„Sokan vannak, akik csak elhiszik, amit a lelkipásztoruk mond, és nem mennek utána, hogy mi is az igazság az elragadtatás időzítésével kapcsolatban.”
Én nem szeretnék ezek között a „sokak” között lenni, ezért ismételten nekirugaszkodtam, hogy megvizsgáljam: igaz- vagy hamis az a reménység, amely az elragadtatást a Nagy Nyomorúságot megelőző időpontra teszi?
Nekem az a benyomásom, hogy gyakran, amikor cáfolják az elő-elragadtatást, akkor ezt olyan pontokon teszik, melyeket én nem is tartok jó érvnek a nézet mellett. Vagyis nem az erős érveket cáfolják, hanem csak amit tudnak. Vannak aztán irreleváns érvek is. Pl. amikor azt hozzák fel, hogy az elő-elragadtatás egy hölgy álomban kapott látomásából ered. Ha valaki azt állítaná, hogy álomban kijelentést kapott a Szentháromságról, akkor ezzel a Szentháromság nézete téves? Valami megalapozott a Bibliában vagy sem? Ez számít és semmi más!
Azt mondják azok, akik az elragadtatást a NNY végére helyezik, hogy veszélyes a keresztyénekre nézve az elragadtatást a NNY elejére várni, mert abban a hamis hitben ringatja a hívőket, hogy ők már nem lesznek itt a NNY alatt, ezért nem is kell tanulmányozniuk azokat az igerészeket, melyek erről szólnak, továbbá felkészületlenül és csalódásként fogja őket érni, hogy várakozásukkal ellentétben mégis át kell menniük a NNY megpróbáltatásain.
Először is az, hogy nem leszünk itt a NNY alatt, miért jelentené azt, hogy nem kell tanulmányoznunk annak eljövendő eseményeit? Az evangelizálásnak a hitetlenek felé fontos része, hogy figyelmeztessük őket az eljövendő nyomorúságra. „Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből” (Júdás 1:23a)
Másodszor pedig úgy vélem sokkal súlyosabb veszély ennél az, amikor a hívők nem várják minden pillanatban, hogy az Úr eljöjjön szentjeiért, tehát az elragadtatást, mert abban hisznek, hogy az majd úgyis csak a NNY után fog bekövetkezni, tehát ráérnek még felkészülni rá. Ez pedig sokkal nagyobb veszély, mint az előbbi!
A keresztyéneknek mindig várniuk kellett és kell most is, hogy Jézus eljöjjön értük, és magához vegye őket. Ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Nem egyeztethető össze ez azzal a tanítással, hogy előtte még különféle eseményeknek meg kell történniük. Számos esemény van, ami a NNY alatt fog bekövetkezni. Ha látjuk - és látjuk – ezek előkészületeit, abból tudjuk, hogy az elragadtatás közeledik. Azonban egy pl. a X. században élő hívő ugyanúgy várhatta az elragadtatást, mint mi, annak dacára, hogy pl. Izrael állam újjáalakulása még sehol sem volt látható.
Jellemző a NNY utáni elragadtatás vallókra, hogy túlságosan nagy figyelmet szentelnek mindezekből kifolyólag az utolsó idők eseményeire, az „idők jeleire”. Az egyik előadó például büszkén hirdeti, hogy megtanulta kívülről a Jelenések könyvét. Miért pont azt? Nem hiszem, hogy az egész Bibliát kívülről tudja, tehát volnának talán más fontosabb megtanulandó írások is. Nem baj, ha valaki megtanulja a Jelenések könyvét, nem erről van szó. De talán nem kellene a nyilvánosság előtt hangoztatni.
Nem azt mondom, hogy nem kell odafigyelnünk a világban zajló eseményekre, és azoknak a bibliai kijelentésekkel való összefüggéseire, de egy ponton túl ez már túlzás. Pál is figyelmeztet, hogy senki ne bölcselkedjen felül azon, amint szabad bölcselkedni!
Íme az én vizsgálatom, és következtetéseim.
Ha jól akarjuk érteni a Biblia üzenetét, akkor fontos tanulmányoznunk azt a kulturális, társadalmi, politikai közeget, amelyben született. Különösen igaz ez a hasonlatokra, példázatokra. Akkor érthetjük ezeket helyesen, ha tisztában vagyunk az alapjukként szolgáló korabeli köztudattal.
