Minden népnek saját istene van, ahogyan néhányan elképzelik, vagy csak egy Teremtő Isten létezik, aki mindent és mindenkit maga alkotott?

Ez azonban békaperspektíva. Véges emberi lények véleménye a náluk sokkal hatalmasabb Istenről.

Ha Isten valóban létezik, akkor Őt nem azon a módon ismerhetjük meg, hogy bizonyos népcsoportok mit gondolnak Róla, hanem abból, hogy mit mond Ő önmagáról. Ha olyan tréfás kedvű istennel volna dolgunk, aki megalkotott minket (esetleg csak egy népet), ráadásul a kommunikáció képességével, hogy azután semmit ne mondjon nekünk, akkor igazából mi a magunk erejéből nem is tudhatnánk meg róla semmi bizonyosat.

Tehát: a kérdés eldöntésénél nyugodtan félretehetjük, hogy a különféle népeknek szerte a világban milyen istenfogalmaik voltak. Ebből az adott népek kultúrájáról jelentős információkat nyerhetünk, de semmi perdöntőt Isten valóságos lényével kapcsolatban.

Ha minden népnek saját istene van, mely isten nemcsak fogalmilag, hanem valóságosan is létezik, akkor mindjárt több problémával is szembenézünk.

Kezdjük mindjárt ott, hogy hány ilyen isten van? Minden népnek egy (vagy több) külön? Valamelyik népnek csak egy, egy másiknak több? Az egyik népnek egy egész panteonja van, a másiknak meg csak egy istene? Hogyan viszonyulnak ezek az istenek egymáshoz? A népek szerint küzdenek egymással. Ez azonban további problémákat vet fel, melyekre mindjárt rátérek.

Hány nép van tulajdonképpen, amelyekhez külön isten(ek) köthető(k)?

Mivel a népek száma nem statikus, ez elég kényes kérdés. Mi történt azoknak a népeknek az isten(ei)vel, melyek kihaltak, vagy beleolvadtak más népekbe? Az ő isteneik is feloldódtak egy másik istenben? Egyáltalán, a népek változása kihatással van az istenekre? A farok csóválja a kutyát?

Önmagában tehát nagyon szép elképzelés azt mondani, hogy „az én népem istene”, az összkép azonban elég zavaros lesz ettől.

Lépjünk azonban egy kissé hátrébb. Hogyan magyarázható meg a világ létezése a sokistenes világkép alapján?

A sok isten netán Gmk-ban dolgozott? „Az Androméda-ködtől balra a te feladatod, jobbra az enyém, és így tovább”? Egyáltalán, ki osztotta el a feladatott, ki „elnökölt” ezen a „bizottsági ülésen”, ahol a feladatokat elosztották?

Esetleg egy főisten alkotta meg az anyagi világot, az Univerzumot, az emberek teremtését a Föld nevű szegletében a világnak pedig kiadta „alvállalkozóknak”, kisebb isteneknek?

Esetleg minden „isten” egyenlő, de van, aki primus inter pares, első az egyelők között?

Ha van ilyen főisten, akkor nyilván az a leghatalmasabb, és minden nép őt akarja magának.

Esetleg ez a főisten nem alkotott népeket, csak a világot?

Vagy az az elképzelés a helyes, melyet az egyik görög filozófiai irányzat hirdetett, hogy mivel az anyag rossz, isten nem is alkotott anyagot, hanem kisebb isteneket, azok további isteneket, míg végül a sokadik al-isten már elég messze került a tökéletes főistentől, hogy megalkothassa az anyagi világot?

Csupa hipotézis, melyekre semmi bizonyíték nincs.

A népek hagyománya szerint az istenek harcban állnak egymással. Ha ez így van, akkor hogyan voltak képesek együtt megalkotni a tökéletes rend alapján működő univerzumot? Ez egy nagyon lényeges kérdés, mert minden filozofálgatás közben ne felejtsük el, hogy a világ itt van, tehát valahogyan létre kellett annak jönnie. (Most nem térek ki rá, de a világ nem áll fenn örök idők óta, hanem kezdete volt).

