Felelősségünk az új természettel szemben

Folytassuk a hívők két természetéről szóló bibliai kijelentés vizsgálatát.

Sokat gondolkoztam, hogy milyen illusztrációt lehetne találni a hívő két természetével kapcsolatban, ami egy valamelyest kézzelfoghatóbbá tudná tenni a dolgot.

Ez legalább annyira nehéz, mint a Szentháromság illusztrálása. Lehet valamelyest megközelítő példákat felhozni – pl. a 3 szék -, de ahogy hallottuk is, Isten nem teremtett semmi olyat a világban, amihez pontosan hasonlítani lehetne az egy Isten de három személy kinyilatkoztatást.

A hívők két természetével kapcsolatban talán a fény az, ami egy kicsit közelíti a kérdést. A fény ugye lényegét tekintve egy jelenség, de természetét tekintve lehet hullám, és lehet részecske természetű is. Legalább is így írja le ma a tudomány. Tehát egy jelenség, kétféle természettel. Nagyjából itt véget is a hívő két természete és a fény két természete közötti hasonlóság. Nem gondolom, hogy a fény hullám vagy anyagi természetéből bármelyiket erős kompromisszumok nélkül meg lehetne feleltetni a hívő régi vagy új természetének.

Mindenesetre abban segít a fény allegória, hogy lehetséges az, hogy valaminek egyszerre két különbözőféleképpen viselkedő természete legyen.

Persze az is lehet, hogy a fénynek nincs is két természete, csak a mi ismereteink hiányosak vele kapcsolatban.

De térjünk vissza a fényről az emberre. Amit magunkról tudunk, abban legalább biztosak lehetünk, hiszen Isten mondta el nekünk.

Nézzük meg ma, hogy milyen felelősségünk van az új természetünkkel szemben.

Előtte még nézzük meg röviden, amiről eddig tanultunk.

A Biblia egyértelműen közli, hogy a tényleges hívőknek két különböző természetük van. Egy emberi és egy isteni eredetű.

Az első, a régi bűnös természetünket a szüleinktől, végső soron Ádámtól és Évától örököltük.

A természet nem magát a fizikai testet jelenti, hanem az abban dolgozó indulatokat, törekvéseket, irányultságot.

Tehát például az, hogy éhesek vagyunk, és ezért eszünk, az nem bűn. A fizikai test táplálása nem bűn. De a falánkság már az, amelyet a bűnös természet okoz.

Testi származásunkat tekintve tehát mind külsőleg, fizikai tekintetben; mind belsőleg, természetünket, akarati irányultságunkat tekintve Ádám örökösei vagyunk

Az új természet azonban új teremtés, melyet Istentől kaptunk, amikor hittünk Jézus Krisztusban, és a Szent lélek által újonnan születtünk. Általa Isten örököseivé lettünk.

Megvizsgáltuk az előzőekben a két természet különféle elnevezéseit a Bibliában. A különböző nevek is megerősítik, hogy két külön dologról van szó.

Tehát megtéréskor nem a régi bűnös ember javul meg.

És nem is az cserélődik ki teljesen egy jobbra.

Tehát sem nem javításról, sem nem cseréről van szó.

A hívő emberben a két természet egyszerre van jelen. Mivel a két természet tökéletes ellentéte egymásnak, ebből következik, hogy konfliktusban, harcban állnak egymással.

Két természetünk van, de egyszerre csak egyik ülhet a nyeregben.

Erre utal a Gal. 5:17 amellyel mindig kezdeni szoktuk a téma vizsgálatát.

(Gal 5:17) Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.

Minden hívő tapasztalja, és tapasztalnia is kell ezt a belső harcot. Hiszen aki nem tapasztalja ezt, akkor ez annak a jele, hogy bár lehet nagyon vallásos, de ténylegesen nincs megtérve. Még bűneiben van. Meglehet a házat kívülről szépen kimeszelte, de belül még nincs megtisztítva. Még nincs benne az új lakó, az új ember.

Tűéles képet fest a vallásos, önigaz emberről a

(Péld 30:12) Van nemzetség, aki a maga szemei előtt tiszta, pedig az ő rútságából ki nem tisztíttatott.

Csak Isten tisztíthat meg minket a rútságunkból, vagyis vétkeinkből. Mi magunkat képtelenek vagyunk megtisztítani!

A legfontosabb megállapításaink azok voltak, hogy az ó ember semmilyen módon nem tehető kedvessé Isten előtt. Az megváltoztathatatlanul bűnös, és menthetetlenül halálra van ítélve.

Az új ember pedig, mivel isteni eredetű, Istenből való, ezért tökéletes. Miként maga Isten, romolhatatlan, és tovább nem javítható.