Jézus előszeretettel hasonlította Önmaga és a Gyülekezet viszonyát a Vőlegény és a Menyasszonya viszonyához. Érdemes feleleveníteni, hogyan is működött a korabeli kultúrában a házasságkötés intézménye.
Az egész úgy kezdődött, hogy az apa kiválasztotta a fia számára a leendő menyasszonyt, és kifizette a lány apjának a menyasszonypénzt. Ez történhetett már sok évvel a tényleges menyegző előtt, akár a fiú és lány gyermekkorában. Az esküvő előtt a vőlegénynek gondoskodnia kellett a közös otthonuk, lakhelyük megteremtéséről. A tényleges menyegző időpontját a fiú apja határozta meg. Ha az apa elérkezettnek látta az időt erre, akkor utasította a fiát, és a vőlegény elment a menyasszonyhoz, és elvitte őt a közös otthonukba. Itt megtartották a menyegzőt, de csak szűk körben, a közvetlen rokonok körében. Ekkor a menyasszonynak át kellett esnie egy szertartásos alámerítkezésen, mely a megtisztulását szimbolizálta. A valódi lakodalom, melyre már sok vendég volt hivatalos, egy kis idővel később kezdődött, és akár egy hétig is tartott.
Jézus tehát használta a menyegző hasonlatát, melyet ehhez a rendszerhez hasonlított, hiszen csak így lehetett érthető a hallgatói számára. Jézus minden hasonlatát a való életben is létező dolgokhoz hasonlította. Csak akkor volt esély rá, hogy a hallgatók megértsék a példázat szellemi üzenetét, ha pontosan tisztában voltak azzal, amihez Jézus hasonlította azt.
Így van ez ebben az esetben is.
A szereplők könnyen azonosíthatók:
Az apa: a Mennyei Atya
vőlegény: Jézus Krisztus
menyasszony: a Gyülekezet, a valaha újjászületett hívők összessége.
Jelen pillanatban ott tartunk, hogy Mennyei Atyánk kifizette értünk a menyasszonypénzt, amely emberi testet öltött Fia, Jézus Krisztus vére volt, és ezzel megváltott minket bűneinkből.
A menyegző azonban még nem történt meg, az Atya még nem küldte el a Vőlegényt értünk, hanem még mindig várunk erre. Ahogy Jézus is mondta, eljövetelének időpontját csak az Atya ismeri, és Ő dönt róla. Most a Vőlegény, tehát Jézus helyet készít Menyasszonya számára (Jn. 14:1-3).
A következő esemény a Menyasszony, a Gyülekezet elhozatala lesz az elragadtatáskor. Ekkor történik meg a szűk körű menyegző a Mennyben, melyen csak az Atya, a Fiú mint Vőlegény, A Szent Lélek, a Menyasszony és az angyalok vesznek részt. Ekkor történik meg a Menyasszony immár nem szimbolikus, hanem valóságos megtisztítása, és felöltöztetése romolhatatlan testbe és tiszta fehér ruhába. A lakodalomra valamivel később kerül sor, immár a millenniumi földön, Jézus visszatérése után, melyen már sokkal több vendég lesz jelen. A NNY alatt megtértek, és így a Millenniumba belépő emberek, ósz-i szentek.
Mindez persze önmagában még nem bizonyítja, de megerősíti, hogy az elragadtatásnak és Jézus visszajövetelének két külön eseménynek kell lennie. Segítségünkre lehet abban, hogy helyesen értelmezzük az elragadtatásról és eljövetelről szóló verseket, ahol nem egyértelmű elsőre az események sorrendje. Nem arról van szó, hogy jóslatokat adunk az elkövetkező események időpontjára, hanem arról, hogy következtetünk azok sorrendjére addig a mértékig, amíg azt az Ige megengedi.
Az elragadtatásról, és az azt követő eseményekről az egyik legfontosabb kijelentés az 1Thessz. 4:13-5:10-ben található. Általában azt mondják, hogy ebben az igeszakaszban Pál beszél az elragadtatásról, de nem beszél annak időzítéséről. Minél többet tanulmányozom azonban ezt az igerészt, annál inkább úgy gondolom, hogy ez nem egészen így van.
