Március 15-e ismét alkalmat teremt, hogy megvizsgáljuk, hívőként hogyan viszonyuljunk a hazánkhoz, nemzetünkhöz. Aktuálilis azért is, mert nagyon furcsa nézetek ütötték fel a fejüket ezzel kapcsolatban, melyek úgy vélem, nem biblikusak.
Március 15-tel kapcsolatban elsősorban az azt követő függetlenségi háborúra gondolunk. A 48-as események azonban lökést adtak a társadalmi változásoknak, a feudalizmus felszámolásának is az országban. A nevezetes 12 pont, majd az áprilisi törvények is liberális szellemiségűek voltak, azonban ez a liberalizmus még egészen más volt, mint amivel napjainkban szembesülünk. Akkor még valóban a különféle szabadságjogok megvalósítása volt a célja, nem pedig minden erkölcsi norma lerombolása, mint manapság.
Ma azonban a forradalom és szabadságharcnak nem a társadalmi változásokat okozó vetületével, hanem függetlenségi háború keresztyén megítélésével szeretnék foglalkozni. Ez az alkalom módot ad rá, hogy elgondolkodjunk arról, hogy a hívőnek milyen legyen a viszonya a hazájához és néphez, amelybe született. Tartozik-e felelősséggel a hívő a nemzethez? Biblikus-e a hazafiság?
Először is meg kell értenünk azt, hogy a nemzetek nem véletlenül, hanem Isten akaratából léteznek. Ő szabta meg azok lakóhelyét, országaik határait, nyelvüket, erényeiket, adottságaikat, nemzeti sajátságaikat. Nem csak az egyéneknek adott életprogramot, hanem a nemzeteknek is.
(Zsolt 67:5) Örvendnek és vigadnak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és a nemzeteket e földön te igazgatod. Szela.
(Apcs 17:26) És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait;
Az emberek, amikor megszületnek, valamely népnek, nemzetnek is részei lesznek egyben.
Amikor megtértünk, és ezzel mennyei állampolgárok lettünk, Isten nem vett ki bennünket a világból, és nem vett ki abból népből, nemzetből sem, amelybe születtünk. Tehát kettős állampolgárok vagyunk. Mennyei állampolgárságot kaptunk, de megmaradt a földi is. A bűnnek már nem kell szolgálnunk a földön, de maradtak azért kötelezettségeink. Például a hazánkkal szemben.
A keresztyének adott parancsok közül jó néhány túlmutat a gyülekezet tagjainak vagy általában a hívőknek a körén:
(Róm 12:15) Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.
(Róm 12:17) Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt.
Az örömben és bánatban való osztozást, a bosszúállás elkerülését, és úgy egyáltalán a tisztességre törekvést minden ember felé gyakorolnunk kell! Ha a nemzet sír, nyög egy idegen uralom alatt, ha külső támadás éri, akkor a tisztesség úgy kívánja, hogy ne vonjuk ki magunkat a honvédelemből, ha arra kerül a sor. Ha közömbösek maradunk, ezzel biztosan megbotránkoztatnánk a honfitársainkat. Ez nem hozna dicsőséget Krisztus nevének.
Márpedig parancsunk van rá, hogy
(1Kor 10:31) Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek.
A hazaszeretet tehát nem csak lehetőség, hanem kötelesség, melyre Isten szólít fel bennünket. Az nem szabadon választható!
Jobban megérthetjük a hazafiságot, ha az ellentéte irányából közelítjük meg. A hazaszeretet és hazafiság ellentéte a kozmopolitizmus, a világpolgárság. Ma nagyon divatos fogalom és gyakorlat ez, pedig valójában teljesen életszerűtlen. Sehová nem tartozást, gyökértelenséget jelent. Az ilyen ember csak kihasználja a környezetét a maga számára, de felelősséget nem vállal a környezetéért. Csak az egyéni, legtöbbször anyagi érdekei számítanak neki. Ez pedig káros magának az egyénnek is, és szétrombolja az emberi közösségeket. Ez a világnézet is a liberális eszmeiség gyermeke.