Megtéréskor az történik, hogy az ó ember elveszíti hatalmát fölöttünk, többé nem tartozunk neki feltétlen engedelmességgel. De ez nem jelenti azt, hogy minden befolyását is elvesztené felettünk. Sőt, fokozott erővel igyekszik irányítani bennünket. Ez sikerülhet is neki, ha engedjük.

Az ó embernek akkor van ereje, ha tápláljuk. A feladatunk tehát az, hogy ne tápláljuk a testet a kívánságaira, hanem öltözzük fel Krisztust, és új életben járjunk.

Az elmúlt alkalommal megnéztük, mit mond az Ige a régi természettel szembeni felelősségünkről.

Ezek röviden:

• El kell fogadnunk, amit Isten mond róla
• Úgy kell tekintenünk a régi természetünket, mint halottat mind a jóra, mind a rosszra nézve.
• Ne tápláljuk a testet bűnös kívánságokra (várostrom: kiéheztetés)
• Meg kell öldökölnünk a tagjainkban azt, ami földi, vagyis testi.
  

Felelősségünk az új természettel szemben

Most pedig folytassuk azzal, hogy megnézzük, milyen felelősségeink vannak az új természetünkkel szemben.

A régi természettel kapcsolatban elsősorban azt kellett tudomásul vennünk, hogy meghalt Krisztussal. Megnéztük, hogy az Ige mit ért azon, hogy „meghalt”.  

 (Róm 6:7) Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól.

Nem azt jelenti tehát, hogy a bűn mi bennünk megsemmisült, hanem, hogy felszabadultunk a bűn hatalma alól. Ezt kell tartanunk tehát az ó emberünkkel kapcsolatban.

I.

Az új emberünkkel kapcsolatban viszont az első felelősségünk, hogy

ÉLŐNEK TEKINTSÜK MAGUNKAT az új életben

Krisztus által átmentünk a halálból az életbe.

(Gal 2:20) Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.

Tekintsük tehát magunkat úgy, mint Pál. Amely életet most testben élünk, azt már nem magunknak éljük, nem az ó emberünk kívánságainak éljük, hanem Jézus Krisztusban való hitben éljük.

Tudomásul kell vennünk hit által – tehát nem az érzéseink szerint – hogy most már Isten előtt új életet élünk.

(2Kor 5:17) Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.

Amíg magunkra nézünk, ezt nem tudjuk elfogadni, mert semmi olyat nem látunk, ami indokolná ezt a csodálatos változást.

Vannak gyülekezetek, ahol nem elégednek meg ennek a ténynek a hit általi elfogadásával, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy ennek a változásnak természetfölötti jeleinek kell lenni. Ezért erőltetik a nyelveken szólást, a különféle jeleket és csodákat. Ezzel pedig alkalmat és lehetőséget kínálnak hitető lelkeknek, hogy kifejtsék megtévesztő működésüket.

Ha azonban olyannak akarjuk látni magunkat, amilyennek Isten kijelentette, akkor hinnünk kell Istennek. Mindenféle külső bizonyíték nélkül is.

Maga Isten bátorít bennünket, hogy elhiggyük ezt:

Ef. 2:4-6

(4) De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,

(5) Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)

(6) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban

Emlékeztet az Ige arra, hogy amikor még meg voltunk halva a vétek miatt, tehát nem tudtunk még csak gondolni sem olyan jót, ami Isten előtt elfogadható lett volna, Ő akkor megelevenített bennünket az Ő kegyelméből, és a mennyekbe helyezett minket Krisztus Jézusban. Nyilván nem az ó emberünket helyezte a mennyekbe, hanem az újat, mely új isteni teremtés.

Ha pedig Isten kegyelméből van üdvösségünk, nem cselekedetekből, ahogy a 8-9. vers mondja, akkor nyilvánvalóan nem is érzések alapján kell ezt tapasztalnunk.

Ami pedig egészen rendkívüli, hogy Isten az új teremtéssel az annak megfelelő jó cselekedeteket is elkészítette.

(Ef 2:10) Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

Isten tehát előre elkészítette azokat a jó cselekedeteket, amelyeket az új természetünk szerint meg tudunk tenni. Hasonlóan, ahogy az anyuka (vagy apuka) azt mondja a gyermekének, hogy „odakészítettem az ebédedet az tűzhelyre. Csak melegítsd meg és egyél”. Hogy aztán a gyermek mennyit eszik az ételből, vagy eszik-e belőle egyáltalán, az már a gyermeken múlik.

II.

Miután elfogadtuk magunkról, hogy új életben vagyunk, a következő felelősségünk tehát, hogy járjunk ebben az új életben!

(Róm 6:4) Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.

