„Némely gyülekezetben olyan zene szól, amely más szöveggel, vagy akár egy az egyben megállná a helyét egy diszkóban is. A használt hangszerek pedig (dob, gitár) inkább egy rock koncertre valók, mint Istentiszteletre”

 Ezt írtam a legutóbbi bejegyzésemben, és elnézést kérek, hogy magamat idézem. Sejtettem, hogy lesztek, akik ezzel nem értetek egyet, és nem is tévedtem.

 Én úgy vélem, ez nem egy marginális kérdés, hanem nagyon is fontos, foglalkozni kell vele.

Senkinek sincs joga természetesen követ dobni egy másik emberre, és elítélni őt (Róm. 2.1), nekem sem ez a szándékom. Egyszerűen arról van szó, hogyha valahol eltévelyedést látunk az igaz tanítástól, ott az Ige határozottan felszólít rá, hogy erre figyelmeztetnünk kell! (1 Thessz. 5.14)

A régi „poros és dohos” keresztény énekek helyett valóban helyesen járunk el, ha a mai „modern” rock (pop, rap, hip-hop stb.) zenét alkalmazzuk keresztény szöveggel az Istentiszteleteken, vagy hallgatjuk úgy egyáltalán? Valóban csak a szöveggel van gond ezekben a zenei stílusokban, melyeket, ha lecserélünk, máris keresztényiekké válnak?

„Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!”  (1 Thessz. 5.21 )

A „megpróbáljatok” természetesen nem azt jelenti, hogy „kipróbáljatok! Inkább azt, hogy „megvizsgáljatok, ellenőrizzetek”!

Kiállja-e vajon a rockzene „keresztény” változata a próbát?

Egy rövid kitérő:

Mindig problémát jelent, ha egy keresztény gyülekezet az Ószövetségből vesz mintákat a gyülekezeti élet szervezéséhez. A keresztény gyülekezeteknek már nem kell megtartaniuk azokat a szertartásokat, amelyeket a zsidóknak kellett. Például nincs szükség papokra közbenjáróul az Istenhez, mert minden keresztény pap (1 Pt. 2.9), és önmaga járulhat az Úr elé. „a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is.” (Zsid. 7.12 )

Ha mégis gyakorolják azokat, az vezet a „törvényeskedéshez”, vagyis ahhoz, amikor az üdvösséget különböző cselekedetekhez kötik. Különösen a nagy egyházak azok, amelyek világosan felismerhetően Ószövetségi minta alapján szerveződnek. „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,” (2 Tim. 3.16), azonban a keresztény gyülekezeteket kizárólag az Újszövetség alapulvételével kell megszervezni. Ezért is hívják ezt „Új Szövetségnek”.

Nagyon vigyázni kell azonban, hogy mit értünk „törvényeskedés” alatt, nehogy átessünk a ló túloldalára, ahol azt gondoljuk, hogy mindet meg szabad tennünk, ami csak kedvesnek tűnik előttünk. „Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít.” (1 Kor. 10.23)!

Nem gondolom, hogy a Szent Léleknek lenne „friss (új?) akarata”, ugyanis „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jak. 1.17). Vajon a rockzene olyasmi, ami „felülről való”? Továbbá, ami igaz Jézusra, igaz a Szent Lélekre is: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsid. 13.8 )

Ez a kitérőt azért tettem, hogy megvizsgálhassuk, át szabad-e venni valamit is az Ószövetségből a mi Istentiszteleti rendünkbe?

Kell-e, vagy szabad-e tapsolnunk az istentiszteleteken? Az Ószövetség is mindössze egy helyen említi a tapsolást (Zsolt 47.2). A táncolást néhány helyen említi a Biblia, de mindig valamely örömünnep kapcsán (királyválasztás, győzelem stb.), de nem az Isten által rendelt templomi szertartás részeként. Semmi alapunk sincs tehát arra, hogy a tapsolást és azt kísérő testmozgásokat az Istentiszteleteken biblikusnak ítéljük!

Létezik egy meggyőződésem szerint nagyon hiteles és tárgyilagos könyv A „keresztény” rockzene – Érvek és ellenérvek címmel, Dr. Kőrössy Soltész Katalin munkája, melyet őszintén ajánlok mindenkinek, aki érintett lehet a témában. Nagyon alaposan tárgyalja a lelki szövegekkel „keresztényivé” tenni próbált „modern” zene problémáját.

Mivel nem biztos, hogy mindenki hozzá tud férni, néhány dolgot kiemelnék majd belőle.