Elsőként azt kell látnunk, hogy Pál nem teológiai kézikönyvet írt itt, hanem levelet, melyben konkrét problémákkal foglalkozott, kérdésekre válaszolt. Úgy tartják, hogy az 1 thesszalonikai levél volt Pál első levele, és az ÚSZ könyveiből sem volt még szinte semmi leírva, talán Jakab levele kivételével. Még az Evangéliumokat sem írták meg. A thesszalonikai gyülekezetet Pál plántálta (ApCsel. 17:1-10), de nem volt lehetősége hosszasan tanítani őket. A legfontosabbakat bizonyára elmondta nekik, melyek között lehetett a Jézus visszajöveteléről szóló tanítás is. A thesszalonikaiaknak azonban még maradtak kérdéseik, különösen, miután felerősödtek a hívők elleni üldözések. A levélből világosan látszik, hogy tudtak az eljövendő NNY-ról, és úgy gondolták, már el is kezdődött. Pál tehát az 1Thessz. 4:13-5:10-ban eloszlatja az aggodalmaikat. A 4:15-ben Pál biztosítja őket, hogy akik még élnek, nem fogják megelőzni azokat, akik elaludtak (meghaltak). Miért gondolták azt a thesszalonikaiak, hogy megelőzik a már elhunyt testvéreiket, és miben előzték volna meg őket? Ha úgy tudták volna, hogy az elragadtatás és a feltámadás a NNY végén, Jézus eljövetelével egy időben fog bekövetkezni, miért aggódtak volna a már elhunyt testvérekért? Inkább örülniük kellett volna, hiszen ha a NNY elkezdődött – ahogy hitték -, akkor ez azt jelentette volna nekik, hogy a feltámadás is közel van. Úgy érthetjük meg Pál válaszát, és a thesszalonikaiak aggodalmát, ha a válaszból rekonstruáljuk a kérdést, melyet Pálhoz intéztek. Ez valahogy így hangozhatott: „Ha Jézus magához veszi a hívőket, mielőtt megkezdődne a NNY – ahogy tanítottad nekünk -, akkor hogyan lehetséges, hogy az elhunyt testvéreink még nem támadtak fel? Talán nem jól mondtad ezeket nekünk?” Bizonyára nem pont ezekkel a szavakkal kérdezték, de valami ilyesmit kellett kérdezzenek.
Pál válaszában tehát először is biztosítja őket, hogy a feltámadás biztos. Ahogyan Jézus feltámadt, őket – és minden hívőt – fel fog támasztani (4:13-14). Utána elmondja, hogyan fog ez történni, továbbá a feltámadás és a még élő hívők elragadtatása egyszerre fog megtörténni (4:15-17). Majd biztatja őket, hogy vigasztalják egymást ezekkel a beszédekkel. (4:18)
Utána pedig témát vált, és az 5. fejezettől rátér a Jézus második eljöveteléhez vezető események taglalására. A témaváltást az 5:1-ben található „Peri de” formula jelzi, mely az ÚSZ több más helyén is témaváltást jelöl (pl. ApCsel 21:25, 1Kor. 7:39-8:1).
Így értendő tehát: „De az időkről és időszakokról, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek”.
A 'de' azt jelenti, hogy az elragadtatásról most áttér az „Úr napjára”, vagyis a NNY eseményeire. Az „Úr napja” általában olyan időszakot jelöl, amikor Isten ítéletet tart a hitetlenek, a gonoszok felett. Nem csak egyetlen nap, hanem egy időszak.
Másodszor tehát Pál arról biztosítja őket, hogy a NNY még nem kezdődött el, az üldözések, melyek őket érik, nem annak részei.
