2) Az Élet keletkezése
Miután bizonyítottuk, hogy az Univerzum nem jöhetett létre spontán, belső folyamatok által, a következő, amit be akarunk bizonyítani, hogy élet sem jöhet létre élettelen folyamatok következményeként önmagától.
Mit mond a materialista tudomány:
„a biológiai molekulák létrejötte, a prebiológiai vagy kémiai evolúció lezajlása után azoknak a kölcsönhatásai úgy szerveződtek biológiai rendszerré, hogy a minimális komplexitású rendszerek (feltehetőleg a primitív elősejtek, protosejtek) kialakulásával emergens tulajdonságként megjelent az élet is.”5
Eme gyönyörű mondat egyben rávilágít az evolucionista tudomány legjellemzőbb módszerére: nem a logika az ereje, hanem a retorika (szónoklat). Egymás mellé helyeznek különböző – önmagukban sem bizonyított – feltételezéseket, hipotéziseket (pl. „biológiai molekulák” - jól hangzik, de mi ez?; vagy „kémiai evolúció” - ami szintén csak puszta feltételezés stb.), és amikor az olvasót kellően lenyűgözték, nem a tényekkel, hanem a szóvirágokkal, akkor levonják belőle a nekik tetsző következtetéseket, melyeknek a valósághoz vajmi kevés közük van. A „biológiai molekulák”, a „kémiai evolúció” csak papíron léteznek, meg néhány ember fejében, de a valóságban nem. Mesei elemekre alapozva kevéssé lehet egzakt eredményekre jutni.
Azt kell megvizsgálnunk, hogy benne van-e az anyagban az élet lehetősége? Azaz, lehetséges-e logikailag, hogy az anyagból bizonyos körülmények hatására élő szervezet képződjék. Ugyanis, ha ez logikailag lehetetlen, vagyis ellenkezik a gondolkozás örök érvényű törvényeivel, akkor semmiféle kísérletezés, és semmiféle természetes körülmények között sem jöhetett ily módon létre. Ebből pedig egyenesen következik, hogyha így nem jöhetett létre, de mégis létezik, akkor valakinek létre kellett hoznia azt.
Mindenekelőtt azonban meg kellene határoznunk, hogy mi az az ÉLET.
Ez a létező legnehezebb kérdések egyike, ha a világot pusztán materialista, anyagelvű nézőpontból vizsgáljuk. Ebben az esetben ugyanis az anyagból magából kellene kimutatnunk, hogy miképpen szerveződik életté. Márpedig ez eddig még senkinek sem sikerült sem elméletben, különösen pedig gyakorlatban nem. Sikerülhet-e azonban valaha?
Az okság elve szerint semmi nem adhat másnak olyasmit, amivel ő maga nem rendelkezik! Az atomok, molekulák sem egyenként, sem összevéve sem rendelkeznek az élőlényekre jellemző magasabb tulajdonságokkal. Erőik és hatásaik csak fizikai és kémiai erőket és hatásokat eredményezhetnek. Bármilyen hőfokon, bármennyi nedvességgel, fénnyel, mechanikus mozgással, vegyi hatással párosítva sem jöhet létre belőlük élő szervezet, csak holt anyag.
Nem lehetséges az sem, hogy „minimális komplexitású rendszerek, elősejtek” valami úton-módon spontán összeálljanak élőlénnyé. Ez hasonló volna, mintha 10, 20, 30, 40 oC -os vizeket összeöntve akarnánk forró vizet előállítani. Ha a részek külön-külön alacsonyabb mennyiségi és/vagy minőségi fokot képviselnek, akkor összegük – okozatuk – sem lehet önmaguknál nagyobb. (1 liter víz meg 1 liter víz az 2 liter víz. Ekkor az okokban külön megvan az okozat. Azonban több alacsony hőmérséklet összege nem okoz magasabb hőmérsékletet, mert az nincs meg az okokban külön!)