Egy megtért egykori rapzenész mesélte, hogy megtérése után elkezdtek keresztény szövegű rap zenét játszani a klubokban, mert őszintén hitték, hogy ezáltal elérik az ott szórakozó fiatalokat. Azonban a bulik végén a közönségből ezt mondták nekik: „tök jó, amit csináltok, de nem látunk semmi változást rajtatok”. Ezen elgondolkozott, és rájött, hogy kívülről nézve valóban nem is látható semmi változás rajta.

A zene tehát semmiképpen sem semleges, és egy ártalmas stílusú zenét nem lehet lelki szövegekkel megjavítani.

Gyakran hangoztatott érv, hogy minden zene újkeletű volt egyszer, mégis elfogadták azokat a gyülekezetek (egyházak) a maguk idejében. Ezért napjainkban sem kellene elutasítani a mai „modern” zenét.

Igen ám, de a korábbi évszázadokban a zsidó-keresztény értékrendszer képezte az alapját az ún. nyugati kultúrának. Akár keresztény valaki, akár nem, világos előtte, hogy ez már nincs így, a mai kultúra már nem a bibliai értékrenden alapul. A korábbi idők zenéje ezért általában nem állt szöges ellentétben az Isten által megkívánt normákkal, ezért nem okozott problémát az egyházi zenébe történő beillesztése. A mai „modern” zene viszont a mai társadalom kultúra és keresztényellenességét tükrözi, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, ha „új énekeinket” (Zsolt. 98) ezekből akarjuk választani, sőt, ha egyáltalán bármit is át akarunk venni ebből az istentelen kultúrából. „énekeljetek bölcseséggel.” (Zsolt. 47.8) – ezt mondja az Úr!

„A zene ütemekbe szorítása a humanizmus zenei megnyilatkozása, mivel a zenét sokkal kellemesebbé, élvezetesebbé teszi az ember számára. Ezáltal viszont a szövegnek alkalmazkodnia kell a kötött ritmushoz, és így a hangsúly észrevétlenül… a szövegről a zenére tolódhat, azaz értelem oldaláról a test oldalára. Ezért olyan fontos, hogy a templomi (gyülekezeti) zenéknél kerüljük azokat a ritmusokat, amelyek a testet stimuláló hatást váltanak ki és uralkodnak a szöveg fölött. Ennek az elkerülendő zenének az egyik típusa a rockzene.” 31. old.

„A rockzene hallgatása során egyre nő az igény a még izgatóbb, feldobóbb „élmények” iránt, melyet csak egyre keményebb rockzenével, egyre megdöbbentőbb szöveggel és előadói stílussal lehet csak kielégíteni. Sok olyan keresztény fiatal van, aki enyhe „keresztény rock”-kal kezdte, majd idővel áttért a világi rockzenére, mert a „keresztény” rock többé már nem elégítette ki az erősebb és erősebb zene utáni éhségét. Keresztény családokban a gyermekeket sokszor a „keresztény” rock vezeti be a rock világába. Eleinte ugyan sokan elutasítják a világi rockot, de miután ez a zenei stílus már megszokottá, majd kellemessé vált számukra a „keresztény” rock hallgatása révén,nagy részük a világi rockot is szívesen hallgatja már.” 36. old.

Teljesen megdöbbentem, amikor anyagot gyűjtve néhány ún. „keresztény rockzenekar” videoklipjét megláttam a youtube-on. Ha valaki nem ért angolul, akkor semmi, de semmi különbséget nem tud felfedezni eme együttesek és világi rockbandák között! Így vezet a „keresztény” rocktól egyenes út a Tankcsapdáig!

„A rocknak az agyra gyakorolt hatása elegendő ok kellene, hogy legyen ahhoz, hogy a keresztény ember visszautasítsa. Tiszta fejre, józanságra van szükség ahhoz, hogy akaratunkat és teljes életünket az Úrnak folyamatosan és tudatosan alárendelhessük. Ezért figyelmeztet minket Isten újra és újra, hogy józanok és éberek legyünk (1 Pét. 5.8). A hívő ember életében nincs helye semmiféle tudatállapotot befolyásoló gyakorlatnak, akár drogok, akár New Age meditáció, akár rockzene által kínálkozik is az.” 37-38. old.

„Az egyház sok évszázados gyakorlata szerint a gyülekezet énekel és imádkozik az Ige olvasása és magyarázata előtt, hogy a résztvevők lecsendesedett lélekkel jobban tudják fogadni az életet adó Igét. A modern stílusú éneklés, gyakran tapsolással, testmozgással kísérve, felzaklatja a testet, és ezáltal megnehezíti, vagy talán lehetetlenné is teszi, hogy a résztvevők komolyan odafigyelhessenek Istenre és lelki dolgokra. A rockzene hatására a test és az érzések kerülnek fókuszba, elcsendesedés helyett az ember feldobódik, figyelme Isten helyett önmaga felé fordul.” 38. old.

