A Nagy Nyomorúság előtti elragadtatásról szóló nézet (pretribuláció) vizsgálata

Igaz-e az a nézet, hogy Jézus Krisztus a Nagy Nyomorúság előtt el fogja ragadni magához az akkor a földön élő hívőket, vagy sem? Más szóval, Jézus második eljövetele és a hívők elragadtatása egy és ugyanazon pillanatban történik-e majd a Nagy Nyomorúság végén, vagy ez két, időben egymástól 7 évvel elkülönült két külön esemény lesz-e? Mit tudhatunk meg erről a Bibliából? Tudhatjuk-e biztosan? Fontos ez egyáltalán?

 Reflekció Szabados Ádám: „A titkos elragadtatás fikciója” c. tanulmányára

http://www.evangeliumi.hu/konyvtar/konyvek/A_TITKOS_ELRAGADTATAS_FIKCIOJA.pdf

Mindazonáltal hálás vagyok ezért az írásért, mert arra késztetett, hogy megvizsgáljam önnön nézeteim helyességét. A Biblia is erre utasít bennünket:

„Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok! Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!” (1 Thessz. 5.21-22)

Könnyen megeshet, hogy a hívő elfogad bizonyos tantételeket, amelyeket tanult, és amelyek még sem helyesek. A figyelmeztetés úgy szól, hogy mindenkinek magának meg kell vizsgálnia a különféle tanításokat, és ami jó, azt meg kell tartania, ami gonosz, attól őrizkednie kell. Mert „mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek.” (Róm. 14.12). Jó vagy gonosz tanítás-e hát a pretribuláció tana? Ezt szeretném megvizsgálni.

Szabados Ádám ezzel a kérdéssel kezdi meg e nézet vizsgálatát:

„Ha a nagy nyomorúság előtti elragadtatás tana igaz, nem zavarbaejtő az a tény, hogy az Egyház történetének első tizennyolc évszázadában senki nem ismerte és ezért nem is vallotta? Hogy lehet az, hogy több mint ezernyolcszáz évig senkinek nem jutott eszébe, hogy az Egyház elragadtatása Krisztus dicsőséges visszajövetelétől időben és jellegében eltérő esemény?”

A hívők elragadtatását Jézus visszajövetelétől elválasztó, és azt a Nagy Nyomorúság (továbbiakban NNY) elejére helyező nézet kétségtelenül új a keresztyénség történetében. Csak a XIX. században vetették fel. Ez azonban még nem jelenti feltétlenül azt, hogy hibás.

Dániel 12:4 szerint sokan tudakozzák majd az írásokat, és „nagyobbá lesz a tudás”, vagy „az ismeret gyarapodik”. Nem bibliaellenes tehát azt feltételezni, hogy a Bibliával kapcsolatos megértésünk egyre nagyobb lesz, és olyasmiket is felismerünk, amit a korábbi évszázadokban nem tudtak.

Utazzunk vissza képzeletben egy kicsit Jézus korába. Tegyük fel, hogy egy farizeus így szól Jézushoz: „Ha te valóban a megígért Messiás vagy, nem zavarbaejtő szerinted, hogy ezer éve minden zsidó egy Messiás Király eljövetelét várja, nem egy ilyen jelentéktelen emberét, mint te vagy, akinek semmi hatalma nincs?”

Az Ószövetség próféciáinak természete, hogy a jövőbeni események között nem mindig tesz egyértelmű különbséget, csakúgy, ahogy Krisztus első és második visszajövetele között sem.

1 Móz. 3:15-ben Isten megígéri, hogy elküldi a Messiást, aki legyőzi a Sátánt, azonban semmit nem mond arról, hogy ez az eljövetel két részletben fog megtörténni. Jóllehet a zsidók a későbbi kijelentésekből következtethettek volna arra, hogy a Messiás először nem mint Király jön el, még sem ismerték ezt fel, és elutasították Jézus Krisztust. Figyelemre méltó, hogy az Ószövetség sehol sem mondja konkrétan, hogy a Messiás kétszer fog eljönni: először mint szolga, hogy önmagát adja áldozatul a bűnért, és csak másodszor mint Király. A farizeusok és az írástudók lényegében ezt kérdezték Jézustól: „mutass egy írásrészt, ahol arról van szó egyértelműen, hogy a Messiás egyszerű emberként jelenik meg!”. Jézus így válaszolt nekik: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;” (Jn. 5.39)

Ha a farizeusok és a hozzájuk hasonlók eléggé alázatosak lettek volna, hogy félretegyék előfeltevéseiket (ti., hogy a Messiás mint Király jön el), akkor felismerhették volna az írásokban, hogy a Messiásnak előbb mint szolgáló kell megjelennie.