De mit jelenthet az új életben járni? Hogyan kell ezt tenni?

Az itt használt „új” szó, a „kainotész”, ami csak kétszer fordul elő az ÚSZ-ben. Itt, és a Róma 7:6-ban.

1. Itt a Róma 6:4-ben az életmódunkra vonatkozik. Azt jelenti, hogy egy új, más szinten való élet kezdődik el a megtérésünkkor. Eddig LENT jártunk, most már tudunk FENT járni. Ne ugorjunk, essünk ezért vissza az alsó szintre, hanem járjunk a helyzetünknek megfelelő szférában.

Az életünk most már nem csak fizikai, hanem lelki-szellemi lét. Most már nem csak abban az életben járunk, amelyet Ádámtól örököltünk, hanem amit Krisztustól.

A világban élünk ugyan, de szüntelenül arra kell gondolnunk, hogy nem vagyunk már a világból valók.

(Róm 8:5) Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.

Úgy kell immár járnunk a világban, hogy nem csak szüntelen a világban lévő dolgokra gondolunk. Sem problémákra, szenvedésre, fájdalomra, amely a világban ér bennünket; sem az örömökre, amelyekkel a világ kecsegtet bennünket.

Tehát részünk lehet a világban fájdalomban, és részünk lehet örömökben is. Nem bűn azért, ha elvesszük azokat az örömöket, amelyekből való részesedésünket megengedi az Úr. De ami fontos, hogy nem ezekért élünk!

A mi látóhatárunk immár nem a földi horizont. Tekintetünket a horizont fölé kell emelnünk, a mennyek irányába!

Fil 3:20-21

(20) Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;

(21) Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.

1. Az új életben járás másik szempontja a SZOLGÁLAT

(Róm 7:6) Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Ez a másik úsz-i igehely, ahol a „kainotész” szó előfordul. Az új életben járás nem merül ki az életmódunkban. Szolgálnunk is kell az új élet szerint!

Többször is hangzott már innen a szószék mögül, hogy Isten nem csak új életre hívott el bennünket, hanem szolgálatra is.

Itt először is azt láthatjuk, hogy nem a betű óságában kell immár szolgálnunk.

Amit ezután teszünk, azt immár nem kötelességből tesszük, hanem szeretetből. Nem azért végzünk szolgálatot, mert ez az előírás a számunkra, hanem mert örömmel, belső indíttatásból tesszük. Nem önző indítékból, hanem hálából Istennek.

Nem úgy, mint egy szolga, hanem mint a családhoz tartozó fiú, aki tiszteli az apját és hálás neki.

Nem a vallásos cselekedetek szintjén kell szolgálnunk Istennek, hanem szabadon, új indítékból, ami a szeretet.

Vigyáznunk kell arra, nehogy visszacsússzunk a szolgálat alsóbb szintjére, amikor is kötelességből tesszük, amit teszünk. Vagy, hogy felvágjunk vele mások előtt. Isten szemében nem a szolgálat milyensége vagy mennyisége számít, hanem annak indítéka.

A bennünk maradt ó ember szeretne ezen az alsó szinten szolgálni, mert ez táplálja őt. A hiúságát, a büszkeségét, a kivagyiságát. A felelősségünk az, hogy ne engedjük az ó embert érvényesülni ezen a területen se.

1.  Az új életben járásunk harmadik területe az istenimádat-tal kapcsolatos.

(Gal 5:25) Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.

Elsőre nem derül ki, miért vonatkozik ez a vers az istenimádatra. De az itt szereplő „járni” szó a görögben más, mint a Róma 6:4-ben.

Ha megnézzük a szó egyéb előfordulásait Pálnál, akkor azt láthatjuk, hogy akkor használta ezt a szót az apostol, amikor az istenimádattal kapcsolatos tanbeli tévedéseket igazította ki. (pl.: Kol. 2:8,20)

Az új életben járás tehát azt jelenti, hogy ennek megfelelően kell az istenimádatunkat is kiviteleznünk. Nem a világ külsőleges vallásossága szerint. Nem rituális szokásokat követve, egyforma imákat mormolva, különféle étkezési szokásokat követve stb.

Hanem úgy, ahogyan Jézus mondta a szamáriai asszonynak:

(Ján 4:24) Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.

Had kérdezzem meg: te lélekben és igazságban imádod az Atyát?

Lélekben, tehát a Szent Lélek által újonnan születve?

Igazságban? Tehát úgy, ahogyan azt Isten az Igében kijelentette? Vagy a saját elképzeléseid szerint? Esetleg valamiféle cselekedetek alapján, mondván: Isten látja, hogy miket teszek, ezt biztosan elfogadja az imádatom jeleként. 

Három felelősségünk van tehát az új életben járással kapcsolatban.