(a humanista relativizmusnak) „az az eredménye, hogy az emberek egyre jobban eltűrnek, s idővel elfogadnak, sőt felmagasztalnak akármit (kivéve a keresztény tanításokat), és egyetlen erénynek a toleranciát kiáltják ki. Így már semmi sem akadályozza őket abban, hogy bármely, céljaik számára hasznosnak vélt eszközt elfogadjanak.” 44. old.

„Látva a világ döbbenetes nyílt romlottságát (sok keresztény) örömmel fogadja azt a zenét, amely a világ számára elfogadható stílusú, de szövege „tiszta”, sőt „keresztény” utalásokat is tartalmaz…

Ki bánja, mondják, ha ezek a számok teológiai szempontból nem túl mélyek, de az emberek hajlandók hallgatni, legalábbis részben a világi, züllött számok helyett. Ezáltal, gondolják, a világ mégiscsak valamivel jobbá válik, s ki tudja, talán így az emberek egy része Jézushoz is utat talál. … a „pálfordulást” jelentő hit helyett beérnék holmi javulással (természetesen bármi javulásnak örül a hívő ember is, de az arra való törekvés sosem kaphat elsőbbséget a biblikusság ellenében)! Mivel emiatt ezt a zenét nagyon kívánatosnak tartják, *hevesen támadják azokat a „maradi” és „bíráskodó” keresztényeket, akik felemelik a hangjukat ezen, szerintük hasznos, bár sekély „keresztény” modern zene ellen.” 44-45. old.

„A gyülekezeteknek igen nehéz ezeket az énekeket elutasítania, mert ezek igen népszerűek, és manapság egyre inkább a népszerűség dönti el valaminek az elfogadhatóságát. A humanizmus hatásai eléggé átjárták már az emberek tudatát ahhoz, hogy képtelenekké váltak arra, hogy hibásnak ítéljék meg az olyan törekvést, amely az istentiszteletet, egy önmagukat felemelő, jó érzéssel eltöltő, emelkedett hangulatot előidéző, szórakoztató élménnyé kívánja formálni. És a fenti énekek ezt a hangulatot segítik elő. Mivel ezek az emberek kívánják és élvezik ezt a fellelkesült, felhangolt állapottal járó élményt, amelyet a hagyományos énekektől nem kapnak meg, ezért lelki közérzetük érdekében kívánatosabbnak tartják a modern stílusú énekeket. Arról panaszkodnak, hogy a hagyományos énekek hidegen hagyják őket, azok lelkileg nem jelentenek nekik semmit.” 46.old.

Még sok mondanivalója van a könyvnek, de azt hiszem, már így is túl bőven írtam. Javaslom a mű beszerzését!

Nagyon kérem minden keresztény testvéremet, hogy ne vegye támadásnak, sem ítélkezésnek, amit itt leírtam! Bízom benne, hogy egyetértünk abban, hogy fontos dolog mindenkor törekednünk rá, hogy Isten akaratát megismerjük, és a szerint igyekezzünk élni és munkálkodni!

Némely részei a fentieknek talán kemény beszédnek tűnnek, de remélem, hogy Zsid. 5.14 alapján nem fekszi meg senkinek a gyomrát.

Valaki azt mondta, hogyha a Sátán be akarna hatolni a gyülekezetekbe, akkor biztosan a zenét használná ehhez. Legyünk tehát résen, mert az ördög folyamatosan azon munkálkodik, hogy lerontsa a missziós tevékenységünket. „Őkelme” rettentően intelligens, és nem válogat az eszközökben. Még mindig a megtévesztés a legfőbb eszköze, ne hagyjuk hát, hogy minket is rászedjen, akár úgy, hogy a saját, lázadó jellegű zenei stílusát becsempészi közénk.

Ez az írás azért született, hogy figyelmeztessen erre a veszélyre!

 A „keresztény” rockzene – Érvek és ellenérvek: Dr. Kőrössy Soltész Katalin, „JÓ HÍR” Iratmisszió Alapítvány (www.johir.org), Budapest 1998.

KIEGÉSZÍTÉS

Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy elképzelhető, hogy ismét lesznek, akik azt mondják, hogy „lám-lám, ezek a keresztények is csak vitáznak egymással. Hol akkor az a híres keresztényi szeretet?”

Az efféle kijelentések úgy vélem elsősorban ismerethiányból fakadnak. Hitviták ugyanis mindig is voltak kereszténység történelme során. Mindig voltak ugyanis, akik hitet tettek és kiálltak az Igazság mellett, akár az életük árán is, ha eltévelyedést láttak. Őket időnként megégették, vízbe fojtották, bebörtönözték, megverték, és még sokféleképpen üldözték, de sokukat még ez sem tántorította el.