Most is vannak, akik így szólnak: „mutass egy igeverset, ami konkrétan azt mondja, hogy Jézus a második eljövetele előtt még visszajön, hogy elragadja az akkor élő szenteket!”

Tény, hogy nincs olyan igevers, ami pl. így szólna: „azt pedig tudjátok meg, hogy az Úr a nagy nyomorúság kezdete előtt, megjelenése előtt hét évvel eljön a szentjeiért, és magához ragadja őket”.

De ilyen sincs: „Azt mondja az Úr: mielőtt eljön a Messiás, akit vártok a Dávid magvából, hogy uralkodjon a földön, el fog jönni, mint alázatos szolga, hogy megszabadítsa az embert bűneiből”. Mégis, ha megfelelően olvasták volna az Írásokat, erre rájöhettek volna, legkésőbb akkor, amikor Jézus közöttük járt. Olyan erős volt azonban a Messiás Király várásának hagyománya közöttük, hogy nem ismerték fel az Írásnak erre vonatkozó utalásait.

Azt valljuk, hogy a Biblia magyarázatának a Biblián kell alapulnia, nem a hagyományon. Amikor azonban azért utasítunk el valamit, mert az nem része a hagyománynak, nem pontosan ezt tesszük? A hagyomány hiányának nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint a Bibliának?

Ezt csak azért említem meg, mert a nézet kritikusai előszeretettel hivatkoznak annak fiatal voltára. Nem azt mondom, hogy minden új ötletet el kell fogadni, ami csak felmerül, de azt igen, hogy egy nézet „új”-sága nem érv annak helyességével szemben. A szerző (e cikkében) nem említi meg*, hogy az általa bírált diszpenzacionalista nézet helyett inkább az ún. szövetségi nézetet támogatja-e, de ha így van, akkor tudni kell, hogy annak mai formája sem régebbi a korszakos látásmódnál. (*Más írásai azonban ezt támasztják alá).

Ebben az írásban nem szeretnék a diszpenzacionalista (korszakos) teológiai szemlélet minden részletével foglalkozni, hanem csak azzal, van-e bibliai alapja annak, hogy az elragadtatás a NNY elején, és nem a végén fog megtörténni. Akik a diszpenzacionalizmust kritizálják, azok jórészt J.N. Darby-t, és más hasonló nézetű teológusokat (mint pl. Charles C. Ryrie) bírálnak. Ebbe most itt szintén nem mennék bele. Azt szeretném megvizsgálni, hogy mit mond a Biblia maga az elragadtatásról, függetlenül attól, hogy bárki előtte mit mondott erről.

Ha egy szervezet, csoport nézetei egy vagy több ember tekintélyén alapulnak (mint pl. a mormomok vagy a Jehova Tanúi esetében), akkor helyénvaló az illető személyt vagy személyeket magukat bírálni. Esetünkben azonban nem az a lényeges, hogy kitől származik a NNY előtti elragadtatásról szóló tanítás, hanem az, hogy megalapozott-e a Bibliában, vagy lehet-e kategorikusan cáfolni. Vannak olyan bibliai nézetek, amelyekről - úgy vélem – egyszerűen nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy melyik felfogás az igaz. Ilyennek tartom például, hogy az embert kettős (test – lélek: dichotómia), vagy hármas (test – lélek – szellem: trichotómia) természetűnek tartjuk-e. Mindét nézet mellett és ellene is vannak érvek, de egyik sem perdöntő. A kérdésnek azonban a Biblia alapvető kijelentéseire (pl. az üdvösség kérdése) nincs kihatása. Könnyen lehet, hogy a NNY (előtti – alatti – utáni – folyamatos) elragadtatás kérdése is hasonló ehhez. Egyszerűen nem tudhatunk róla 100%-ban biztosat, mert az a kategória, amelyről Jézus azt mondta, hogy „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.” (ApCsel. 1.7)

Talán ez is egy olyan kérdés, amelyen felesleges hajba kapniuk a hívő testvéreknek.