-         az életmódunnkal

-         a szolgálatunkkal, és

-         az istentiszteletünkkel összefüggésben.

Úgy is mondhatjuk, hogy felelősségünk van önmagunkkal, az emberekkel, és Istennel szemben.

Ugyanezeket a területeket látjuk a Titus 2-ben is. Nézzük meg ezt is, hogy még konkrétabban lássuk, mit ért a Biblia az új életben való járáson.

Tit 2:11-12

(11) Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,

(12) Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:

Három dolgot említ az Ige az új életben való járással kapcsolatban:

-         mértékletesen

-         igazán

-         szentül

éljünk.

1. Mértékletesen kell értünk.

A mértékletesség azt jelenti, hogy uralkodunk a vágyaink és kívánságaink felett.

Nem pusztán annyit jelent, hogy mértékkel fogyasztunk bizonyos dolgokat.

A mértékletességről már volt szó nemrégiben a vasárnapi iskolában, amikor a borról volt szó. Megnéztük akkor, hogy a borra például nem a mértékletesség vonatkozik, hanem az önmegtartóztatás. Világos, hogy számos egyéb ilyen dolog is van még. Például a dohányzást, lopást, paráznaságot sem lehet mértékletesen végezni.

Az sem működik, hogy az életünk egy területén mértékletesek vagyunk, más területeken viszont szabadjára engedjük a vágyainkat.

A testi mértékletesség csak egy vagy néhány vágyat akar ellenőrzése alatt tartani. Ennek fejében pedig szabadjára engedi a többit. Amit megtakarít az italon és a dohányzáson, elkölti valamilyen más, kevésbé egyértelműen bűnös szenvedélyre.

(Pl. nők ruhákra, férfiak az autójukra).

Nem reformációra van tehát szükségünk, ami javít bizonyos területein az életünknek, hanem regenerációra, vagyis újjáépítésre. Ezt az újjá tételt természetesen csak Isten vitelezheti ki bennünk. Nem az által, hogy a régit megjavítja, hanem, hogy újat teremt.

Nagyon fontos: A valamelyest megjavított, megreformált jellem még nem megmentett bűnös!

Jézus Krisztus Gyülekezetének a hivatása nem az, hogy megjavított jellemeket neveljen! Ha ezt tennék, akkor időnket hiábavalóságra pazarolnánk. A mi feladatunk az, hogy az evangéliumot hirdessük! Azután az új természetben való járás majd rendezi Isten gyermeke számára az ennek megfelelő életvitel létrehozását. 

1. A következő dolog a Tit. 2:12-ben, hogy „igazán” éljünk.

Ez azt jelenti, hogy igazságosan, jogosan, méltányosan, igaz emberhez illően éljünk.

De mindezt nem kötelezettségből, nem azért, mert a törvény ezt rendeli, hanem a szeretet hatalma által. Nem fogadalmak által kényszerítve, hanem isteni természettől indíttatva kell igazán élnünk a világban.

1. Végül azt olvassuk, hogy „szentül” éljünk.

A hívők ugyebár szentek olyan értelemben, hogy Isten számára elkülönítettek, félretettek. Ennek megfelelően mindenben Istenre nézve kell élnünk.

Isten azt mondta Izraelnek, hogy „szentek legyetek, mert én szent vagyok, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat…” (3Móz. 11:44)

Szentül élni azt jelenteni, hogy tisztán tartani magunkat mindentől, ami Isten szerint tisztátalan.

De nem embereknek kell megmondani, hogy mi tisztátalan, hanem Istenre kell ebben hallgatni.

Pl. az öltözékkel kapcsolatban: meg lehet ugyan próbálni leírni, szabályokba foglalni, hogy milyen a megfelelő, tisztességet öltözet, de ekkor nem tennénk mást, mint külső szabályokat vennénk magunkra. Ez nagy tetszene az ó embernek. De egy hívő, akiben új élet van, az egyszerűen végigtekint magán, és tudja mindenféle szabálykönyv nélkül is, hogy öltözete megfelel-e a szentségnek, vagy sem.

Továbbá a szentek nem azok, akikben az erkölcsösség, igazságosság eszménye teljesen, vagy legalább megközelítőleg megvalósult.

A szentség olyan, mint amikor egy mester egy tökéletlen hangszeren játszik. Még ha a hangszer hibás is, akkor is hallható, hogy egy igazi művész, egy mester játszik rajta. És hiába tökéletes egy hangszer, ha aki játszik rajta rossz zenész.

A szentek azok, akiknek Isten jelen van az életükben, és akik engedik, hogy irányítsa életüket.

III.

Végül nézzük meg a harmadik felelősségünket az új természettel kapcsolatban:

Tápláljuk a neki megfelelő eledellel.

