Felelősségünk az új természettel szemben

Most pedig folytassuk azzal, hogy megnézzük, milyen felelősségeink vannak az új természetünkkel szemben.

A régi természettel kapcsolatban elsősorban azt kellett tudomásul vennünk, hogy meghalt Krisztussal. Megnéztük, hogy az Ige mit ért azon, hogy „meghalt”.  

 (Róm 6:7) Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól.

Nem azt jelenti tehát, hogy a bűn mi bennünk megsemmisült, hanem, hogy felszabadultunk a bűn hatalma alól. Ezt kell tartanunk tehát az ó emberünkkel kapcsolatban.

I.

Az új emberünkkel kapcsolatban viszont az első felelősségünk, hogy

ÉLŐNEK TEKINTSÜK MAGUNKAT az új életben

Krisztus által átmentünk a halálból az életbe.

(Gal 2:20) Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.

Tekintsük tehát magunkat úgy, mint Pál. Amely életet most testben élünk, azt már nem magunknak éljük, nem az ó emberünk kívánságainak éljük, hanem Jézus Krisztusban való hitben éljük.

Tudomásul kell vennünk hit által – tehát nem az érzéseink szerint – hogy most már Isten előtt új életet élünk.

(2Kor 5:17) Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.

Amíg magunkra nézünk, ezt nem tudjuk elfogadni, mert semmi olyat nem látunk, ami indokolná ezt a csodálatos változást.

Vannak gyülekezetek, ahol nem elégednek meg ennek a ténynek a hit általi elfogadásával, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy ennek a változásnak természetfölötti jeleinek kell lenni. Ezért erőltetik a nyelveken szólást, a különféle jeleket és csodákat. Ezzel pedig alkalmat és lehetőséget kínálnak hitető lelkeknek, hogy kifejtsék megtévesztő működésüket.

Ha azonban olyannak akarjuk látni magunkat, amilyennek Isten kijelentette, akkor hinnünk kell Istennek. Mindenféle külső bizonyíték nélkül is.

Maga Isten bátorít bennünket, hogy elhiggyük ezt:

Ef. 2:4-6

(4) De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,

(5) Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)

(6) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban

Emlékeztet az Ige arra, hogy amikor még meg voltunk halva a vétek miatt, tehát nem tudtunk még csak gondolni sem olyan jót, ami Isten előtt elfogadható lett volna, Ő akkor megelevenített bennünket az Ő kegyelméből, és a mennyekbe helyezett minket Krisztus Jézusban. Nyilván nem az ó emberünket helyezte a mennyekbe, hanem az újat, mely új isteni teremtés.

Ha pedig Isten kegyelméből van üdvösségünk, nem cselekedetekből, ahogy a 8-9. vers mondja, akkor nyilvánvalóan nem is érzések alapján kell ezt tapasztalnunk.

Ami pedig egészen rendkívüli, hogy Isten az új teremtéssel az annak megfelelő jó cselekedeteket is elkészítette.

(Ef 2:10) Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

Isten tehát előre elkészítette azokat a jó cselekedeteket, amelyeket az új természetünk szerint meg tudunk tenni. Hasonlóan, ahogy az anyuka (vagy apuka) azt mondja a gyermekének, hogy „odakészítettem az ebédedet az tűzhelyre. Csak melegítsd meg és egyél”. Hogy aztán a gyermek mennyit eszik az ételből, vagy eszik-e belőle egyáltalán, az már a gyermeken múlik.

II.

Miután elfogadtuk magunkról, hogy új életben vagyunk, a következő felelősségünk tehát, hogy járjunk ebben az új életben!

(Róm 6:4) Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.

De mit jelenthet az új életben járni? Hogyan kell ezt tenni?

Az itt használt „új” szó, a „kainotész”, ami csak kétszer fordul elő az ÚSZ-ben. Itt, és a Róma 7:6-ban.

1. Itt a Róma 6:4-ben az életmódunkra vonatkozik. Azt jelenti, hogy egy új, más szinten való élet kezdődik el a megtérésünkkor. Eddig LENT jártunk, most már tudunk FENT járni. Ne ugorjunk, essünk ezért vissza az alsó szintre, hanem járjunk a helyzetünknek megfelelő szférában.

Az életünk most már nem csak fizikai, hanem lelki-szellemi lét. Most már nem csak abban az életben járunk, amelyet Ádámtól örököltünk, hanem amit Krisztustól.