Szabados Ádám cikkéből erősen kihallik az ők (ti. a diszpenzacionalisták) és a mi (minden bizonnyal a szövetségi-teológia képviselői) közötti megkülönböztetés. Én nem tartom helyesnek ezt a különbségtételt. Ez az ó-ember természete szerinti gondolkodás: vagyunk mi, a jók, a szép arcúak és a bölcsek; és vannak az ők, a gonoszok, a csúnyák, az ostobák. Mindnyájan (remélem!) újjászületett keresztyének vagyunk, megtért bűnösök, akik most még „tükör által, homályosan látunk”, ezért lehetnek eltérő nézeteink. A hamis tanítóktól el kell határolódni, ezt egyértelműen tanítja a Biblia. Itt azonban nem erről van szó. Ez nem az üdvösség módját, vagy bibliai alaptanítást érintő kérdés, e miatt nem helyes szekértáborokat alkotniuk hívő embereknek! Több alázatra lenne szükség a Biblia-értelmezésben, és szeretete, elfogadásra egymás iránt!

Én az alábbi dolgokat állapítottam meg a kérdésről:

1)

1 Thessz. 4:13-18

18 Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök. 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt. 15 Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak. 16 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; 17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. 18 Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.

Ez a szakasz az elragadtatás legtisztább kijelentése, de nem szól annak idejéről. Önmagában az, hogy „az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből” lehet a NNY elején és végén is. Szabados Ádám szerint a „titkos elragadtatás” erre az igeszakaszra van alapozva. De ez nem így van, hiszen ez a rész ténylegesen nem mond semmit annak idejéről.

„Ha Pál ennek ellenére egy másik eseményre gondolt, egy korábbi titkos elragadtatásra, nem kellett volna azt valamilyen módon egyértelművé tennie?” - kérdezi Szabados Ádám. Szerintem, megtette. Figyeljük meg, Pál hogyan folytatja a levelet. (Az eredeti szövegben nem volt fejezet és vers beosztás, egyszerűen így folytatódik a levél):

1 Thessz 5:1-9

1 Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; 2 Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. 3 Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek. 4 De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy [az] a nap tolvaj módra lep[het]ne meg titeket. 5 Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! 6 Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. 7 Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg. 8 Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe. 9 Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,”

Ha Pál az 5. részben új témába kezd – amit a görög „peri de” formula jelez, és én ezt az értelmezést elfogadom -, akkor ez a rész így értendő: „De az időkről és időszakokról, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek”. Így ez a szakasz már nem az elragadtatásról szól, Pál új témába kezd. Az „Úr napjá”-ról kezd beszélni, tehát az Úr napja és az elragadtatás nem ugyanazon esemény. Ez az egyik legnyomósabb érv a mellett, hogy az elragadtatást és Jézus második eljövetelét két időben különálló eseménynek tekintsük.

Az „Úr napja” itt nem lehet Krisztus második eljövetele, hiszen a NNY-ban nem mondhatják azt, hogy „békesség és biztonság”. Az „Úr napja” inkább egy időszak, (minden bizonnyal a NNY hét éve), amely alatt a csapások valóban hirtelen következnek az azokra nem számító hitetlen emberekre.

Gyakori exegetikai tévedés azt feltételezni, hogy egy kifejezés a Bibliában mindig, minden szerzőnél ugyanazt jelenti. Ez sokszor nem így van, hanem a szövegösszefüggés alapján kell megvizsgálni, hogy az adott esetben mire vonatkozik. Az „Úr napja” esetében ez különösen igaz, mely kifejezés sokszor előfordul a Bibliában, mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Az „éjszakai tolvaj” esetében sem biztos, hogy minden szerző ugyanazt érti alatta.

Jel. 6.17 „Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” szerint a harag ideje a teljes NNY alatt tart. A 9. vers (1Thessz 5) szerit minket, hívőket Isten nem haragra rendelt, tehát nem lehetünk itt akkor.

Jel 3:10 Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait.

Jel 3:10(Csia) Mert megőrizted állhatatosságom igéjét. Én is meg foglak őrizni téged, s kimentelek a megkísértés órájából, melynek el kell jönnie az egész lakott földre, hogy megkísértse a földön lakókat.

Jel 3:13 Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. Tehát ez az üzenet nem csak a filadelfiai gyülekezetnek szólt, hanem mindenkinek. Érvényes tehát ránk is, ennek megfelelően kell megvizsgálnunk.

