Mottó: „Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos.” (Ézsaiás 46:9)

Annak bizonyításával foglalkozni, hogy a Biblia egy vagy több istenről beszél-e, majdnem annyira feleslegesnek tűnhet, mint a gömb gömbölyűségéről írni. Az, hogy a gömbnek EGY oldala van, és nincsenek élei, első ránézésre látszik, és mindenkinek evidens. Legalább ennyire evidens az is, hogy a Bibliában EGYETLEN Isten jelenti ki magát, amint a fenti idézetből is látható.

Soha nem is volt ez kérdéses, viták csak a háromságtan körül alakultak ki, mert az emberi értelem nehezen (teljes mértékben valójában egyáltalán nem) tudja felfogni, hogy Isten EGY, de három személy. Ezért aztán az ariánusok (A Fiú az Atya teremtménye, a Szent Lélek csak erő) és a modalisták (az Atya, a Fiú, a Szent Lélek Isten három egymást követő megjelenési formái, nem külön személyek) triteizmussal (háromistenhit) vádolták a Szentháromság-tan képviselőit, azt állítva, hogy három Istenben hisznek. Ezek a viták már lezárultak, a keresztyénség többsége érti és elfogadja a három személyben létező, mégis EGY Isten létét. (Vannak kivételek: pl. a Jehova Tanúi ariánusok, és az unitáriusok is tagadják a Szentháromságot).

Manapság azonban olyan korban élünk, ahol minden relatív, mindenki számára az az igaz, amit a maga számára igaznak gondol. Napjainkban nem okoz problémát, ha valaki azt mondja, hogy „lehet, hogy szerinted a gömbnek nincs sarka, szerintem meg van”. Az emberek sajnos nem gondolják át, hogy habár mindenkinek véleményszabadsága van, de attól még az igazság egy. Lehet, hogy a világban sok minden bizonytalan, de EGY dolog biztos: EGY konkrét dolog EGY konkrét jellemzőjéről csak EGYFÉLE igazság létezhet. Magyarul az igazság nem relatív.

Korunkban a Sátán azzal igyekszik Isten hitelét rontani, hogy azt a nézetet terjeszti, hogy mindenki azt gondolhat Istenről, amit akar, és ezek a nézetek külön-külön igazak. Amikor az emberek nyilvánvaló ellentmondásba ütköznek, például amikor a Biblia ellentmond az ö istenképüknek, akkor nem riadnak vissza attól sem, hogy a „gömb szögletesítésének”, vagyis a Biblia sokistenképének bizonyításába fogjanak. (Olvastak már ki a Bibliából reinkarnációt, és egyéb hajmeresztő dolgokat is. Egyesek mindenre képesek azért, hogy a saját vélekedésüket igazolják).

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a Biblia egy egységes egész. Nem lehet egy-egy részt, verset kiragadva, önmagában értelmezni. Ez nem csak a Bibliára igaz, hanem minden más írásra is.

Ha bizonyos részek önmagukban többféle értelmezésre is lehetőséget adnak, akkor mindig meg kell vizsgálni a szélesebb kontextust, ha kell, az egészet, és az alapján dönteni a szakasz mondanivalója felől. Ez az, amit az önkényes magyarázók nem tesznek meg.

Sarkítva olyan ez, mintha a „Ne ölj!” parancsból lehagynák a „Ne” szót, és azt akarnák bizonyítani, hogy a Biblia gyilkosságra buzdít. Létezik tehát nem csak közeli („Ne”), hanem tágabb szövegösszefüggés is, amit illik figyelembe venni.

Manapság a Sátánnak az az (egyik) módszere, hogy külön igyekszik választani az ószövetségi Istent (akit a gonosz Jahvénak nevez) a szerető újszövetségi Atyától. (Persze, tudom, ezt emberek mondják, de minden ilyen hazugság végső soron a Sátántól ered, amit emberek elhisznek, és mit sem sejtve, mint saját gondolataikat adják tovább).

