Mindenféle

Felhasználó értékelés

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 
Milyen valójában Isten?
Sokan tekintenek úgy az Ószövetségben, vagyis a héber szentírásban megjelenő Istenre, mint egy kegyetlen zsarnokra, aki népeket írt ki kénye kedve szerint. Aki ezzel a prekoncepcióval kezdi olvasni Mózes könyveit, és közben van benne némi zsidóellenesség is, az hamar igazolást vél találni erre az előítéletre.
Pedig mi sem áll távolabb az igazságtól!
Jelen írásban ezzel a téves nézettel kapcsolatban szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.
Isten neve
Először is azt kell tisztázni, hogy melyik istenről van szó.
Gyakran Istenre úgy hivatkoznak, mint „Jahve, a zsidók istene”.
Ez azonban a lehető legtávolabb áll az igazságtól, és már önmagában megtévesztő. Istennek az ÓSZ-ben több neve, megnevezése is elhangzik, mint például Elohim, El, Elyon, Shaddai, Adonai, Jehovah. Utóbbit, amit a JHVH-nak megfelelő héber mássalhangzókkal ír le az eredeti szöveg, szoktak Jahvénak vagy Jehovának kiejteni. Aki esetleg nem tudja: mindkét kiejtés téves. Nem tudjuk, hogyan kell kiejteni, mert a héber írás nem tartalmaz magánhangzókat. Néhány zsidó rabbi állítólag tudja a helyes kiejtést, de mivel nem szabad kimondaniuk, ezért nem is mondják el. Annyit mondanak, hogy mindkét kiejtés helytelen.
Az ÓSZ-ben látható Isten tehát sokféle néven szerepel. A „Jahve, a zsidók istene” pedig azért különösen megtévesztő, mert arra enged következtetni, csak az egyik istenről van szó a sok közül. A Biblia Istenével szemben két álláspontot lehet elfoglalni: vagy Ő az egyedüli Isten, a mindenség Teremtője, a Mindenható Úr, vagy pedig, hogy egyáltalán nem létezik. A kettő között nincs kompromisszum, a Biblia ebben nem hagy kétséget.
A vád
Az egyik leggyakoribb vád Istennel szemben, hogy ”ártatlan” népeket irtott ki azért, hogy saját népének kedvezzen. Először is, ha így is volna, ki szállhatna perbe Vele, aki Isten?
Nézzük meg azonban, hogy mi is az igazság ebben a kérdésben! Megáll valóban ez a vád? Olvassuk el, mit mond Isten maga:
„Halld meg, Izráel! Te ma átkelsz a Jordánon, hogy bemenj és birtokba végy nálad nagyobb és erősebb népeket, nagy városokat égbe nyúló erődökkel; nagy és szálas népet, Anák-fiakat, akikről magad is tudod, hogy ezt hallottad: Ki állhat meg az Anák-fiak előtt? Tudd meg azért ma, hogy Istened, az ÚR vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az ÚR. Amikor tehát elűzi azokat előled Istened, az ÚR, ne gondolkozz így magadban: a magam igazságáért hozott be ide engem az ÚR, hogy birtokba vegyem ezt a földet! Ezeket a népeket gonoszságuk miatt űzi ki előled az ÚR.Nem a magad igazságáért és szíved egyenességéért mégy be oda, hogy birtokba vedd földjüket, hanem ezeket a népeket gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az ÚR, hogy megtartsa ígéretét, amelyet esküvel fogadott meg az ÚR atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. Tudd meg azért, hogy nem a magad igazságáért adja neked birtokul azt a jó földet Istened, az ÚR, hiszen te kemény nyakú nép vagy! Emlékezz rá, és el ne felejtsd, hogyan ingerelted haragra Istenedet, az URat a pusztában, attól kezdve, hogy kijöttél Egyiptomból, míg csak el nem jutottatok erre a helyre: folytonosan lázadoztatok az ÚR ellen. „
(5Mózes 9:1-7)
Amint az látható, Isten a kánaáni népek gonoszsága miatt büntette meg őket elsősorban. Mert „azok csupa olyan dolgot tettek isteneik tiszteletére, ami az ÚR előtt utálatos, és amit gyűlöl. Még fiaikat és leányaikat is elégették isteneiknek„ (5Mózes 12:31).