A „megtartalak” jelenthet „kimentelek”-et is (ld. Csia). Így azt jelenti, hogy amikor az egész földre eljön a Nagy Nyomorúság – tehát nem „csak” néhány országra és emberre -, akkor a Gyülekezet már nem lesz a földön.

A keresztyéneket mindig érte üldözés, és most is vannak országok, ahol üldözik őket. A betegségek, természeti csapások, éhség, nélkülözés és egyéb ínségek nem kímélték őket sem. Ezek a nyomorúságok azonban a romlott világ, a bűnös emberi természet és a Sátán irányából érték a hívőket. A NNY-ban azonban ítéletek lesznek, harag, melyek Istentől fognak származni! Formájukra nézve talán hasonlítani fognak a korábbi és mostani csapásokra, de más okozza őket: Isten. Márpedig Isten azt mondta, hogy a hívőknek már semmiféle ítéletben nem lesz részük. (Róma 8:1). Isten a hívőket fegyelmezi, de nem bünteti! Még egyszer: a NNY abban fog különbözni minden azt megelőző nyomorúságtól, hogy a csapások benne Istentől fognak közvetlenül származni, nem a világból!

Elsősorban tehát innen ered a pretribulációs nézet: Isten kijelentette a Bibliában, hogy a hívőknek nem lesz részük a világra eljövő ítéletben. Ez csak úgy lehetséges, ha nem lesznek itt akkor. Igaz, hogy a Biblia nem jelenti ki konkrétan, hogy lesz előzetes elragadtatás, de nem is cáfolja ezt kategorikusan. Jézus szolgai eljövetelét sem jelentette ki konkrétan, de következtetni lehetett rá (pl. Ézs. 53). Így jogosnak érzem a fentiek alapján azt a következtetést, hogy a NNY előtt Jézus el fogja ragadni a Gyülekezetet a földről.

Szabados Ádám ezt az érvet deduktívnak tekinti, mint ami nem a Bibliából von le következtetéseket. Szerintem viszont igenis bibliai versek, és azok szűkebb-tágabb kontextusának vizsgálatán alapul!

„Bibliaértelmezési alapelv, hogy a homályos szakaszokat az egyértelmű szakaszok magyarázzák, és nem fordítva” – írja a szerző (8.o.). Így van. Ebben a kérdésben azonban nincs teljesen egyértelmű szakasz sem az NNY előtti, sem -utáni elragadtatás mellett. Mindkettő következtetés.

2) A Millennium szaporodóképes lakóinak problémája

Ha az elragadtatás a NNY végén történik, akkor nem marad olyan ember, aki úgy lépne be a Millenniumba, hogy gyerekeket tudna nemzeni.

Ha Jézus minden hívőt elragad, ők elváltozott testükben már nem házasodnak és gyerekeket sem nemzenek. Hitetlenek pedig „nem örökölhetik Isten országát” (1Kor. 6:9-10), így közülük senki sem léphet be a NNY-ból Isten országába (a Királyságba).

Az egyetlen lehetőség, hogy a NNY-ban megtért, túlélő hívők lesznek a Millenniumban születendő gyerekek első generációjának szülei.

3)

1Kor 15:51-52

51 Íme titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.

52 Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.

A trombitaszó még nem probléma, de miért írt Pál utolsó trombitaszót? Ha utolsó, nem szólalhat meg több utána, tehát ennek a NNY végén kell megtörténnie.

Elképzelhető azonban, hogy ez azt jelenti, hogy „amint az utolsó trombitahang elhangzik”, tehát amikor elhallgatnak a trombiták, akkor történik meg az elragadtatás. Ez pedig nem jelenti azt, hogy többé nem szólalhat meg trombita. Ez a szakasz tehát önmagában nem bizonyítja, hogy az elragadtatás a NNY végén, Jézus visszatérésekor következik be.

4)

Jézus második eljövetele ítéletről szól a világ felett, nem említ viszont elragadtatást.

Pl.: 2Thess 1:7 -9

7 Néktek pedig, akik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. 8 Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. 9 Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől,

A thesszalonikai hívők nagy üldöztetésnek voltak kitéve. Pál vigasztalja őket, hogy nyugalomban lesznek, amikor az Úr láthatóan visszajön ítélni.