Pedig „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2 Timóteus 3:16).

A „teljes írás” azt jelenti, hogy a teljes Ószövetség (ahogy Jézus utalt rá: Mózes (a törvény), a próféták, és a Zsoltárok), és a teljes Újszövetség Istentől ered. Az Újszövetség iratainak egy része még nem készült el, amikor Pál ezeket a szavakat leírta, de ne felejtsük el, hogy ezek Isten emberének profetikus kijelentései, és mint ilyenek, a jövőre nézve is igazak. Mellesleg Pál már idézett leveleiben az evangéliumokból: 1Tim. 5:18-ban a Mt.10:10 és Lk. 10:7-ből, továbbá Péter úgy beszél Pál írásairól, mint ihletett írásokról (2Pét. 3:15).

Isten (Pálon keresztül) azt mondja az Írásokról, hogy azok hasznosak, mégpedig

• a tanításra, elsősorban, hogy az embernek helyes ismerete lehessen az egyetlen igaz Istenről, és megértse saját legnagyobb problémáját, a bűnt;

• a feddésre (e görög szó a jelentése lehet meggyőzés, bizonyítás, fegyelmezés is), hogy szembesítse és figyelmeztesse az embert bűnének következményével, az örök kárhozattal;

• a megjobbításra, vagyis bemutatja a bűn következményeként várható jogos ítélettől való megmenekülés, az Isten szemében való megigazulás és megjobbulás egyetlen lehetséges útját: Jézus Krisztust;

• az igazságban való nevelése, azaz az Istennek tetsző életvitel kialakításában.

A Bibliát valóban ismerők tudják, hogy nincs külön Ó- és Újszövetségi Isten, hanem csak egy Isten van, aki a különböző korokban különféleképpen szólt az emberekhez: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által” (Zsidók 1:1)

Jézus azt mondta, hogy az Ószövetség próféciái Róla szóltak: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam” (János 5:39). Feltámadása után, az Emmausba vivő úton a két tanítványnak így szólt: „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megirattak.” (Lukács 24:27). Majd még aznap este Jeruzsálemben az összegyűlt tanítványokhoz így szólt: „... Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem.” (Lukács 24:44).

A Zsidók 1:2-3-ban így folytatódik a Jézusról szóló bizonyságtétel: „A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette, A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, a ki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban”.

A Zsoltárok könyvében ez áll Istenről: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök. … Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.” (Zsoltárok 33:6,9)

 Teljesen világos, hogy az Ószövetségi Úr Isten, és Jézus Krisztus ugyanaz az Isten.

Jézus Krisztus eljöveteléig nem volt lehetséges Istent Atyának szólítani. Ezt a fogalmat Jézus vezette be. Ésszerűtlen is volna aztképzelni, hogy az Atya Isten csak az újszövetségi időkben lépett be az emberiség életébe. Előtte vajon hol volt? Nem létezett vagy hallgatott?

Nem hallgatott, hanem Elohim, Jahve, Adonaj és más neveken szólt a próféták által.

Az Ószövetségben Isten Jézus Krisztus eljövetelét készítette elő. Aki más-más istenként tekint az Ószövetségben megszólaló Istenre és az Újszövetségi Atya - Fiú - Szent Lélekre, az téved. Súlyosan téved.

 Vannak, akik azt állítják, hogy az Ószövetségben Jahve csak egy a sok egyéb isten között. Lehetetlen azt a rengeteg igehelyet felsorolni, ahol Isten mint EGYETLEN valóban létező Istenre utal önmagára. Amikor Isten tesz valamit, vagy beszél valakihez, mindig egyes szám első személyben teszi ezt. Lásd például a teremtési beszámolót 1 Mózes 1-ben: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”, „És monda Isten...”, „És látá Isten...”, „És nevezé Isten...”, stb. Még ha figyelembe vesszük, hogy az Elóhim (Isten) szó többes számú alakban áll (a héberben), a szöveg többi része nincs többes számban (a héberben sem). Tehát nem „mondának Istenek, látának Istenek, stb.! Az Elóhim többes számú alakja az Ószövetségen kívül nem fordul elő a kortárs sémi nyelvekben máshol. A többes szám használatára többféle magyarázat létezik.

