tudhatja valaki, hogy ő kiválasztott-e? Onnan, ha úgy dönt, elfogadja Jézus Krisztust, mint Megváltóját. Sehonnan máshonnan.

Jézus meg is mondta a tanítványainak, hogy ő választotta ki őket.

(János 15:16)  Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.

Jézus választása tehát nem állt meg annyiban, hogy üdvösséget szerezzen a tanítványainak, hanem rendelést is adott hozzá: hogy elmenjenek és gyümölcsöt teremjenek.

A kiválasztás tehát egyben kiküldetést is jelent. Jézus azt mondja másutt, hogy „elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé”. (Mt. 10:16, Lk. 10:3)

Van a kegyelemből, és nem cselekedetekből való üdvözülésnek egy veszélyes, nem biblikus értelmezése. Mégpedig az a téves feltételezés, hogy Isten miután megtértünk, már nem is vár el tőlünk semmit. 

Vajon Isten csak az üdvösségre választott ki bennünket?

Tudtok-e akár egyetlen esetet is mondani, amikor Isten kiválasztott valakit vagy valakiket pusztán az üdvösségre, feladat nélkül? Izrael Isten választott népe. Vajon feladat nélkül valók voltak? Azt hiszem volt jó néhány feladatuk. Van-e olyan kor- vagy társadalmi csoport, akiknek Isten ne adna különleges megbízásokat? Vasárnaponként most éppen erről szólnak a prédikációk.

Az 1 Péterben olvashatjuk azt az általános küldetést, melyre elhívott bennünket az Úr: hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.

Ismerős ez? Van neve is, úgy hívják, hogy a Nagy Küldetés, vagy Nagy Misszió-parancs.

(Márk 16:15)  És monda nekik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.

Máté 28:19-20

(19)   Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,

(20)   Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

Te választott vagy?

Érvényes akkor rád, hogy munkálkodj azon, hogy tanítvánnyá tegyél minden népeket, hirdesd az evangéliumot és tanítsd a megtérőket?

Gyökeret vert a keresztyénségben az a nézet, hogy az evangélium hirdetése és különösen a tanítás csak bizonyos kiválasztott emberek feladata. Elsősorban is gyülekezet tisztségviselőié, néhány férfié, esetleg néhány speciális adottsággal ellátott asszonyé, akik gyerekeket és más asszonyokat tanítanak.

Mivel én nem tartozom egyik kategóriába sem – gondolhatja valaki – ezért rám nem is vonatkozik a hirdetés és tanítás parancsa.

Pedig mind Péter, mind Márk, mind Máté egyöntetűen úgy szólnak, hogy az evangélium hirdetése minden hívőnek egyaránt feladata.

Mindenki ismeri a talentumok példázatát. Van aki több, van aki kevesebb talentumot kap az Úrtól. Isten azonban mindenkit megjutalmaz, aki jól gazdálkodik tálentumaival. Aki azonban nem teszi ezt, hanem elássa a tálentumát, vagyis kibújik a feladata alól, azt megbünteti Isten.

Ismét kérdem tehát: te választott vagy?

Akkor van feladatod is. Jó kezdet, ha rendszeresen megjelensz az Istentiszteleteken, de az elhívásban, Isten választásában ennél több feladattal vagy megbízva.

Egy focicsapatnak vannak játékosai és szurkolói. A szurkolók is rendszeresen eljárnak a meccsekre, helyet foglalnak a lelátón, és nézik, ahogyan a játékosok játszanak. Drukkolnak is, hogy jól menjen a csapatnak. Vannak törzsszurkolók, akik majd minden mérkőzésre elmennek. Vannak olyanok, akik csak a nevezetesebb rangadókra.

Jézusnak azonban nem szurkolókra, hanem játékosokra van szüksége! Olyanokra, akik kimennek a pályára, és végrehajtják az utasításait.

Több ének is szól róla, hogy mi Jézus munkatársai vagyunk. Nem pedig csak haszonélvezői. 

Nézzük meg a másik feladatot is, amellyel meg lettünk bízva.

(Zsid 5:12)  Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.

Kinek mondja ezt a levél írója? Vajon a zsidóknak csak?

A téma itt keresztyénné lett zsidók óvása a judaizmusba való visszaesésétől. Olyan keresztyénekről van szó, akik már régebben megtértek, ezért már másokat kellene oktatniuk, nem őket kellene még mindig a keresztyén hit alapjaira tanítani. Ebből kifolyólag az itt olvasottakat alkalmazhatjuk minden keresztyénre egyformán.