5)

2Thess 2:1 - 4

1 Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve,

Pál tehát az elragadtatásra nézve ír.

2 Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk [tulajdonított] levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja.

3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem [jön az el addig], mígnem bekövetkezik előbb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,

4 Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.

1. lehetőség: Az elragadtatás (1. vers) nem az „Úr napja”. A thessz.-i hívők azt hitték, elkezdődött már „Krisztusnak ama napja” (a NNY), és nem értették, hogy Jézus miért nem vette még magához őket, ahogy Pál a 1. Thessz. levélben írta nekik. Pál biztosította őket, hogy a NNY nem kezdődik meg addig, amíg a 3-12 versekben leírt események meg nem történnek. (Meg nem jelenik az utolsó Antikrisztus stb.).

2. lehetőség: az 1. vers (Jézus Krisztus eljövetele és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünk, az elragadtatás) azonos „Krisztusnak ama napjá”-val, és a NNY végén Krisztus második eljövetelére és a vele egy időben történő elragadtatásra utal. Így „Krisztusnak ama napja” nem az egész NNY, hanem csak Krisztus második, látható eljövetelének napja.

Ez az értelmezés azonban figyelmen kívül hagyja a kontextust, vagyis azt, hogy miért írta Pál ezt a levelet. A megelőző szakaszban (1:7-12) Pál Jézus második visszajöveteléről és az azt követő ítéletről ír a hitetlenek felett. Világos, hogy a thesszalonikaiak úgy gondolták, hogy a NNY már elkezdődött, és Jézus hamarosan visszajön ítélni. Pál biztosítja őket, hogy „nem [jön el az addig], mígnem” bekövetkeznek bizonyos események. Az üzenet célja (Pál írói szándéka, közlendője) tehát az, hogy eloszlassa a thesszalonikaiak alaptalan félelmét, miszerint Jézus mindjárt visszajön, ők pedig még mindig itt vannak. Ha Jézus a NNY végén, az „Úr napján” ragadja el a hívőket, akkor a thesszalonikaiaknak nem félniük, „megháboríttatniuk” (2.v.) kellett volna, hanem örülniük Jézus közeli visszatérte miatt.

Úgy vélem tehát, hogy az első értelmezési lehetőség a megalapozottabb.

Az én vizsgálódásaim alapján tehát azt látom, hogy a NNY előtti elragadtatásnak nagyobb bibliai megalapozottsága van, mint az az utáninak. Nem állítom azt, hogy „kimutattam, hogy így van”, mert nem vagyok tévedhetetlen. Egyszerűen – követve a béreaikak példáját (ApCs. 17:10-11) - megvizsgáltam az ellene felhozott érveket, és úgy találtam, hogy azok nem elég megalapozottak. Én a Biblia alapján úgy látom, hogy lesz „titkos” elragadtatás, tehát a pertibulációs nézet helyes. Lehet persze, hogy tévedek. Igazából akárhogy is lesz, annak se az üdvösségre, se a mindennapi keresztyén élere nincs befolyása.

Szabados Ádámnak pedig szerintem sokkal több alázatra, és főleg szeretetre volna szüksége hívő testvérei iránt, főleg, amikor ilyen kényes témát boncolgat. Ahelyett, hogy olyat ír: „egyetlen célom, hogy rámutassak a titkos elragadtatásról szóló tan tarthatatlanságára”, fogalmazhatott volna így: célom az volt, hogy rámutassak a titkos elragadtatásról szóló tan nézetem szerinti megalapozatlan voltára. Ennek sokkal kisebb lett volna a támadó éle, továbbá nem tünteti fel a szerzőt olyan arrogáns színben, mint aki egyedül képes megfelelő Biblia-értelmezést adni. A sértő megjegyzések (mint J. N. Darby és E. G. White közötti zártkörű vitaest, 7.o.) sem segítik elő meggyőzést. Akinek a célja szeretetben való intés, az ne sértegesse a más nézetet vallókat cinikus megjegyzésekkel! Aki ugyanis így jár el, annak érveire a másik fél már nem is figyel oda. Remélem a szerző célja nem pusztán annyi volt, hogy önnön teológiai tudását fitogtassa, a más nézeteket vallókat pedig nevetségessé tegye! Ha így van, jobban tette volna, ha meg sem írja ezt a cikket.

Szóljon hozzá!