Kérem bocsássa meg nekem, hogy megsértettem Önt! Nem volt szándékomban, de az én hibám, hogy mégis így történt.
Szeretném ismét nyomatékosan kijelenteni, hogy nem szándékom támadni a katolikus hívőket, hiszen jól tudom, hogy Isten iránti buzgalmukban sokuk jóval túltesz rajtam.

Tudjuk azonban, hogy sok muszlim, buddhista, hindu, Jehova tanúja és más vallású ember szintén buzgón és odaadóan imádja az általa igaznak vélt istenséget, noha egy hamis vallásban hisznek. Bizonyára egyetértünk abban, hogy minden vallásnak nem lehet mind igaza. Csak egy igaz Isten létezik, Aki a Bibliában jelentette ki magát az emberiségnek. Sok vallás tekinti a Bibliát alapnak, mégis hamis tanokat hirdet. (lásd.: Jehova Tanúi).
Az én szívemben azért van keserűség, mivel azt találtam, hogy a Katolikus Egyház azt állítja ugyan, hogy bibliai alapokon áll, mégis tantételeiben  - melyet híveinek kötelezően vallaniuk kell - gyökeresen ellentmond annak. Sőt, jó néhány olyan dolgot is tanít, amelynek nyoma sincs a Bibliában. Mivel így katolikusok tömegei egy hamisságban hisznek, ami kihat az üdvösségükre is, azt hiszem természetes, hogy aggódom értük. Nem volna bennem szeretet, ha nem igyekeznék megismertetni őket az Igazsággal.

Sajnos ezt a szeretetbeli intést sokan személyük elleni támadásnak vélik, pedig mi sem áll távolabb tőlem.

Gondolkodjunk az ellenség fejével! Hogyan tudná a Sátán a legeredményesebben és egyben a legrejtettebb módon félrevezetni az Isten felé fordulni akaró embereket? Úgy, ha az Isten felé mutató jelzőtáblát elfordítja, hogy az immár ne a helyes irányt mutassa. Így emberek tömegei abban hitben menetelnek, hogy jó irányba tartanak, pedig ez a jelzőtábla immár nem Isten és a Menny, hanem a Pokol felé mutat. Lehet a Katolikus Egyház ilyen hamis jelzőtábla?
Az egyetlen dolog, amit a Sátán nem tud befolyásolni, az a Biblia. Csakis az abban foglaltakat szabad alapul venni, semmiféle emberi szervezetet sem!

Nyilvánvalóan illendő volna indokolnom állításomat a Katolikus Egyház bibliaellenes tanairól, de ez akkora téma, hogy egy levélben képtelenség megtárgyalni. Egy cikkemben már foglalkoztam a legfontosabb kérdésekkel, amit egy katolikus hátterű látnoknő "Nagy Figyelmeztetés" név alatt megjelentetett állításaira válaszul írtam.
http://www.vanmaselet.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=95:nagy-figyelmeztetes&catid=34:altalanos

A legjobb legnagyobb ellensége nem a rossz, hanem a jó. Az igazság legnagyobb ellensége nem a hazugság, hanem a féligazság. A Biblia Igazságának a legnagyobb ellensége a látszat ellenére nem az ateizmus, az istentagadás, hanem a bibliai nyelvezetet használó, de azt elferdítő hamis vallásosság, ami csak félig igaz. Ami csak félig igaz, az pedig valójában teljes hazugság, csak igazságnak van maszkírozva.

Egy ember életének legfontosabb kérdése, ha úgy tetszik a kérdések Mount-Everest-je az örökkévaló sorsának, vagyis az üdvösségének kérdése. A sorban utána következő bármely más kérdés ehhez képest a Mariana-árok fenekén van. Minden kérdések közül tehát a legfontosabb, hogy helyesen - vagyis biblikusan - tanítja-e a Katolikus Egyház az ember üdvösségre jutásának módját?