Meg lehet határozni ugyan élőlények három fő funkcióját: az önfenntartást, tehát a saját működése feltételeinek biztosítását (homeosztázis); az önjavítást, tehát a nem halálos súlyú sérülések, betegségek kijavítását; és a szaporodást, tehát a faj reprodukcióját. Ezek azonban csak az életfunkciókat írják le, nem az életet, magát.
Mondhatná valaki, hogy igaz ugyan, hogy a tudomány nem tudott még olyan szerkezetet alkotni, ami képes volna mindezekre a funkciókra, azonban elvben nem zárható ki a lehetősége annak, hogy ez egyszer sikerülhet.
Kérdés, hogy ez a gépezet akkor már élőlény volna? Nem, semmiképpen.
Egy ilyen szerkezetet, ha egyszer összeraktak, szét is szedhetnek, és aztán újra összerakhatnak. Élő lényeket azonban nem lehetséges élettelen alkatrészekből szétszedni-összerakni úgy, hogy a lény, miután holt lett, aztán újra éljen. Meglehet, hogy az ember egyszer képes lesz olyan gépet alkotni, amely működésében lemásolja az élő lények bizonyos funkcióit, azonban ezt a szerkezetet akkor sem lehet élőnek nevezni, ugyanis egy élőlény esszenciálisan (lényegileg) különbözik az élettelentől. Egy élőlény mindig egyedi példány. Ha meghalt, elpusztult, az a példány már sohasem lesz többé. Egy élő szervezetben, ha eltávozik belőle az élet, gyakran semmi lényeges változás nem történik. Minden szerve ép, mégsem élő már, hanem halott. E két állapot élesen elkülönül egymástól. Továbbá, egy ilyen szerkezet összerakása azt bizonyítja „csupán”, hogy egy intelligencia – itt az emberi értelem – képes egy ilyen létrehozására. Arra azonban semmiképpen sem magyarázat, hogy ilyesmi az anyagi világban spontán létrejöhetne.
Az életnek igazából csak egy kétségbevonhatatlan bizonyítéka van, az ellentettje: a halál. Fizikai értelemben élőlénynek tehát csak azt nevezhetjük, amelynek megvan a lehetősége a nem-életre, tehát a halálra is. Csak az él, ami meg tud halni. Lehet egy kémiai vegyület akármilyen bonyolult, ha nincs minőségi különbség élő és holt állapota között, akkor az nem élőlény. Ha egy élőlény elpusztult, akkor ami hátramaradt, a tetem, az az élőlény anyagi része. „Eltávozott belőle az élet” mondjuk. Márpedig ha eltávozott, akkor korában benne volt. Ha az anyag hordozná az életet, akkor miért nem él a tetem, hiszen a fizikai része most is jelen van?
Csillagászok beszélnek égitestek – pl. csillagok - „haláláról”. Mondunk olyasmit, hogy „meghalt” a számítógépem. Ezek azonban csak képes beszédek, nem arról van szó, hogy a csillagok, számítógépek, egyszóval tárgyak „élnének”.
Nem gyöngíti meg ezt a meghatározást az sem, hogy kezdetben Isten tökéletesre alkotta a világot, a halál csak később, a bűn hatására jelent meg benne. („egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál” Róma 5:12). Azok számára, akik az isteni teremtésben hisznek, nem probléma annak belátása, hogy az élet nem származhat az élettelenből, isteni közbeavatkozás nélkül. Azok számára azonban, akik az anyagi világon túl nem akarnak mást elfogadni, a halál lehetősége egy nagyon jó érv élő - élettelen megkülönböztetésére.