Mind a régi természetünk, mind az új kívülről veszi a táplálékát. Nekünk kell tehát táplálnunk.

A táplálkozásnak folyamatosnak kell lennie. A rendszertelen táplálkozás gyengeséget, erőtlenséget okoz.

Az új természet tápláléka Isten Igéje.

Mennyire kell vágyakoznunk az Ige tápláléka után?

(1Pét 2:2) Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;

Napjaink táplálkozástudománya jobbnál jobb tápszereket fejlesztett már ki a csecsemők számára. De egyik sem tudja megközelíteni sem anyatejet.

Mégis sok hívő szeret inkább tápszeren élni, és nem az anyatejen.

Előfordulhat, hogy egy csecsemő hirtelen sok tejet eszik, és nem tudja azt megemészteni, ezért kibukja. De legközelebb akkor is tejet ad neki az édesanyja.

Hívőkkel is előfordulhat, hogy belevetik magukat a Bibliába, és nem értenek meg, nem tudnak egyszerre feldolgozni mindent. De ezután sem szabad ekkor más táplálék felé fordulniuk a tej – az Ige – helyett.

Jézus az 5Móz. 8:3-at idézte, amikor azt mondta, hogy „...Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Máté 4:4)

Ebben minden táplálék benne foglaltatik: a tej az újszülötteknek, és a kemény eledel az érett hívőknek.

Az Ige nemcsak eledel, de vigasztalás is a gyászolóknak, segítség a gyengéknek, gyógyszer a betegeknek és elcsüggedteknek.

Ahogyan a  2Tim 3:16 mondja, a teljes írás mindenre hasznos.

Tehát a teljes Írás, nem csak annak bizonyos részei.

És minden dologra, nem csak az élet bizonyos, lelki területeire hasznos.

A Biblia most is éppen úgy igaz, mint volt régebben. Nem szorul a Biblia kiegészítésre, hiánypótlásra, „ráncfelvarrásra” a mai időkben sem.

Persze a mai embernek nem tetszenek a Biblia sok kijelentései, igazságai. De ez nemcsak most van így, hanem mindenkor így volt. Ezért üldözték a vallásos emberek és a hivatalos egyház mindig az igazi, bibliahű keresztyéneket.

Az új emberünknek egyedül az Ige a megfelelő tápláléka. Nem pótolható semmilyen emberi szóval vagy „nagyszerű gondolattal”. Emberi érvelés és világi irodalom mellett az új emberünk éhen hal. Nem arról van szó, hogy irodalmat olvasni bűn, hanem arról, hogy csak irodalommal az új természet nem táplálható.

A fennkölt irodalom legfeljebb „emberibb emberré” teszi az embert, az Ige viszont „Isten emberévé” tesz minket.

Hadd kérdezzem most meg: te táplálkozol megfelelően Isten Igéjével?

Eleget teszel ennek a felelősségednek? Rendszeresen, naponta teszed ezt?

Tudod hol található Isten Igéje? Itt, ebben a könyvben.

Nem az interneten vagy postán küldött „napi igében” és más hasonló helyeken. Ahol mások által előzetesen már megrágott táplálék található.

Nem azt mondom, hogy ne olvass jó kommentárokat és egyéb keresztyén irodalmat. Nagyképűség volna azt képzelni, hogy máshoz nem szólhatott a Szent Lélek, ami bennünket is építhet. De mindezt Isten Igéje mellett olvasd, ne helyette!

Tudomásul kell vennünk, hogyha Isten gyermekei vagyunk, akkor szükséges, hogy  „A Krisztusnak beszéde lakozzék bennünk gazdagon” (Kol 3:16) 

Ez az egyetlen táplálék, amely megfelelő az új természetünk számára. Nem szabad, hogy rendszertelenül, csak itt-ott bekapva fogyasszunk belőle.

Még valami ezzel kapcsolatban:

(Zsolt 119:9) Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által?

Figyeljétek meg! Nem azt mondja, hogy a te beszédednek hallgatása által. Sem azt, hogy olvasása által! Azt mondja, hogy megtartása által!

El lehet jönni ide, és hallgatni az Igét. Lehet még olvasni is otthon. De mi kell ahhoz, hogy tápláljon, hogy megőrizzen az utunkon? Az Ige megtartása!

Te megtartod, amit olvasol, vagy amit itt hallasz?

Ne feledd, amiről ma tanultunk:

Ha tényleg megtértél már, akkor:

-         Tekintsd magad élőnek

-         Járj ebben az új életben, és

-         Tápláld az új emberedet a neki megfelelő táplálékkal!

Gyakorlati következtetések

Elérkeztünk a hívő két természetéről szóló tanítássorozat utolsó részéhez.