Az, hogy vitákra szükség van, nem Isten hibája, és nem jelenti azt, hogy a Biblia ne lenne abszolút érvényű és tévedhetetlen kijelentés. Az emberek azok, aki gyakran félremagyarázzák, elferdítik, tévesen értelmezik az isteni igazságokat. A Biblia egyetlen szakaszának sincs többféleképpen értelmezhető jelentése, hanem csak egy, különben nem beszélhetnénk kijelentésről. (Dr. David Potter, misszionárius teológia professzorunk úgy fogalmazott, hogy egy jelentése van, de többféle alkalmazhatósága. Gyakorlatilag hasonlóan, mint a természeti törvényeknek. Nyilvánvalóan azért, mert azokat is Isten alkotta).

Azért szükséges a Biblia alapos ismerete személyes tanulmányozás és tanítványozás által, hogy ezeket az igazságokat a Szent Lélek vezetésével megismerhessük.

Sokan vannak, akik alaposan félreértik a kereszténységet, és a keresztényi szeretetet. A keresztény szeretet nem egy szentimentális „szeressük egymást gyerekek”, „legyünk jóban mindenkivel” érzés. Mivel a szeretet nem is érzés, hanem cselekedet. A szeretetről nagyon gazdagon szól a Biblia, pár szóban lehetetlen ezt összefoglalni. Mivel a szeretet, egyebek között „Nem örül a hamisságnak” (1 Kor. 13.6), ezért nem az a szeretet, ha hagyjuk szeretteinket, testvéreinket tévelyegni, hanem ha intjük őket.

A legteljesebben azt hiszem, az egyik talán legismertebb versben fejeződik ki az, hogy mit ért Isten a szeretet alatt:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3.16)

Te vajon tényleg hiszel Jézus Krisztus bűnökért – a te bűneidért – való áldozatában, vagy abban reménykedsz, hogy mivel Isten a szeretet, ezért mindenkit egyformán szeret, és valahogy majd téged is beemel a Mennyországba?

Barátom, aki esetleg még nem fogadtad el Jézust! Isten szerette a világot, de nem csak úgy általában, hanem úgy, hogy a Fiát adta érte váltságul! Bűnökkel terhelten nem jelenhetsz meg Isten színe előtt! Jézus Krisztus azonban már eltörölte a bűneidet, és ingyen adja számodra a bűnök alóli megváltásod ajándékát. Neked csak annyi dolgod van, hogy elfogadd ezt az ajándékot, és bűneid terhétől és szennyétől megtisztítva, fehér ruhában járulhatsz Isten színe elé. Ez egy döntést igényel.

Meghoztad már ezt a döntést?

Hozd meg most! Az örökkévaló sorsodról döntesz, és a döntés kizárólag a te kezedben van!

A témát a blogban (http://misszionarius.blogter.hu/) is felvetettem, a rá érkezett reagálásokra adott válaszaimból néhányat idemásolok: 

KÉRDÉS: Az ÓSZ-ben is találunk dobolásra, táncra stb. való utalást. Miért ne használhatnánk mi is ezeket?

VÁLASZ:

Igehelyek:

„Azután eljutsz az Isten hegyére, hol a Filiszteusok előőrsei vannak. Mikor pedig bemégy oda a városba, a próféták seregével fogsz találkozni, kik a hegyről jőnek le, előttök lant, dob, síp és hárfa lesz, és ők magok prófétálnak.” (1Sám 10:5)

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,” (Zsid 1:1)

„Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó ruhára; máskülönben ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz.

És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; különben az új bor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni.” (Márk 2:21-22)

Eme utolsó időkben Isten Jézus Krisztuson keresztül szólt hozzánk. Jézus pedig óva int minket attól, hogy eme Új Szövetség Igéjét a régi „tömlőkbe” töltsük. Nem arról van szó, hogy a tapsolás utálatos lenne Isten előtt, hanem hogy most már nem Ó szövetségi módon dicsérjük Istent. „Annakokáért voltak ugyan az első szövetségnek is istentiszteleti rendtartásai” (Zsid 9.1), azonban most már ezek ránk nem vonatkoznak.

Azt mondod, hogy nem kell tapsolni, de nem is tilos.

Vannak olyan szokások, amelyek az adott kultúrában elfogadottak voltak, ma már azonban visszatetszést váltana ki, ha alkalmaznánk őket.