A világban élünk ugyan, de szüntelenül arra kell gondolnunk, hogy nem vagyunk már a világból valók.

(Róm 8:5) Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.

Úgy kell immár járnunk a világban, hogy nem csak szüntelen a világban lévő dolgokra gondolunk. Sem problémákra, szenvedésre, fájdalomra, amely a világban ér bennünket; sem az örömökre, amelyekkel a világ kecsegtet bennünket.

Tehát részünk lehet a világban fájdalomban, és részünk lehet örömökben is. Nem bűn azért, ha elvesszük azokat az örömöket, amelyekből való részesedésünket megengedi az Úr. De ami fontos, hogy nem ezekért élünk!

A mi látóhatárunk immár nem a földi horizont. Tekintetünket a horizont fölé kell emelnünk, a mennyek irányába!

Fil 3:20-21

(20) Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;

(21) Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.

1. Az új életben járás másik szempontja a SZOLGÁLAT

(Róm 7:6) Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

Ez a másik úsz-i igehely, ahol a „kainotész” szó előfordul. Az új életben járás nem merül ki az életmódunkban. Szolgálnunk is kell az új élet szerint!

Többször is hangzott már innen a szószék mögül, hogy Isten nem csak új életre hívott el bennünket, hanem szolgálatra is.

Itt először is azt láthatjuk, hogy nem a betű óságában kell immár szolgálnunk.

Amit ezután teszünk, azt immár nem kötelességből tesszük, hanem szeretetből. Nem azért végzünk szolgálatot, mert ez az előírás a számunkra, hanem mert örömmel, belső indíttatásból tesszük. Nem önző indítékból, hanem hálából Istennek.

Nem úgy, mint egy szolga, hanem mint a családhoz tartozó fiú, aki tiszteli az apját és hálás neki.

Nem a vallásos cselekedetek szintjén kell szolgálnunk Istennek, hanem szabadon, új indítékból, ami a szeretet.

Vigyáznunk kell arra, nehogy visszacsússzunk a szolgálat alsóbb szintjére, amikor is kötelességből tesszük, amit teszünk. Vagy, hogy felvágjunk vele mások előtt. Isten szemében nem a szolgálat milyensége vagy mennyisége számít, hanem annak indítéka.

A bennünk maradt ó ember szeretne ezen az alsó szinten szolgálni, mert ez táplálja őt. A hiúságát, a büszkeségét, a kivagyiságát. A felelősségünk az, hogy ne engedjük az ó embert érvényesülni ezen a területen se.

1.  Az új életben járásunk harmadik területe az istenimádat-tal kapcsolatos.

(Gal 5:25) Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.

Elsőre nem derül ki, miért vonatkozik ez a vers az istenimádatra. De az itt szereplő „járni” szó a görögben más, mint a Róma 6:4-ben.

Ha megnézzük a szó egyéb előfordulásait Pálnál, akkor azt láthatjuk, hogy akkor használta ezt a szót az apostol, amikor az istenimádattal kapcsolatos tanbeli tévedéseket igazította ki. (pl.: Kol. 2:8,20)

Az új életben járás tehát azt jelenti, hogy ennek megfelelően kell az istenimádatunkat is kiviteleznünk. Nem a világ külsőleges vallásossága szerint. Nem rituális szokásokat követve, egyforma imákat mormolva, különféle étkezési szokásokat követve stb.

Hanem úgy, ahogyan Jézus mondta a szamáriai asszonynak:

(Ján 4:24) Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.

Had kérdezzem meg: te lélekben és igazságban imádod az Atyát?

Lélekben, tehát a Szent Lélek által újonnan születve?

Igazságban? Tehát úgy, ahogyan azt Isten az Igében kijelentette? Vagy a saját elképzeléseid szerint? Esetleg valamiféle cselekedetek alapján, mondván: Isten látja, hogy miket teszek, ezt biztosan elfogadja az imádatom jeleként. 

Három felelősségünk van tehát az új életben járással kapcsolatban.

-         az életmódunnkal

-         a szolgálatunkkal, és

-         az istentiszteletünkkel összefüggésben.

Úgy is mondhatjuk, hogy felelősségünk van önmagunkkal, az emberekkel, és Istennel szemben.

Ugyanezeket a területeket látjuk a Titus 2-ben is. Nézzük meg ezt is, hogy még konkrétabban lássuk, mit ért a Biblia az új életben való járáson.