Röviden vegyük át, hogy miről is szólt ez a tanítás.

Onnan kezdtük, hogy minden hívő, aki valóban újonnan született, tapasztal egy belső küzdelmet. Akarja tenni a jót, de valami mégis arra ösztönzi, hogy azt tegye, amit nem akar.

Az Ige felfedi előttünk ennek a megtapasztalásnak az okát. Isten megtéréskor egy új teremtést, egy új, belső embert helyez belénk, hogy általa legyünk képesek követni az akaratát. Elvágja a bűn kötelékét, amely eddig uralkodott rajtunk. Azonban azzal, hogy mi már nem vagyunk a bűneinkben, a bűn, a régi természetünk, az ó vagy külső emberünk bennünk marad. E kettő pedig egymás ellen törekedik.

Nem az történik tehát, hogy megtéréskor Isten gyökerestől kirántja a régi természet fáját, és újat ültet a helyére.

Sem az, hogy Isten rácsap, mint egy varázspálcával a régi természetre, és az egy csapásra jóvá változik.

Mindezek ellentmondanának a tapasztalatunknak is. Sok hívő nem biztos benne, hogy meg van-e térve, mert látja magán, hogy még mindig követ el bűnöket. Pedig valójában éppen ez a bizonyítéka annak, hogy újonnan született.

Néhányan azt tekintik bizonyítéknak a megtérésre, hogy Isten segíti őket az életük bizonyos dolgaiban. De ez még nem bizonyíték. Sőt, az ilyesmi jöhet az ördögtől is.

Végül a legelterjedtebb a vallásos elképzelés, mely szerint az ó ember megfelelő képzéssel és neveléssel Isten számára elfogadhatóvá formálható. Nekünk azonban nem emberibb emberré, hanem új emberré kell válnunk, melyről ezt olvassuk, hogy „ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.”  

Az igazi hívő tehát az, aki kétszer születik: egyszer lentről, test szerint, és egyszer fentről, Istentől. És az ember tudni szokta mind a két születésének időpontját.

Továbbá a hívő csak egyszer hal meg, amikor a teste meghal.

mindenki más azonban csak egyszer születik, de kétszer hal meg. Egyszer test szerint, másodszor az utolsó ítélet után, melyet második halálnak nevez a Biblia.

Az előző alkalmak során megnéztük a felelősségünket a régi, majd az új természettel szemben.

Van még néhány dolog a két természettel kapcsolatban, ami a gyakorlati következtetések, és tanácsok sorába tartozik. Felfoghatjuk egyfajta összegzésnek is.

Gyakorlati tanácsokat mondtam, de mégse tekintsétek ezeket úgy, mint valami szabályokat vagy előírásokat, melyeket követve lelkibekké lehet válni. Ilyen szabályok az ó embernek nagyon tetszenének, és rögtön meg is ragadná a lehetőséget, hogy használja őket.

Nem elég azonban ismernünk a hívő két természetéről szóló tanítást. Meg is kell ragadjon bennünket a benne rejlő igazság. Ha pedig megragadott bennünket, akkor

1. Naponta meg kell tagadnunk a (hús)testet indulataival és kívánságaival együtt!

Újra és újra meg kell gondolnunk, hogy noha nem vagyunk már testiek, a (hús)testünk, a régi természetünk még mindig bennünk van, amíg az elragadtatás vagy a halál meg nem szabadít bennünket tőle.

(Róm 6:11 HUN) Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Ezt kell tehát gondolnunk! Nem éreznünk vagy megértenünk kell, hanem ezt kell gondolnunk.   

Ezt gondolni azt jelenti, hogy így tekinteni, ezt tartani, vagy ahogy korábban is utaltunk rá, ezzel számolni.

Naponta ezzel az tudattal kell tehát már élnünk. Hogy meghaltunk a bűnnek, és élünk Istennek. Nem önmagunkban élünk Istennek, hanem Jézus Krisztusban élünk. Ezért nem a magunk erejéből kell élnünk, hanem Jézus Krisztus ad nekünk erőt ehhez az élethez. Péter magyarázza ezt meg nekünk nagyon világosan:

(2Pét 1:3 HUN) Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való,

és hogyan teszi ezt?: Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;

Honnan vesszük tehát az erőt az életünkbe, hogy megtagadhassuk a testet a kívánságaival és indulataival együtt? Jézus Krisztustól!

Ez azt jelenti, hogy Ő betölt bennünket erővel automatikusan? NEM, hanem az Ő megismerése által ruházódunk fel ezzel az erővel.

Mi a következetés tehát? Ismerd meg Jézus Krisztust minél jobban és minél közelebbről, és így annál inkább képes leszel megtagadni a testet az indulataival.

