Ha találomra megállítanánk az utcán embereket, és megkérdeznénk az erre járókat, hogy miért nem akarnak keresztyének lenni, mit gondoltok, mit válaszolnának? Én megtettem ezt az Interneten. Meglepően sokan válaszoltak. Egy részük azt mondta, hogy egyszerűen nem hiszi, hogy Isten létezik. A többségnek azonban a keresztény egyházakkal volt problémája, jellemzően a katolikussal. Ami a legszomorúbb, hogy sokan nem is tesznek különbséget a Katolikus és a többi egyház, gyülekezet között. Az emberek többségénél a kereszténység még mindig egyenlő a Katolikus Egyházzal.

 Az érveik között a legjellemzőbb az volt, hogy nem akarják, hogy mások mondják meg nekik, hogy mit csináljanak. Mit érthetnek szerintetek az emberek az alatt, hogy „nem akarom, hogy mások mondják meg, mit tehetek és mit nem”?

 Mit gondoltok, lehet ennek az az oka, hogy az emberek azt gondolják, hogy egy hívőnek le kell mondani minden olyan dologról, ami örömet okoz az életben? Egyesek szerint „a kereszténység a szegények mentsvára, amiért nem lettek gazdagok”.

 Mit tudnak az emberek a keresztyénségről? Vagyunk itt többen, akik nem vallási háttérből, hanem úgymond a „világból”, az ateizmusból vagy az agnoszticizmusból tértünk meg. (Az agnosztikus nem jelenti ki határozottan, hogy „nincs isten”, hanem azt mondja: „nem tudom, hogy létezik-e isten”)

 Általában azt gondolják, hogy hívőnek lenni egyenlő ezzel: „ne tedd ezt, ne csináld azt, ez is tilos, azt sem szabad” stb. Magyarul, a keresztyénséget valamiféle életszerűtlen aszketizmusnak látják, ami megtilt minden olyan dolgot, ami jó az életben. Nem kizárólagosan, de nagyon jellemzően ez az egyik legfőbb oka annak, amiért az emberek nem akarnak keresztyének lenni. Nem akarnak lemondani a világi örömökről, és úgy képzelik, a hívő élete csupa lemondás. „Egyszer élsz! – hirdeti a Sátán a világban. Használd hát ki minden percét! Miért akarnál felesleges korlátokat venni a nyakadba?”

A Sátán valóban alapos munkát végzett, és való igaz, amit a Biblia ír a 2 Kor. 4.4-ben, hogy „e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe.”

Az egyik ilyen megvakítás, hogy a Sátán azt hazudja, a hívő élete örömtelen élet. Ezt próbálja elhitetni, nem is sikertelenül.

Ezt mondja: „Ha hívővé válsz, le kell mondanod minden élvezetes dologról, ami a világban van. Isten követése nem áll másból, mint önsanyargatásból, és valami távoli, bizonytalan jutalmak ígérgetéséből, amelyekről én megsúgom neked: közel sem annyira jó dolgok, mint amilyenekkel leírják azokat”

Nemrégiben volt a gyülekezetünkben egy esküvő, ahol a meghívottak között világi emberek is voltak. Vajon mit gondolhattak ők, amikor a lelkipásztor azt mondta az ifjú párnak: „Most megcsókolhatjátok egymást, és hiszem, hogy ez a csók az ő első csókjuk lesz”?

Valószínűleg valami ilyesmit: „Na, ezek a szerencsétlen keresztények még sem csókolhatják egymást a házasság előtt! A mai világban?! Hol élnek ezek? Erre jó csak a vallás, hogy minden örömöt megtagadjon az embertől”.

Nos, ők azok, akiknek a Sátán megvakította az elméjét, mert hitetlenek, és nem látják a Krisztus világosságát. Remélem, hogy csak hitetlenek gondolkodtak így, azok, akik hívőknek tarják magukat, nem!

