3) Az ember személyessége

Ahogy az életről kimondtuk, hogy magasabb minőség az anyagnál, ezért nem jöhetett létre pusztán természetes folyamatok által, vajon kimondhatjuk-e, hogy az ember személyessége szintén magasabb fokot képvisel, amely nem alakulhatott ki az állati életből spontán?

Mi hát az ember? Ez a filozófia egyik alapkérdése.

Egy okos állat csupán, vagy valami több annál?

Tengernyi irodalma van ennek a kérdésnek, ezért néhány mondatban döntésre jutni ebben a kérdésben majdnem lehetetlen.

Mégis van egy pont, ahol megfordul a dolog, mégpedig az emberi lélek kérdése.

Van-e lelke az embernek, ami kívül van az anyagon, vagy az ún. „lelki jelenségek” megmagyarázhatók pusztán anyagi, agyi folyamatok által?

Lehet-e az embernek lelkiismerete, ha nincs lelke? Sőt, hogyan lehet lelkiismeret-furdalása? Megbetegedhet-e az embernek az a része, ami nincs is?

„Természettudományilag” azért lehetetlen eldönteni ezt a kérdést, mert amit a materialista tudomány nem tud megmérni, lombikjaiban mikroszkóp alatt vizsgálni, vagy távcsöveivel meglátni, az szerinte nem is létezik. A lélek pedig az ember anyagtalan része, amelynek nincs súlya, fizikai kiterjedése, töltése, nyomása, sebessége, impulzusa, hőmérséklete, PH. értéke stb., ezért műszerekkel nem is vizsgálható.

Agyműködés és a lélek

Materialista tudósok és nagyon sok orvos szeret arra hivatkozni, hogy amit szellemi, lelki működésnek hívunk, az nem más, mint az agyban lejátszódó folyamatok eredménye, tehát semmi szükség külön szellemet vagy lelket feltételeznünk. Egyre több lelki jellegű betegségnek (skizofrénia, epilepszia stb.) találják meg az agyi, fizikális okait, ezért a gondolkozás képességének okát is elegendő az agyban keresni- mondják.

Mindebből azonban éppen nem következik, amit vele bizonyítani szeretnének, ti., hogy az anyag fizikai és kémiai hatásain kívül másra nem volna szükség a lelki működéshez. Senki sem tagadja, hogy a megismerésre, gondolkodásra, emlékezésre, elképzelések alkotására stb. agyi és szervi funkciók is szükségesek. Kérdés azonban, hogy valóban elégségesek-e?

Mondhatja-e valaki, hogy egy zenemű előadásához elegendő egy profi versenyzongora, a művészre nincs is szükség hozzá? A fals dallamokat egyaránt okozhatja a zongora és a zongorista hibája, vagy a kettő együttvéve. Sőt, egy rossz technikával játszó zongorista idővel okozhatja a hangszer meghibásodását is.

A szavakat, amiket egy ember mond, a fizikus elemezheti hangmagasság, frekvencia stb. formájában, de vajon a gondolatot, amelyet a hang hordoz, megmérheti-e? Ha valakinek a házastársa azt mondja „szeretlek”, vagy azt „gyűlöllek”, mennyire más érzelmeket kelt ez benne! S ezen érzelmek pusztán agyi idegpályák ingerületeinek hatásai lennének csupán? Különben is, azt már régóta tudjuk, hogy a szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, a fejünkkel gondolkodunk és így tovább. Az, hogy most már azt is tudjuk, hogy ezek a folyamatok pontosan az agy mely régióiban játszódnak le, a lényegen nem változtat. Mindez nem magyarázza meg a tudat tényét, a következtető képességet, a bölcseletet, a logikai levezetések-, az elvonatkoztatások képességét, és legfőképpen nem az öntudatot.

Úgy érvelnek néhányan, hogyha az agy bizonyos részeit ingerlik, akkor reakcióként bizonyos gondolatai támadnak a kísérleti alanynak. De hol itt a logika? Olyan ez, mintha bekopogtatnék egy ajtón, és ha belülről a „szabad” választ hallanám, akkor arra gondolnék, hogy nincs bent senki, a választ odabentről az én kopogtatásom puszta reakciója váltotta ki az üres szoba bútoraiból.

Hol található az agyban a tudat? Hiszen az agyat alkotó sejtek építőanyagai folyamatosan cserélődnek. Mi hordozza akkor a tudatot? Az egyes sejtek? Tudjuk, hogy az agysejtek folyamatosan pusztulnak az életünk során, az öntudatunk (az a tudat, hogy én én vagyok), mégsem változik. Az agyműködés önmagában semmiképpen sem bizonyítja a lélek szükségtelen voltát. Ha az agyban betegség, daganat, sérülés lép fel, az érinti az ember személyiségének megnyilvánulásait, a gondolkodási képességet. Az orvostudomány, az agysebészet sokat tehet, hogy segítsen az elromlott részek javításában. Nem tehet azonban többet, mint a zongorahangoló: megjavíthatja a hangszer meghibásodásait, de a zongoristán nem tud javítani.

