(Gal 5:17) Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.

Tudjátok, mi az, ami alapján legjobban megkülönböztethető a pusztán vallásos ember a valódi újonnan született hívőtől? Az a belső harc, amit az imént olvasott igeversben láthattunk. Ez az egyetlen dolog, amit a vallásos ember nem tud utánozni.

Igaz, hogy a Lélek Gyümölcsét, amelyet a Szent Lélek terem a hívőben, nem lehet huzamosan utánozni. De mégsem ez a legjobb módja annak, hogy magunkban, vagy másokban felismerjük, hogy ténylegesen újjászületett emberről van-e szó. A fák sem teremnek egyforma mennyiségű gyümölcsöt.

A pusztán vallásos emberek is tudnak alapvetően nagyon kedvesek, türelmesek, jószívűek lenni. Tudnak járni rendszeresen istentiszteletre, tudnak adakozni, tudják olvasni a Bibliát, tudnak még szolgálni is és lehet alapos ismeretük a Szentírásról.

Aki azonban nem született újonnan, az nem ismeri azt a belső harcot, amely Isten gyermekeiben zajlik a régi és az új természetük között. Nem is ismerheti, hiszen nincs két természete, hanem csak egy: a régi, bűnös természete.

Aki tehát nem tapasztalja magában, hogy a test a lélek ellen törekedik bűnre, a lélek pedig a test ellen az Istennek való engedelmességre, az valójában nem is született újonnan.  

Lehet, hogy ez kemény beszéd valaki számára, sőt felháborító. Ha meg is szomorodik miatta valaki, abban bízom, hogy megtérésre szomorodik meg. (2Kor 7:9)

Amikor a Szent Lélek által valaki újonnan születik, akkor a régi énje nem szűnik meg létezni, hanem tovább él benne. Ez egészen a test haláláig vagy az elragadtatásig és a feltámadásig így is lesz. Olyan ez, mint amikor egy gyümölcsfát beoltanak egy nemes vesszővel. Az oltás fölött, a beoltott vesszőből növekedő új ágakon már nemes gyümölcsök teremnek, de az oltás alatt, a régi ágakon még a régi természet szerint való gyümölcsök. A kertész célja az, hogy a régi ágakat visszametssze, hogy az újak tudjanak inkább növekedni.

Mindannyian a (hús)testől születtünk, és hordozzuk annak természetét, amit Ádámtól örököltünk. (1Móz 5:3) Élt vala pedig Ádám száz harminc esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára … Mivel Ádámban ekkor már benne volt a bűn, az ő képére és hasonlatosságára nemzett utódjaiban is benne lett. Hasonlatosan bűnös természetük lett, mint apjuknak.

Jézus azonban azt mondta: (Ján 6:63) A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit… Pál szerint pedig (Róma 7:18) „nem lakik a testben semmi jó”

A Biblia tehát arra figyelmeztet minket, hogy a testből, a régi természetből nem származhat semmi jó. Még az ún. „jó cselekedetek” is, ha pusztán a testből erednek, értéktelenek Isten előtt.

(Ján 3:6) Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az.

Az ember e két természete eredetét és lényegét tekintve is teljesen más. Ebből következően külön neveik is vannak a Bibliában.

Az elkövetkező néhány alkalommal szeretném megvizsgálni ezt a kérdést, hogy mit tanít a Biblia a hívők két természetéről.

Szóljon hozzá!