1. rész

Bevezetés és a biblikus hit meghatározása

Michael Martin vallásfilozófus írt egy könyvet Ateizmus - filozófiai igazolás címmel

Vele készült interjúban a következőket kérdezték tőle:

- Ön azt írja könyvében, hogy tudatában van annak, hogy az emberek a hitüket nem az értelemre alapozzák, de azt mondja, hogy Ön szerint nem így kellene tenniük. Mire kellene alapozniuk az embereknek a meggyőződéseiket?

- Úgy vélem, bizonyítékokra és érvekre, márpedig az én álláspontom az, hogy nincs sem semmiféle bizonyíték, sem jó érvek Isten létezése mellett.

- Tehát, ha az emberek nem bizonyítékokra és az értelemre alapozzák hiteiket, akkor Ön szerint miért hisznek?

- Nos, szerintem nagyon gyakran azt gondolják, hogy jó indokaik vannak valamilyen meggyőződésre, de ha megvizsgáljuk ezeket az indokokat, akkor kiderül, hogy valójában rosszak. Így néha az emberek nem szándékosan vélekednek irracionálisan, hanem inkább egyszerűen arról van szó, hogy sohasem vizsgálják meg kritikusan a maguk álláspontját, pedig ha megtennék ezt, akkor szerintem meg lehetne mutatni nekik, hogy álláspontjukat nem támasztja alá az értelem. Másfelől egyes emberek kifejezetten úgy hisznek Istenben, hogy egyáltalán nincs erre semmiféle alapjuk, ők azt mondják "valóban, nincs semmiféle bizonyítékom rá, de én ennek ellenére, mégis hiszek Istenben."

Nos, itt van egy ember, aki vélhetően nincs egyedül azzal az elképzelésével, hogy mi hívők nem az értelemre és a bizonyítékokra alapozzuk az Istenbe vetett hitünket. Vajon képesek vagyunk-e megfelelni neki? Én azt szeretném ebben a most kezdődő sorozatban bizonyítani, hogy igen is van értelmes alapja a hitünknek, sőt mi több: az egyetlen értelmes és ésszerű választás, ha Istent választjuk. Szeretném, ha mi mindnyájan tisztában lennénk vele, hogy van értelmes, logikus alapja a hitünknek, és ami szintén nagyon fontos, ezt szükség esetén másoknak is be tudjuk bizonyítani.

Árpival beszélgettünk róla éppen szilveszterkor, hogy önmagában nem probléma az, ha valaki „csak” hisz Istenben, és az Igében, hiszen az üdvösség hit által a miénk, nem tudás által.

Pál azt mondja a jól ismert Efézus 2:8 –ban: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által”. Ahogy a cselekedetek nem üdvözítenek, úgy a tudás sem, hanem Isten kegyelme, melyben hit által részesülhetünk, függetlenül attól, hogy az a hit érvekkel alátámasztott-e vagy sem.

Vannak, akik Jézus szavaira hivatkozva (Márk 10:15) azt mondják, hogy gyermeki hittel kell fogadnunk Isten országát, és nem kell foglalkoznunk bizonyítékokkal. Jézus azonban éppen a gyermekek formálhatóságát, taníthatóságát állította példaként, nem tudatlanságát. Ez Pál korinthusiaknak írt leveléből is világos: 1Kor 14:20 Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek.

A Biblia tehát azt kívánja tőlünk, hogy értelemben érettek legyünk, képesek legyünk megfelelni a minket kérdezőknek, ha a hitünkről tudakozódik.

Ma és az elkövetkezendő vasárnapokon azt szeretném megmutatni, hogy az Istenbe és az ő ígéreteibe vetett hit a legjózanabb, legésszerűbb és legértelmesebb dolog, amit az ember tehet. Sőt, a Teremtőbe és Megváltóba vetett hit az egyetlen logikus és elfogadható magatartás az ember részéről.

Úgy érzem, tartozom némi magyarázattal, hogy miért akarok erről a témáról beszélni több héten keresztül, és miért hiszem azt, hogy ez másoknak is épülésére szolgálhat.