• A politeista nézet szerint a judaizmus monoteizmusa (egyistenhite) a politeizmusból (többistenhit) alakult ki. Erre azonban sem belső (bibliai) sem külső bizonyíték nincs semmi. Feltételezni lehet, de a bizonyítékok ellene szólnak.

  Mivel a szöveg többi részei nincsenek többes számban (néhány kivételtől eltekintve, melyekre mindjárt rátérek), ezért nem lehetséges ez alapján az Ószövetség teremtő Istenében több istent látni.

• A Szentháromságra utaló nézet szerint a többes szám Isten három személyére utal. Valószínűleg ez a megállapítás sem helyes. Az újszövetségi kinyilatkoztatás megerősítésére esetleg felhasználhatjuk a többes számú Elohim alakot (de nem ez a legerősebb érv), azonban visszafelé ez a bizonyítás nem működik. Nem használhatunk egy későbbi kinyilatkoztatást egy korábbi bizonyítására. Mózes idejében Isten még nem jelentette ki egyértelműen mindhárom személyét. Így nem feltételezhetjük, hogy Mózes ennek ismeretében használta a többes számú alakot.

• Fejedelmi többes szám. Ez tűnik a legvalószínűbbnek. Mivel a kapcsolódó állítmányi igealakok, jelzők, névmások minden esetben egyes számban vannak, így világos minden olvasónak, hogy itt egyetlen Isten beszél, cselekszik. A többes szám tehát inkább Isten határtalan fenségére és méltóságára utal.

További igehelyek, ahol Isten határozottan szól arról, hogy csak Ő egyedül az örökkévaló, Mindenható, Teremtő stb. Isten:

2 Mózes 3:14: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.”

Véletlenül sem: „vagyunk”!

„Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson.” (5 Mózes 32:39)

A Jahve név a „vagyok” (hava) héber szótőből ered. Isten a „vagyok”-kal azt jelenti ki magáról, hogy csak Ő létezik önmagától fogva, kezdet nélkül, örökké, rajta kívül nincs más ilyen lény, csak Ő Isten egyedül!

 A próféták ugyanígy jártak el, amikor Istenről beszéltek.

„Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!” (Ézsaiás 43:10)

„Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten” (Ézsaiás 44:6)

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten!” (Ézsaiás 45:5)

„Mert így szól az Úr, a ki az egeket teremté; Ő az Isten, a ki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és több nincsen!” (Ézsaiás 45:18)

Hogyan lehet az, hogy vannak, akik mindezek ellenére a saját sokistenhitükre a Bibliából akarnak bizonyítékot szerezni? Lássunk néhány igeverset, amit idézni szoktak, és azok magyarázatát.

„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra;...”(1 Mózes 1:26)

Ez az egyik kivétel, amikor egy igealak is többes számban áll. Miért nem azt mondta Isten, hogy „Teremtek embert az én képemre és hasonlatosságomra”, vagy „teremjen a föld embert...”, ahogy korábban tette?

Isten az ember esetében más szavakat használt, személyes módra váltott beszédében.

Ki (vagy kik) lehet(nek) az(ok) a”mi”, aki(k)nek a nevében Isten beszélt?

Az előzmény (monda: egyes számban!), és a folytatásában a résznek: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, ...”(1 Mózes 1:27-28) Isten mind egyes szám első személyben beszél, nem mint több isten.

A „mi teremtsünk” tehát egyszerűen azt jelentheti, hogy Isten mindhárom személye részt vett az ember (és az egész világ) teremtésében. Isten Lelkét már láthattuk a 2. versben, az Újszövetségben pedig kijelentést kapunk arról is, hogy Isten mindent Jézus Krisztus által teremtett (Zsidók 1:2).

