Létezik-e abszolút igazság?

Rettentő zűrzavar uralkodik a mai társadalomban az igazság kérdésének megítélésében. Mit nevezünk igazságnak? Hányféle igazság létezik?

Az írásaimra érkezett reagálások (más fórumokon is szoktam időnként publikálni) alapján az esetek legalább 90%-ában azt tapasztalom, hogy a hozzászólók nem szállnak vitába a leírtakkal, hanem inkább azt mondják, hogy számodra talán ez az igazság, de az én számomra pedig az. Te ebben hiszel, én abban.
Az igazság vajon valóban a szerint változik, hogy ki, mit hisz róla?
Az abszolút igazság fogalma megszűnt létezni?

Nem meglepő, hogy az emberek többsége ily módon viszonyul az igazság fogalmához, hiszen korunk társadalmát olyannyira átitatta (pontosabban: megmérgezte) ez a relativista gondolkodásmód, hogy a legtöbb ember nincs is tudatában, hogy milyen eszmerendszer alapján gondolkodik így, hiszen majd mindenki így gondolkodik. Aki pedig nem, azt csodabogárnak tartják, sőt mi több, intoleránsnak.

Különösen a fiatalokkal nem is lehet már olyan érdemi eszmecserét folytatni, ahol mindenki felhozhatja az érveit a saját meggyőződése mellett. Ehhez ugyanis az kellene, hogy mindkét fél higgyen benne, hogy létezik egy abszolút igazság. E helyett ma ezt a választ kapjuk: neked ez az igazság, de nekem meg az. Ez pedig olyan érv, mint egy nyálkás hal. Kicsúszik a kezeink közül, nem lehet fogást találni rajta.

Ezt a gondolkodásmódot egyébként pragmatizmusnak nevezzük.
A pragmatista filozófia az Egyesült Államokból indult el a XIX. sz. végén, XX. sz. elején, főképpen két filozófushoz köthetően.
Az egyikük, Ch. S. Pierce (1839-1914) szerint: „az igazság nem abszolút és önmagában létező, hanem az emberi cselekedet hasznossága által létrejövő dolog.”
A másik filozófus - azt hiszem - sokkal ismertebb: William James (1842-1910). Ő ezt mondta: „az igaz nem más, mint ami gondolkodásunk menetében célszerű, éppen úgy, ahogy a jó nem más, mint ami viselkedésünk tekintetében célravezető”.
Egy másik meghatározás szerint: „minden fogalom jelentőségét és igaz voltát az szabja meg, hogy milyen gyakorlati eredményekre vezet” (Webster's New Word szótára)
Felismered, hogy e filozófia szerint lelőhetek (vagy „csak” átverhetek, becsaphatok, félrevezethetek) bárkit, ha ez a céljaim elérése érdekében hasznos a számomra? Megtehetem, hogy „nem fejtem ki az igazság minden részletét” (hazudhatok), ha érdekeim ezt kívánják?

Ez az ún. „a cél szentesíti az eszközt” filozófia. Jóllehet Machiavelli -hez kötik ezt a gondolatot - noha az ominózus „A fejedelem” c. művében konkrétan ez így leírva nem szerepel -, igazából a pragmatizmus hatására vált széles körben alkalmazottá.
Ez a filozófiai irányzat nem jöhetett volna létre a nélkül az eszmei táptalaj nélkül, amit humanizmusnak nevezünk. A humanizmus nem keverendő össze a humanistával, aki olyan ember, aki szereti és tiszteli az embertársait.