Aki volt a családi táborban, biztosan emlékszik arra a távcsőre, amit Jim Wright mutatott, amelyen keresztül meg lehet látni Isten akaratát.

Ennek a távcsőnek négy lencséje volt: Az Ige, érett hívők tanácsa, a körülmények, és a Szent Lélek vezetése. Ha mind a négy ugyanazt mutatja, akkor az megerősíthet minket, hogy Isten akaratát cselekedjük.

Hiszem, hogy a Biblia alátámasztja azt, hogy kell nekünk hitvédelemmel vagy más néven apologetikával foglalkozni. Menet közben majd be fogom mutatni ezeket a verseket. Tőletek is sok bátorítást, David Potter lelkipásztortól pedig sok tanácsot kaptam, és fontos volt nekem, hogy senki nem akart lebeszélni erről. A Szent Lélek úgy vélem már régóta arra indít engem, hogy írjak hitvédelmi írásokat, és úgy látom, van is eredménye mindezeknek, dicsőség érte az Úrnak! Azután a körülmények úgy alakultak, hogy a lelkipásztor felkért, hogy tanítsak a vasárnapi iskolában egy tetszőleges témáról. Úgy hiszem tehát, hogy Isten akarata szerint járok el, amikor a hitet megalapozó bizonyítékokról beszélek.

Én úgy tértem meg, hogy az értelmemet meggyőzték az elém tárt bizonyítékok, melyeket emberektől hallottam, Isten pedig megtörte a kemény szívemet, hogy engedjek a bizonyítékoknak és higgyek. És tudom, hogy sokan mások is így vannak ezzel. Tudjuk, hogy senki nem tér meg pusztán érvek hatására, vagyis nem lehet senkit beérvelni a keresztyénségbe. Az emberek akkor térnek meg, ha Isten munkál az életükben. Azonban mi, akik már hiszünk, mégsem állhatunk tétlenül, mondván, hogy majd Isten elhívja azokat, akiket akar, hanem minket bízott meg azzal, hogy menjünk, és hívjuk megtérésre az embereket. Ahhoz, hogy ezt tegyük, mégiscsak szavakra és érvekre van szükségünk.

Pál azt mondja a Róma 10:17-ben: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.”

Az emberek hite az Isten igéjének hallásából keletkezik. Jól tudja ezt a Sátán is, ezért igyekszik minden eszközzel hitelteleníteni a Bibliát, sőt Isten létezésnek a tudatát is ki akarja törölni a fejekből és a szívekből.

Ahhoz tehát, hogy Isten Igéjének üzenetét az emberek meghallják, nekünk késznek és képesnek kell lennünk lebontani ezeket a Sátán által emelt torlaszokat.

Ez a gondolat is benne van Pálnak a Korintusiakhoz írt 2. levelében:

2 Kor. 10:5 Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;

A 4. versben Pál azt is írja, hogy e vitézkedésünk fegyverei ne legyenek testiek, vagyis világiak, tehát sem az erőszakot, sem az ármányt, sem semmiféle megtévesztő érvelést nem szabad használnunk. De azt sem mondja, hogy egyáltalán ne vitézkedjünk, hanem éppen hogy harcolnunk kell az emberi okoskodások lerontásában. Pál szerint nem szabad letennünk a fegyvert a Michael Martin féle ateisták okoskodásai előtt. Az ApCsel-ben és a levelekben is több helyütt látjuk, hogy az apostolok hogyan tusakodtak a hitért, és minket is erre szólítanak fel.

Térjünk vissza oda, hogy a Biblia azt tanítja, hogy aki hisz, az üdvözül, függetlenül attól, hogy meg tudja-e érvekkel védeni a hitét.

Szabad-e nekünk azonban megelégedünk csak ezzel? Ha itt megállunk, akkor csak magunkra gondolunk. Másokat azonban akkor tudunk megnyerni az Úrnak, ha el tudjuk neki magyarázni, miért igaz az, amiben hiszünk.