Tit 2:11-12

(11) Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,

(12) Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:

Három dolgot említ az Ige az új életben való járással kapcsolatban:

-         mértékletesen

-         igazán

-         szentül

éljünk.

1. Mértékletesen kell értünk.

A mértékletesség azt jelenti, hogy uralkodunk a vágyaink és kívánságaink felett.

Nem pusztán annyit jelent, hogy mértékkel fogyasztunk bizonyos dolgokat.

A mértékletességről már volt szó nemrégiben a vasárnapi iskolában, amikor a borról volt szó. Megnéztük akkor, hogy a borra például nem a mértékletesség vonatkozik, hanem az önmegtartóztatás. Világos, hogy számos egyéb ilyen dolog is van még. Például a dohányzást, lopást, paráznaságot sem lehet mértékletesen végezni.

Az sem működik, hogy az életünk egy területén mértékletesek vagyunk, más területeken viszont szabadjára engedjük a vágyainkat.

A testi mértékletesség csak egy vagy néhány vágyat akar ellenőrzése alatt tartani. Ennek fejében pedig szabadjára engedi a többit. Amit megtakarít az italon és a dohányzáson, elkölti valamilyen más, kevésbé egyértelműen bűnös szenvedélyre.

(Pl. nők ruhákra, férfiak az autójukra).

Nem reformációra van tehát szükségünk, ami javít bizonyos területein az életünknek, hanem regenerációra, vagyis újjáépítésre. Ezt az újjá tételt természetesen csak Isten vitelezheti ki bennünk. Nem az által, hogy a régit megjavítja, hanem, hogy újat teremt.

Nagyon fontos: A valamelyest megjavított, megreformált jellem még nem megmentett bűnös!

Jézus Krisztus Gyülekezetének a hivatása nem az, hogy megjavított jellemeket neveljen! Ha ezt tennék, akkor időnket hiábavalóságra pazarolnánk. A mi feladatunk az, hogy az evangéliumot hirdessük! Azután az új természetben való járás majd rendezi Isten gyermeke számára az ennek megfelelő életvitel létrehozását. 

1. A következő dolog a Tit. 2:12-ben, hogy „igazán” éljünk.

Ez azt jelenti, hogy igazságosan, jogosan, méltányosan, igaz emberhez illően éljünk.

De mindezt nem kötelezettségből, nem azért, mert a törvény ezt rendeli, hanem a szeretet hatalma által. Nem fogadalmak által kényszerítve, hanem isteni természettől indíttatva kell igazán élnünk a világban.

1. Végül azt olvassuk, hogy „szentül” éljünk.

A hívők ugyebár szentek olyan értelemben, hogy Isten számára elkülönítettek, félretettek. Ennek megfelelően mindenben Istenre nézve kell élnünk.

Isten azt mondta Izraelnek, hogy „szentek legyetek, mert én szent vagyok, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat…” (3Móz. 11:44)

Szentül élni azt jelenteni, hogy tisztán tartani magunkat mindentől, ami Isten szerint tisztátalan.

De nem embereknek kell megmondani, hogy mi tisztátalan, hanem Istenre kell ebben hallgatni.

Pl. az öltözékkel kapcsolatban: meg lehet ugyan próbálni leírni, szabályokba foglalni, hogy milyen a megfelelő, tisztességet öltözet, de ekkor nem tennénk mást, mint külső szabályokat vennénk magunkra. Ez nagy tetszene az ó embernek. De egy hívő, akiben új élet van, az egyszerűen végigtekint magán, és tudja mindenféle szabálykönyv nélkül is, hogy öltözete megfelel-e a szentségnek, vagy sem.

Továbbá a szentek nem azok, akikben az erkölcsösség, igazságosság eszménye teljesen, vagy legalább megközelítőleg megvalósult.

A szentség olyan, mint amikor egy mester egy tökéletlen hangszeren játszik. Még ha a hangszer hibás is, akkor is hallható, hogy egy igazi művész, egy mester játszik rajta. És hiába tökéletes egy hangszer, ha aki játszik rajta rossz zenész.

A szentek azok, akiknek Isten jelen van az életükben, és akik engedik, hogy irányítsa életüket.

III.

Végül nézzük meg a harmadik felelősségünket az új természettel kapcsolatban:

Tápláljuk a neki megfelelő eledellel.

Mind a régi természetünk, mind az új kívülről veszi a táplálékát. Nekünk kell tehát táplálnunk.