A világi emberek azt tarják, hogy a fiataloknak jó az, ha együtt élnek a házasság előtt, hiszen úgymond „lakva ismerni meg a másikat”. Az a nézet uralkodik, hogy így kiderül, összeillenek-e, vagy sem. Sőt, az a legjobb, ha több partnert is kipróbálnak, hogy kiderüljön, melyik lesz a legjobb. Vajon ez a felfogás működik? A válási statisztikákat szemlélve nem igazán.

Biztosan tudjátok, hogyan gyártják ma az autókat. A motort ez egyik városban lévő gyárban készítik, a futóművet egy másikban, a karosszériát egy harmadikban és így tovább. A végső összeszerelésnél az egyes elemek mégis pontosan összeillenek, noha a gyártás során sohasem próbálták egymáshoz azokat.

Így illik össze két keresztyén is, akik Isten műhelyében lettek úgymond „elkészítve”. Nem kell a menyegző előtt össze próbálniuk magukat, mert ha mindketten újjászületett keresztyének, akkor a házasságban is egy céljuk lesz: az Urat szolgálni. Ahogy az alkatrészek is hiba nélkül állnak össze egy autóvá, úgy a keresztyén fiú és a keresztyén leány is hiba nélkül válik egy testté a házasságban.

A mai világ – de a mai világ helyett nyugodtan lehetne Sátánt is mondani – szerint nem jó dolog várakozni valamire. „Azonnal ide minden élvezetet! Élj a mának!” Ezek ennek a korszaknak a jelmondatai.

Vajon ez a modell működik? Ennek a gyakorlatnak az eredménye csupa élethosszig tartó boldog házasság? Ez az, amit látunk? Tényleg, hova tette az eszét a sok ember, aki így gondolkozik? Gondolkoznak ők egyáltalán, vagy csak mennek az árral? Lehetséges, hogy Pál igazat szólt az iménti versben, hogy a e világ istene megvakította ezen hitetlen emberek elméjét, és ezért nem képesek világosan látni a dolgokat?

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvében ezt írja:

„Fiatalok - akik különösen szeretik a szabadságot - azt gondolják: „Kényszerzubbonyba bújtatnak és kolostorfalak mögé kerülök, ha követem Jézust." Jézus valóban foglyul ejti embereit és a maga akaratához kapcsolja őket. De vajon az ún. szabadságát védő ember hova jut?... Aki Jézus igáját nem vállalja, más, nehezebb iga alatt nyöghet.”

Vajon igaz az, hogy a keresztyén élet csupa lemondás, minden jótól való megfosztottság? A Sátán ezt szeretné elhitetni az emberiséggel, hogy távol tartson Istentől. A különféle világi kívánságokkal pedig, a hívőket szeretné kísértésbe, majd bűnbe csábítani azt akarva bizonyítani ezzel, hogy az Istennek tetsző élet nem szolgáltat elég örömet, ezért tőle, a világból kell pótolni azt.

Prédikátor 3. fejezete szerint mindennek rendelt ideje van az „ég alatt”, tehát ebben a világban. Ha eltérünk ettől a rendelt időtől a pillanat élvezete miatt, akkor elszalasztjuk azt az örömöt, ami az Istennek való engedelmesség fizetsége.

 (Péld. 13.21) „A bűnösöket követi a gonosz; az igazaknak pedig jóval fizet Isten.”

A világ szerint az öröm az, ha „szárnyakat adunk vágyainknak”, vagyis két kézzel habzsoljuk az élet ún. „örömeit”. Van-e azonban oka örömre egy hívőnek?

Ezt, vagyis a hívő örömét szeretném, ha szemügyre vennénk ma reggel. Három okát fogjuk megnézni annak, hogy miért is van okunk örömre. Nem is akár milyen, hanem ujjongó örömre.

Ezek:

1. Honnan jöttünk?

2. Hol vagyunk? (Mi a jelenlegi helyzetünk?)

3. Hová megyünk?

1) Honnan jöttünk?

Az első oka a hívő örömének, ha valóban megérti, honnan jött ki, milyen volt az előző állapota a megtérése előtt. Úgy nevezzük ezt, hogy a teljes romlottság tana.