Ha a testet meg nem tagadjuk, ezzel tágas kaput nyitunk a tévedés minden fajtája előtt. Ha az indeletvalókkal törődünk, nem az odafelvalókkal, akkor a testet  tápláljuk.

 A test táplálása vezet a vallásosság legkülönfélébb formáihoz, amikor Isten nevében törekszenek emberek a legkülönfélébb földi célok megvalósítására. A világbékétől elkezdve az anyagi sikerekig, az egészséges, boldog életig.

Ha azonban naponta előttünk áll ez a felelősségünk, akkor ez megóv minden olyan emberi elgondolástól, amelynek célja, hogy a testet jobbá, nemesebbé tegyük.

1. A régi természettel való bánás módszere, hogy éheztetjük.

Ez azonban nem végezhető közvetlenül, hanem csak közvetve.

Hallottatok már olyanról, hogy valaki úgy lett öngyilkos, hogy visszatartotta a lélegzetét? 

Így nem lehet megfullasztani magunkat. Hasonlóan, a régi természet éheztetésének sem az a módszere, hogy fogjuk magunkat, és eldöntjük, hogy többé nem adunk neki enni. Ez így a levegő-visszatartáshoz hasonlóan közvetlen módon kivitelezhetetlen.

E helyett az új természetet kell táplálnunk helyette. Vagyis vegyük figyelembe az új természetünk kívánságait, és elégítsük ki mindig a menny, az Isten felé irányuló céljait.

Láttuk már, hogy az új természet tápláléka Isten Igéje. Azért erőtlen sok keresztyén, és esik el a test kívánságaiban, hogy nagyon soványan táplálkozik az Igéből.

Helyette azonban sokan elolvasnak mindenféle vallásosnak vagy keresztényinek tűnő irodalmat válogatás nélkül.

Ismét: nem arról van szó, hogy ne olvass keresztyén irodalmat, vagy egyéb irodalmat.

Ha lelki témáról szól egy írás vagy előadás, akkor mielőtt „fogyasztani” kezdenéd, győződj meg róla, hogy fogyasztható-e! Legyél tudatos fogyasztó! Ne csak a bolti élelmiszerek tekintetében, hanem a lelki táplálék tekintetében is.

Attól, mert valamit dr. vagy prof. előjelű ember írt, vagy mert az író nagy népszerűségnek örvend, nem biztos, hogy egészséges is, amit kínál.

Javaslom azt a háromlépcsős módszert, amiről korábban beszéltünk, a könyvek, cikkek, előadások megvizsgálásához.

Vagyis a közlés:

-         eredetének

-         tartalmának

-         és lehetséges következményeinek

biblikus megítélését. Csak ha ezek rendben vannak, akkor alkalmas a mondandójuk az elfogadásra.

De még ebben ez esetben is, ezeket az Ige mellett fogyasztd! Ne ezek legyenek a fő táplálékaid!

Miért nassolnak sokan? Mert nem táplálkoznak rendesen a főétkezések során.

Lényeges, hogy nem tudjuk táplálni egyszerre mind a két természetet. Nincs olyan táplálék, ami egyszerre mind a két emberünknek jó. Az az eledel, ami építi az egyik természetet, éhkoppon tartja a másikat.

A régi természet a világi bölcsesség táplálékán virágzik. Az új ember az Igén gyarapodik.

Ahogyan Jézus mondta: A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet. (: (Ján 6:63)

Csak Jézus, a testé lett Ige táplálja a lelket és ad életet.

Fogadd a szívedbe az Igét, ahogy a Példabeszédek is tanítja:

Péld 6:22-23 HUN

(22) Valahová mégysz, vezérel téged, mikor aluszol, őriz téged, mikor felserkensz, beszélget te veled.

(23) Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító-feddések.

Amikor valakinek a Bibliáról beszélünk, akkor, ha lehetőség van rá, ne csak fejből idézzünk igeverseket, hanem nyissuk ki a Bibliát, keressük ki az igerészt, és hagyjuk, hogy ő olvassa azt el. Hagyjuk, hogy maga az Ige szóljon. Ha mi idézzük, akkor ezt könnyen csak a mi véleményünknek fogják tartani.

Tegyünk úgy, mint Ezsdrás: „És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei előtt… (Neh 8:5). Ez többet ér, mint csak idézni.

Nekünk sem használ, ha csak tudunk kívülről egy-két vagy akár több igeverset. Kell, hogy naponta olvassuk az Igét. A Biblia nem egy olyan kötelező olvasmány, amit a diák egyszer elolvas, dolgozatot ír belőle, és ezzel le van tudva a dolog. Nem elég nagyjából emlékezni a tartalmára.