Vannak sajnos olyan keresztyén, szekta jellegű csoportosulások is, akik ezt a kozmopolitizmust képviselik. Elvetnek mindent, ami a haza, nemzet fogalomkörébe tartozik. Azt vallják, hogy a keresztyénnek nincs hazája a mennyek országán kívül. De vajon Jézus nem azt mondta, hogy „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. (Ján 17:15)
A márciusi forradalom, majd az azt követő szabadságharc kapcsán is első sorban a hazaszeretetről emlékezünk meg. Arról, hogy hazafiak tenni szándékoztak valamit a hazájuk függetlensége, idegen elnyomás alóli felszabadítása, és igazságosabb politikai berendezkedése érdekében.
Lényegében már meg is válaszoltuk a kérdést, hogy van-e felelőssége a keresztyénnek a hazájával, a honfitársaival kapcsolatban.
Ismerjük, amikor Pál azt mondta, hogy
(Fil 3:20) Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;
De ezt nem a hazaszeretettel szemben mondta, hanem azokkal szemben, akiknek a hasuk az istenük, akik csak a saját vágyaik kielégítésével foglalkoznak. Ez a meghatározás pedig a kozmopolita emberekre érvényes inkább, nem a hazafiakra.
Pál apostol, noha szolgált és hirdette az evangéliumot mindenféle népnek, mégsem volt kozmopolita. Megfigyelhetjük, hogy megkülönbözetett rokonszenvvel viseltetett a nemzete, az izraeliták iránt:
Róm 9:2-4
(2) Hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma;
(3) Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, [elszakasztva] a Krisztustól az én atyámfiaiért, akik rokonaim test szerint;
(4) Akik izraeliták, …
Pál itt megmutatta hazafias érzelmeit, szívének fájdalmát atyjafiaiért, akik nem csupán a szűkebb rokonságát jelentették.
Meggyőződésem, hogy a hazaszeretet Isten ültette el ez emberben. Ha pedig ez így van, érdemes megvizsgálni a kérdést bibliai szempontból is.
A hazaszeretet
Meddig mehet el egy hívő a hazaszeretetben? Vajon egy keresztyénnek részt szabad-e vennie egy honvédő háborúban? Mit tanít erről a Biblia?
(Ján 15:13) Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
Jézus itt arra célzott, hogy Ő az életét fogja adni azért, hogy mi élhessünk. De ezzel példát is ad az önfeláldozásra.
Amennyiben a hazaszeretetnek van létjogosultsága egy hívő életében, akkor erre a szeretetre is ugyanazok az elvek érvényesek, mint bármely más szeretetre, amellyel egyénekhez viszonyulunk. Jól tudjuk, hogy a keresztyén szeretet nem pusztán érzelem. Az igazi szeretet cselekszik is. Nem a maga hasznát nézi, hanem a másét. Ebben az esetben a hazáét. A hazaszeretet önfeláldozás a nemzet, a haza érdekében.
Foghat-e azonban egy hívő fegyvert? Összeegyeztethető-e ez a keresztyén tanítással, ami a békét hirdeti?
Először is azt láthatjuk, hogy az ÚSZ nem ítéli el magát a katonáskodást.
Amikor a katonák odamentek Bemerítő Jánoshoz, akkor Ő így válaszolt nekik:
(Luk 3:14) Megkérdezték őt a katonák is: És mi mit tegyünk? Nekik azt mondta: Senkit se bántsatok, se meg ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.
De nem mondta azt nekik, hogy lépjenek ki a seregből, mert katonáskodni bűn.
Később Jézus sem ítélte el a katonákat azért, mert katonák voltak.
Máté 8 fejezetében, amikor a római százados hozzá jött beteg szolgájának ügyében, Jézus megdicsérte a hitét, és egy szóval sem intette, hogy hagyjon fel a katonáskodással.
Egy keresztyén is lehet tehát fegyveres testület tagja. Rendőr vagy katona.
Tudjuk jól, hogy az ÚSZ keletkezésekor Izráel idegen elnyomás alatt állt. Sem Jézus, sem az apostolok nem buzdítottak az idegen elnyomás elleni lázadásra. Sőt Pál kifejezetten arról tanított, hogy engedelmeskednünk kell a felsőbb hatalmasságoknak. Tette ezt akkor, amikor egy nagyon gonosz uralkodó volt a felsőbb hatalmasság: Néró császár.
Mi a helyes hozzáállás akkor a mi részünkről? Lehetünk-e mi hazafias keresztyének? Foghatunk-e fegyvert a haza védelme, felszabadítása érdekében.