Figyelem! Most egy első olvasatra talán bonyolult, deduktív levezetés következik Isten megismerhetőségéről, melyen az átlagosnál alaposabban javasolt elgondolkodni!

Amikor a világ végső okát keressük, aki képes volt azt létrehozni, fel kell ismernünk több olyan tulajdonságot, melyek nélkül nem lehetne erre képes.

Ilyenek a Mindenhatóság (mindent megtehet, amit csak akar, hatalmát semmi nem korlátozhatja), és az, hogy nagyobbnak kell lennie minden másnál. Semmi nem lehet kisebb, mint az alkotása. (Itt nem elsősorban fizikai méretre kell gondolni, hanem minőségi nagyságra. Egy épület lehet nagyobb, mint alkotója, az ember. Az ember azonban ki tudja gondolni, hogyan kell felépíteni egy épületet, és meg is tudja azt valósítani, de egy épület nem tud embert alkotni. Az ember tehát minőségileg nagyobb, mint bármely felhőkarcoló).

Mindez azt jelenti, hogy Isten csak EGY lehet. Ha több lenne belőle, akkor nem lenne Mindenható (ugyanis a többi isten hatalma korlátozhatná az övét), és nem lenne nagyobb minden másnál, hiszen lenne több hozzá hasonló létező is. (Ha van két vagy több egyforma golyónk, akkor nem mondhatjuk egyikre sem, hogy az a legnagyobb).

Ugyanígy, ha azt mondjuk, hogy több isten van, és mindegyik végtelenül tökéletes, ez ellentmondás. Ahogy két ember sem tartózkodhat egyszerre fizikailag ugyanazon a helyen (a térnek ugyanazon részében), így a tökéletességet sem birtokolhatja több lény is egyszerre. Ebben az esetben a teljes tökéletességet (mely tovább már nem tökéletesíthető), meg kellene osszák egymás között. Ha így lenne, nem lenne egyik isten sem tökéletes, mert az a tökéletesség, ami az egyikben megvan, hiányozna a másikból: mivel annál van és nem ennél. Így aztán egyikük sem lenne tökéletes.

Ha azt mondjuk, hogy külön-külön nem tökéletesek ugyan, de együtt azok, akkor az azt a problémát veti fel, hogy mivel egyikük sem tökéletes, nem létezhet egyikük sem önmagától. Egy önmagától létező lénynek a létet, mint tőle elidegeníthetetlen jellemzőt önmagában kell birtokolnia, különben nem létezhetne létrehozó ok nélkül, önmagától. Neki a létező tökéletességek összességét birtokolnia kell. Az egyik ilyen tökéletesség a létezés maga, melyet vagy birtokol egy egyed, vagy nem. Ha nem birtokolja teljesen, hanem mással is meg kell azt osztania, akkor az nem az övé egyáltalán. Mindebből a valóban nem egyszerű okfejtésből azt következik, hogy egy önmagában, kezdő ok nélkül létező lény szükségszerűen csak egy lehet. Több isten nem létezhet egyszerre önmagában.

(E következtetést nem csorbítja a bibliai Szentháromság tana, mert itt nem három külön Istenről van szó, hanem csak egyről, akinek három személye van.)

Még egyszer tehát:

Egy önmagában létező lénynek (isten azért isten, mert önmagától létezik, őt nem hozta létre semmi) az alábbi három ismérvvel rendelkeznie kell:

1. Végtelenül tökéletesnek kell lennie (ha nem végtelenül tökéletes létezők (egyszerűbben: tökéletlenségek) is létezhetnének önmaguktól fogva, akkor végtelen számú ilyen létezőnek kellene lennie, mert semmi nem indokolja, hogy ne létezzenek. Ha 1 db hidrogén atom létezik önmagától, akkor 2, 3…n db-nak is léteznie kellene (tehát végtelen számúnak). Mivel tudjuk, hogy az anyag mennyisége nem végtelen, hanem véges, ezért ebből az is következik, hogy az anyag nem létezik önmagától, nem végtelenül tökéletes, következésképpen egy másik, végtelen tökéletes létezőtől kellett kapnia a létét, aki pont annyit hozott létre belőle, amennyi van. Az anyag- és energia-megmaradás törvénye szerint pedig az anyag mennyisége annyi, amennyi. Sohasem változik.)