Ha ön, kedves Imre, most meghalna (ne adja az Isten), akkor tudja biztosan, hogy hová kerülne?  
A legtöbb katolikus, akivel beszéltem (valójában akikkel én beszéltem, mindenki), nem tudott erre egyértelmű választ adni. Mivel erre a kérdésre a Biblia alapján minden ember esetében tökéletesen egyértelmű válasz adható, az azt jelzi, hogy az Egyház nem tanítja ezt helyesen. A katolikusok, akikkel én beszéltem, ezt úgy képzelik, hogy Isten majd mérlegelni fogja ezt a cselekedeteik alapján. És még ne is beszéljünk a Purgatórium tanáról, melynek semmi köze a Bibliához. (Ez is egy olyan téma, amelyet most nem lehet itt kitárgyalni).
Ha Ön, kedves Imre, nem tartozik ezen katolikusok közé, és teljes üdvbizonyossága van, akkor dicsőség érte Istennek! De akkor is elgondolkoztató, hogy katolikusok tömegei nincsenek ezzel tisztában.

Levelében így fogalmaz: "Az élet egy pontján el kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk? De hiszen mi ezt tudjuk, és folyamatosan elismerjük." Ez pedig azt jelzi számomra, hogy ön a bűnbánat és megtérés fogalmát nem úgy érti, ahogyan az a Bibliában áll.
Kérem, olvassa el az erről szóló cikket itt: http://www.vanmaselet.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=93&Itemid=103

A megtérés, a hitre jutás egy pillanat műve, amikor az ember elismeri, hogy bűnös, és teljes mértékben képtelen önerejéből bármi pozitívumot felmutatni Isten előtt, és teljes mértékben Az Úr Jézus Megváltására szorul, amit Urunk a kereszten elvégzett. Erre a hitlépésre eljutni persze általában egy hosszabb folyamat. Isten elkezd munkálkodni az ember életében, míg végül - lehet, hogy évek múlva - egyszer csak eljut az ember arra a pontra, hogy meghozza ezt a döntést. Persze nem kell feltétlenül, hogy sokáig tartson, hiszen a Bibliában több olyan leírást találunk, ahol valakiknek a prédikálásra megtértek emberek. De ez mindenképpen egy egyszeri, megismételhetetlen döntés, konkrét dátummal, amit az ember egyszer hoz meg, de egyszer meg kell hoznia! Az nem elég, hogy folyamatosan tudja, hogy bűnös, de megváltását nem egy saját teljes ítélőképessége alapján meghozott döntésre alapozza, hanem bizonyos vallási szertartások következményének tekinti.

Ahogy minden ember tudja a születésének dátumát, és azt tudja mondani, hogy előtte nem élem, de azóta élek, úgy így van ez az újonnan születéssel is. Egy hívőnek el kell tudni mondania, hogy "korábban a bűneimben voltam, halott voltam (Ef. 2:1, 5), de megtérvén Jézus megelevenített engem  "az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,"  (Tit. 3:5).
Sok katolikussal beszéltem már, de soha egy sem mondta még közülük, hogy a pap a misén vagy bármikor beszélt volna ennek a hitlépésnek a szükséges voltáról. Így pedig igaz a mondás: az emberek úgy mennek be és jönnek ki a templomokból, minta mi se történt volna. A paptól soha nem hallanak a legfontosabb kérdésről semmit. Lehet, hogy sokukat nagyfokú kegyesség jellemez, de ez az üdvösség szempontjából mit sem ér. Ezért hasonlítottam a papokat a farizeusokhoz: "vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe [a Pokolba] esnek." (Máté 15:14)

A weboldalamon leírtam a saját megtérésem vázlatos történetét. Tisztán látom immár, hogyan formált hosszú éveken át az Úr, terelgetett türelmesen, mindig újabb és újabb információkhoz, felismerésekhez segítve. Míg végül 2008 januárjának egyik délutánján a munkahelyemen ülve egy előadás hangfelvételét hallgatva engedtem a beszélő felhívásának, és elmondtam azt az imát, amelynek hatására befogadtam Jézust az életembe, mint Megváltómat.