Mi a biblikus hozzáállás a hazafiassághoz? Nézzünk meg néhány pontot erről.
Ha megnézzük a keresztyénség történelmét, akkor azt látjuk, hogy akadtak a keresztyének között pacifisták is, akik elutasítottak mindenféle háborúskodást, fegyverviselést. Napjainkban például ilyenek a Jehova tanúi, habár ők nem nevezhetők valóban keresztyéneknek.
A baptisták történelmében láthatjuk, hogy részt vettek baptisták pl. az amerikai függetlenségi háborúban. Ez még elő is segítette a baptista nézetek terjedését.
Mi nem ebből a világból valók vagyunk, de ebben a világban élünk. Részei vagyunk közösségeknek, és az egyik ilyen közösség a magyarság. Isten ide helyezett bennünket, és felelősségünk van a népünk iránt is.
A honvédelem kérdése előtt az egyéni védekezés kérdését célszerű előbb megvizsgálni.
Megvédheti-e egy keresztyén a szeretteit, ha támadás éri őket? Igen, megvédheti! Ami meg van tiltva, az a bosszúállás. Utólag már nem szabad megbosszulnunk a minket vagy szeretteinket ért sérelmeket, ezt Istenre kell bíznunk. De védekeznünk szabad.
Nézzünk meg akkor néhány pontot arról, hogyan gyakorolhatjuk helyesen a hazaszeretet.
(Zsolt 127:1) Grádicsok éneke Salamontól. Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző.
Ebből a versből az világosan látszik, hogyha az Úr nem őrzi a hazánkat, akkor lehet valaki bármekkora hazafi, mégis hiábavaló lesz az erőfeszítése.
A kérdésünknek tehát elsősorban úgy kell hangoznia, hogy mit tehetnénk azért, hogy az Úr őrizze az országunkat, a hazánkat?
Hazaszeretetünk akkor tekinthető helyesnek, ha azt Istennek tetsző módon gyakoroljuk, és nem irányul mások ellen.
Három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy hazaszeretetünk Istennek tetsző legyen.
Valójában nem csak a hazaszeretetre, hanem az életünk minden területére érvényes, hogy ennek a három dolognak jelen kell lennie benne.
1. A helyes prioritás
A fontossági sorrendünkben Istennek kell az első helyen állnia. Semmi, még a haza szeretete sem előzheti meg Isten szeretetét az életünkben! Bármi, amit jobban szeretünk Istennél, az bálvány.
Ez tehát azt jelenti, hogy a haza szeretete nem előzheti meg Isten szeretetét!
De a család sem.
A gyermekeink sem.
Az egészség sem. Sokan mondják, hogy a legfontosabb az, hogy egészség legyen. De ez nem igaz. A legfontosabb Isten!
Keresztyénként csak akkor állhatunk be a „A haza minden előtt” jelmondat zászlaja alá, ha tisztázzuk, hogy ez a hazánknak az egyéni érdekeink elé helyezését jelent, de nem a haza Isten elé helyezését!
Tehát csak akkor, ha így értjük: „A haza minden egyéni érdek előtt!”
Például hívőként ha hazafiként lépünk fel, akkor első feladataink egyike kell legyen ennek kinyilvánítása. Az evangélium hirdetéséhez egy jó lehetőség, hogyha alkalmunk adódik rá, hogy erre felhívjuk a figyelmet.
Ha ugyanis a nemzet sorsát Isten mellőzésével, vagy az Ő akarata ellenében akarjuk előmozdítani, akkor biztosan kudarcot fogunk vallani. Ugyanúgy, ahogyan a zsidók is kudarcot vallottak.
Ha szeretnénk hazánk sorsát jobbra fordítani, Jézus egyértelművé tette, hogy mit kell ezért mindenekelőtt tennünk:
(Máté 6:33) Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
Voltak a magyar történelemben olyan hősök, akik helyesen tudták alkalmazni ezt a prioritást.
Nagyon szeretem felidézni Zrínyi Miklós, a szigetvári hős levelét, melyet még hetekkel az ostrom előtt írt. Ez a részlet jó példája, hogy miként lehet helyes prioritással hozzáállni a hazaszeretethez.