Az én célom ezzel a sorozattal, amelynek azt a címet választottam, hogy „miért hiszünk” az, amit az említett könyv szerzője kifogásol és hiányol a keresztyéneknél: vizsgáljuk meg kritikusan a magunk álláspontját, és lássuk meg, hogy nekünk valóban csak vakhitünk van-e, mint sok világi ember gondolja, vagy pedig hitünk értelmes alapokon nyugszik.

A Biblia az értelemhez szól elsősorban.

Isten azt szeretné, ha az értelmünk teljes meggyőződésével hinnénk Benne.

Kolossé 2:2 Hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és [hogy eljussanak] az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére,

Pál azt szeretné, ha a hívők eljutnának az értelem teljes meggyőződésére, vagyis, hogy a hitük meggyőződéseken alapuljon.

Pál apostol sokféle emberrel tusakodott a hitért. A legtöbbet minden bizonnyal a törvényeskedő zsidókkal. De sokszor kellett pogányokkal szemben is érvelnie, amikor is nem tudta csupán a Szentírást alkalmazni, hiszen a görögök például nem ismerték azt, és ha hallottak is róla, nem tekintették az igazság kétségbevonhatatlan forrásának.

Az egyik ilyen emlékezetes eset, amikor Pál Athénben az Areopagoszon a görögökkel vitázott.

Apcsel 17:28 Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.

Az utolsó mondatában Pál egy akkor jól ismert és népszerű görög költőtől, Aratus-tól idézett. A célja minden bizonnyal nem az volt, hogy görögös műveltségét fitogtassa, hanem hogy olyasmihez kösse a mondanivalóját, olyan úgymond „nyelven” szóljon hozzájuk, amit jól értenek és ismernek.

Nekünk is hasonlóképpen kell eljárnunk. Jól ismert, milyen nehézséget okoz a kommunikációban, amikor két ember nem érti egymás nyelvét. Ahhoz, hogy megértsenek bennünket, nekünk is azon a nyelven kell szólnunk, amit a világ is ért.

Gyakran előfordul, hogy elbeszélünk egymás mellett, mert olyan bibliai szakkifejezéseket, terminus technikusokat használunk, amelyet a beszélgetőpartnerünk nem ért vagy félreért.

Emlékezzünk arra, amit Jézus mondott a Hegyi Beszédben: mi vagyunk a világ világossága, és nem rejtetik el a hegyen épített város. Ne legyünk tehát búvópatak, mely a föld alatt csörgedez, és a világ nem is vesz tudomást róla.

Nem hasonlóvá kell válnunk a világhoz, nem azt kell mondanunk, amit a világ hallani akar, de meg kell tanulnunk a világ nyelvén beszélni, úgy kell mondanunk, hogy megértsenek minket.

Kolossé 4:6 A ti beszédetek mindenkor kellemetes [legyen], sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.

Mit érthetett Pál azon, hogy a beszédünk kellemes, sóval fűszerezett legyen?

A kulcsa ennek úgy gondolom a vers második felében van: tudjuk, hogy hogyan kell kinek-kinek megfelelünk. Másképpen kell beszélnünk egy vallásos, de meg nem tért emberrel, és másképpen egy hitetlennel, aki még Isten létezésében és a Biblia hitelességében is kételkedik. Meg kell tanulni azon a nyelven érvelni, amit az adott ember ért, mert csak akkor lesz számára a beszédünk kellemes.

Nincs kétség afelől, hogy az emberek Isten Igéjének a hallásától térnek meg. De annyiféle téves elgondolás létezik a világban manapság a keresztyénségről és a Bibliáról, hogy az emberek fülei be vannak dugva az Ige hallása irányában. Először ki kell tisztítanunk a hallójárataikat, hogy eljuthasson hozzájuk Isten beszéde.

Azt is mondja Pál, hogy Kolossé 4:5 Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.

A bölcsesség az ismeret helyes alkalmazása. Bibliai értelemben a bölcsesség istenfélelmet és isten-ismeretet jelent. Péld. 9:10 A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.