Mivel Isten mindhárom személye valóban személy, tehát önálló akarattal, értelemmel rendelkezik (melyek teljes összhangban állnak egymással), ezért ez a személyesség az, melynek „képére és hasonlatosságára” alkotta Isten az embert. A hasonlóság tehát szellemi, és nem fizikai.

Istennek tehát szükséges volt így fogalmaznia. Ha a „mi” helyett itt „én”-t használ („teremtek embert az én képemre...”), akkor azzal eltorzította volna a valóságot. Isten természetesen már a teremtéskor is három személy volt, noha nyíltan még nem szólt erről. A kinyilatkoztatása azonban már ekkor is összhangban állt ezzel a valósággal.

Így aztán teljesen világos, hogy nem több istenek teremtették az embert, hanem az EGYETLEN, de három személyben létező ISTEN.

Egy másik példa:

„És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván...” (1 Mózes 3:22)

„Mi közülünk”? Tehát mégis több isten van?

Kik lehetnek azok a „mi”, akikhez hasonlóvá lett az ember, jót és gonoszt tudván? Biztos, hogy más istenek?

Ha a szövegkörnyezetet, és a Biblia egészét figyelmen kívül hagyjuk, és csak ezt a verset tekintjük önmagában, akkor juthatunk ilyen következtetésre is. De ki követne el ilyen blődséget? (Én ismerek ilyeneket). Ha azonban elvesszük a csövet a szemünk elől, és a teljes horizontot tekintjük át, akkor hamar el kell vetnünk ezt a lehetőséget. A fentiek fényében, és a Biblia egészének kijelentése alapján itt biztosan nem több istenekről van szó.

Lehet tehát esetleg más értelmezés? Kik lehetnek akkor azok a titokzatos „mi közülünk” tagjai?

A Biblia más részeit olvasva tehetünk olyan feltételezést, hogy Isten nem egyedül van a Mennyben, hanem vannak vele mások is, akik nem istenek, de szellemi lények, akiket szintén Ő teremtett? Bizony, ilyen kijelentést alapos okkal tehetünk, hiszen számos helyen olvasunk a Bibliában angyalokról, akik Isten szolgálói, üzenethordozói. Nagy tudású, nagy hatalmú lények, de nem istenek! Lehetnek ők a „mi közülünk”?

Két lehetőség közül választhatunk:

• a „mi közülünk” több isten létét feltételezi, melyet azonban a Biblia többi része kategorikusan cáfol

• angyalokról van szó, akiknek a létezését a Bibliából kétséget kizáróan igazolhatjuk. Három angyal nevét is tudjuk: Mihály, Gábriel, Lucifer, (utóbbi fellázadva „ellenség”, a Sátán lett), akik (Sátánt és bukott angyalait kivéve) Istennel vannak. Így a „mi közülünk” ellentmondás nélkül vonatkozhat rájuk.

Ki-ki döntse el tehát józan ítélőképessége alapján, hogy melyik következtetés lehet az igaz. Ha valakinek prekoncepciói vannak a sok istenek létezéséről, az persze dönthet az első válasz mellett, de igen kevés megalapozottsága van egy ilyen magyarázatnak. Sőt, ha valaki egy ilyen egyértelmű szöveget szándékosan félreért, akkor hogyan higgyünk neki, amikor más régi szövegeket akar magyarázni? Jó okunk van azt hinni, hogy azokat is a saját szája íze szerint ferdítgeti el!

Idegen „istenek”

Az elóhim (isten) szó a Bibliában 260 esetben nem az igaz Istenre, hanem hamis, vagy „idegen” istenekre utal. Léteznek tehát más istenek is az Úr Istenen (Jahve Elóhim) kívül?

Két eset lehetséges:

1. sok isten létezik, akik közül a Bibliában megjelenő Isten csak egy.