Azt jelenti, hogy minden ember bűnös természettel születik, és bűnös gondolatában, beszédében és cselekedetében, vagyis teljes lényében.

Természetesen a teljes romlottság nem jelenti azt, hogy az ember mindent felülmúlóan gonosz, és képtelen bármi jóra, hanem azt, hogy lényének minden részét érinti a bűn valamilyen mértéke.

Láttatok már kisgyereket, akire azt mondták, teljesen, tetőtől talpig koszos? Nos, ez sem jelenti azt, hogy a gyermeken nincs egyetlen foltnyi hely sem, ami ne volna piszkos, hanem azt, hogy mindenén: a fején, a pólóján, a kezén, a nadrágján, a zokniján, a cipőjén, egyszóval mindenén van valami kosz.

Ilyen módon értendő az ember teljes romlottsága is: minden részére az embernek került valami a bűn szennyéből, ennélfogva teljességgel képtelen elnyerni saját üdvösségét vagy hozzájárulni ahhoz.

Efézus 2:1 azt mondja, hogy halottak voltunk a vétkeink és bűneink miatt, vagyis el voltunk választva Isten szeretetétől.

Ha valaki nincs tisztában ezzel, és esetleg azt gondolja, hogy „jó-jó, elkövettem néhány dolgot, ami nem tetszhetett Istennek, de hát azért alapjában én egy jó ember vagyok”, akkor ebből több probléma is adódhat.

Az első, hogy felmerül a kérdés, tartott-e az ilyen ember valódi bűnbánatot, átérezte, megvallotta-e igazán a bűneit, vagy hasonló azokhoz, akikhez így szólt Bemerítő János:

„Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.” (Mt. 3.7-8).

A második az, ami a mostani témánk szerint fontos: aki nem érzi át, nem érti meg, hogy honnan, miből mentette meg Jézus Krisztus, az nem érez ennek megfelelő hálát sem, így nem érezheti az ebből fakadó örömöt sem.

Lukács 7:37-47

Ez az asszony tudta, hogy sok bűne van, ezért nagy mértékben örvendezett, amikor megtudta, hogy az, aki megbocsáthatja bűneit, a városba érkezett. Jézus iránti szeretetét nagy mértékben ki is mutatta. A farizeus viszont, aki úgy gondolta, hogy kevés bűne van, vagy semmi, nem is adta tanújelét a hálának.

Ez általános tapasztalat: aki alapjában jó embernek tarja magát, aki nem ismeri fel, hogy mennyire reménytelenül elveszett, az nem is érzi, hogy örülnie kellene, mert nem lát semmi alapot rá, miért kellene örülnie.

Jézus azt mondta: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3.16)

Volt már valamelyikőtök elveszve?

Pár éve történt velünk meg a következő eset. Bent voltunk a belvárosban többen, és az egyik kisfiú valahogy elkeveredett, lemaradt a többiektől. Elveszett. Ő el tudná mondani, milyen érzés volt egyszerre egyedül maradni a sok ismeretlen ember között. És bizonyára emlékszik még arra az örömre is, amikor érte jött az anyukája, amikor megtaláltatott.

Amíg nem értjük meg igazán, hogy mi is mennyire el voltunk veszve, addig nem érezhetjük azt a kitörő örömet sem, hogy immár megtaláltattunk, végre az Atyánknál vagyunk.

Közülünk nem volt senki sem rabszolga, sem hadifogoly. De azt mindenki el tudja képzelni, milyen örömöt érezhet egy rabszolga, vagy egy fogoly, amikor visszanyeri a szabadságát. Előző vasárnap beszéltünk arról, hogy mindnyájan a bűn rabságában éltünk egykor, mígnem Jézus megszabadított bennünket, akik hittünk az Ő megváltásában.

Ha csak erre gondolunk, már ez elegendő okot szolgáltat nekünk, hogy kitörő örömöt érezzünk életünk minden napján.