Pl.: Pál ezt írja: „Köszöntsétek egymást szent csókolással.” (Róm 16:16) és még több helyen. E szerint tehát a férfiaknak csókolással kellene köszönteniük egymást, amikor találkoznak? Hiszen „egyszer is elég, ha felszólít erre Isten”. Vajon vétünk Isten ellen, ha most kézfogással köszöntjük egymást? Nem hiszem! Sőt, a mi kultúránkban, ha a férfiak egymást csókolgatják, az kifejezetten nem kívánt asszociációkhoz vezetne.

A dob és gitár, a tapsolás alkalmazását azért nem tartom helyesnek, mert nem lehet elvonatkoztatni őket attól a zenétől, amelyet megszólaltatnak. A Sámuel könyvében, és másutt alkalmazott dob és egyéb hangszereken megszólaltatott zenét aligha lehet összehasonlítani a maiakkal. Főleg az eredetüket illetően. A mai „modern” zenéknek pedig vagy pogány gyökerei vannak (pl. gospel), vagy egyenesen a nyugati világ Istent megtagadó kultúrájából származnak (rock).

A hagyományos énekeket énekelve azok nem késztetnek minket tapsolásra. Ellenben pl. az „Ó Happy Day” típusú énekek már nem csak tapsolásra ösztönöznek, hanem bizonyos testmozgásokra (tánc) is. Vagyis a fókuszt a lélekről áthelyezik a testre.

Miért ne lenne szabad tánccal dicsérni Istent? Hiszen az Ószövetségben is több példát látunk erre.

Azon túl, hogy már nem az Ószövetségben, hanem az Újszövetségben járunk még azért sem szerencsés, mert a tánc és a tapsolás, a velük járó zene stílusával a világhoz teszi hasonlatossá a keresztény gyülekezeteket. „A zenét is Isten teremtette, csupán az ördög elrabolta” - írta hajnaliszellő. A zenei készséget valóban Isten adta az embernek. A Sátánnak pedig bevett eljárása, hogy Isten módszereit lemásolva, elferdítve tévessze meg, térítse el a jó irányból az embereket. Legjellegzetesebb példa erre az Antikrisztus, a Krisztus utánzat, aki látszatra olyan, mint Jézus. Szintén tesz jeleket és csodákat, és képes „elhitetni még a választottakat is”.

Az ördög nem „elrabolta a zenét” tőlünk, hanem egy a testet stimuláló ritmusú, világi – mégpedig az istentelen világból származó – zenét igyekszik elfogadtatni a keresztényekkel. Nem is sikertelenül. Ezzel a zenével – dallamszerkezete miatt – figyelmünk önmagunkra irányul – hogy jól érezzük magunkat – nem Istenre.

Mi keresztények a világ sója vagyunk. Ha a nem jól megválasztott zene, és más dolgok miatt a világhoz kezdünk hasonlítani (a só megízetlenül), akkor mivel sózzák meg a világot, mire lesz már jó? „nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.” (Mt. 5.13) Pontosan ez az ördög szándéka, hogy megtörténjen.

Nekem meggyőződésem, hogy az a gyülekezet, amely olyan énekeket énekel, amelyek tapsolásra és táncmozdulatokra késztetik a hívőket, az túlságosan világiassá vált.

„ne szabjátok magatokat e világhoz” (Róma 12:.2)

Ezért én úgy gondolom, hogy nem az a friss szellemű gyülekezet, amely ezeket a hip-hop dalokat énekli, hanem amelyik szigorúan ragaszkodik Isten igéjéhez.

Nem hiszem, hogy az Apácashow című film módszerét kellene alkalmazni, hogy több embert csalogassunk be az Istentiszteletekre. Vajon ezek az emberek a zene, vagy Isten miatt jönnek a gyülekezetbe (templomba)? Jézus hitük van, vagy csupán „Jézus-zene” rajongók?

Összefoglalva, a dob, a gitár, a tapsolás és az általuk jellemzett zene a mai társadalom világiasságának meghatározó jellegzetességei, ezért nem szerencsés, ha egy hívő használja őket.

Ahogy mondod, az Ószövetség szerint is mint lehetőség, és nem mint kötelezettség jelennek meg az Isten dicsőítésében. Lehet máshogyan is. A fentiek fényében pedig meggyőződésem, hogy nem bölcs dolog élni ezekkel.

KÉRDÉS : Milyen zenét, hangszereket tartasz helyesnek, illetve helytelennek?

VÁLASZ:

Előre bocsátom, hogy én sem értek mindenhez.

Valójában csak 1-2 dologhoz értek valamicskét, az Úr kegyelméből.

A zenéhez pedig egyáltalán nem értek, én magam nem játszom egyetlen hangszeren sem.

