Felelősségünk a régi természettel szemben

Az elmúlt hetekben a hívők két természetéről tanultunk, és arról a belső harcról, melyet minden valódi hívő megtapasztal, akiben a két természet ténylegesen jelen van.

(Gal 5:17) Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.

Én remélem, hogy közületek itt mindenkinek van élő tapasztalata erről a belső konfliktusról, amiről Pál itt beszél. Ez az egyetlen e földön is megtapasztalható biztosra vehető bizonyítéka ugyanis annak, hogy valaki meg vagy térve.

Természetesen igaz, hogy az üdvösséghez hit kell Jézus Krisztusban, és semmi más. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Annak bizonyítéka azonban, hogy tényleg megtettük-e ezt, az a konfliktus, ami ezután kezdődik meg a hívőben. Az ó ember mérges a betolakodóra, és habár hatalmát elveszítette felettünk, továbbra is szeretne befolyást gyakorolni ránk.

Az előző alkalmak során elkezdtük megvizsgálni, hogy mit tanít a Biblia a hívők két természetéről.

Az első nyilvánvaló tény, hogy a hívőknek két természetük van, míg a nem hívőknek és a csak vallásos embereknek csak egy.

Sokféleképpen nevezi a Biblia a két természetet:

-         ó ember és új ember,

-         külső ember és belső ember,

-         (hús)test és lélek.

-         érzéki ember és megújult elme

A lényeg bennük az, hogy a régi természet bűnnel szennyezett és megjavíthatatlan, az új azonban isteni eredetű, ezért tökéletes és romolhatatlan.

Nem arról van szó, hogy akik test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek egymás előtt vagy önmaguk előtt, vagy nem végezhetnek emberi síkon kedves és hasznos dolgokat.

Az Ige csak annyit mond, hogy akik test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. (Ezt láttuk a Róma 8:8-ban).

Ebben a súlyos állapotban van minden meg nem tért ember

Az eddigiekben láttuk, hogy a megtérés pillanatától kezdve két természet lakik együtt ugyanabban a hívő emberben. Az egészséges folyamat az volna, ha az új erősödne, növekedne, kiteljesedne, a régi pedig visszaszorulna, jelentőségét és befolyását vesztené.

Ez a folyamat azonban itt, a földi életünk során sosem fog befejeződni. A régi természetünk mindvégig megmarad, míg e testben járunk. Így a konfliktus is megmarad a két természet között.

A hívő embernek mindkét természettel szemben van bizonyos felelőssége, melyet az Ige meghatároz. Függetlenül attól, hogy milyen ezzel ellentétes emberi előírások és szabályok vannak.

Ma megnézzük, hogy milyen felelősséget határoz meg az Ige a régi természetünkkel szemben. Azt már tudjuk, hogy mi az, amit Krisztus végzett vele szemben.

(Róm 6:6) Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:

Jézus Krisztus elvégezte helyettünk, amire mi képtelenek voltunk: legyőzte a bűnt, így az többé már nem uralkodhat rajtunk. A bűnhöz minket hozzákötöző kötelet Jézus elvágta. Immár szabadok vagyunk, szabadon elmehetünk. De felelősek is vagyunk azért, hogy éljünk ezzel a szabadságunkkal.

Szóljon hozzá!