A humanizmus a „nagy” (Marx) francia forradalomban (1789) gyökerező eszmei áramlat, az ún. „felvilágosodás” (bár inkább „elsötétedés”-nek kellene neveznünk) terméke. A humanizmusban az ember vált minden dolgok mércéjévé, és mértékévé. Az ember mindent önmagához mér (mi jó nekem, nekünk), az egyetemes erkölcs málladozni kezdett, napjainkra már szinte semmi nem maradt belőle. Mivel az ember nem abszolút létező (nem mindentudó, nem mindenható, és nem mindenek felett álló), hanem alávetett például a természeti törvényeknek, a térnek és az időnek, ezért önmagából kiindulva nem képes abszolút kijelentéseket tenni a világról. Abszolút viszonyítási pont hiányában pedig nem képzelhető el valódi megismerés. Ennek a levét isszuk napjainkban.

A humanizmusból és a pragmatizmusból jött létre az a mai emberre annyira jellemző gondolkodási mentalitás, amit humanista relativizmusnak nevezhetünk.
Minden dolog relatív, nézőpont kérdése. Az igazság is relatívvá vált. Mindenki (legtöbben) az alapján tekint valamit igaznak, hogy számára mennyire tűnik az hasznosnak, illetve amennyire bele tudja illeszteni azt a saját, a világról alkotott elképzeléseibe. Egyszerűbben fogalmazva, az az igaz, ami nekem tetszik, amit el tudok fogadni. Amit nem tudok elfogadni, ami nem tetszik, az nem igaz. Sokan tehát, ha olyasmivel találkoznak, ami alapján meg kellene változtatniuk a gondolkodásmódjukat, viselkedésüket, egyszóval önmagukat, akkor inkább elvetik ezt az igazságot. Tehetik, hiszen ez ma már nem okoz kényelmetlenséget, mert választhatnak maguknak olyasmit, ami jobban megfelel az igényeiknek.
Hogy az a másik eszmerendszer nem fedi teljes mértékben a valóságot? Ki törődik azzal? Számomra ez az igaz, nekem ez megfelel és kész!

A probléma azonban az, hogy hiába hiszem én azt, hogy a jó úton járok, ha az egy szakadék felé visz valójában. 100 km/h –val száguldok, aztán egy hirtelen kanyar után vége az útnak. A naiv hitem nem véd meg a katasztrófától! A hitnek ugyanis a valóság talaján álló meggyőződéseken kell alapulnia!
Megtehetjük, hogy egy darabig álomvilágban ringatjuk magunkat, de végül kiderül mi a „rideg” valóság!

Be szeretném tehát mutatni, hogy ezzel a mára egyetemessé vált, de alapjaiban téves gondolkodási rendszerrel szemben hogyan található meg az abszolút Igazság.

Az Igazság ismerete nem azt jelenti, hogy valamiről teljes tudásunk van, hiszen sok olyan dolog van, amellyel kapcsolatban, e földi létben sohasem lehet a tudásunk teljes. Azonban az igenis megállapítható, hogy amit tudunk, az igaz-e (összhangban áll-e a valósággal), vagy sem. Ehhez először néhány fogalom definícióját szeretném megadni, mert ezek a fogalmak is sajnos nagyfokú relativizálódáson mentek át napjainkra.

Definíció: valóság
A valóság az, ami VAN. Magyarul, a valóság a körülöttünk lévő tényleges létezés, a maga szigorú rendjével együtt. Csak egy valóság létezik! Kissé profánul, a valóság úgy van, ahogy van, nem pedig úgy, ahogy mi szeretnénk, hogy legyen. A valóságot megismerhetjük, de nem igazíthatjuk hozzá a saját elvárásainkhoz. A valóság az objektív létezés maga.

Definíció: Igazság
Az Igazság a valóságnak való teljes megfelelés. Ugyanazon dologra vonatkoztatva nem létezhet több, egymástól eltérő igazság!
(Egy pohár lehet egyszerre üveg és talpas – ugyanazon dolog két eltérő tulajdonsága -, de nem lehet egyszerre üveg és műanyag. Ha üvegből és műanyagból is van egyszerre, akkor se az üveg, se a műanyag állítás nem helyes, hanem az üveg és műanyag a helyes meghatározás)

Az igazság megismerése úgy történhet, hogy feltételezéseinket összevetjük a valóság tényeivel. Ami egyezik vele, azt megtartjuk, ami ellentmond neki, azt elvetjük.