Vajon mit érezhet egy ember, aki vak volt és süket, szíve és elméje el volt sötétedve (vagyis elmebeteg volt), ráadásul még meg is kötözték, amikor egyszer csak mindezekből megszabadul: lát, hall, elméje tiszta lesz, kötelei leoldva?

Márpedig a Biblia pontosan ilyennek írja le előző, majd megtérésünket követő állapotunkat. Ez nyújthat valamicske alapot egy kis örömre?

Gyakran – miután már több éve keresztyének vagyunk – megfeledkezünk előző állapotunkról, hogy honnan jöttünk ki, így elfelejtünk örülni is annak.

Kol. 1.12-13 „Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;”

Ahogy Pál is mondja tehát: mi egykor a sötétség hatalmában voltunk, ahonnan az Atya megszabadított bennünket, és átvitt Jézus Krisztus országába.

2) Hol vagyunk? (Mi a jelenlegi helyzetünk?)

Ez átvezet bennünket is a következő ponthoz, azaz a jelenlegi helyzetünkhöz. Mi immár Krisztus országának vagyunk az állampolgárai, örök életünk van.

Jelen helyzetünknek ez a legfontosabb jellemzője: örök életünk VAN. Nem lesz, VAN!

Tudjuk, hogy az örök élet a Bibliában egy terminus technikus, egy szakkifejezés. Többet jelent, mint pusztán örökké tartó létezést, hanem jelent örök boldogságot, beteljesülést.

Az örök élet szoros összefüggésben áll az üdvösséggel. Az üdvösség megmentést, megszabadítást jelenet. Üdvösségünk, ezáltal örök életünk van, mert Jézus megszabadított bennünket a bűn rabságától és következményétől, a haláltól.

Nézzük meg, Jézus mit mondott a hetven tanítványnak, amikor azok visszatértek a kiküldetésükből azzal az örömmel, hogy milyen hatalmat adott nekik Jézus:

Luk 10:20 De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.

A legnagyobb örömre az ad számunkra okot, hogy nevünk fel van írva Istennél az Élet Könyvében. Ez az állapot önmagában nem ad elegendő okot örömre? Csak akkor nem, ha megfeledkezünk róla.

Jézus feladattal is megbízott minket e jelenlegi világban: nagykövetek vagyunk. Az a küldetésünk, hogy képviseljük Őt, nyerjünk meg minél több lelket a számára, és „tegyünk tanítványokká minden népeket”.

Ehhez a parancsolathoz egy ígéret is társul. Nézzük is meg a Máté 28:20-ban:

„Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”

Mit mond nekünk Jézus? Azt, hogy Ő mi velünk van most is, és minden napon, és ez így is lesz e teljes világkorszak során!

Ámen! Ennek az „Ámen”-nek egy örömtől teljes felkiáltásnak kell lennie! Jézus velünk van! Most!

De még ez sem minden, aminek örülhetünk, hanem annak is, hogy tudjuk, kik vagyunk.

1 Jn. 3.1 „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.”

Mi Isten fiai vagyunk. Vajon ez jó hír vagy sem? Lehet ennek örülni?

Sokszor fiatalok szeretnék, hogy bárcsak más családba – általában gazdagabb, megengedőbb (liberálisabb) szülők gyermekének – születtek volna.

És az is igaz, hogy néha emberek szörnyű családokba vagy körülmények közé születnek. De mindenkinek lehetősége van Isten családjába bekerülni, még az éhező afrikaiaknak is. Ezért nekünk kötelességünk minden tőlünk telhető támogatást megadni az olyan misszionáriusok számára, akik az erről szóló örömhírt elviszik ezekhez az emberekhez. Ha mást nem is, imádkozni mindenki tud értük.

Sokan örülnének neki, ha gazdag és befolyásos szülei lennének. Bill Gates mondjuk, vagy az angol királynő?

Mit szólnátok Istenhez? Elfogadnátok Őt Atyátoknak? Valójában tényleg nem kell mást tennie annak, aki még nem fogadta a Mennyei Atyát saját apukájaként, mint elfogadni. Megteheti akár ma, Jézus Krisztus által.