Ahogyan a művész nem tud játszani zongora nélkül, és ahogy a zongora sem szólal meg a művész nélkül, úgy az embernek is szüksége van fizikai testre, benne az aggyal, amivel gondolkodik, és a lélekre is, mely „játszik” ezen a bonyolult szerkezeten, hogy működni, élni tudjon.

Szükséges-e tehát a lélek feltételezése az ember személyességének megértéséhez? Kétséget kizáróan bizonyítják-e az agyműködés megfigyeléséből nyert információk a lélek nem létezését? Döntsd el te magad!

Mi hát a lélek?

A lélek szónak kétféle jelentést tulajdoníthatunk. Általában érthetjük úgy, mint életelvet, mely élővé tesz minden élőlényt (növényt, állatot, embert). Ebben az esetben azt a minőségi többletet értjük rajta, amelyről az előző pontban volt szó, amely elválasztja az élettelent az élőtől. A Bibliából sem nyerhetünk teljes bizonyosságot arról, hogy az állatokban pusztán élet van, vagy ez az élet valamiféle lélek eredménye. A héber szöveg vonatkozó szavai egyaránt fordíthatók „élő lélek”-nek és „élőlénynek⁷. Egy biztos: ez az élet nem az anyagból adódik magától, hanem Istentől származik.

A növényi élet (vagy lélek) egyetlen életműködése a tenyészeti életműködés, amely öntáplálkozásban, anyagcserében, növekedésben, szaporodásban, egyes sérülések javításának képességében áll fenn. Az állati élet (lélek) mindezeken felül még az érzékelés és az akarat képességével is bír. Az állat lát, hall, szagol stb., érzéki gyönyört és fájdalmat érez, az egyszer megszerzett képzeteket felújítja (állati emlékezet), és ennek alapján bizonyos dolgokat érzékileg meg is tanul (pl. a ló megjegyzi az utat, a kutya megismeri a gazdáját stb.). Az állatok viselkedését alapvetően az ösztönök határozzák meg. A méh táncában a kaptár előtt bámulatosan adja tudtára társainak a virágok lelőhelyét, és csodálatos precizitással építi meg viaszcelláit, de egy szobában százszor is nekirepül az üvegnek ahelyett, hogy a szemközti nyitott ablakon át távozna. A hód is mindig pontosan ugyanúgy építi meg a várait, ahogy a Teremtő belé programozta azt, egy hajszállal sem tér el attól. Nem gondol ki új konstrukciókat, nincs különféle „építészeti stílusa”. Az állatok, amikhez ösztönük nincs, azokban tökéletesen tehetetlenek. Az ösztönök olyan cselekvésekre indítják az állatot, amelyek a cél ismerete nélkül az egyedre vagy a fajfenntartásra nézve előnyösek.

Az emberi élet azonban minőségileg magasabb rendű az állatinál, mert az ember szellemiséggel is rendelkezik. Speciális értelemben tehát úgy is mondhatjuk, hogy az élőlényekben élet van, az emberben viszont lélek.

Ha az élőlényeket megelevenítő anyagtalan minőséget léleknek nevezzük is, az ember lelke mindezeknél magasabb kategóriát képvisel. Az emberi és az állati élet különbözőségét megfogalmazhatjuk több módon is:

1. Az élőlényekben tenyésző élet (növények), vagy érzékeléssel bíró, de ösztön vezérelt élet (állatok) van, míg az embernek a szellemi dolgok megértésére is képes lelke van.

2. Az élőlényekben „élet lelke” van, amely megkülönbözteti őket az élettelen tárgyaktól. Az emberi léleknek azonban ezen felül még szellemisége is van.

3. Az élőlényeknek van testük és azt megelevenítő lelkük. Az ember pedig hármas természetű (trichotómia): van teste, lelke és mindezen felül még szelleme (szellemisége).

Tulajdonképpen mind a három megfogalmazás ugyanazt írja le: az ember magasabb minőséget képvisel az állatoknál, még a leg „okosabb” állatnál is. Márpedig az okság elve szerint az okozat nem lehet magasabb minőségű az oknál. Az ember így nem „emelkedhetett” ki az állatvilágból.

Az utóbbi (3) lehetőséget, az ember hármas felosztását a Biblia alaposabb tanulmányozásának fényében el kell vetnünk. A legvalószínűbb az első megállapítás, mely szerint az élőlényekben élet van, míg az embernek a szellemi dolgok felé is nyitott lelke van.