Ismeretre, pedig az értelmünk segítségével és tanulással tehetünk szert.

Nem igaz tehát az az állítás, hogy a keresztyének „eldobják az agyukat”, amikor hisznek. Igen is van értelmes, az elmével megragadható alapja a hitnek. A Biblia nagyobb részt az emberi értelemhez, az észhez szól, kevésbé az érzelmekhez.

Egy ateista honlap szerint keresztények lenézik az emberi elmét és logikát, amikor azt mondják, hogy Istennek adják a legfőbb tekintélyt az emberi gondolkodással szemben. Ez azt jeleni szerintük, hogy a keresztyéneknek el kell nyomniuk magukban minden gondolkodásra való hajlamot.

Vajon igazat kell adnunk neki? A keresztyének nem gondolkodnak?

Lenézően idézi az egyik keresztyén szerző kijelentését, aki azt mondta, ha bizonyítékok merülnének fel Isten létezésével szemben, ő akkor is hinne. Ezt fanatizmusnak tartja.

Én a magam részéről teljes meggyőződéssel alá tudnám írni a nevem egy ilyen nyilatkozat alá, ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy ilyen bizonyíték nem fog előkerülni.

Egy ateista erre bizonyára azt kérdezi, hogy hogyan lehetsz benne biztos, hogy nem fog ilyen bizonyíték előkerülni.

Kérdezzük meg az ateistát, hogyha bizonyítékok kerülnének elő arról, hogy a Föld lapos, elhinné-e? Mit fog rá válaszolni? Bizonyára azt, hogy ilyen nem kerülhet elő, mert mindenki tudja, hogy a Föld megközelítőleg gömbölyű.

Itt érdemes várni egy kicsit, hogy leesik-e neki a 20 fillér. Ha nem:

Na látod – felelhetjük neki – amennyire te biztos vagy benne, hogy a Föld gömbölyű, és nem kerülhet elő bizonyíték, ami cáfolja ezt, úgy én is biztos vagyok benne, hogy Isten létezik, és nem kerülhet elő tényleges bizonyíték, ami cáfolhatná ezt.

Ha számodra nem fanatizmus aláírni egy nyilatkozatot, hogy a Föld gömbölyű, úgy részemről se tekintsd annak, hogy Isten létezésében hiszek mindenek felett.

Ilyen kijelentést akkor tehetünk, ha hitünk valóban meggyőződéseken nyugszik, mely meggyőződéseket szilárd bizonyítékok támasztják alá.

Vajon igaza van-e az idézett ateista filozófusnak? A keresztyén hitet valóban nem támasztja alá az értelem?

Martin professzor ezt mondja: „Álláspontom szerint pusztán hitre alapozva elhinni dolgokat a bizonyítékok figyelmen kívül hagyásával: ez nem más, mint fanatizmus.”

Ez a kijelentés felveti annak a problémáját, hogy mit értünk valójában hit alatt?

Az alkalom hátralévő részében szeretném megvizsgálni, hogy kik mit értenek a hit fogalmán, és mit értünk rajta mi, keresztyének.

A HIT

Bizonyára megfigyeltétek, hogy az emberek nagyon sokféle dolgot értenek a hit fogalmán, amelyeknek java része köszönő viszonyban sincs azzal, amit a Biblia hitnek nevez.

Te hiszel? – kérdezel egy ateistát?

Úgy érted hiszek-e olyasmiben, amit nem érthetek? – kérdez vissza. Nem, nem hiszek.

Mit jelent ez? Azt, hogy az ateista ember számára a hit olyan dolgok igazságként való elfogadását jelenti, amelyeket nem támaszt alá, vagy egyenesen elutasít az értelem. Tehát úgy tartják, hogy a hit ott kezdődik, ahol a gondolkodás véget ér.

Hiába beszélünk egy ilyen embernek arról, hogy nekünk élő hitünk van, mert ő nem azt érti rajta, mint mi. Elbeszélünk egymás mellett.