FONTOS! Az Igazság nem az, ami nekünk tetszik, hanem ami összhangban van a tényleges valósággal!

Megj.: Ugyanazon tényadatok birtokában lehet homlokegyenest ellentétes következtetésekre jutni (lásd pl.: evolúció – Teremtés vita), de ettől függetlenül a valóság csak egyféle lehet.

Az Igazság ismeretének lehet hiányában lenni (tévedni), de az Igazság ettől ugyanúgy létezik. Az Igazságot lehet nem tudomásul venni (tagadni), de attól az még szintén létezik.

Vegyünk egy példát. Sokan hisznek ma abban, hogy Isten egyenlő a természettel, végső soron a világgal. Ahogy mi benne élünk a világban, úgy élünk benne Istenben. Fordítva pedig Isten ott van minden virágban, élőlényben, és bennünk, emberekben is. „Bennünk élő istenek”. Ezt úgy hívják, hogy Panteizmus. Ez egy nagyon szép elképzelés. Hogyan viszonyul azonban a valósághoz?

Egyértelműen kijelenthető ma már, hogy a világnak volt kezdete. Ez azonban a panteizmus elméletébe nem fér bele. Valami ugyanis nem hozhatja létre önmagát.
Következtetés: ha a világnak volt kezdete (akár mikor, és akár hogyan is volt az), a panteista elképzelés téves.

A panteizmusnak azonban mára nagyon szép felépítménye keletkezett. Vannak vallások (pl. buddhizmus), melyek erre épülnek. Rengeteg bölcs gondolatot fogalmaztak meg ezen felfogás alapján, melyek önmagukban akár még követhetők is. Hiába azonban a pompázatos építmény, ha az alapja roskatag. Ha az ábrándok homokján (jó lenne, ha így lenne), és nem a valóság kőszikláján építkezik.

Itt van tehát az, hogy miért támadják a kereszténységet olyan hevesen napjainkban. A (valódi) kereszténység ugyanis az abszolút igazság kőszikláján építkezik, ezért nem toleráns. Nem értheti meg a kereszténységet az a külső szemlélő, akinek gondolkodása a fent vázolt „miért nem hihet mindenki abban, amiben akar” elv alapján működik.

Először is, természetesen mindenki hihet abban, amiben akar. Ez a szabadsága bárkinek megvan. AZONBAN az Igazság a létezésünk és jövőbeni sorsunk kérdésében csak EGYFÉLE lehet.

Mi a magasabb rendű: a szeretet, vagy a tolerancia?

A toleráns azt mondja: - ugorj le nyugodtan erről a kőszikláról, én nem akarom rád kényszeríteni a nézeteimet. Ha te abban szeretnél hinni, hogy tudsz repülni, én ezt tiszteletben tartom.
Aki szeret, az azonban ezt mondja: - Megértem, hogy te azt hiszed, hogy tudsz repülni, de én azonban tudom, hogyha leugrasz, akkor meg fogsz halni. Én nem szeretném, hogy meghalj!
A toleráns így válaszol: micsoda erőszakos, türelmetlen dolog részedről rákényszeríteni erre az emberre a nézeteidet.

Sokan mondják, hogy ők nem kényszerítik a nézeteiket senkire. Ez dicséretes! Ezek szerint tehát, ha meg vannak győződve róla, hogy nézeteik legalább is boldogabbá tehetik az embert, akkor hagyják a többi embert boldogtalanságban maradni!?
Az igazán hithű muzulmánoknak pedig kényszeríteniük kell mindenkit a mohamedán hitre való áttérésre, akár erőszakkal is. Ezt parancsolja nekik Allah.

