Ma első alkalommal meg fogjuk vizsgálni a két természet elnevezéseit, és levonjuk belőlük a megfelelő következtetéseket.
Az első kifejezés a régi természetre a (HÚS)TEST, ami a Jn. 3:6-ban is szerepel.
(Ján 3:6) Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az.
A testünket a születésünkkor kapjuk olyan testtől, amely maga is bűnös. Nyilvánvalóan, ha az újonnan születéskor, vagy később ez után bármikor a földi életünk során a testünk megjavítható lenne, akkor a gyermekeink már nem születnének bűnben. De nem ez a helyzet, hiszen a hívők gyermekei is bűnben születnek. Ezért egyértelműen kimondható, hogy a hús(test) soha nem javítható meg.
(Róm 8:8) Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
A testből kivitelezett istentisztelet nem lehet kedves az Úr előtt.
Máté 16:15 - 17
(15) Monda nekik: Ti pedig kinek mondotok engem?
(16) Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.
(17) És felelvén Jézus, monda neki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg neked, hanem az én mennyei Atyám.
Láthatjuk, hogyha Péter pusztán testből, a régi természete, az ó embere alapján adott volna dicsőséget Krisztusnak, az értéktelen lett volna. Ha csak a testünk mondja nekünk, és csak a (hús)testünk szerint jelentjük ki Jézust Krisztusnak, az semmit nem használ nekünk. Ezzel maximum vallásosak tudunk lenni.
A keresztyénség egyik alapvető igazsága, hogy a „(hús)test nem használ semmit”. Ellentétben a vallással, mely nagyon is támaszkodik a testre. A vallás szeret a testi dolgokkal foglalkozni. Szertartásokkal, cselekedetekkel. Az igazi keresztyénség azonban Krisztussal foglalkozik, lelki dolgokkal.
A régi természetünket nevezi az Ige Ó EMBERnek is.
(Ef 4:22) Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
Természetesen csak annak lehet ó embere, akinek van már új. Az ó ember tele van kívánságokkal. Csalárd és gonosz kívánság mindaz, ami ellene mond Istennek. De az ó ember ellene mond a belénk plántált új természetnek is.
KÜLSŐ EMBERnek is nevezi az ige az ó embert.
(2Kor 4:16) Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról - napra újul.
A (hús)testünk egyre romlik, sérül, megbetegszik, ahogyan idősödünk. De ez a romlás nem érvényes a belső emberre. Amíg e testben vagyunk, ezt az úgymond „terhet” el kell szenvednünk. De a romlások közül semmi nem vonatkozik a lelki, tehát a Szent Lélekkel kapcsolatos dolgok területére.
A régi természethez tartozik a SZÍV is, ami „csalárdabb mindennél és gonosz” (Jer. 17:9).
A természeti szív megcsal minket, ha hallgatunk rá.
Jézus is tanított a szív csalárdságáról:
(Máté 15:19) Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások.
A vallás az, ami azt állítja, hogy a szív megváltozhat, megjavulhat. De az valójában soha nem változik meg. „Új szívet” csak kapni lehet. Ahogyan Dávid is megénekelte az 51. zsoltárban:
(Zsolt 51:12) Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.
Az új szív minden indulatával tökéletes, nincs szüksége megújításra. A régit viszont nem lehet megújítani. Új szívre van tehát szükségünk, és engedni azt érvényesülni, míg a régi, természet szerint való szívet meg kell „öldökölni” a kívánságaival együtt.
A következő név, amellyel az Ige a régi természetet illeti az ÉRZÉKI vagy NEM LELKI ember
(1Kor 2:14) Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok neki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg.
Érdekes az itt szereplő szó, mert hol érzékinek, hol nem lelkinek, hol pedig természeti embernek fordítják. De a lényeges az, hogy az érzéki embernek nincsenek érzékszervei arra, hogy Isten Lelkének dolgait felfogja. Tudja olvasni a Bibliát, de a lelki tartalmát annak nem tudja megérteni.
És végül a legáltalánosabb szó, amellyel az Ige az régi természetünket illeti, a BŰN
Különbséget kell tenni a bűn és a bűnök között. A bűn a gyökér, és a bűnök a gyümölcsök. Nem azért vagyunk tehát bűnösek, mert bűnt követtünk el. Hanem fordítva: azért követünk el bűnöket, mert bennünk, a régi természetünkben van a bűn.
A Római levél az 1:16-tól az 5:11-ig beszél a bűnökről, melyek a régi természetünk gyümölcsei. Utána pedig a 8 fejezet végéig a bűnről: magáról a régi természetről.