Hogyan bátorkodom mégis megítélni, hogy milyen zenét és hangszereket kellene alkalmazni a keresztényeknek, és melyeket nem? – kérdezhetik sokan.

Először is, meg tudom ítélni, hogy a részegség és a kábítószerezés bűnös dolog, noha nem voltam alkoholista és drogos soha.

Meg lehet ítélni, hogy pl. a Jehova Tanúi hamis tanítást hirdetnek anélkül, hogy tagjai lettünk volna e szervezetnek.

Továbbá, van egy abszolút zsinórmértékem – a Biblia -, melyhez hozzá tudom mérni a különféle dolgokat. Ez a lehetőség bárki számára adott, hogy az Ige mérlegére tegye a különféle tanításokat, cselekedeteket.

Krisztus egyházának (a hívőknek) az Újszövetségben szereplő irányelvek szerint kell szervezniük a gyülekezetet. Ebben viszont nincs semmilyen konkrét meghatározás az alkalmazandó zene stílusára és a hangszerekre vonatkozóan.

Vannak azonban alapelvek, amelyeket nem konkrétan a zenéről szólnak, de alkalmazhatunk arra is.

Pl:.

„Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.” (Fil. 4.8 )

„Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” (1 Kor. 10.31 )

„Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!” (1 Thessz. 5.21 )

„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róm. 12.2 )

Én is tanítvány vagyok, folyamatosan igyekszem az írás mind alaposabb megismerésére nálam érettebb tanítók és vezetők által.

Lehetőség van továbbá a Biblia szellemében írt könyvekből is tájékozódni, ahogy ezt én magam is teszem.

A gyakran érvként hangoztatott „énekeljetek új énekeket” bibliai kijelentést úgy gondolom, nem lehet minden határok nélkül alkalmazni.

Hogy nézne ki, ha egy Istentiszteleten a zenei szolgálat vezetője ezt mondaná: Mivel azt olvassuk a Zsoltárokban, hogy „énekeljetek új énekeket az Úrnak”, ezért ma Zámbó Jimmy „Nézz le rám, óh istenem..” kezdetű dalát fogjuk énekelni. Hát… Én nem hiszem, hogy a Zsoltáríró, vagy Ésaiás a 42.10-ben ilyesmire gondolt volna!

Néhány gondolat tehát az általam mellőzendőnek ítélt hangszerekről: 

1. Dob

Ütőhangszer és ütőhangszer között, amit mi összefoglalóan dobnak hívunk, nagy különbségek vannak. Komolyzenei hangversenyeken is használnak ütősöket, de ezek formája és legfőképpen szerepe merőben más, mint az ún. könnyűzenében alkalmazott dobfelszerelés. A komolyzenében az ütősök nem dominálnak, a könnyűzenében viszont a dob a meghatározója a ritmusnak és az egész zeneszámnak. A dobpergéssel kísért tánc jellemzője a sámánkultuszt folytató régi, és egyes mai bennszülött törzseknek.

Ugye senki nem tartaná elfogadhatónak, hogy egy ilyen törzs megtért tagjai előadjanak egy ilyen dobpergős, táncos „szolgálatot” az Istentiszteleten, még akkor sem, ha mondjuk 1Sám 10:5-re hivatkoznának?

A domináns dob erősen stimulálja a testet, ezért is alkalmazzák a könnyűzenében (rock, pop stb.) is.

Istentiszteletre könnyűzenei dobfelszerelést bevinni nagyjából egyenértékű azzal, mint italkimérést nyitni ott, vagy dohányzósarkot kijelölni.

Mivel a könnyűzene a testre hat erőteljesen, és ezt a hatást az esetlegesen biblikus szöveg nemhogy nem fordítja át, hanem a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja (kutatási adatok A „keresztény” rockzene c. könyvben találhatók), ezért Istentiszteleteken kívül sem javasolt keresztényeknek „igei szövegű” könnyűzenét hallgatni. 

2. Gitár

A gitár már egy kicsit más tészta, hiszen sok dalt, amit elő lehet adni gitár kísérettel, azt elő lehet lanttal vagy hárfával is például. A gitár nem határozza meg oly mértékben a zenét, mint a dob.

Mégsem tartom bölcs dolognak e hangszer használatát hívők számára. Miért?

Azért, mert a gitár is egy emblematikus jelképe, kifejezőeszköze a rock kultúrának. A keresztényeknek nem csak szenteknek kell lenniük, hanem azoknak is kell látszaniuk.