A hívő keresztény azonban humanista, tehát szereti az embertársait, ezért Jézus Krisztustól kapott elhívásának engedelmeskedve, kötelességének tartja ezt az Igazságot elmondani mindenkinek. Különösen pedig azért, mivel a keresztény ember tudatában van eme Igazság meg nem ismerésének, illetve elutasításának következményeivel. Isten nem kéri, hogy kényszerítsünk bárkit is, hanem csak azt, hogy mondjuk el, hirdessük az evangéliumot (örömhírt), a többi az Ő dolga.

Az örömhír pedig az, hogy „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3.16)

Miért nem akar valaki keresztény lenni? Hiszen Jézus ingyen ígér mindenkinek, aki „hisz ő benne” örök életet, lakhelyet a mennyországban, ahol nem lesz több szenvedés, sem szomorúság, sem halál, sőt, már itt e Földön is megígéri, hogy megad nekünk mindent, amire szükségünk van! Ki képzelhet el magának hatalmasabb patrónust, „szponzort”, mint Isten?

Az ok azonban egyértelmű és teljesen világos: a büszkeség miatt. Az ember nem akarja átengedni az életének irányítását senkinek. Mindent önmaga akar intézni. Olyan akar lenni – hasonlóan Ádámhoz és Évához - mint Isten. Nem akarja önként átadni az irányítást Istennek, ezzel azonban önkéntelenül a Sátánt szolgálja. Mert teljesen szabad ember nincs – hiába hiszi ezt bárki is magáról -, valakit mindenképpen szolgál. Szolgája az anyagi javak hajszolásának, a testi örömöknek, a nagyravágyásnak, a hataloméhségnek stb., melyek mind egy-egy rablánc a Sátán kezében.

Ezzel szemben Jézus ezt kéri tőlünk:„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt. 11.29-30)

A Biblia ereje abban áll, hogy a benne található kijelentés teljes összhangban áll a megismert valósággal. Magyarázatot ad a létezés legfontosabb kérdéseire, úgymint: hogyan keletkezett a világ, honnan származik a benne megfigyelhető rend, hogyan jött létre az élet, honnan származik az élőlényekben található hihetetlenül bonyolult és magas szinten kódolt információ. Ezek a válaszok pedig nem légből kapottak vagy kényszeredettek, hanem pontosan fedik a megfigyelhető valóságot.

A Biblia Istene felette áll a teremtésnek, mert hatalmasabb annál, és öröktől fogva van, tehát felette áll az időnek is. „Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten.” (Zsolt 90:2). Így pedig volt lehetősége létrehozni is a világot. A Biblia Istene élő lélek, nem pedig holt anyag és energia, így oka lehetett az életnek. Isten személyes, így alkotója lehetett a személyes embernek. „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (1Móz 1:26) Tudása és bölcsessége végtelen (mindent tud), így képes volt megalkotni a teremtett világot annak hihetetlen részletességével, összetettségével és információ gazdagságával. „Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcsességének nincsen határa. „ (Zsolt 147:5).

Van egy kevesek által ismert természeti törvény, amely szerint információ nem keletkezik önmagától, természeti folyamatok által az anyagban, csakis intelligens alkotó hatására. (ld.: Werner Gitt: Kezdetben volt az információ). Az anyag nem szül koncepciót! A beton nem ível át a folyón. A papír nem ír könyvet. Az anyag nem hoz létre életet.
A világban uralkodó sokféleség egy személyében többes kezdő okot feltételez. A Biblia Istene pedig egy Isten, de három személy.

Ha nem lenne Bibliánk, és a világ végső okát keresnénk elfogultság nélkül, akkor pontosan egy olyan eredő szükségességéhez jutnánk el, aki a Bibliában jelentette ki magát. Ez mindenesetre figyelemreméltó.

Van azonban más figyelemreméltó dolog is a Bibliával kapcsolatban, ha összevetjük más vallásokkal.

Buddha csak azt mondta: „Tanító vagyok, aki az igazságot keresi.”*

Mohamed közvetítette, amit Allah-tól halott.