2. Léteznie kell (végtelenül tökéletes lény nem létezhet ’nemlétező’ állapotban, mert a létezés tökéletesebb, mint a nemlétezés)

3. Egyedinek kell lennie (ő legyen, és senki más)

Csak olyan lényből létezhet több egyed, amely nem végtelenül tökéletes, nem létezik önmagától fogva, és így nem egyedi „példány’.

Ha több isten létezne, akkor azok nem lehetnek végtelenül tökéletesek. Nem létezhetnek öröktől fogva önmaguktól, hanem mástól kellett, hogy kapják a létüket. Mivel már ők is csak okozatok, nem lehetnek végső okai a világnak. Így tehát leszögezhetjük: a többistenhit téves.

Ha viszont egy intelligencia hozta létre, akkor ennek az intelligenciánk végtelen hatalmú Teremtő erőnek kellett lennie, aki a személyes, egyetlen Isten.

A régészeti leletekre, nyelvészetre, népi hagyományokra, stb. alapozott többistenhit tehát semmiképpen sem tartható fenn. A hagyományokra épülő istenfogalmak alkotása zsákutca. Nem az alkotás teremti az alkotóját (hagyományaiban, mondáiban), hanem fordítva. Például abból, hogy a japánok szülőföldjüket „istenek földjének” hívják, azt tudjuk meg, hogy ott istenek laknak? Nem. Azt tudjuk meg belőle, hogy minek tartják a japánok a szülőföldjüket, de semmit Istenről, magáról.

Ebben a cikkben a Biblia kijelentéséről szándékosan nem is ejtettem szót. A gondolkodási törvények – a józan ész – használatával is belátható ugyanis, hogy csak egyetlen Isten létezhet. Ha elvetjük a gondolkodási törvények használhatóságát, akkor elvetjük azt, hogy gondolati következtetések alapján bármiről használható megállapításokat tehessünk. Egy ilyen filozófia gyakorlati alkalmazásával még az utcára sem léphetünk ki. Ha a gondolkodás az Istenről alkotott felismerésünkben nem alkalmazható, akkor másban sem alkalmazható. Mivel például a leletek korának a meghatározásához is a gondolkodásunkat használjuk, így aki elveti az Istenről alkotott gondolati következtetéseket, az akkor marad következetes, ha elvet minden más következtetést, például azt, hogy egy lelet hány éves.

Az én gondolati következtetésem tehát az, hogy amíg valaki nem áll elő elfogadható cáfolattal, addig az EGY Isten létét fogadom el valóságosnak, és elvetem, hogy mellette létezik, vagy létezhetne több másik.

E cikkben „csak” azt mutattuk ki, hogy EGY Isten létezik, de azt nem, hogy Ő a Biblia Istene. Ezért, továbbá azért, hogy az érvelés ne tűnjön skolasztikusnak, egy későbbi cikkben azt szeretném megmutatni, hogy minden kiforgatott értelmezés ellenére a Biblia is egy Istenről tesz bizonyságot, Aki az Ó- és Újszövetségben egy és ugyanazon Teremtő Isten.

A fenti érvelés emberi logikán alapul, és nem a Biblián. Éppen ezért akár téves is lehet. Istenről bizonyosat csak az Ő önmagáról adott kijelentése alapján tudhatunk meg. Azok számára azonban, akik egyelőre még kételkednek a Bibliában, úgy gondolom érdemes lehet elgondolkozni a fentieken.

Szóljon hozzá!