Egy példával megvilágítva:

Elmegyünk gyülekezeti kirándulásra, és én innivalóként alkoholmentes sört viszek magammal. A réten imádkozunk, vagy más módon nyilvánvaló válik a többi kiránduló előtt, hogy mi keresztények vagyunk. Egyszer csak előveszem a táskámból az ominózus üveget, és nagyokat húzok belőle. Megszegtem ezzel Isten parancsát, hogy ne legyek részeges? Nem, hiszen alkoholmenteset iszok. A többi kiránduló viszont messziről nem látja, hogy alkoholmentes a sör, és azt mondja, vagy gondolja: „Lám, ezek is sört isznak, és vizet prédikálnak, ezek se jobbak nálunk”. Már le is rontottam a bizonyságtételemet.

Meglehet, hogy „alkoholmentes” dalokat aduk elő gitáron, a gitár azonban – még ha nem elektromos, hanem akusztikus gitárról van is szó – a mi kultúránkban egy többlet jelentéstartalommal bír, mint a rockzenei kultúra jelképes hangszere.

A gitáron előadott dal megbotránkozást válthat ki többféle emberből. Egyrészt az idősekből, mert ők nincsenek ehhez szokva. Aztán azokból, akik a világi rockzene rabságából tértek meg, és akiknek a lelke háborogni fog, ha a gyülekezetben is ilyen zenét hallanak. Ráadásul ez kísértés számukra, hogy visszatérjenek a régi énjükhöz.

A fiatalok számára is kísértés, hogy a könnyebb gitárszólamok után idővel kedvet kapjanak a keményebb „könnyűzenére” is. Hiszen azt tanulják a gyülekezetben, hogy a gitáron előadott dalok elfogadottak az Úr előtt. Miért lenne baj ezután, ha egy kicsit erőteljesebb stílust is hallgatunk? – kérdezhetik.

Önmagában meghallgatva egy dal, gitár kísérettel, nagyon szép lehet, és dicsőítheti Istent. Tágabb kontextusban vizsgálva azonban a gitárt, nekem meggyőződésem, hogy aggodalomra ad okot a hívők általi használata. Annyi remek hangszer van még! Mi igazából az oka, hogy nem elégedünk meg vele, hogy olyan hangszereken játszunk, melyekhez nem kapcsolódik egyértelműen ennek az istentelen világnak a jelentéstartalma?

Megtérésem után röviddel megkérdeztem a lelkipásztort, hogy miért baj, ha néha megiszik az ember egy kis vörösbort, hiszen sok hasznos tápanyag van benne? Ez igaz –válaszolta. Nincs lehetőséged azonban más forrásból – pl. táplálék-kiegészítőkből – hozzájutni ezekhez a tápanyagokhoz?

A válasz természetesen az, hogy van. Mint ahogy van lehetőség dicsőíteni Istent olyan visszás jelentéstartalmú módszerek nélkül is, mint dob, gitár, taps, táncolás.

Megfelelő hangszerek véleményem szerint a zongora, a vonósok (pl. hegedű, brácsa), fúvósok (pl. furulya, fuvola, trombita, harsona, tuba stb.), illetve olyan egyéb hangszerek, amelyek nem köthetők egyértelműen a mai zenei „kultúrához”.

Stílusban konzervatív, nem világias jellegű dalokat tartok helyesnek választani. Olyan dalokat, amelyek a lelket felkészítik Isten Igéjének befogadására. Melyek önmagunkról Istenre irányítják a figyelmet. Előfordul, hogy egy ének, melyet a családi táborban éneklünk, az Istentiszteleten már nem. Ebben lehetnek eltérések a gyülekezetek között, hiszen nincs két teljesen egyforma közösség.

Nehéz szóban körülírni, mi az, hogy világias. Ez a világ Istent nem ismer. Ez rányomja bélyegét mindenre. A világi ember a hús testének bálványimádatában él. Az foglalkoztatja, hogy hogyan szerezhet minél több örömet önmagának: testének és szellemének (intellektusának). A világi zene valamilyen módon mindenképpen ezt a hús testet stimulálja, az érzékiséget szolgálja. „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg.” (1Kor 2:14)

A fiatalokkal kapcsolatban, ahogy nem igazítjuk a Bibliát sem az ő igényeikhez, hanem nekik kell megváltozniuk a Biblia szerint, úgy a zenénket sem igazítjuk az ő elvárásaikhoz. Nem is tudom már, hogy kitől és hol halottam azt, hogy valakik tervbe vették, hogy a Bibliát átírják az általam csak MZ/X (Köbüki – lásd: Mézga család) nyelvnek nevezett chat –elő, MSN nyelvezetre (aki találkozott már ilyennel, tudja miről beszélek). El sem tudom képzelni, micsoda szörnyedvény keletkezne ebből.