Jézus azonban valami egyedülállót állított: „Én vagyok az Igazság” (Jn. 14.6)

Jézus nem azt mondta, hogy elvezet az igazsághoz, hogy megmutatja, mi az igazság, hanem, hogy Ő MAGA AZ IGAZSÁG!

Jézus egyedülálló a világ vallási alakjai között abban is, hogy Istennek vallotta magát.*

Isten = Igazság.
Ha x=y, akkor y=x.
Tehát, az Igazság = Istennel.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy minden Igazság és minden bölcsesség Istentől származik! Ha valaki állít valamit, és az összhangban van azzal, amit Isten a Bibliában mond, akkor Igaza van. Ha nem egyeztethető vele össze, akkor vagy téved, vagy hazudik.

Milyen a jó férj – feleség viszony? Milyen egy jó család? Hogyan kell helyesen nevelni a gyerekeket? A gyerekeknek hogyan kell viszonyulniuk szüleikhez? Mi a nő szerepe a társadalomban? Sok – sok hasonló kérdés van, amely nagyon aktuális a mai társadalomban is. A „modern tudomány” számtalan új és újabb elmélettel rukkol elő ezekben a kérdésekben. Sokan nem is igazodnak el közöttük. Pedig nagyon egyszerű. Isten alkotta az embert, az ő terve a család is, nála van meg az abszolút igazság, hogyan működnek jól. Olvasol, hallasz valamit egy „bölcs”, egy „nagyra becsült” gondolkodótól? Ha mást állít, mint a Biblia, ne is fecséreld rá az idődet, felejtsd el, hajítsd ki!

„Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa? Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Őt az értelem útára?” (Ésa. 40.13-14 )
„Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt?” (1 Kor. 2.16)

Mit tudunk az egyéb vallásalapítókról?

Buddha sohasem mondta, hogy ő Isten.
Mózes sem mondta, hogy ő maga Jehova.
Mohamed sohasem mondta, hogy ő Allah.
Konfuciusz azt mondta: „Sohasem állítottam, hogy „szent vagyok.”
Jézus Krisztus azonban az IGAZ és ÉLŐ Istennek vallotta magát!*
A *-gal jelzett idézetek John Maisel: Isten-e Jézus? c. könyvéből valók, és a továbbiakban is felhasználtam részeket az ő gondolataiból.

Buddha meghalt, és azóta is halott. Konfuciusz és Mohamed szintúgy. Jézus azonban meghalt és feltámadt és mai is él, ezzel bizonyítva, hogy van hatalma a halál felett.

Jézus állításai választás elé állítanak téged is! A kérdés az, hogy igaz-e, amit Jézus állított? Ha igaz, hajlandó vagy-e elfogadni?

Ha nem, akkor valóban semmi közöd hozzá, akkor a Biblia valóban nem más, mint egy jól tálalt mese. Ha azonban igaz, akkor döntésed vele kapcsolatban a legfontosabb, melyet valaha is hozni fogsz. Fontosabb, mint élettársad megválasztása, mint szakmád megválasztása, mint karriered, mint anyagi helyzeted, mint gyermekeid. Ha a valóság az, hogy Jézus Isten, aki a világot teremtette**, és aki teljhatalommal uralkodik a teremtés fölött; ha ez a tényleges Igazság, akkor alaposabban érdemes megfontolni, hogy mit kezdesz ezzel az információval.
**„Minden ő (Jézus) általa lett” (Jn. 1.3)

Mi az Igazság Jézussal kapcsolatban? Lehet, hogy nem is létezett, hanem csak egy legenda, amelyet valakik róla szőttek? Kik lettek volna ezek? A történelmi dokumentumok cáfolják ezt az állítást. Ily módon kételkednünk kellene pl. Platón, Arisztotelész, és sok más ókori személy létezésében, írásaiknak hitességében, hiszen – talán ez nem eléggé közismert – nem rendelkezünk egyetlen eredeti írásukkal sem, a legidősebb másolatok pedig többnyire legalább 1000 évvel a haláluk után keletkeztek, és csak 1-2 másolat található összesen. A bibliográfiai vizsgálatok azonban megerősítették ezen írások hitelességét, így nem kell kételkednünk benne, hogy valóban a nevezett szerzőktől származnak.