Milyen előnyök származnak abból, ha mi „Isten fiainak neveztetünk”? A világi ember ugyanis mindig ezt kérdezi: „na de mi hasznom lesz nekem ebből”?

Nézzünk meg tehát néhányat.

Róm. 8.15-17 „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.”

Gal. 4.6-7 „Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.”

Az „Abba” egy arám szó, melyet azért nem szoktak lefordítani, mert nem lehet pontosan visszaadni a jelentését. Már a görögben sem lehetett, ezért maradt Pál is az arám kifejezésnél. Olyasmit jelent, mint édesapám, apukám vagy apuci, tehát egy nagyon közeli, bensőséges megszólítása az Atyának, amilyen szeretettel egy kisgyermek tud az apukájához fordulni. Ennyire közeli, meghitt viszonyban lehetünk mi is Istennel. Az Isten szó egy távoli, megfoghatatlan, hozzáférhetetlen lény képét juttatja eszünkbe, míg az Atya egy olyan apuka, aki szeret, közel van, gondot visel ránk. Örülhetünk ennek? Igen, úgy gondolom ez igazán alapos ok a hívőnek az örömre.

Azután azt is mondja Pál, hogy örökösei vagyunk Istennek.

Ha mérőserpenyőbe raknánk, mi nyomhat nagyobb súllyal a latban: Isten öröksége, vagy a világi élvezetek? Ezt mindenkinek magának kell megítélnie!

Mindkét igevers, és még mások is, azt mondják, hogy azzal, hogy Isten gyermekeivé lettünk, egyben örököseivé is. Vajon Isten gazdag? Igen, Istené MINDEN, a szó legteljesebb értelmében. Vajon mire, mekkora örökségre számíthatunk mi Isten vagyonából?

Róm. 8.32 „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”

Isten tehát MINDENT nekünk ajándékoz, vagyis MINDENT megoszt velünk, ami az övé.

Lehet ennek örülni? Igen, azt gondolom, lehet. Hogy mi is ez az örökség, arról még a következő pontban szót ejtünk majd, de most nézzük meg, hogy milyen nyereségek várnak ránk most, jelenlegi helyzetünkben.

Az iménti versekből az is kiderül, hogy az Atya Isten a Szent Lelket adta a szívünkbe, amikor megtértünk. Van-e ennek valami haszna a számunkra?

Nézzünk meg néhányat a Szent lélek ún. „szolgáltatásai” közül, melyekben részesülhetünk.

• Tanít bennünket: általa érthetjük meg az Írásokat. Ján 14:26 „Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.”

• Vezet: a hívőnek soha nem kell a sötétben tapogatóznia, mindig kérhet és kap útmutatást a Szent Lélektől.

Mennyire biztató dolog, hogy tanácsot kérhetünk Valakitől, aki mindent tud? Vállalkozók, cégek olykor milliókat költenek mindenféle tanácsadókra, akik segítenek nekik bizonyos speciális kérdésekben. A hívőnek a Lélek ingyen ad tanácsot, ha kéri, és figyel és rá. Pénzben megfizethetetlen ez a kiváltság. Bizony, a hívők kiváltságosak ebben is.

• Apcsel. 1.8 „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” A Szent Lélek erőt ad nekünk a szolgálathoz, és a mindennapi élethez. Ezért van az, hogy a hívő ereje belülről fakad, míg egy világi ember keménysége csak külső páncél.

Elnézést kérek, ha bántó ez a hasonlat, de a hitetlen ember keménysége olyan, mint egy bogáré. A külső kitinváz adja, de belül puha, sérülékeny. A hívő ember kívül puha, és sebezhetőnek tűnik, de az ő erejét a belső csontváz, a gerinc adja. A benne lakozó Szent Lélek.

• 1 Thessz. 1.6 „És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Lélek örömével;” Itt vagyunk tehát a témánknál. A Szent Lélek örömöt ad nekünk, a körülményeinktől függetlenül. A világi ember képtelen örömöt érezni nehézségek között. Minél inkább hagyjuk kiteljesedni magunkban a Szent Lelket, tehát minél inkább engedjük vezetni magunkat általa, annál több és nagyobb lesz életünkben az öröm.