Jézus Krisztus által megigazultunk ugyan a régi természetünktől, de mégis magunkban hordozzuk azt, és megtapasztaljuk a kettő közötti ellentétet. Aki nem tapasztalja ezt a harcot, az valószínűleg nem született ténylegesen újjá. Ami jó cselekedetei vannak, azokat is testből vitelezi ki, nem lélekből.
A Római levél tanítása a bűnökről és a bűnről az, hogy noha még látjuk a régi fát, amibe beoltattunk, de úgy kell azt mégis tekintenünk, mint ami meghalt. Úgy kell néznünk magunkra, mint akik Krisztussal együtt meghaltunk a bűnnek.
Testben járunk ugyan, de nem test szerint kell élnünk!
Most nézzük meg, mi ennek a régi természetnek néhány többi jellemzője, és azt, hogy milyen sors vár rá.
Az egyik legfontosabb dolog, hogy a régi természetet NEM LEHET MEGVÁLTOZTATNI
(Ján 3:6) Ami testtől született, test az…
Nincs olyan erő, amely megváltoztathatná a régi természetünket. Isten ugyan Mindenható, de neki sem célja megváltoztatni azt. Hanem teljesen újat teremt helyette.
Az ember fáradhatatlanul igyekszik megjavítani a régi természtét, de ez mindig keserű csalódással végződik. A (hús)test lehet nagyon művelt, illedelmes is akár. De mindegy, hogy kifinomult vagy durva dolgokat visz véghez, semmiképpen sem lehet kedves Isten előtt.
A (hús)test lehet nagyon vallásos, mert tetszenek neki a különféle rendeletek, szabályok, melyeket gyakorolhat. Ebből adódik ezeknek a veszélye. A vallásos szertartások a testet gyönyörködtetik, de nem okoznak valódi megtéréseket.
Ezek a dolgok:
Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennük semmi becsülni való, mivelhogy a test hizlalására valók. (Kol 2:23)
Jézus pedig azt mondta:
(Máté 15:13) Ő pedig felelvén, monda: Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.
Ezeket a szavakat azokhoz intézte az Úr, akik nagyon buzgóak voltak a különféle vallásos szertartásokban: mosakodásokban, böjtölésekben, hosszú imádságokban akarták tisztelni Istent.
De azokhoz is szól, akik ma is a (hús)test érzelmeire való ráhatással teszi vallásossá az embereket.
A hívő ember két természetéről szóló tanítás egyik legfontosabb része tehát az, hogy ne akarjuk a régi természetünket megjavítani, és ne is legyenek ilyen levárásaink.
Fontos azonban megjegyezni, hogy amikor a Biblia a test szót az ember fizikai testére alkalmazza (nem a régi bűnös természetére), akkor ez nem jelenti azt, hogy a test önmagában véve gonosz lenne. Sok téves gyakorlat származott már az ilyen elképzelésből. Pl. az aszkézis, a test mindenféle sanyargatása, a cölibátus stb.
Természetesen az emberi szív csalárdsága a régi bűnös természet a testen keresztül jut kifejeződésre. A testet használja, hogy bűnt kövessen el. A test az eszköz a bűnök kivitelezésére, de nem maga az eszköz bűn önmagában.
A másik, amit meg kell tanulnunk, hogy a régi természetünk SORSA A HALÁL.
Minden, ami a hústesthez tartozik, akár teljes hitetlenség, akár vallásosság, minden bűne, és minden erénye, ezek mind-mind a halálba torkollanak. Ideigvalók és nem örökkévalók. 1Kor. 15:22 szerint „Ádámban mind meghalnak” akik testben élnek, és minden elpusztul, ami a (hús)testhez kapcsolódik. A magasztos eszmék, a kultúra, a tudományos eredmények, minden bölcsesség, tudás hiábavalóság, melyeknek vége halál. „Mert a testnek gondolata halál” (Róm 8:6 )
(Róm 7:5) Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak;
A következő tény ebből az előzőből következik:
(Gal 6:8) Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.
Aki tehát a (hús)testét, a régi természetét táplálja, az veszedelmet arat belőle. Mégpedig abból arat veszedelmet, amit táplál.
Összefoglalásul:
(Róm 7:18) Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.
Nekünk is teljes meggyőződésünkké kell válnia ennek. Pál tudta, hogy nem lakik az ő (hús)testében semmi jó. Ne gondoljuk hát, hogy mi bennünk, az ó emberünkben van bármi jó, amivel kedvesek lehetünk Isten előtt.
Tekintsünk inkább a belső emberünkre, ami által kedvet találhatunk Isten előtt. Ezzel is csak azért, mert Istentől kaptuk, ezért isteni, nem pedig emberi.
Most pedig folytassuk azzal, hogy megnézzük, milyen neveket használ az Ige az új természetünkkel kapcsolatban.