A Jézus Krisztusról szóló legkorábbi másolatok az eredetiek után mindössze 40-50 évvel keletkeztek, és több ezer másolat van. A legenda lehetőségét tudományosan elvethetjük, és azt is, hogy utólag szőtték köré az egész mítoszt. Jézus valóban létező személy volt, és amit megírtak róla, az hiteles. (Ami annyit tesz, hogy az evangéliumokban lejegyzett tudósítás tényeket közöl. Amit leírtak, az ténylegesen megtörtént, és úgy történt meg ahogy leírták. Egyszóval a valóságot rögzítették.)

A következő lehetőség, hogy „Jézust hajlandó vagyok elfogadni, mint nagy erkölcsi tanítót, de nem fogadom el azt az állítását, hogy ő Isten.”

Nos, ez a felvetés sem tartható fenn. Aki olyasmiket mond és tesz, mint Ő - és mindaz igaz -, akkor Ő semmiképpen sem lehet pusztán ember.

Három lehetőségünk van.

• Őrült volt, aki nem tudta mit beszél.

• Hazudott, tehát szándékosan félrevezette a környezetét.

• Igazat mondott, tehát valóban Ő Isten.

Egy tudathasadásos, tehát nem tiszta elméjű ember hogyan lehetett képes olyan mély igazságokat és erkölcsi tanításokat adni, mint Ő? Ma is előfordulhatnak a zárt osztályon, akik Napóleonnak, vagy akár Istennek képzelik magukat, de ők sosem visznek végbe olyan dolgokat, mondanak ki olyan igazságokat, mint Jézus.

Ha nem mondott igazat, akkor vajon miért tette volna, amit tett? Hazugságával semmilyen egyéni haszonra nem tett szert. Hazugsága miatt miért áldozta volna fel magát önként? Ha Ő csak ember volt, akkor semmi haszna nem származott abból, hogy halála után több száz évvel az őt hirdető egyház meggazdagodott és hatalomra tett szert. (Emlékeztetőül: az utólagosan szőtt mítosz lehetőségét már fentebb kizártuk!)

Egy nagy erkölcsi tanító hogyan hazudhat ilyen jelentős kérdésben? Végső soron ez volt az oka, hogy keresztre feszítették, mert egyenlővé tette magát Istennel.

Józan logikával kizárhatjuk mind az őrültségről és hazugságról, mint a pusztán erkölcsi tanítóságáról szóló feltételezéseket.

Nos, így alkalmazhatjuk az Igazságról való alapvetéseinket a Bibliára és Jézus Krisztusra. Jézus alkalmazta a kizárólagosság, vagy más néven az ellentmondás-mentesség elvét, és semmi lehetőséget nem hagyott nyitva arra nézve, hogy lenne rajta kívül bármi más megoldás bármely embernek a lét végső okának és eredőjének kérdésében. Nem azt mondta, hogy „én vagyok egy út”, hanem, hogy „én vagyok az út”.

A muzulmán azt mondja: „Jézus csak egy próféta volt; egy jó, erkölcsös ember. De nem halt meg a kereszten és nem támadt fel a harmadik napon. Hogy Istenhez eljuss, Mohamednek kell engedelmeskedned.”

Jézus pedig ezt: ”senki sem mehet az Atyához, csakis én általam.”, „A ki én bennem hisz, örök élete van annak.”, „Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.”

Te szomjazol? Aki nem érzi a szomjat, nem kér inni sem.