Ezzel megcáfolva egyrészt azt, hogy nem törődne a világban lévő gonoszsággal. Nagyon is törődik vele. Azonban azt is megláthatjuk általa, hogy milyen kegyelmes Isten, hiszen sokáig vár a büntetéssel, hogy az emberek megtérhessenek gonoszságaikból. Csak amikor már teljesen, visszafordíthatatlanul elfajulnak az események, akkor avatkozik közbe. Eszközei változatosak. Először az özönvizet alkalmazta, Sodomát és Gomorát tűzzel pusztította el. Olykor betegséget alkalmaz, máskor egy másik népet, mint esetünkben Izraelt. Azt is megfigyelhetjük, hogy Isten mindig úgy működik, hogy előre figyelmeztet, és csak a nyilvánvaló, megbánást nem tanúsító esetek után büntet. Sohasem késik azonban az ítélettel! Ebből tudhatjuk azt is, hogy ahogy megígérte, hamarosan ítéletet fog tartani a világ azon része felett, akik visszautasították a megmentésükre küldött Jézus Krisztust.
Vajon a kánaáni népek nem voltak tudatában annak, hogy utálatos dolgot cselekszenek? Nem volt tudomásuk az egyedül igaz Istenről?
Biztos vagyok benne, hogy nem így volt! Isten határozottan kijelentette Noénak, hogy a gyilkosságot számon kéri minden emberen: „Számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét. Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert. „(1Mó 9:5-6)
Isten szövetséget kötött Noéval és utódaival, melynek látható jelét is adta: a szivárványt. Ha összeadjuk a nemzetségtáblázatokat, akkor azt látjuk, hogy Ábrahám 292 évvel született az özönvíz után. Mivel Noé még 350 évig élt az özönvíz után (1Móz. 9:28), ezért Ábrahámnak még lehetősége volt személyesen is találkozni vele. Az világosan látszik, hogy Ábrahám ismerte az Urat, és engedelmeskedett is neki. Ha Ábrahám ismerhette Őt, mind a világ Teremtőjét, az egyedüli Istent, akkor a többi népek is ismerhették. Nem arról van tehát szó, hogy nem tudtak Istenről, és ezért nem engedelmeskedtek neki, és választottak maguknak saját kedvükre való isteneket, hanem nem akartak engedelmeskedni. Isten tehát ítéletet mondott felettük, melyet jó 450 évvel később, az izraeliták által vitt végbe.
A világ minden népeinek, az eszkimóktól kezdve az indiánokon át a szigetlakó népekig a szüleik elmondhatták, amit Isten mondott Noénak és gyermekeinek. Nem igaz, hogy csak az izraeliták ismerhették őt.
Isten kiválasztott egy hívő embert, Ábrahámot, aki által egy népet alkotott magának, az izraelitákat. Nem azért, mintha különbek lennének a többinél, egyszerűen azért, mert rajtuk keresztül akarta Isten kijelenteni magát a világnak. Ez a kiválasztott nép szerep a zsidóknak nem csak áldást, hanem sok-sok megpróbáltatást is szerzett az évszázadok során.
Közbevető kérdés: vajon melyik nép mondái festenek olyan reális képet önmagukról, mint amelyet a Bibliában a zsidókról olvasunk? Ha az izraeliták csak kitalálták volna az egészet, miért tüntették volna fel magukat ilyen negatív színben? Miért nem egy Arvisurához hasonló öndicsőítő, önmagukat makulátlan színben feltüntető mondát költöttek? A népi mondák hasznosak az adott nép aktuális hiedelemvilágának, önazonosság-tudatának megismeréséhez, de a valósághoz általában ezeknek az eposzoknak vajmi kevés köze van.
Rendszerint elmondható, hogy a királyok is csak a győzelmeikről számolnak be krónikáikban, a vereségeikről nem.