2. a népek, népcsoportok kreálnak (kitalálnak) maguknak isteneket, melyek valójában nem istenek, csak az emberek nevezik őket annak. Amikor tehát egy nép például a Marduk nevű istent tiszteli, akkor az nem azt jelenti, hogy ilyen nevű isten a valóságban is létezik, és vetekedik a Jahve nevű Istennel, hanem arról van szó, hogy az egyedüli valóságos Isten figyelmeztet rá, hogy bálvány az amit imádnak.

Melyik válasz a helyes? Csak az egyik lehet az!

Az biztos, hogy attól, mert egy nép egy valamilyen nevű istenben hisz, és istennek nevezi azt, attól az az „isten” még nem lesz valóságos! Istent nem az emberek hite hozza létre. Az emberiség tudja, hogy Isten létezik, de nem akar neki engedelmeskedni. Ezért azt találta ki, hogy maga kreál magának olyan istent, ami tetszik neki, és amely csak azt mondja, amit hallani akar tőle.

Isten az embert az istenimádat tulajdonságával alkotta meg. Az embernek tehát belső kényszere az imádat. Azonban az ember meg tudja választani az imádata tárgyát is, így el tud fordulni az igaz Istentől, és maga alkotta bálványt is tud imádni. Ez lehet egy valamilyen nevű isten, lehet a Természet, lehet az Univerzális Elme, lehet saját maga („istenné válhatsz”), lehet napjainkban a pénz, az élvezetek, a szórakozás, stb.

Amikor tehát a Biblia idegen istenekről beszél, akkor nem ismeri el, hogy azok valóságos istenek lennének, hanem csak azt, hogy a népek, emberek szerint azok. Úgy is mondhatnánk, hogy a Biblia ilyen esetben „úgynevezett”, tehát nem valódi istenekről beszél.

Néhány ilyen példa:

[a szögletes zárójeles betoldást tőlem származik]

„Akkor monda Jákób az ő házanépének, és mind azoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen [úgynevezett] isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket.„ (1 Mózes 35:2)

„Kicsoda az [úgynevezett] istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő?” (2 Mózes 15:11)

„Ne legyenek néked idegen [úgynevezett] isteneid én előttem.” (2 Mózes 20:3)

„Mindazt, a mit néktek mondtam, megtartsátok, és idegen [úgynevezett] istenek nevét ne emlegessétek; ne hallassék az a te szádból.” (2 Mózes 23:13)

„Ne járjatok idegen [úgynevezett] istenek után, azoknak a népeknek [úgynevezett] istenei közül, a kik körültetek vannak;” (5 Mózes 6:14)

„Nincsen Uram hozzád hasonló az [úgynevezett] istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz!” (Zsoltárok 86:8) stb... stb...

Az Újszövetségben ez így szerepel:

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr; Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa. „ (1 Korinthus 8:5-6) Az „úgynevezett” szó itt nem betoldás, hanem így van az eredetiben!

Istenek Istene.

Ilyen is előfordul, hogy Istenek Istenének nevezik az Urat.

„Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr” (Józsué 22:22a)

„Asáf zsoltára. Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétől lenyugtáig.” (Zsoltárok 50:1)

Hogyan lehet más istenek Istene az Úr, ha más istenek - eddig azt láttuk – nem léteznek?

Ugyanúgy két lehetőségünk van ezen versek értelmezésére:

• A Biblia sok isten létezéséről beszél, melyek között a Jehova nevű elsőbbséget követel magának.