Egy ilyen ima valahogy így hangzik: Ó, Isten, tudom, hogy bűnös vagyok. Hiszem, hogy Jézus helyettem halt meg a kereszten. Hiszem, hogy az Ő kifolyt vére, halála, eltemetése és feltámadása értem volt. Most [ebben a pillanatban] elfogadom Őt, mint Megváltómat. Köszönöm bűneim bocsánatát, a megváltás ajándékát és az örök életet, melyet irgalmas kegyelmedből adtál. Ámen!
Nem kötelező persze pont ezt mondani. A lator a kereszten például csak ennyit mondott: "Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban! " (Luk. 23:42)

Ettől a pillanattól fogva én tudom, hogy örök életem van. Ez az, amit a János ev. 3. fejezetében újonnan születésnek nevez az Ige. Ez - miként a valódi, testi születés - egy egyszeri, megismételhetetlen esemény, melynek minden hívő életében be kell következnie. Valójában csak ez által nevezhető bárki hívőnek (vagyis keresztyénnek), e nélkül legfeljebb vallása van. Ettől kezdve nevez a Biblia minden hívőt szentnek, ami helyzeti megszentelődést jelent. Vagyis Isten jogilag felment a jogos ítélet alól, ami a bűneink miatt reánk várna, mert Jézus Krisztus kifizette azokat. Persze ez után is képesek vagyunk még vétkezni, és bűnöket elkövetni, ezért szükség van a gyakorlati megszentelődésünkre is, mely során mind jobban kívánunk hasonlítani Urunkhoz. De nagyon fontos: "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint." (Róm 8:1). A hívőként elkövetett bűneink nincsenek kihatással az üdvösségünkre! Az már mindörökre biztosított számunkra. Persze, ha valaki azt állítja, hogy megtért, de folyamatosan bűnben él, az jelentheti azt, hogy valójában mégsem tért meg teljes szívéből. Erre mondta Jézus, hogy gyümölcseiről lehet megismerni a hívőt. Persze a szíveket csak Isten látja, így tökéletesen csak Ő tudja, hogy valaki valóban megtért-e vagy csak mondja. Ha egy hívő követ el bűnt, akkor van arra lehetősége, hogy megvallja azt Isten előtt. Erről szól az 1 János 1:9  "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól."

Érdekes, amit mond a "halálos bűn"-el kapcsolatban. A Biblia nem tanítja a "halálos bűnöket" oly módon, ahogy ezt a Katolikus Egyház teszi. Tehát katolikus felfogás szerinti halálos bűnök nem léteznek. Ez is egy olyan fajta féligazság, amelynek van ugyan biblikus alapja, de jelentését a Kat. Egyház a "Szent hagyomány"-ra alapozva eltorzította.
Valójában ugyanis minden bűn halálos. "Mert a bűn zsoldja halál" (Róma 6:23a) és minden ember bűnös "Mert mindnyájan vétkeztek" (Róma 3:23). Nincsen nem halálos bűn. Minden ember, aki nem fogadja el az Úr Jézus Krisztust Megváltójának egy egyszeri hitbéli döntéssel, még a bűneiben van, melynek fizetsége halál, vagyis örök elválasztottság Istentől. A jó hír azonban az, hogy "az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban."  (Róma 6:23b). Van olyan bűn, amit Jézus Krisztus kereszten kiontott vére nem képes eltörölni? A válasz határozott NEM! Amióta Jézus kimondta azt a drága szót a kereszten, hogy "Elvégeztetett", azóta Isten váltságműve teljessé vált, és minden bűnös minden bűnére van bocsánat, a kereszt lábánál. Aki Jézushoz megy, és kéri Őt, hogy legyen a Megváltója, annak az Úr ingyen kegyelemből, hit által megadja a felmentést a bűnei (minden) alól! 

"Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik." (Máté 12:31 - 32)
Ezek a versek sok aggódást okoztak már keresztyéneknek, akik attól rettegtek, nem követték-e el vajon a Szent Lélek elleni káromlást. Mit is mond azonban ez az Igeszakasz? Egyrészt, hogy még az Isten Fia, a szintén Isten Jézus Krisztus ellen is lehet szólni, még azt is megbocsátja az Atya! Akkor vajon Krisztus ún. "helytartója", a Pápa, tehát egy ember elleni, és egy emberi szervezet, a Katolikus Egyház elleni szólást nem bocsátaná meg?
[Most nem térek ki rá, de ahogy már említettem, Krisztus teste, az Ő Gyülekezete a valóban megtért hívők összességét jelenti (az elhívott szenteket) és NEM azonos a Római Kat. Egyházzal!]
Másrészt a Szent Lélek elleni szólás azt jelenti, hogy az emberek nem térnek meg maguktól, pusztán saját felismeréseik által, hanem a Szent Lélek munkája szükséges hozzá, Aki elvezeti az embert az Igazságra, a megtérésre. Amelyik ember azonban nem hallgat erre a hívásra, és nem tér meg, az szól a Szent Lélek ellen. Az ilyen ember a bűneiben marad, és noha volna számára bűnbocsánat, azt szándékosan visszautasítja. Egy idő után Isten nem szól többet hozzá, hanem úgy megkeményíti a szívét, hogy többé nem lesz képes megtérni. Tehát nem bocsáttatik meg neki ezen a világon, és mivel így hal meg, a más világon sem lesz számára bocsánat.  

Kedves Imre! Én szeretném hinni, hogy "jól vannak és jó helyen vannak" a Katolikus Egyházban, de a Bibliát összevetve az Egyház által hirdetett tanokkal még sem tehetem ezt. Könnyebb volna persze szememet becsukva elfordulni ettől a kérdéstől, de mivel úgy 1 milliárd magát katolikusnak valló ember él a világon, nem tehetem ezt mégsem. Ha így tennék, a krisztusi szeretet nem volna meg bennem.
Figyelmébe ajánlom John Ankerberg és John Weldon könyvét, melynek címe: "A tények tükrében - A római katolicizmus" ( http://www.polc.hu/konyv/a_tenyek_tukreben__a_romai_katolicizmus/107006/ )
Sok meglepő információ derül ki ebből a könyvecskéből.

a legfontosabb hitelvi és hitgyakorlati kérdések mentén vetik össze a római katolicizmust a bibliai kinyilatkoztatáshoz hagyományosan ragaszkodó kereszténységgel. Tanulmányukban rámutatnak, hogy a két irányzat között kibékíthetetlen ellentét feszül számos meghatározó ponton, mint például:
- a Szentírás és a katolikus Szent Hagyomány szerepe és tekintélye
- a Biblia helyes értelmezésének kérdése
- az üdvösség és a megigazulás fogalmainak értelmezése
- a Szentírás tévedhetetlensége kontra pápai tévedhetetlenség
- Jézus anyja, Mária személyének és szerepének értelmezése
A szerzők a Biblia szövegének, továbbá mindkét oldal meghatározó teológiai írásainak és elemzéseinek egybevetése segítségével jutnak olyan felkavaró következtetésekre, amelyeket a könyv áttanulmányozásával a kedves Olvasó is megismerhet!

Még figyelemreméltóbb, ha egy katolikus szerzőtől olvashatunk az Egyházról érdekes dolgokat. Ilyen írás Peter De Rosa: Krisztus helytartói - A pápaság árnyoldalai c. könyve. Jobb szót nem tudok találni rá, mint hogy döbbenetes írás. ( http://www.libri.hu/konyv/krisztus-helytartoi-3.html )

Sok mondani valóm volna még, de már így is túl hosszan írtam. Higgye el kérem, nem a támadás motivál engem a katolikus emberek iránt, hanem a féltő szeretet.

"Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen. Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék." (Gal. 1:9-10)

Áldja meg az Úr!
Hoffman József