Ezért kimondhatjuk azt, hogy az élet egy magasabb minőséget képvisel, mint a legbonyolultabb gép. Az élő szervezet – noha nagyon bonyolult -, többlete mégsem bonyolultságában van, tehát nem mennyiségi többlet, hanem minőségi. Az ÉLET, amit mi keresünk, az nem az anyagban van. Nem véletlenül mondjuk tehát – amit fent is kiemeltem -, hogy „eltávozik belőle az élet”. Az Élet nem anyagi minőség, nem is alakulhat ki benne spontán. Párhuzamot lehet vonni az élet és az információ között. Mindkettőt az anyag hordozza, de mégsem anyagi minőségek. A könyv, amely a Bánk Bán szövegét hordozza anyag, a mű azonban szellemi minőség. Az (e világi) élőlények anyagból épülnek fel. Az Élet maga mégsem az anyagban van.
„Ha tény, hogy ezt az életet a holtanyag maga semmi szín alatt magától ki nem termelhette, önként folyik a következtetés, hogy tehát az élet csak Isten közvetlen teremtői ténye folytán jöhetett létre. A materialisták ettől a következtetéstől iszonyúan fáznak. De vajon mi okból? Tudományos okuk rá nincsen. A tudománynak nem szabad visszariadni semmiféle logikus következmény elől. Ha két vagy több elgondolható magyarázat közül egyen kívül minden más magyarázat tudományosan lehetetlen, akkor az az egy magyarázat a tudományos. Akkor is, ha ez az egyetlen magyarázat az Istenhez vezet.”
Összefoglalásként tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy az Élet magasabb minőségi fokot képvisel, mint az anyag, ezért az okság elve szerint anyagból sohasem jöhet létre élő szervezet! Élő élettelenből nem származhat, hacsak nincs Valaki, aki kívül áll az anyagon, nem teszi azt élővé.
Az Élet forrása Istennél van.
„Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot. „ (Zsoltár 36:10)
Kiegészítés
Ugyanezen elvből kifolyólag - tehát logikai úton, a priori -, kimondhatjuk, hogy az élőlények „törzsfejlődése”, evolúciója is teljes képtelenség. Nincs a természetben semmiféle olyan szervező erő, amely az élőlényeket magasabb fejlettségi fok felé hajtaná. Amikor egy magból kifejlődik egy növény, vagy amikor egy petesejtből az ember, az a bennük tárolt információ alapján történik, nem spontán.
A „kémiai evolúció” paradoxona, hogy vagy azt kellene megmagyarázni, hogyan állhatnak össze aminosavak fehérjékké, fehérjék élőlénnyé genetikai kód nélkül; vagy azt, hogyan jöhet létre ilyen kód spontán, „véletlenül”. Egyikre sincs válasz, mert önmagában mindegyik lehetetlen. Tehát a „kémiai evolúció” lehetetlen.
A természetes kiválasztódás, és az élőlények változása szűk határokon belül lehetséges, de ez nem okozza fajok átalakulását másik fajokba. A változás lehetősége már eleve genetikailag kódolva benne van a fajban, melyet a környezeti hatások a felszínre hozhatnak. Ez azonban nem mutáció, mert az mindig káros. Ez a fajon belüli „mozgástér” segíti elő a tenyésztéssel „jobb” - egyedibb - tulajdonságok kialakítását. (Lásd pl. kutyatenyésztés). Hangsúlyozandó, hogy a megfigyelt változásokat lehetővé tevő információ az adott fajban már eleve rendelkezésre állt, az nem újonnan jött létre! Ez is csak Isten előrelátó bölcsességét bizonyítja, aki nem merev tulajdonságokkal teremtette az élőlényeket, hanem annak lehetőségével, hogy alkalmazkodni tudjanak az esetlegesen változó környezetükhöz.
Nem elhanyagolható körülmény, hogy az evolúciót logikai lehetetlensége mellett tapasztalati úton sem sikerült még sohasem bizonyítani!
Noha az evolúció – teremtés vita legnagyobb részt erre a területre – a törzsfejlődésre – irányul, én most itt ezzel behatóbban nem kívánok foglalkozni. Más írásaimban már megtettem ezt, és akit érdekel ez a terület, számos remek könyvet, cikket találhat róla.