Az Úr Napja úgy kezdődik el, mint ahogyan a tolvaj jön el éjjel: titokban, csöndben, a „lakók” vagyis a világ lakossága számára láthatatlanul. „De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.” (5:4) – mondja Pál, vagyis a hívőket az a nap nem fogja meglepni észrevétlenül, hogy azon veszik észre magukat, hogy egyszer csak már a NNY-ban vannak. Lényeges, hogy a NNY alatt Isten fogja kiönteni a haragját a világra, a hívőket pedig Isten nem haragra rendelte (9. vers), tehát nem is lehetnek jelen ekkor. Ugyanezt mondja e levél 1:9-10 verse is, Róma 8:1-ben pedig azt mondja Pál, hogy a hívőknek semmiféle kárhoztató ítéletben nem lesz részük. Így lehet érteni a Jel. 3:10-et is, amely szerint Isten kimenti a hívőket a megpróbáltatás idejéből, mely eljön az egész világra (tehát nem csak bizonyos területekre). Akkor, azóta, és most is éri – érte üldözés a keresztyéneket a világból, a Sátántól, de ez még nem a NNY. Akkor majd Isten fogja kiárasztani a haragját a világra, amikor is a keresztyének már a Mennyben lesznek az Úrral.
Vannak, akik szerint a NNY és Isten haragja két külön esemény. Szerintük Isten haragja csak Jelenések 11:15-ben felhangzó hetedik trombitaszó után fog kiáradni a földre, és a hívők e trombitaszó utáni pillanatban ragadtatnak el. Szerintük tehát az 1Kor:15:52 utolsó trombitája azonos ezzel a trombitával. Ennek azonban nem feltétlenül kell így lennie. Az utolsó trombitaszó jelentheti azt is, hogy „amint az utolsó trombitahang elhallgat”, és nem azt, hogy többé nem szólalhat meg trombita.
Jelenések 6:12, 17-ben ez áll:„Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és íme nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér; ....... Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” A NNY teljes ideje alatt (pecsétek, trombiták, poharak) Isten haragja árad ki a földre. Az kérdés lehet, hogy a teljes 7 év, vagy csak a második 3 és fél tekinthető ténylegesen NNY-nak, de bizonyos, hogy amikor történik, akkor az Isten haragja lesz.
Ezzel az érvvel tehát úgy vélem nem lehet kifogni a szelet Pál azon kijelentéséből, hogy Isten haragja alatt a hívők már nem lesznek jelen.
Ugyan ezt erősíti meg Pál a thesszalonikaiaknak írt második levelében is az általunk 2. fejezetnek ismert részben. Itt az okozza a nehézséget, hogy vajon „Krisztus eljövetele” (1. vers), és „Krisztus ama napja” (2. vers) ugyanarra az eseményre utal-e, vagy sem?
Ha valaki az elragadtatást és Jézus eljövetelét egy eseménynek tekinti, akkor ő e kettőt ugyanarra vonatkoztatja. Én azonban a fentiekben elmondottak alapján úgy vélem, hogy Pál nem ezt akarta mondani. Inkább meg akarta erősíteni, amit ez előző levelében márt leírt. Röviden még egyszer: ne tévesszen meg benneteket senki és semmi, a NNY, tehát Krisztus napja még nem érkezett el, annak határozott előjelei lesznek. Bízzatok benne, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetele és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünk be fog következni, mielőtt amazok megtörténnének.
Megemlíti még Pál az elragadtatást az 1Kor 15:51-52-ben, ahol „titok”-ként utal rá, vagyis olyan eseményként, amely előtte, az ÓSZ-ben nem volt kijelentve. Az ÓSZ beszél a Messiás királyként való eljöveteléről, de nem említi az elragadtatást. Az elragadtatás a Gyülekezetet érinti kizárólag, így az ÓSZ-ben ezért nincs is említve.
Itt van aztán a Millennium szaporodóképes lakóinak problémája.
Három bibliai kijelentést kell itt megvizsgálnunk.
Lukács 20:34-36
„És felelvén, monda nekik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.”
Az első feltámadás, a hívők feltámadása az elragadtatással egy időben fog megtörténni. Akik tehát feltámadott testben lépnek be Jézus földi királyságába, nem házasodnak, így gyermekeik sem születhetnek.
1Kor 6:9a „Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát?”
Ami azt jelenti, hogy nem hívők, tehát igazságtalanok, nem léphetnek be a Millennium korszakába.
Jelenések 20:7-9
„És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye. És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.”