Az egyes ember lelkének eredetéről lásd az erről szóló kérdést.

A lélek szellemiségének bizonyítékai⁸

Vannak ismereti és akarati tényeink, amelyek tárgyilag teljesen anyagtalanok, amelyeknek tárgya nem határozott alakkal, kiterjedéssel, színnel, hanggal, vagy más anyagi tulajdonsággal bír, tehát nem anyagi valóság. Ilyen anyagtalan ismeret vagy vágytárgy pl.: maga az „anyagtalanság”. Én, az ember, el tudom gondolni a „végtelenség”, a „lélek”, a „szellem”, az „anyagfeletti tökéletesség” fogalmait. Mindez tárgyilag teljesen anyagtalan fogalom s hasonlóképp anyagtalan fogalmak ezek is: „igen”, „nem”, „szépség”, „harmónia”, „szükségesség”, „végtelenség”, „szeretet”, „Isten”. Márpedig ami anyagtalan fogalmakat tud alkotni, az maga sem lehet anyagi, anyaghoz kötött erő. Amint zenéről nem beszélhet az, aki egyetlen hangot sem hallott soha, amint színről nem beszélhet az, aki színt soha nem látott, amint egy tudományos könyvet nem írhat meg az, akiben magában nincs tudomány; éppúgy az a megismerő képesség sem lehet anyag, amely szellemi dolgokat tud felfogni. ...

Az ember elvont fogalmakat alkot, s elvont dolgokra vágyódhat. Elvont fogalom nemcsak minden anyagtalan fogalom („Isten”, „szeretet”, „okosság”, „tangenstétel”), hanem minden általános fogalom is: „madár”, „fa”, „háromszög”, anélkül, hogy valamely meghatározott nagyságú, alakú, színű madárról, fáról, háromszögről volna szó. S ezek az elvont fogalmak csak az embernél vannak meg. … Az állat nem tud rajzolni, nem tudja a dolgok arányait kicsinyítve visszaadni. Ehhez az kell, hogy a megismerő-képesség uralkodni tudjon az anyagon, annak egyes vonásait (pl. az ábrázolandó tárgy körvonalainak arányait) külön tudja választani az anyagi s téri adottságtól, a természetes nagyságtól, kiterjedéstől. Sőt az ember nemcsak általános fogalmakat tud alkotni: („az ember”, „a madár”, „oroszlán”, „csillag”), azaz nemcsak az egyediségtől tud eltekinteni, hanem még a léttől is el tudja vonni fogalmait: tud puszta „lehetséges madárról”, lehetséges emberről”, „lehetséges eseményről” beszélni s gondolkodni. Sőt ami ennél is több: a fogalmak egyes alkatrészeit boncolni is tudja s ezek közt összefüggéseket, viszonyokat tud felfedezni. … Az ember az érzéki megismerés útján nyert képzeteket és érzeteket önállóan, azaz az anyagtól függetlenül fel is dolgozza, elemzi, azok jegyei közt viszonyokat, célirányosságokat, hasznosságokat állapít meg, elvon, ítél, következtet, kombinál, feltalál, berendez. Az anyagtól való ekkora függetlenség az emberi megismerés (és akarás) tényeiben a megismerő (és akaró) alany nagyfokú függetlenségét bizonyítja. Ami pedig az anyagtól bármely értelemben független, az (más szóval) szellemi.

Az ember nemcsak megismer és akar, hanem öntudattal is bír, azaz felfogja azt is, hogy megismer és akar. Sőt mi több: felfogja azt az ént is, aki megismer és akar. ... Az ember öntudata különbséget tesz a kívülről vett benyomás és a benyomást felvevő én között. Ha valamit látok, akkor nemcsak látok, hanem tudom is, hogy látok és hogy én vagyok az, aki lát, aki a látást magában érzi. Az anyag tétlen és tehetetlen s így nem határozhatja meg az önfelismerésre önmagát, nem indíthatja önmagát arra, hogy önmagát visszatükrözze. Ez teljességgel olyan működés volna, amelyre az anyagban, a kiterjedt, lomha, tehetetlen valamiben semmiféle képesség nincsen és soha ilyen képességet az anyag, mint ilyen el nem árul. Csak az ismerheti fel önmagát, mint függetlent az anyagi affekciótól, befolyástól, ami az anyagtól csakugyan független, ami az anyagon felül áll: a szellemi lélek.⁹

A lélek létezését bizonyítja az ember akaratszabadsága is. Az ember, ha különböző választási lehetőségek állnak előtte, szabadon tud dönteni, hogy melyiket választja. Nincs eleve kijelölve számára, hogy melyik mellett kell döntenie: ha az egyik valami élvezetes dolog, a másik csupán csak hasznos, akkor egyéni mérlegelésén és a szabad akaratán múlik, hogy végül is hogyan választ. Az ember tud tűnődni, ingadozni, kivárni, és végül bárhogyan is dönt, nem lehet azt mondani, hogy ez az egyedül lehetséges döntés lehetett volna.