Milyen egyéb előnyei származnak annak, hogy Isten gyermekei vagyunk? Szinte számba se vehető ezeknek száma, de nézzünk meg néhányat.

• Isten gondviselése. Mindannyian ismerjük a Máté 6:25-34 közötti szakaszt, ami Isten gondviseléséről szól. Ha nem, bátorítalak, hogy olvasd el! Nem kell aggodalmaskodnod ételed, ruházkodásod, megélhetésed felől, mert Isten megígérte, hogy gondoskodni fog mindezekről. A világi ember egész élete a megélhetése biztosítása, és a róla való aggodalmaskodás körül forog. A hívőnek mindezekre nincsen gondja, mert az Atya megígérte, hogy gondoskodni fog minden valóban lényeges szükségletünkről.

Gazdag apa és idegenbe tanulni küldött fia.

Képzeld el, hogy örökbe fogad téged egy nagyon gazdag és befolyásos ember, aki apád helyett apád akar lenni. Azt mondja neked, hogy elküld egy messzi városba tanulni. Megígéri, hogy minden szükségedről gondoskodni fog, csak hívd fel őt minden este, és bármikor, ha szükséges, és mond el neki mi történik veled, és mond el neki kéréseidet. Ő pedig biztosít számodra mindent, ami valóban szükséges. Nem azt mondja, hogy mindent megad, amit kérsz, de azt igen, hogy mindent, ami a javadra szolgál. Előfordulhat tehát, hogy amit te szükségesnek ítélsz, ő nem, így nem kapod meg. De Ő mindenkor a te javadat nézi, és ez alapján ítél. Ilyen Isten gondviselése is.

Ide tartozik, hogy Isten gyermekeinek, a hívőknek lehetőségük van imában kérésekkel fordulni Hozzá.

Máté 7:7 - 11

7 Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.

8 Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. 9 Avagy ki az az ember közületek, aki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? 10 És ha halat kér, vajon kígyót ad-e neki? 11 Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!

Lehet ennek örülni?

A gondoskodásban Isten csak kivételes esetben használ csodákat, vagyis racionálisan megmagyarázhatatlan dolgokat, hanem sokkal inkább a gondviselést használja. Vagyis úgy alakítja az események menetét, hogy azok kedvezzenek nekünk.

Örülnénk neki, ha Bill Gates vállalná, hogy gondoskodik rólunk? Akkor miért nem örülnek sokan annak, hogy maga Isten ígérte meg, hogy gondoskodik róluk?

Sok embernek az a problémája, hogy hiszi ugyan valamennyire, hogy Isten gondoskodik róla, de azért csinál magának egy B tervet is, mert „mi van, ha mégsem?”. Nos e miatt a B terv miatt nem tapasztalják meg sokan Isten valódi gondviselését. Ha neked is van ilyen B terved, tépd össze, és bízz teljesen Istenben! AKKOR, fogod igazán megtapasztalni áldásait.

• A következő dolog, amit helyzetünkből kifolyólag élvezhetünk, azok Isten áldásai.

Isten áldásai lehetnek földi ajándékok (pl. anyagi javak, lehetőségek biztosítása, körülmények kedvezővé tétele), illetve képességek, szolgálatok gyümölcsözővé tétele, de ennél valójában sokkal több. Már maga a Teremtés is Isten áldása, hogy életteret és életet adott nekünk. Isten áldása a mi megmentésünk a bűn alól Jézus Krisztus által, ugyanis Isten szentségén akkor sem esne semmi folt, ha hagyna minden embert a bűn következményeként elkárhozni. Az áldás Isten szeretetének megnyilvánulása. Egyfajta bónusz, amikor Isten többet ad, mint ami elvárható lenne tőle.