A Biblia TÁPLÁLÉK, melyet naponta kell fogyasztani!

Amit vetünk, azt fogjuk aratni is. Erről beszél Pál:

Gal 6:7-8 HUN

(7) Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.

(8) Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.

Kell ennél tisztább és világosabb magyarázat?

Pál egy intéssel kezdi: Ne tévelyegjetek! Isten nem hagy csúfot űzni magából! Nem engedi meg, hogy amit lélekben kezdtetek el, azt testben fejezzétek be. Isten csak a lélekből kivitelezett jó cselekedeteket fogadja el, amelyeket ráadásul Ő maga készített el a számunkra, hogy azokban járjunk. Ne akarjuk tehát a test cselekedeteit Isten előtt elfogadhatóvá tenni.

A második gyakorlati tanács tehát, hogy éheztessük az ó embert. De ne aszkézissel, hogy igyekszünk elfojtani a kívánságait, hanem közvetve úgy, hogy az Új embert tápláljuk az Igével. Az Igével táplált, megerősödött új ember pedig már szinte magától fogja teremni a lélek gyümölcsét gazdagon.

3. tanács: Soha többé ne vegyük magunkra a törvény igáját!

(Róm 7:6 HUN) Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

A törvény a test számára rendeltetett. De nem azért, hogy a test a törvény teljesítése által elfogadásra találjon Istennél. Nem, mert nem is képes erre.

(Róm 3:20 HUN) Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.

A törvény tehát azért van, hogy nyilvánvalóvá – ismerté – legyen általa a bűn. 

Amikor ismét leereszkedünk arról a magaslatról, ahová a kegyelem helyezett bennünket, és ismét a törvény alá vetjük magunkat, akkor azt tesszük, amit a test szeretne, hogy tegyünk.

Ez az, amit az Írás úgy nevez, hogy „kiesni a kegyelemből”. Ez nem az üdvösség elveszítését jelenti, hanem egyszerűen azt , hogy a régi természetünk szerint élünk, a helyett, hogy az új helyett élnénk.

(Gal 5:4 HUN) Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek.

Hogyan történhet ez?

Például úgy, hogy megtér valaki, és utána a helyett, hogy valódi tanítvánnyá válna, és növekedne az Úrban, megelégszik azzal, hogy felvesz bizonyos vallásos külsőségeket.

1. tanács: Nagyon fontos: más a vallás és más a keresztyénség!

A vallás szokásokkal törődik. Hagyományokkal. Külsőségekkel.

A vallás az igazi hívőkre is veszélyes nem csak névlegesen keresztényekre!

Amikor összehasonlítjuk a vallást az igazi keresztyénséggel, akkor hajlamosak vagyunk ténylegesen megtértek és a meg nem tértek közötti különbségre fókuszálni.

De amiről most szó van, az az, hogy egy valódi hívő is lehet vallásos!

Nekik szól Pál intése:

(Gal 3:3 HUN) Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?

Hogyan történhet ez meg? Akkor, amikor a keresztyén élet már csak a vallásos szokások szintjére süllyed le. Gyülekezetbe járásra, vagy már arra se.

Vigyáznunk kell, nehogy amit elkezdtünk amikor megtértünk lélekben, később testben folytassuk!

1. tanács befejezésül: be feledjük, hogy ez az út nem mentes a szomorúságoktól és küzdelmektől.

 Nem csupán belülről, az ó emberünktől érnek támadások bennünket, hogy ne azt cselekedjük, amit akarunk, hanem kívülről is.

Két forrásból: a világtól és az ördögtől.

Emlékeztetnünk kell magunkat, hogy immár szabadok vagyunk a bűntől, és meg kell állnunk ebben a szabadságban.

(Gal 5:1 HUN) Annak okáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával.

Továbbá számoljunk azzal, hogy üldöztetni fogunk!

(2Tim 3:12 HUN) De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.

A régi természet és az új természet közötti különbség az is, hogy a testi, vallásos emberek mindig üldözték az igazi hívőket.

Jézus, Saul, az „Egyház”.

A vallásosság ismertetőjegye az is, hogy csak ebben a világban reménykedik Krisztusban. Azt mondja, hogy hisz Jézus Krisztusban, de azt a hitet csak e világra akarja alkalmazni. Hogy itt jól menjenek a dolgok.

"Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk." (1Kor 15:19)

Jézus azt mondta: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Máté 11:28)
Ez a jézusi ígéret azonban csak akkor tud valósággá válni, ha valóban Jézushoz megyünk, és felhagyunk azzal a gyakorlattal, és az olyan tanítások követésével, melyek szerint nekünk ebben a világban kell megelégedettséget találnunk.

Szóljon hozzá!