Nézzük meg a hit 3 manapság népszerű, de téves felfogását röviden.

New Age nézet

A XX. század elején jelent meg egy sajátos, lényegében okkult értelmezése a hitnek.

E nézet szerint a hit az elme teremtő erejének mozgatórugója. Napoleon Hill híres szlogenje szerint: „Amiben az emberi elme hinni tud, azt meg is tudja valósítani”.

Az összefoglalóan csak „new age”- nek nevezett irányzat szerint a hit az az erő vagy energia, melyet megfelelően összpontosítva a magam számára tudom befolyásolni a valóságot. A new age az embert kiáltja ki istennek, egyik kulcs kijelentése Elbert Hubbard-tól származik, hogy „mindannyian bábállapotban lévő istenek vagyunk”, mely „istent” ki kell fejlesztenünk magunkban, hogy megteremthessük a saját univerzumunkat stb. Szörnyű istentelen dolgokat képes kiagyalni az emberi elme, hogy helyettesíteni tudja a bensőjében lévő Isten alakú űrt.

A hit tehát itt egy eszköz a céljaim megvalósítása érdekében.

Félreértés ne essék! A hit szükséges a célok megvalósításához, csak nem abban a formában, ahogyan azt a new age elképzeli.

Ha a hitet általánosabb formában, mint a jövőben bekövetkező dolgokban való bizalmat értjük, akkor természetesen csak akkor teszünk meg bármit is, ha hisszük, hogy az a kívánt célt fogja eredményezni. (Pl. a tudós azért kutat, mert hiszi, hogy kutatásának eredménye lesz. Munkáját korábbi ismeretekre alapozza, melyeket felhasználva feltételezi, hogy elképzelésének megfelelő eredményre tesz majdan szert. Mivel kutatása eredményének jelenleg nincs bizonyítéka, Martin professzor szerint a tudós fanatikus).

Már ebből is látható, hogy a hitnek sokkal szélesebb jelentése van, mint azt sokan gondolják.

Egyébként azt gondolom, hogy az „Amiben az emberi elme hinni tud, azt meg is tudja valósítani” mondatnak van egy biblikus alternatívája, ami így hangzik:

„Amiben a keresztyén ember hinni tud, az Isten meg is fogja valósítani”.

Ez pedig Jézus emlékezetes mondását alapszik:

Máté 17:20 Jézus pedig monda nekik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.

Természetesen Isten nem teljesít minden önző kérést, hanem csak ami az Ő akaratával is egyezik (ld. János 14:13). Ezért nélkülözhetetlen, hogy a fenti mondatban szereplő keresztyén ember valódi hívő legyen. Pontosabban megfogalmazva tehát ez a mondat úgy hangozhatna, hogy amiben egy keresztyén ember Isten akaratát meglátva hisz, azt Isten meg is fogja valósítani, vagy képessé teszi annak megvalósítására

Nyilván itt nem a tanítványok elméjének ereje által menne arrébb a hegy, hanem Isten tenné azt meg a hívők hite alapján.

Vallásos nézet

Létezik a hitnek egyfajta vallásos, de nem biblikus szemlélete. E szerint a hit egyfajta kötelezően előírt viselkedésformák követése, melyeket az egyház előír a követői számára, melyeknek betartása fejében lehetnek rendben a hívek Istennel.

Az ún. „hitoktatás” is leginkább csak efféle egyházi szabályrendszerek követésére képez ki. (Igazából mellékes, hogy a tananyagban nem csak ez szerepel, ha gyakorlatban a tanulók számára igazából csak ez „jön át”.)

A külvilág szemében gyakran a hívő egyenlő a vallásos emberrel. Valahogy úgy gondolkodik, hogy van, akinek a labdarúgás a szenvedélye, ezért vasárnaponként focimeccsre jár, van, akinek a vallás, ő pedig templomba vagy ehhez hasonló helyre. Míg azonban az előbbi szenvedélyének van valami értelme, az utóbbié teljesen irracionális.