A táplálkozásnak folyamatosnak kell lennie. A rendszertelen táplálkozás gyengeséget, erőtlenséget okoz.

Az új természet tápláléka Isten Igéje.

Mennyire kell vágyakoznunk az Ige tápláléka után?

(1Pét 2:2) Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;

Napjaink táplálkozástudománya jobbnál jobb tápszereket fejlesztett már ki a csecsemők számára. De egyik sem tudja megközelíteni sem anyatejet.

Mégis sok hívő szeret inkább tápszeren élni, és nem az anyatejen.

Előfordulhat, hogy egy csecsemő hirtelen sok tejet eszik, és nem tudja azt megemészteni, ezért kibukja. De legközelebb akkor is tejet ad neki az édesanyja.

Hívőkkel is előfordulhat, hogy belevetik magukat a Bibliába, és nem értenek meg, nem tudnak egyszerre feldolgozni mindent. De ezután sem szabad ekkor más táplálék felé fordulniuk a tej – az Ige – helyett.

Jézus az 5Móz. 8:3-at idézte, amikor azt mondta, hogy „...Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Máté 4:4)

Ebben minden táplálék benne foglaltatik: a tej az újszülötteknek, és a kemény eledel az érett hívőknek.

Az Ige nemcsak eledel, de vigasztalás is a gyászolóknak, segítség a gyengéknek, gyógyszer a betegeknek és elcsüggedteknek.

Ahogyan a  2Tim 3:16 mondja, a teljes írás mindenre hasznos.

Tehát a teljes Írás, nem csak annak bizonyos részei.

És minden dologra, nem csak az élet bizonyos, lelki területeire hasznos.

A Biblia most is éppen úgy igaz, mint volt régebben. Nem szorul a Biblia kiegészítésre, hiánypótlásra, „ráncfelvarrásra” a mai időkben sem.

Persze a mai embernek nem tetszenek a Biblia sok kijelentései, igazságai. De ez nemcsak most van így, hanem mindenkor így volt. Ezért üldözték a vallásos emberek és a hivatalos egyház mindig az igazi, bibliahű keresztyéneket.

Az új emberünknek egyedül az Ige a megfelelő tápláléka. Nem pótolható semmilyen emberi szóval vagy „nagyszerű gondolattal”. Emberi érvelés és világi irodalom mellett az új emberünk éhen hal. Nem arról van szó, hogy irodalmat olvasni bűn, hanem arról, hogy csak irodalommal az új természet nem táplálható.

A fennkölt irodalom legfeljebb „emberibb emberré” teszi az embert, az Ige viszont „Isten emberévé” tesz minket.

Hadd kérdezzem most meg: te táplálkozol megfelelően Isten Igéjével?

Eleget teszel ennek a felelősségednek? Rendszeresen, naponta teszed ezt?

Tudod hol található Isten Igéje? Itt, ebben a könyvben.

Nem az interneten vagy postán küldött „napi igében” és más hasonló helyeken. Ahol mások által előzetesen már megrágott táplálék található.

Nem azt mondom, hogy ne olvass jó kommentárokat és egyéb keresztyén irodalmat. Nagyképűség volna azt képzelni, hogy máshoz nem szólhatott a Szent Lélek, ami bennünket is építhet. De mindezt Isten Igéje mellett olvasd, ne helyette!

Tudomásul kell vennünk, hogyha Isten gyermekei vagyunk, akkor szükséges, hogy  „A Krisztusnak beszéde lakozzék bennünk gazdagon” (Kol 3:16) 

Ez az egyetlen táplálék, amely megfelelő az új természetünk számára. Nem szabad, hogy rendszertelenül, csak itt-ott bekapva fogyasszunk belőle.

Még valami ezzel kapcsolatban:

(Zsolt 119:9) Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által?

Figyeljétek meg! Nem azt mondja, hogy a te beszédednek hallgatása által. Sem azt, hogy olvasása által! Azt mondja, hogy megtartása által!

El lehet jönni ide, és hallgatni az Igét. Lehet még olvasni is otthon. De mi kell ahhoz, hogy tápláljon, hogy megőrizzen az utunkon? Az Ige megtartása!

Te megtartod, amit olvasol, vagy amit itt hallasz?

Ne feledd, amiről ma tanultunk:

Ha tényleg megtértél már, akkor:

-         Tekintsd magad élőnek

-         Járj ebben az új életben, és

-         Tápláld az új emberedet a neki megfelelő táplálékkal!

Szóljon hozzá!