• Ezek az „istenek” nem istenek, valójában nem is léteznek, csak a népek találták ki őket. Ezért csak „úgynevezett”, elképzelt, nem valóságos istenek, melyek csak az emberek képzeletében léteznek. Nincs fülük, hogy haljanak, szemük, hogy lássanak, szájuk, hogy szóljanak, és legfőképp nincs hatalmuk, hogy bármit megtegyenek. „Isten”-nek hívják őket a népek, de nem mások, mint a képzelet szülöttei. Egyedül az ÚR ISTEN-nek van hatalma minden és mindenki felett, ezért Őt kell tisztelni. Az „istenek Istene” azt jelenti, hogy Isten felette áll minden más nép elképzelt istenének. Az egyiptomi tíz csapás jól szemléltei, hogyan bizonyítja Isten hatalmát az egyiptomiak elképzelt istenei felett. (Majd mindegyik csapás egy-egy egyiptomi képzeletbeli „isten” ellen irányult). „Aszáf zsoltára. Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az [úgynevezett] istenek között.„ (Zsoltárok 82:1)

Én - nyilván kitűnik – a második válasz mellett érvelek, de mindenkinek magának kell meghoznia a döntését. Csak az egyik válasz igaz (áll a valósággal összhangban), ezért javasolt alaposan megfontolva, nem csak az érzelmekre hallgatva választani! A döntésednek ugyanis messzemenő (az örökkévaló sorsodra kiható) következménye van!

Csak még néhány példa, nyilván az összeset nem fogom idézni:

„Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, a kik bálványokkkal dicsekednek; meghajolnak előtte mind az istenek.” (Zsoltárok 97:7)

Ézsaiás így ír arról, hogy az asszírok elpusztítottak sok népet, és azok hiába kértek segítséget „isteneik”-től, mert azok csak bálványok voltak: „És isteneiket tűzbe veték, mert nem istenek voltak, hanem emberi kéznek csinálmánya, fa és kő; így veszthették el azokat.” (Ézsaiás 37:19)

Isten így szól a hamis istenekhez (pontosabban azok kitalálóihoz):

„Adják elő és jelentsék meg nékünk, a mik történni fognak; a mik először lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végöket, vagy a jövendőket tudassátok velünk! Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti Istenek vagytok; vagy hát míveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkőzzünk és majd lássuk együtt! Ímé, ti semmiből valók vagytok, és dolgotok is semmiből való; útálat az, a ki titeket szeret.” (Ézsaiás 41:22-24)

A próféciák

Itt van hát a vízválasztó! Van más isten az Úron kívül? Álljon hát elő, és mutassa meg, mit tud! Mondott olyat a múltban, ami később beteljesedett, hogy elhihessük, hogy az idő felett áll, és véghezviszi akaratát?

A Sátán kezdeményezte az első bálványimádást, amikor azt mondta Évának, hogy „olyanok lésztek mint az Isten”. Azóta is kezdeményez vagy támogat minden arra irányuló emberi törekvést, hogy az igaz Isten tiszteletét lecseréljük valami másra. Egy dolog azonban nem megy az ördögnek: nem tudja bizonyítani, hogy a „népek, emberek istenei” valósak.

A Sátán a beteljesedett bibliai próféciákkal nem tud mit kezdeni, ezért a fegyvere az, hogy agyonhallgatja azokat. Van néhány olyan liberális tudós, aki igyekszik megcáfolni a próféciákat (többnyire oly módon, hogy a szövegek keletkezését a beteljesedés utánra igyekszik datálni), de ezeket a kísérleteket rendre megcáfolják, úgyhogy nem túl sikeresek. Ezért a Bibliát kritizálók inkább nem is szállnak vitába ezekkel, hanem „elegánsan” átlépnek azokon.

Isten saját maga gondoskodik a létezése bizonyításáról, amikor előre bejelenti, hogy mit fog tenni, és aztán be is teljesíti. Ez a legfontosabb istenbizonyíték. Az összes többi csak ez után jön, és közel sem ennyire perdöntő.

Tehát: melyik másik úgynevezett „isten”-nek, amelyben (vagy amelyekben) az emberek hisznek vannak beteljesedett próféciái, melyekkel önnön létét bizonyítja? Allahnak vannak? Buddhának vannak? A manapság oly népszerű „Őszentsége” a dalai lámának vannak? Az „Univerzális Elmének” vannak? A „te néped istenének” vannak?