Válasz 2. rész:

Én, és a közösség, ahova tatozom, konzervatív, fundamentalista keresztény gyülekezet vagyunk. Fundamentum azt jeleni, alapok. Számunkra a Biblia az egyedüli alapja a hitnek és a gyakorlatnak. A konzervatív szó pedig azt jelenti, hogy ragaszkodunk Istennek a Bibliában kijelentett tanaihoz és parancsolataihoz, szemben a liberális felfogással, amely megengedhetőnek tart bizonyos „lazításokat” és „könnyítéseket”, a korhoz való hozzáigazítást, ha ezt tartja célravezetőnek.

A liberalizmussal szemben már megtérésem előtt is igen erős fenntartásaim voltak (és most nagyon enyhén fogalmaztam), mert az emberiség legpusztítóbb eszmei áramlatai közé sorolom. A liberalizmus le akar rombolni minden korlátot, határtalan utat engedve az ember bűnös természetének egyfajta torz szabadságeszmény nevében.

A Bibliával kapcsolatban is hasonlóan jár el. Helyenként azt mondja, hogy nem kell annyira szigorúan venni, másutt megpróbálja átértelmezni, más jelentéstartamommal felruházni az üzenetet. Márpedig ember nem bírálhatja felül, nem értelmezheti át kénye-kedve szerint Isten kijelentését.

„Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.” (Máté 5:19)

„Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: [Hogy] ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak.” (Jel 22:18-19)

Manapság tömegek csatlakoznak a különféle karizmatikus mozgalmakhoz. Egy új ébredési korszaknak lennénk tanúi? A világ állapotát elnézve, és a Bibliát tanulmányozva nem éppen ez a helyzet. Mégis, mi lehet az oka, e gyülekezetek „sikerének”?

A karizmatikusok az érzékekre, az érzelmekre építve közelítenek az emberekhez, azokra az emberi jellemvonásokra apellálnak, amelyeket Isten kifejezetten elítél. Ezért szívesen is csatlakoznak hozzájuk emberek, mert nem kell a világiasságot elhagyni az életükből, mint egy konzervatív gyülekezetben.

Mit mond a mai világ például a táncról? „Egy vízszintes vágy függőleges kifejeződése”, - és ez nagyon találó! A tánc érzéki dolog, csakúgy, mint a világi zene.

A 2 Sámuel 6-tal (Dávid tánca és Mikál utálkozása e miatt) kapcsolatban konzultáltam Dr. David Potter teológus egyetemi tanárral is, aki megerősített abban, hogy ez semmiképpen sem megalapozott érv arra nézve, hogy nekünk keresztényeknek ma táncolnunk és ugrabugrálnunk kellene az Istentiszteleteken.

Megtérésem előtt mi a párommal hobbi szinten, de aktívan foglalkoztunk társastánccal. Nagyon szerettük csinálni. Azonban megértettük, hogy a tánc érzéki dolog, világi, ezért inkább engedelmeskedtünk Istennek, és felhagytunk vele.

Jézus üzenetét beszéddel kell elvinnünk az embereknek, nem zenével.

„Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róm 10:17)

Egy hozzászóló a témának a blogban való taglalása során azt vetette fel, hogyha valakit a Szent Szellem úgy vezet, hogy ilyen zenét játsszon, akkor annak engedelmeskednie kell.

Ebben is tetten érhető, hogy mit okoz ez a karizmatikus káosz*! Komolyan azt gondolja valaki, hogy a Szent Lélek a Bibliában foglaltakkal ellentétes irányban vezet bárkit is? Az embert sokféle benyomások érhetik. Ha ezek nem állnak összhangban a Bibliával, akkor nem Istentől származnak, ez bizonyos. Ha nem tőle, akkor pedig kitől?

Mi alapján dönti el valaki, hogy a Sátán akarja-e megtéveszteni, vagy „Istentől van é a dolog”?

„ne szabjátok magatokat e világhoz” (Róm 12:2). Ez egy nagyon világos parancs.

Én szó szerint azt értem alatta, ami írva van: ne legyek olyan, mint a világ. Ne ugráljak úgy, mint a világ, ne használjak olyan zenét, mint a világ.

Hogyan értelmezető ez másként?

Én tehát nem fogok se dobot, se gitárt szerezni, se extázisban őrjöngeni az Istentiszteleti alkalmakon. Kétlem, hogy ettől morális, spirituális vagy bármiféle más növekedésben lehetne részem. Maradok inkább az igekövető magtartásnál.

*John F. MacArthur Jr.: Karizmatikus káosz

Egy cikk a „Jelek és csodákról”: http://www.bibliabaptista.hu/jelek_es_csodak.html 

Szóljon hozzá!