Ráadásul asok embernek erős ellenérzései vannak az egyházakkal szemben, Istent nem is látják a vallási szervezetek mögött.

Amikor egy nem hívő ember a hitre gondol, leginkább a hitnek ezt a vallásos formáját érti alatta, és nem akar ilyesfajta hívővé válni.

Az ateista Michael Martin bizonyára nagyon okos ember, hiszen professzor volt egy egyetemen. A legszembetűnőbb tévedése azonban az, hogy sok más ateistához hasonlóan nem tesz különbséget a vallásos és a hívő ember között. Ha professzorként, aki ráadásul vallásfilozófia professzor, nem tud erről a különbségről, akkor bizony erősen megkérdőjelezhető a kompetenciája a hit megítélésének kérdésben.

Ateista nézet

Létezik aztán a hitnek a fentebb már érintett ateista felfogása, mely szerint a hit az értelem feladása, ugrás a semmibe. „bízni valamiben, ami nem igaz”. Ugrás a sötétbe. Az ateista számára a hit a ráció (ész) ellentettje.

Azt is mondja még, hogy hit önbizalomhiánnyal küzdő emberek sóvárgása valami természetfeletti kapaszkodó iránt, miközben ilyesmi nem létezik. Hit = naivitás. Csak a tapasztalható, mérhető, megfigyelhető, egyszóval az anyagi világ létezik.

„Azt hiszem el, amit látok, tapasztalok” - mondja.

Sajnos ez a nézet nagyon szűklátókörűvé is tesz egyben. Ugyanis rendszerint inkább az „akkor látom, ha hiszem” a helyes megállapítás róla.

Ez a „hit ugrása” gondolat egyébként egy dán filozófushoz, Soren KIERKEGAARD-hoz köthető. Ő egyébként keresztyén volt, és jó cél vezérelte, amikor leírta ezeket a gondolatokat. Az emberek többsége nem olvas Kierkegaard-ot, mégis az köztudatformáló írásai hatással vannak arra, ahogyan ma az emberek a hitről gondolkodnak.

Kierkegaard Ábrahám és Izsák példáját hozta fel, hogy megmutassa: a hit egy paradoxon, amely ellentmond minden racionalitásnak.

Úgy érvelt, hogy amikor Ábrahám kész volt feláldozni fiát, Izsákot, kész volt elvetni az etikumot, az általános erkölcsi normát Isten parancsára. A társadalmi kötelesség fölé helyezte az Istennel szembeni abszolút kötelességet. Miután hitét megmutatta, kiállta a próbát, visszakapta a fiát: Isten megállította Ábrahámot. Tette a józan ész értelmében, az etika szerint bűnnek számítana. Ám a hit felszámolja az etikát. A hit egy paradoxon, "ott kezdődik, ahol a gondolkodás megszűnik"

Ezt mondja Kierkegaard. Ha azonban megvizsgáljuk Ábrahám történetét, valóban ezt találjuk?

Szerettem volna ezt megtenni, de most nem lesz rá idő.

Tekintsük azonban át nagy vonalakban: Ábrahám 75 éves volt, amikor elkezdett közvetlenül szólni hozzá Isten. A történet 1Móz 12-ben kezdődik, amikor Isten szól Ábrámnak, hogy menjen ki Háránból és menjen a családjával Kanaán földjére. Aztán végig azt látjuk, hogy Isten mindig ott volt mellette, segítette, vezette őt. Ígérteket tett neki, melyek közül több már az életében beteljesedett. Legalább ötven év telt el az óta, amikor először olvastuk, hogy Isten szólt Ábrahámhoz addig, míg elérkezett a Mória hegyéhez, hogy feláldozza Izsákot.

Eme ötven évnyi élettapasztalat és bizonyságok dacára, ami Ábrahámnak volt, lehet azt mondani, hogy vakhit alapján akarta feláldozni a fiát? Ha előző nap szólt volna hozzá Isten először, akkor talán, de még akkor sem biztosan. Így azonban határozottan állíthatjuk, hogy Ábrahám teljes meggyőződéssel hihette, hogy vissza fogja kapni a fiát, mert Isten megígérte neki, hogy Izsák által lesznek az utódjai nagy néppé.