Mivel bizonyítják ezek az állítólagos istenek, hogy léteznek? Mindössze azzal, hogy „teremtményeik” a népek, mit gondolnak róluk?

Nem igaz, téves tehát az a próbálkozás, hogy a Bibliából próbálnak igazolást találni a sok isten létezésére. A Biblia következesen, az első szótól az utolsóig, minden esetben arról beszél, hogy EGYETLEN ISTEN létezik, aki a világot alkotta, és csak neki van hatalma az egész világ felett, hogy véghezvigye akaratát. Aki a Bibliából akar politeizmust kimutatni, csak magát teszi nevetségessé.

Mindazonáltal, lehetősége van bárkinek azt gondolni, mondani, és abban hinni, amiben akar. De „Az Úr tudja az embernek gondolatjait, hogy azok hiábavalók.” (Zsoltárok 94:11).

Végül majd „... minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.” (Prédikátor 12:14)

Isten már sok alkalommal vitt végbe ítéletet az emberiség, népek, vagy egyes emberek fölött. Isten azonban nem hirtelen haragú, mindig jóval előre bejelenti, ha ítéletet akar hozni a bűnösök felett. Mindig hagy elegendő időt a bűnökből való megtérésre.

Noé sok éven át építette a bárkát, és közben hirdette Isten elrendelt ítéletét a világ felett. Az emberek csak nevettek, és nem tértek meg. Miután Noé bement a bárkába „az Úr bezárta utána az ajtót”(1Mózes 7:16) . Isten maga zárta be az ajtót, és többé már senki nem mehetett be. Elképzelhetjük, ahogy emelkedett az ár, Noé szomszédjai, rokonai ott dörömböltek a bárka oldalánál, hogy engedjék be őket. De TÚL KÉSŐ volt már.

Mi keresztyének azt hirdetjük újkori Noéként, hogy Jézus Krisztus vissza fog térni másodszor is a földre, és ítéletet fog hirdetni mindenki felett, aki „nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (János 3:17). Most még nyitva az ajtó, bárki beléphet a „bárkába”, a Mennybe, aki akar. De csak egy ajtó van nyitva: Jézus Krisztus „Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik...” (János 10:9a)

Ha Jézus visszajön másodszor is, akkor bezárul ez az ajtó, többé nem lehet a Mennybe belépni. „kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot.” (Jelenések 22:15)

Nagyon fontos a Bibliát ismerni, és helyesen értelmezni, ez nem pusztán egy intellektuális játék.

Isten szavával alkotta a Mindenséget, melyben nincsen semmi hiba. Tud valaki hibás tervezésű élőlényről, mely nem működik megfelelően? A fosszíliákban fellelhető akár egyetlen tökéletlen „átmeneti alak” is? Isten minden teremtménye tökéletes. Tökéletlen egyedek csak a tökéletességet megrontó bűn miatt jöhettek létre.

A Biblia is Isten Szava. Ha a világ, mely szintén Isten szavának eredménye teljesen tökéletesre készült, akkor lehetséges volna, hogy az írásbeli üzenetébe Istennek hiba csússzon?

Ha valamit nem értünk, nem kellene inkább azt feltételeznünk, hogy a mi „készülékünkben” van a hiba?

Az előző cikkben a világ értelmes vizsgálata útján arra jutottunk, hogy a teremtett világ csak EGYETLEN Teremtő Isten alkotásaként jöhetett létre. Sok, egymástól független isten nem lehet oka a világnak. Ebben az írásban pedig arról volt szó, hogy a Biblia is EGYETLEN Istenről beszél.

Mi hát a válasz: sok isten van, vagy csak EGY?

Alkotott bármely más „isten” akár tettben, akár kijelentésben olyat, mint a Biblia által megismert Isten? Döntsd el te magad! Vigyázz, lehet, hogy holnap már TÚL KÉSŐ lesz dönteni.

„Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott.” (Zsoltárok 96:5)

Szóljon hozzá!