Amikor tehát azt olvassuk, hogy „tanítóknak kellene lennetek”, ez mindenkinek, minden magát hívőnek tartóhoz szól, nem csupán egy kiválasztott körhöz.

Az igaz, hogy az ÚSZ-ben megtalálható egy olyan tisztség, mint a „tanító”, amelyre való képességet Pál Isten külön ajándékának nevezi (1Kor. 12:28-31). Jakab pedig arra figyelmeztet, hogy ne legyenek sokan tanítók, mert nekik súlyosabb ítéletük lesz, ha tévesen tanítanak (Jak. 3:1).

Ez a fajta tanító azonban inkább olyanokra vonatkozik, akikről a Ef 4:11-12-ben olvashatunk: „És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:A szentek tökéletesebbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére”.

Amitől tehát óva int minket az Ige, hogy ne kívánjunk sokan elöljáróságot, pásztorságot, tanítói hivatalt a gyülekezetben. Nem jelenti azonban azt, hogy akinek nincs tanítói tisztsége, az nem taníthat. Mindenki ügyeljen azonban, aki tanít, hogy csak az igazat tanítsa! Senki se bölcselkedjen felül, mint ahogyan szabad bölcselkedni.

Múlt vasárnap például az idősebb, vagy vén asszonyokról volt szó, akiknek feladatul tűzte ki Pál, hogy oktassák a fiatalabb asszonyokat. Az oktatás itt nem kizárólag információközlést jelent, hanem példamutatással való nevelést.

A tanítás legfontosabb szabálya, hogy senkit sem vezethetünk messzebbre, mint ahol mi magunk is vagyunk. Ha csak beszélünk bizonyos dolgokról, de nem cselekedjük meg azokat, akkor másokat sem tudunk rábírni, hogy tegyék meg azokat.

Szoktuk néha mondani otthon a Kristófnak, hogy ügyelj rá, hogy mit mondasz, vagy csinálsz, nehogy rosszra tanítsd vele a Pétert. Pedig Kristóf nem egy tanár, nincs ilyen megbízatása, hogy tanítsa az öccsét. Mégis, pusztán azzal, ahogy viselkedik, példát mutat, tehát tanítja a testvérét.

Hasonlóképpen tudjuk mi is tanítani a gyülekezeti testvéreinket, akár szavak nélkül is, ahogyan viselkedünk.

Végül térjünk egy kicsit vissza Mózeshez.

2 Mózes 4:10-12

(10)   És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.

(11)   Az Úr pedig monda neki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?

(12)   Most hát eredj és én leszek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell.

Ezt ugye Mózesnek mondta Isten. Mondott-e valami hasonlót nekünk?

(János 14:26)  Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.

Ha Isten megbízást ad valakinek, akkor ezt nem véletlenül teszi. Nem csukott szemmel húz a kalapból, hanem tudatosan választ. Tudatosan választott ki téged is.

Hogyan állsz hát a rád bízott munkával?

Érted, mekkora kiváltság ez, hogy Jézus beválogatott a csapatba? A tiszta fehér mezesek csapatának lettél a tagja. Játékosként viselkedsz, vagy csupán szurkolóként?

1 Korinthus 3:13-15

(13)   Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert [ama] nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.

(14)   Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.

(15)   Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.

Isten kiválasztása elől nem lehet elfutni. Aki mégis megpróbálja, az – amint azt a 15. versben látjuk – kárt vall. Nem kárhozik el – megmenekül -, de mindenképpen kárát látja a restségének.

Ismertek olyan embereket, akik esetleg vonakodnak elindulni a nekik adott szolgálatba? Nem tudom, gondoltatok-e valakire, de én itt most magamra nézek. Igen, én vonakodtam elindulni.

Két fő feladatunk van: hirdetni és tanítani. Ha nem is egyforma mértékben, de minden hívőnek ki kell venni mindkettőből a részét. Kinek-kinek a kapott talentumok mértéke szerint. Akit az Úr kiválasztott, annak adott talentumot is. Ez teljesen bizonyos. Emlékezz, mit mondott Mózesnek.

Az Úr téged választott. Nem tétlenségre, hanem arra, hogy keresd a módját annak, hogyan hirdetheted Őt, és hogyan tanítasz másokat akár szóval, akár példamutatással. De legjobb mindkettővel.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 4 vendég és 0 felhasználó van vonalban.