A kérdés tehát az, hogy kik lesznek, honnan származnak a föld négy szegletén lévő népek, akik majd fellázadnak Jézus ellen? Akiknek része volt az első feltámadásban, azok már nem tudnak vétkezni, és bizonyára ők alkotják a szentek táborának egy részét.
A hitetlenek közül senki nem léphet be a NNY-ból a Millenniumba, hogy ott gyermekei születhessenek.
Egyetlen lehetséges magyarázat létezik, mely bibliai alappal bír, hogy azoknak a leszármazottai lesznek ezek a népek, akik az elragadtatás után, a NNY alatt tértek meg, és így léphettek be a Millennium korszakába. Ők nem kapnak új, romolhatatlan testet, és bár bizonyára sokáig élnek a Millennium alatt – lehet, hogy mind az ezer évig – de ők házasodhatnak, és gyerekeik is születhetnek.
Ha azonban az elragadtatás a NNY végén történne, akkor nem maradna olyan ember, aki úgy lépne be a Millenniumba, hogy gyerekeket tudna nemzeni.
Esetleg lehet azt mondani, hogy Isten majd gondoskodik szaporodóképes emberekről, de ez eléggé valószínűtlen. Ekkor ugyanis Isten maga teremtené meg azokat az embereket, akikről előre megmondta, hogy fellázadnak ellene. Miért kellene ilyesmire gondolni, amikor van biblikus magyarázat arról, honnan származnak majd ezek az emberek?
Az utó-elragadtatást nézetét képviselők meg szokták említeni, hogyha minden hívőt elvinne az ÚR a NNY előtt, akkor ki fogja az Úrhoz vezetni és tanítani a NNY alatt megtérőket? Hiszen akkor volna rájuk igazán szükség.
Úgy vélem, ez nem olyan nagy probléma. Biztosan sokat tudnának használni a hívők a világnak, ha itt lennének, de miért nem hallgattak rájuk eddig? Maradnak azonban itt számosan, akik hívőnek gondolták magukat, nagy bibliaismeretük is lehet, de mégsem tértek meg igazán, hanem csak vallásosak voltak valamilyen szinten. Biztosan közülük fognak kikerülni az első elragadtatás után megtértek. Ezek az emberek pedig el tudják mondani a többieknek, hogyan rendezhetik kapcsolatukat az Úrral. Továbbá maradni fog itt rengeteg Biblia, és más keresztyén irodalom, hang és videofelvétel, melyből megismerhetik az emberek az igazságot. Én úgy tértem meg, hogy meghallgattam egy hívő keresztyén internetről letöltött hangfelvételeit, a nélkül, hogy találkoztam volna vele.
Ez a probléma tehát valójában nem probléma. Az sokkal komolyabb kérdés, hogy hogyan magyarázzák a Millennium nemzőképes lakóinak eredetét, ha az elragadtatás a NNY végén történik!
További bizonyíték az elő-elragadtatás mellett, hogy a Jelenések könyve NNY-ról szóló leírásai nem említik a Gyülekezetet. Az ott szereplő szentek nem a Gyülekezet szentjei. Erre a magyarázat az, hogy a Gyülekezet nem lesz itt a NNY alatt.
Mindent összevetve látható, hogy a NNY előtti elragadtatás nézete nem valami röpke hóbort, vagy fikció – ahogy némelyek nevezik -, hanem igen is jól megalapozott a Bibliában.
„Mi lesz, ha az Antikrisztus hatalomra kerül, és a hívők még mindig itt lesznek, így felkészületlenül fogja ez őket érni, mert mindig abban hittek, hogy őket az Úr elragadja addigra?” - teszik fel a kérdést a NNY előtt elragadtatás nézetének ellenzői.
Ez hasonlít kissé ahhoz a kérdéshez, amit hitetlenek szoktak feltenni: „mi lesz, ha életet találnak más égitesteken, hogyan reagálnak majd akkor a hívők?”
Ez a bizonyos „ha” effektus. „Ha” találnak. De nem fognak, mert a Biblia kizárja ezt, és a Biblia igaz.
Mire kell tehát a hívőknek készen állniuk? Arra, hogy felismerjék a NNY kezdetét, vagy arra, hogy készen álljanak az Úr bármely pillanatban való eljövetelére? Én az utóbbira szavazok.