Hírek

Nemrégiben szereztem tudomást róla, hogy a Daniel Wallace, az újszövetségi szövegek elismert szakértője szenzációs leletre bukkant. Felfedeztek egy töredéket Márk evangéliumából, mely az 1. századból származik!

Aki ismerős a témában, az tudja, hogy a legkorábbi ismert szövegemlék eddig az ún. John Rylands papirusz volt, mely János evangéliuma 18. fejezetéből tartalmaz egy kis részletet, melynek keletkezését 125-re teszik. Wallace felfedezése tehát még közelebb megy a keletkezéshez, az 1. századba. A pontos dátumról és a pontos szakaszról közelebbit nem tudok, mert a felfedezést hivatalosan még nem publikálták.

E lelettel együtt Wallace még további hat, 2. századi ÚSZ részlet publikálást tervezi, mely kb. 1 év múlva várható.

Isten bizonyára így akar válaszolni arra a sok szkeptikus vádra, mely az bibliai szövegek hitelességét támadja. E támadásoknak ma sincs több alapja, mint néhány évtizede, azonban az erősségük ennek ellenére egyre fokozódik. Egyre több könyv és ún. „dokumentumfilm” jelenik meg e témában. A támadások e lelettől bizonyára nem fognak megszűnni, de Isten azt üzeni: hátrébb az agarakkal!

Nem lehet eléggé hangsúlyozni e leletek jelentőségét. Az ÚSZ eddig is egyedülálló volt minden más ókori szöveg között azzal, hogy a legtöbb példány maradt fenn belőle, és ezek a legközelebb vannak időben az eredeti iratok keletkezéséhez.

Példának okáért Platón és Arisztotelész írásainak legkorábbi másolatai több mint ezer évvel az eredetiek után keletkeztek, és a másolatokból kevesebb mint 10 példány létezik. E néhány másolat alapján készültek azok a könyvek, amelyeket ma olvasunk. Mégsem támadják dühödt vehemenciával eme írások hitelességét. Hogy mi ennek az oka, azt hiszem nem szorul magyarázatra. Az Újszövetség szövege ezzel szemben nem néhány, hanem több ezer kéziraton nyugszik. Például Károli Gáspárnak még nem állt rendelkezésére annyi kézirat, mint napjainkban, mégis, az ő fordítása lényegében meggyezik az újabban megtalált és régebbi kéziratokon alapulókéval. (Eltekintve a magyar nyelv változása miatti eltérésektől).

Nem tudok róla, hogy amit találtak, az Márk eredeti írása lenne. Valószínűleg nem az. De még így is figyelemreméltó, hogy kezünkben lesz egy részlet az ÚSZ-ből, melyet az eredeti irat megírása után néhány évvel (nem több száz, és ezer) másoltak. Ebből tehát kiderülhet, változtattak-e a szövegen a későbbi korok folyamán.

Ha a megtalált részlet valóban az apostoli korból származik, és egyezik a későbbi szövegekkel, akkor nincs okunk azt feltételezni, hogy azok nem a valós eseményeket írták le. Ez a szöveg olyan emberektől származhat, akik szemtanúi voltak Jézus keresztre feszítésének, és találkoztak a feltámadott Úrral!

Ha az igazat tartalmazzák, akkor áll az, amit azokban olvasunk:

Jézus az ÓSZ-ben a próféták által megígért Messiás, aki azért jött, hogy megmentse az emberiséget a bűnök miatt rá váró ítélet alól. Feladatát elvégezte, ahogy azt pl. Márk is feljegyezi az evangéliumában. Aki tehát elfogadja Isten kegyelmi ajándékát, az örök üdvösséget oly módon, hogy személyesen, ő maga kéri Jézustól, hogy legyen a Megváltója, az átment a halálból az életre. Aki viszont visszautasítja, annak része az örök halál*, a kárhozat lesz.

*A halál a Bibliában nem megsemmisülést, hanem elválasztódást, elkülönült állapotot jelent.

A szellemi halál azt az állapotot jelenti, amiben az emberek a születésük után a megtérésükig vannak, Istentől elválasztott állapotban. (Amiből ha nem térnek meg, nem születnek újonnan, akkor ebben is maradnak, melynek következménye az örök halál lesz részükre).

A testi halál a testtől való elválasztást jelenti, amikor is a lélek elválik a testtől, de tovább él.

Az örök halál pedig szintén nem teljes megsemmisülést jelent, hanem Istentől való örök elválasztottságot, mellyel örök szenvedés jár együtt.

Werner Gitt találóan fogalmazta meg: a hívő ember kétszer születik (egyszer fizikailag, egy anyától, másodszor szellemileg, Istentől), de csak egyszer hal meg, amikor a teste visszatér a földbe.

A hitetlen ember (aki nem hisz Istennek és a Bibliának, hanem másban hisz) csak egyszer születik (amikor fizikailag világra jön), de kétszer hal meg: egyszer a teste (fizikai halál, elválasztódás a testtől), majd az örök halál (Istentől való örök elválasztódás).

A Jézus által hozott örömhír a lehető legegyszerűbb: van egy problémád (a bűn), melyet magad nem tudsz megoldani. Ezért Isten maga készített megoldást a számodra. Azért, hogy lásd, mennyire szeret téged, önmagát adta érted, hogy neked ne kelljen fizetned azért. Ez ingyen a tiéd lehet, csak hinned kell benne, és elfogadnod, mind ajándékot.