Valamilyen mértékben még a hitetlen, megtéretlen emberek is részesülhetnek Isten áldásaiból, hiszen az életfeltételeket számukra is biztosítja. Sokkal teljesebb mértékben részesedhetnek benne azonban a hívők.

Ef 1:3 „Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban”

A legfontosabb áldások nem az anyagi világgal kapcsolatosak, hanem lelki áldások, melyeket a további versekben olvasunk: a világ teremtése előtti kiválasztásunk az üdvösségre, annak minden vonzatával együtt.

Nem áldás az, és nem kell örülnünk miatta, hogy Isten kiválasztott minket az örök életre, míg másokat nem?

Mi tehát a mi helyzetünk?

Isten fiai vagyunk, örökösök, örököstársai Krisztusnak. Isten eleve kiválasztott minket erre már a világ teremtése előtt. Örök életben járhatunk, Jézus velünk van életünk minden percében, a Szent Lélek lakozást vett bennünk és támogatja lépteinket. Isten gondot visel ránk és részesedhetünk áldásaiban, imában elé vihetjük kéréseinket, gondjainkat Rá bízhatjuk.

Örülhetünk ennek? Ezek azok, amelyek konkurálnak a világ kívánságaival, melyek eltérítenek bennünket, hogy máshol keressünk örömet.

3) Hová megyünk?

Ha mindez nem volna elegendő, tekintsük át röviden, hogy hová tartunk, mi Isten ígérete a számunkra a jövőre nézve.

János 14:2 - 3

2 Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem [volna], megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. 3 És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

Mennyei Atyánk házában sok lakóhely van, és Jézus elment, hogy helyet készítsen ott nekünk. Ismét el fog jönni értünk, és magához vesz minket. Ez épp olyan biztos, mint ahogy először eljött, és azután felment a Mennybe.

Sok igevers szól a Mennyben és az utána következő korszakokban ránk váró jutalmakról, most csak egyet néznék meg közülük, mely összefoglalja mindezeket:

1Kor 2:9 Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.

Azt hiszem, sokaknak nagyon hiányos elképzeléseik vannak az Isten országában ránk váró élet mibenlétéről. Amit Pál itt mond, az lényegében az, hogy olyan dolgok várnak ránk, amit senki még csak elképzelni sem bír.

Összefoglalás

Van-e hát valós alapja a hívő örömének, vagy valóban csak a szegények mentsvára a keresztyénség?

A Sátán azt a bogarat, parazita gondolatot ülteti el az emberek fejében, hogy örömet és boldogságot csak a világ adhat. A hívő szívéből pedig igyekszik elrabolni az Úrban való örömöt azzal, hogy ó emberen keresztül a világi kívánságokat ébreszt benne.

Ezért figyelmeztetnek a Biblia írói is minduntalan arra, hogy ne feledkezzünk meg arról, honnan jöttünk ki, mi a jelenlegi helyzetünk, és hová tartunk, hogy örömünk mindig teljes lehessen.

Fil. 4.4 „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!”

1Ján 1:4 „És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen.”

Selye János:

„Ha tekintetünket a végtelen nagyra szegezzük, hétköznapi gondjaink semmiséggé törpülnek. Van egyfajta nyugalom és lelki béke, amit csak a felsőbbrendűhöz való kapcsolódás nyújthat.” (Selye János: Életünk és a stressz, Bp., 1973, 303. l.)

A már idézett Carl Eichhorn írja:

Az Evangélium örömüzenet. Hogyan akarjuk másoknak elvinni az öröm üzenetét, ha mi magunk nem vagyunk képesek mindenkor örülni?

Hogyan egyezik ezzel össze, ha a hívők sötétek, barátságtalanok, rosszkedvűek? Ha az élet apró dolgai is rosszkedvre hangolják őket és annyi bosszúság és méltatlankodás van az életükben? Az evangélium szerint való ez? Hiszen ennek az örömét még a viszontagságok sem homályosíthatják el! A Jézusról szóló örömhír révén tapasztaljuk meg Isten meg nem érdemelt nagy irgalmasságát.

Szóljon hozzá!