Hogy mennyire biztos volt ebben, az abból is látható, hogy azt mondta a hátrahagyott szolgáknak, hogy visszatérünk hozzátok, tehát mindketten vissza fognak térni.

Itt érkezünk ahhoz a ponthoz, amely ennek a sorozatnak az alapját adja. Ábrahám hite az értelem meggyőződésén, korábbi tapasztalatai bizonyítékain alapult.

Mi is szerezhetünk ilyen meggyőződéseket.

Nézzük meg a Zsidók 11:1-3-at, mely nem hagyható ki, ha a hitről beszélünk.

Zsidó 11:1 A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

A biblikus hit alapja tehát az, ha meggyőződéseket szerzünk a nem látható, nem tapasztalható dolgokról azon ismeretek alapján, amiket viszont látunk, tapasztalunk, megérthetünk. A 17. vers el is mondja, hogy ilyen, korábbi tapasztalatra épülő hitbeli meggyőződés alapján vitte fel Ábrahám Izsákot a hegyre, és volt kész feláldozni. Semmiféle „ugrásra” nem volt szüksége.

Amikor mi hiszünk Jézus Krisztusban, mint Megváltóban, akkor ezt abbéli meggyőződéseinkre alapozzuk, mely ismeretet róla szereztünk az Igéből. Lehet, hogy hozzánk nem szólt közvetlenül Isten, mint Ábrahámhoz, de mégis elegendő bizonyítékot adott nekünk, amelyek alapján hihetünk benne.

A hit a „a nem látott dolgokról való meggyőződés”.

Róma 1:20 Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.

Úgy is lehet mondani a vers második felét, „hogy alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható”.

A Biblia tehát maga szólít fel minden embert, hogy tegye értelmes vizsgálat tárgyává a valóságot.

Azon az alapon fogjuk tudni hit által elfogadni azokat a dolgokat, amiket nem értünk, ha bizonyítékokon alapuló meggyőződéseket szerzünk a hitünknek arról az oldaláról, amit megérthetünk.

Valaki azt mondta: két ablakon nézek ki, a hitén és a tudásén, és mindkettőn Istent látom.

Ábrahám azért tudta elfogadni azt, amit nem értett – Izsák feláldozását - , mert erős meggyőződése – hite – volt arról, hogy Isten jó.

Összegezve

A hit tehát az, amikor valamit igaznak fogadunk el közvetlen bizonyítékok nélkül. De nem jelenti azt, hogy bizonyítékok hiányában fogadjuk el.

Mindenki hisz valamiben. Én szeretném bemutatni, hogy az értelem az Istenben való hitet támogatja.

Ezt a mai alkalmat bevezetőnek szántam a következő alkalmak elé, amikor is szeretném, ha megvizsgálnánk, milyen érvek szólnak a keresztyén hit mellett.

Az elején idézett professzor szerint az emberek gyakran azt gondolják, hogy jó indokaik vannak valamilyen meggyőződésre, de ha megvizsgáljuk ezeket az indokokat, akkor kiderül, hogy valójában rosszak.

Én úgy vélem, hogy Isten alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Vagyis jó érvek szólnak Isten létezése mellett, ha pedig az ellene szólókat megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy azok rosszak.

A hit nem ellensége az ismeretnek. Sőt, azt mondhatjuk: valójában nincs hit gondolkodás nélkül. Erre Pál is figyelmezetet:

1 Korinthus 14:20 Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek.

A hit magasabb rendű a gondolkodásnál, de nem teszi azt fölöslegessé.

A következő alkalommal az igazság természetét, az emberek igazság-felfogásait fogjuk megvizsgálni, majd rátérünk a hitet támogató bizonyítékokra.

Ha van olyan hitetlen ismerősötök, akinek szeretnétek erős bizonyítékokat mutatni a hitünk valóságáról, hívjátok el őket is magatokkal.

Szóljon hozzá!