Nem erőszak azonban az elfogadása. Ha te tagadod, hogy bűnös lennél, vagy azt gondolod, hogy magad is meg tudod oldani ezt a problémát, esetleg más, számodra jobban tetsző megoldást keresel, akkor bűneidben maradsz, és végül neked kell számot adnod azokért. Isten nem akarja, hogy bárki is bűnhődjön. Mindenkit hív, mindenki szeret, de aki visszautasítja ezt, annak a következményeket viselnie kell. Isten felnőttként bánik velünk. Ha mi azt mondjuk: NEM, elfogadja ezt a választ. De ez egyben azt is jelenti, hogy a számonkérésnél majd ezt fogja mondani: ha nem kérted, hogy fizessek helyetted, akkor most fizess magad!

Jézus üzenete és megoldása a lehető legegyszerűbb. Bárki, bármikor, bárhol megértheti. Nem kell hozzá nagy tudás, sem különleges intelligencia. Csak alázat. Nem kell régi korok emlékei után kutakodnia. (Ha ezáltal lehetne üdvössége valakinek, csak kevesen lennének képesek a szükséges információkat összegyűjteni). Így azonban elég a Bibliát elolvasni. Sőt elég az ÚSZ-et elolvasni. Sőt elég mondjuk János evangéliumát elolvasni, hogy valaki megérthesse, hogyan lehet üdvössége. Sőt, tovább megyek, elég lehet az is, ha egy hívő ember a saját szavaival elmondja neki a kegyelem evangéliumát. Hiszen „meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek!” (Róma 10:15)

Ha Márk evangéliuma hiteles (a valós eseményeket tartalmazza), akkor valósak a vele párhuzamos feljegyzések is. (Különösen a z ún. „szinoptikus” evangéliumok: Márkkal együtt Máté és Lukács). Hiteles ÚSZ többi része, amely az evangéliumokra épül. Jézus hitelesíti az ÓSZ-et (pl. Mt. 5:18), gyakran idéz belőle. Az egész ÚSZ-ben többszáz pontos ÓSZ-i idézet található. Egy olyan sincs ellenben, melynek a mondanivalója ellenkezne az általunk ismert ÓSZ-i írásokkal. Az Ó- és Újszövetség egymásba kapaszkodik, egymástól elválaszthatatlan. Az egész Biblia hiteles és igaz.

Nemcsak igaz azonban, hanem üzenete „húsbavágó”: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsidók 4:12)

Isten beszéde élő, nem csak egy több ezer éves idejétmúlt szöveg. Ható is egyben, képes megváltoztatni emberek életét, pozitív módon. Képes megítélni az ember gondolatait és legbensőbb indulatait. Tükröt az ember elé. E miatt gyűlölik olyan sokan, mert meglátják benne saját valódi önmagukat, minden bűnükkel együtt. A megváltozás helyett azonban sokat a tükröt próbálják összetörni.

Isten üzenete aktuális, neked szól, most!

Mihez kezdesz vele?

Hozzászólások   

#1 Hoffman József 2012-03-08 20:11
Hadd vázoljam a különbséget például egy állítólag 5000 éves rovásírásos lelet, és e között a felfedezés között.

Egyrészt, lehetetlen azt tudományosan bizonyítani, hogy egy olyan lelet, melyet más, külső bizonyítékok nem erősítenek meg, valójában hány éves. Ez inkább egy koncepció terméke. Valaki(k) eldöntötték, hogy mennyi évesnek szeretnék látni, és erre a koncepcióra próbálnak bizonyítékokat szerezni. Olyan ez, ahogyan Mekk mester építette a malacok ólját. Először a tető, utána próbálta alá építeni a falakat.

Hasonlít a módszer a dinoszaurusz leletek kormeghatározás a. Leegyszerűsítve : a lelet kora attól függ, milyen idős rétegben találták. A réteg kora pedig attól függ, milyen kövületeket találnak benne. Ahol ellentmondás mutatkozik, ott a leletet inkább figyelmen kívül hagyják. A radioaktív, izotópos és hasonló bomlási folyamatokra épülő kormeghatározás okkal az a probléma, hogy adottnak (ismertnek) vesznek két tényezőt: mennyi volt a kiindulási állapot, és azt, hogy állandó volt a bomlás sebessége. Mindkettő feltételezés, melyet nem lehet bizonyítani. Ha 60 km/ó sebességgel megyek az autómmal, de nem tudom, honnan indultam, és hogy folyamatosan ezzel a sebességgel jövök-e, akkor nem tudom megállapítani (ezekből az adatokból), mióta jövök.

Ha egy lelet, a benne található információ alapján nem köthető valamely történelmi eseményhez, melyet más, az adott lelet vagy leletegyüttestő l független forrás is megerősít, akkor nem lehet kijelenteni róla határozottan, hogy hány éves.
Ha példát szeretnél ilyesmire, akkor javaslom olvasd el, hogyan bizonyítják Jeruzsálem lerombolásának dátumát más források abban a fejezetben, amit a Jehova Tanúiról írtam.
http://www.vanmaselet.hu/letoltes/Hogy_is_van_ez.pdf 115-118. oldal

Egyelőre nem tudom, hogy Wallace mivel fogja alátámasztani, hogy a Márk evangélimából való részlet az 1. században keletkezett. Várjuk meg, amíg bemutatja. Bizonyára azért vár még egy évet, mert alapos munkát akar végezni.

Másrészt, ha van is egy régi írásunk, és az el is tudjuk olvasni, az még nem bizonyítja azt, hogy amit ott leírtak, az valóságosan is megtörtént. Ha találnánk egy nagyon régi írást, melyen a Csodaszarvas legendája van feljegyezve, attól még nem kellene készpénznek vennünk, hogy ez az eset valóban megtörtént.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Jelenleg 3 vendég és 0 felhasználó van vonalban.