Taylor_prizmaPéldaként itt van Sénakhérib (Szanhérib) asszír király prizmája (Taylor prizma), amelyen a hódításai kerültek feljegyzésre. Ő ostromolta meg először (sikertelenül) Jeruzsálemet. Ezen eldicsekedik minden városról, amelyet elpusztított. Jeruzsálemről azt mondja, hogy körbevette, és bezárta Ezékiást „mint egy madarat a ketrecbe”, de azt nem mondja, hogy el is foglalta volna. Ez egyrészt megerősíti azt, amit a Biblia mond, másrészt bizonyítéka annak, hogy senki - egy király különösen nem – szereti feljegyezni a kudarcait. A Biblia azonban nem ilyen!
Benne még az Isten embereinek nevezett „hősök” gyengeségei, bukásai is fel vannak jegyezve. Mózes, Gedeon, Dávid, Salamon, a Katolikus Egyház által „kősziklának” tekintett Péter apostol mind követtek el hibákat, melyeket a Biblia hűen feljegyez. Népi eposzok – melyek közé sokan a Bibliát is szeretnék besorolni – hősei rendszerint makulátlan jellemű, kiemelkedő képességű, hibátlan „emberfeletti” emberek. A Bibliában nincsenek ilyen emberek, az Isten Jézus Krisztust kivéve. Mindezek is arra engednek következtetni, hogy a Biblia az eseményeket a valóságnak megfelelően jegyzi fel, mégpedig nem a zsidók, hanem Isten szemszögéből.
Az emberiség történelme során mindig volt lehetősége az egyes embereknek tudomással bírni az igaz Istenről, függetlenül attól, hogy kapcsolatban álltak-e a zsidókkal, vagy sem. Bizonyítják ezt azon emberek, akiket feljegyez a Biblia. A kezdeti időkben ott volt Énók, aki Istennel járt, majd az Úr magához vette. Noé is az Úrral járt a környező népek gonoszsága ellenére. Ábrahám már azelőtt Istenfélő volt, mielőtt Ő szólt hozzá. Aztán ott van Melkisédek Sálem (Békesség) Királya, akiről azt olvassuk, hogy a Felséges Isten papja volt (1Móz. 14:18). Jethró, Mózes apósa is az igaz Isten papja volt.
A jerikói Ráháb, amikor látta Izrael Istenének tetteit, hitt ő benne, ezért megmenekült, noha nem volt zsidó. Sőt, még Jézus nemzetségtáblájába is bekerült a neve, mint Dávid felmenője és a hithősök között is szerepel a Zsidók 11-ben. Ruth, a moábita asszony, elhagyta szülei földjét és isteneit és az Igaz Istenhez szegődött.
Pál apostol foglalja össze azt, hogy különféle emberek konkrét kijelentés hiányában is tudomással bírhatnak a világ valódi Teremtőjéről: „Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd, azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.” (Róma 2:14-16)
Összességében elmondhatjuk tehát, hogy az emberiségnek korszaktól, kultúrától, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül volt lehetősége tudomással bírni Istenről kielégítő mértékben. Ahelyett azonban, hogy benne bíztak volna, inkább saját „isteneket” kreáltak maguknak, és azokat imádták. Olyan isteneket, amelyek megfeleltek elvárásaiknak. A bibliai példák megmutatják, hogy még egy más vallású, kultúrájú közegben élő ember is képes felismerni a valódi Istent, és követni őt!
Hasonlóan van ez mai is. Az emberek tudnak Istenről, de nem tetszik nekik az, amit a Bibliában olvasnak, különösen ami a számonkérés részt illeti. Így aztán keresnek olyasmit, ahol ez nincs meg. Ki ilyet-ki olyat.
A Biblia Istene tehát nem kegyetlen, hanem következetes. A meg nem bánt bűnt megbünteti, de a megtérőknek kegyelmet ad. A kezdeti időkben a zsidó népen jelentette ki magát, de akkor sem volt kizárólag Izráel Istene. Most pedig Jézus Krisztus által szól minden néphez.
Akinek elé kell állni az ítéletkor, ezért csak saját magát okolhatja majd!
Remélem, te nem leszel ezen emberek között!

Hozzászólások   

#1 Axel 2011-08-08 21:58
Én azon gondolkodtam, hogy miért hiszik a hívők, hogy az Ószövetség a törvény "könyve", míg az Újszövetség a kegyelemé.
Mind a kettő megtalálható a másikban.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 5 vendég és 0 felhasználó van vonalban.