Ha ez az akaratszabadság nem volna, akkor a bűnözőket nem volna szabad büntetni, esetleg csak gyógyítani. Ha nem volna lehetősége egy embernek választani a jó és rossz cselekedet között, mert az inger eleve kijelöli a reakciót, akkor mi alapján vonhatók felelősségre. Hiszen ők csak azt tették, amit az ösztönük parancsolt nekik. Ha egy kutya megtámad egy embert, akkor nem kutyát állítják bíróság elé, hanem a gazdáját. Az állat csak az ösztöneinek engedelmeskedik, nem mérlegeli cselekedeteit jóság szerint. Érdemeket sem volna szabad elismerni, mint ahogy nem ismerjük el egy jól működő gép érdemeit.

Az akaratszabadság ténye azonban újabb bizonyítéka az emberi lélek szellemi természetének. Mert ismét csak annak jele, hogy a léleknek vannak olyan tulajdonságai, amelyek az anyag megkötöttségét, tétlenségét s csak kívülről való megindíthatóságát messze túlhaladják.¹⁰

Az emberi léleknek tehát mindenképpen anyagon kívülinek, anyagfelettinek, és ezen kívül szelleminek kell lennie, mert olyan tulajdonságai vannak, melyek az anyagnak nincsenek. Valaminek a tulajdonságai pedig nem lehetnek lényegileg magasabb rendűek és tökéletesebbek, mint a dolog maga, amelynek tulajdonságai.

Ha a lélek szellemi tulajdonságokat mutat, maga is csak szellemi valóság lehet.

A szellemi, lelki tények tehát csak oly alanyt ékesíthetnek, amely maga is szellemi. De ezenkívül az emberi lélek a szellemi működéseknek és erőknek létrehozó oka is, már pedig semmi sem lehet az okozatban, ami nincs az okban; az okozat nem lehet tökéletesebb, s magasabb-rendű, mint az ok. Tehát ha a lelki tényeket a lélek hozza létre s a lélek hordozza, a léleknek magának is már e kettős oknál fogva is szellemi természetűnek kell lenni.

Az emberi lélek tehát tulajdonságaiban, képességeiben s ennélfogva saját mivoltában és lényegében is anyagfeletti, kiterjedéshez nem kötött, az anyag tulajdonságait s korlátoltságát nem osztó, azaz szellemi valóság. Igaz, hogy ez a szellemi valóság ebben az életben a testtel össze van kötve s vele egyesült, úgyhogy legtöbb e világi életműködésében a testi erők közreműködésére van utalva, sőt az emberi lélek sajátos rendeltetése, hogy fogalmait, gondolkozásának elemeit is az érzéki megismerés alapján szerezze meg; amiből következik, hogy az emberi lélek nem tiszta szellem, hanem az anyaggal való egyesülésre természettől ráutalt szellem.¹¹

Az ember kiemelkedése az állatvilágból logikai képtelenség

A szellemi lélek, amely az emberben lakozik, minőségileg olyannyira magasabb rendű az állatokat megelevenítő életnél (vagy léleknél), hogy abból – az okság elve szerint – semmi esetre, semmi módon és körülmények között nem fejlődhetett ki spontán „természetes kiválasztódás” hatására.

Azt kell tehát mondjuk, hogy az ember szellemiséggel bíró lelkének létezése kétségtelen tény. A pszichológia azt állítja, hogy az emberi lélek az evolúció során alakult ki. Láttuk azonban, hogy ez egyszerűen a priori, tehát logikailag lehetetlen. Az emberi lélek olyannyira más minőség, hogy úgy mondjuk más „dimenzió”, hogy az állati élet abba magától át nem léphetett, és nem is fog soha. Egyik „főemlős” sem bír még csak közel sem azokkal a tulajdonságokkal, mint az ember: nem gondolkodik, nincs elvont dolgok megragadására képes értelme, nem érez (nincsenek lelki érzései), nincs öntudata, nincs lelkiismerete, nincs akarati szabadsága. A majom és az ember közö9tt akkora szakadék tátong, mely semmiféle ugrással (ld: „evolúciós ugrással”) át nem ugorható!

A materializmus azt állítja, hogy csak a fizikailag felfogható világ létezik. Ezt a tételét azonban nem tudja bizonyítani, sőt az élet anyagi világtól való függetlensége és az emberi lélek anyagtalan, szellemi volta ellenben bizonyítható. Ezért a materializmus, és a rá alapozó elméletek, mint amilyen az evolúció darwini elmélete, megcáfoltnak tekinthetők.

Szóljon hozzá!