Allahnak nincsen fia, a Biblia Istenének igen, Jézus Krisztus. Ugyanabban az Istenben hisz tehát mindenki, csak máshogy nevezi? Az ellentmondás-mentesség elve szerint semmiképpen! „Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten!” (Ésa. 45.5)

Ha Jézus az út, az egyetlen út, melyen eljuthatsz Istenhez, akkor senki és semmi más - még Mohamed, Konfuciusz, Buddha, az „Őstermészet”, a rezgések és energiák” vagy az „Éned” sem lehet az Istenhez vezető út. Jézus az, aki mondta ezt, és ne feledd, hogy kicsoda Ő!

Ő az, aki ezt is mondta: „nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.”

Isten egy szerető Isten, aki nem akarja, hogy bárki elvesszen. Az embernek nagy szuverenitást adott, hogy dönthessen belátása szerint. A világban, a múltban és ma uralkodó állapotokért nem hibáztatható Isten. Mi, emberek okozzuk a saját szenvedésünket a bűnös természetünkből fakadó cselekedeteink miatt. Isten nem szól bele minden döntésünkbe. Sokszor elmondta, hogy milyen alapelvek figyelembevételével kellene élnünk, mit kellene tennünk és mit nem, hogy jó állapotunk legyen a földön. Magunkra vessünk, ha fittyet hányunk ezekre, bölcsebbnek gondolván magunkat Istennél.

Isten mindazonáltal nem hagyta magára az embert szenvedései között, bűneivel, jóllehet nem olyan megoldást kínál, amit sokan szeretnének. Hagyja, hogy „ártatlanok” (valójában Isten szemében nincs tökéletesen ártatlan ember) is szenvedjenek és meghaljanak, mert Ő egy sokkal magasabb szintű megoldást készített el.

Ő a Fiát – tehát tulajdonképpen önmagát, egy részét énjének – küldte el a világba, hogy szenvedjem és meghalljon azért, hogy mi élhessünk. Nem kér érte mást, csak hogy elhiggyük a beszédeit, amit szólt mi hozzánk. Ismerjük el, hogy bűnösök vagyunk, kérjük őt, hogy bocsásson meg nekünk. Csak ennyi a feltétel, hogy kérnünk kell! „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mt. 7.7)

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1 Jn. 1.9)

Zárszó

Ha elolvastad ezt a nem éppen rövid eszmefuttatást, az azt jelenti, hogy érdeklődsz az Élet nagy kérdései iránt. Így tehát nagyban hasonlítunk egymásra. Remélem, hogy legalább annyit sikerült elérnem, hogy átgondoltad az Igazság kérdésében vallott nézeteidet. Ez volt az elsődleges célom. Én nem vagyok senki, hogy nekem kellene hinned, gondolkozz önállóan. Isten mindenkihez odamegy, aki keresi Őt. Hidd el, már alig várja, hogy találkozhasson veled.

Isten léte valóság! A valóság.

A hit nem lelkileg gyenge emberek naiv reménykedése valami kapaszkodó után.
A hívő ember belül acél, mert teljes bizonyosságban él önnön léte felől, kívül pedig lágy, mert tudja, hogy Istenben biztonságban van. A világi ember kívülről próbál keménységet mutatni, mert nem akarja, hogy gyengének tűnjön, de belül sebezhető. Pontosan ezért növeszt kemény héjat, mint a kagyló. Nincs azonban olyan kemény páncél, amely tökéletes védelmet nyújtana.

Nézz rá a hozzád legközelebbi ajtóra! Isten ott áll kint, kopogtat, és a kulcsfordulásra vár. Arra, hogy mikor nyitod ki az ajtót és hívod be Őt. Nem tör be hozzád, nem kényszerít. Neked kell döntened, az információk birtokában. Sajnálom, de ha ezt az írást elolvastad, már nem hivatkozhatsz ismerethiányra!

Ha még nem fogadtad be Jézust az életedbe, kérve tőle bűneid bocsánatát és az örök életet, akkor talán most van itt az alkalom, hogy megtedd ezt.

Szóljon hozzá!