Szigetvárnál hasonlóan egy idegen nép támadt Magyarországra, mint ahogy 48-ban, vagy 56-ban is idegen hatalmak ellen irányult a harc.
Olvasom, hogy mit írt Zrínyi:
„Elszántuk magunkat arra, hogy Isten nevében ott bezárkózunk, azt óhajtva, hogy első sorban a jó Istent, aztán ő császári és királyi felségét, a keresztyénséget és ezt az édes, végső nyomorúságra jutott hazát szolgáljuk, híven, rendületlenül, vidáman, vérünk ontásával, fejünk vesztével is (ha a sors akarja)”.
Láthatjuk, hogy Zrínyi első sorban Istent, és utána a hazát kívánta szolgálni. Valószínűleg nem rajta, hanem az ország többi részének Istenhez való viszonyán múlott, hogy csak időlegesen tudta megállítani a török hódítást.
Biztosan hallottatok már ti is olyat, hogy egyesek szerint a magyar nép különleges helyet foglalt el Isten tervében. Ebben lehet valami, ha meggondoljuk, hogy milyen különleges adottságokkal rendelkező országot adott nekünk. De az is biztos, hogy nem éltünk ezzel a lehetőséggel.
„Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben „
Kölcsey Ferenc itt valamit felismert a magyarság helyzetével kapcsolatban. A legnagyobb bűne a magyarságnak a nem megfelelő prioritás volt. Jézus Krisztus helyett Szűz Máriát kezdte a magyarság imádni.
Ha jó hazafiak akarunk lenni, Jézus Krisztust kell az első helyre tenni az életünkben. Hiszem, hogyha minél többen válnának hazánkban Jézus Krisztus valódi követőivé, tehát minél több bűneit megvallott, újjászületett, igazi keresztyén honfitársunk lenne – akik nem pusztán vallásosak többé kevésbé -, annál inkább tapasztalnánk Isten áldását is az országunkon.
Persze elsőként is magunkon kell kezdenünk az engedelmességet és a teljes odaszánást!
2. A megfelelő alap.
A következő pont szorosan kapcsolódik az elsőhöz. Az életünkben mindennek, így a hazaszeretetünknek is a megfelelő alapra kell épülnie.
Mi ez az alap?
A nemzeti hagyományok? Valamely intézményes Egyház? A Szent Korona, ahogyan némelyek gondolják?
(1 Kor. 3:11) Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.
Ha valaki hazafi akar lenni, először vizsgálja meg magát, hogy élete a Jézus Krisztusba vetett hiten nyugszik-e!
(Péld 21:30) Nincs bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen.
Lehet, hogy valaki a beszédjében első helyre teszi Istent, de
(Máté 7:21) Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Mi a mennyei Atya akarata? Mindannyian tudjuk:
(ApCsel 17:30) E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek
Nem segíthet a hazáján az, aki még maga is segítségre szorul.
Parafrázis (Kenedy elnő szállóigévé lett mondata alapján):
Ne kérdezd, hogy hogyan mentheted meg a hazádat, amíg nem kérted meg Jézust, mentsen meg téged!
Nagyon fontos tehát, hogy a hazaszeretetünkben a megfelelő prioritást alkalmazzuk, és a megfelelő alapra építsünk, mely a Jézus Krisztusban való hit.
3. a megfelelő mód
A megfelelő mód azt jelenti, hogy úgy kell gyakorolnunk a hazaszeretetünket, hogy az biblikus legyen. Magyarul: vannak cselekedetek, amelyeket megtehetünk, és vannak, amelyeket nem.
A megfelelő hazaszeretet nem nacionalizmus. Nem irányul más nemzetek ellen, nem tarja különbnek a saját népét másokénál! Pál apostol azt írja a Filippi levélben (2:3), hogy a másikat magunknál különbnek tartsuk. Ez igaz más népek esetében is.
A felsőbb hatalmasságokhoz való viszony
Van különbség az idegen elnyomás elleni küzdelem, és a törvényes hatalom elleni lázadás között! Ma nem fenyeget minket külső fegyveres ellenség, sem idegen megszállás. Sokkal nagyobb ezért a felelősségünk, és nagyobb figyelmet kell fordítanunk arra, hogyan viszonyulunk a kormányzathoz.
Keresztyénhez illő viselkedés-e vajon szidalmazni a kormányt és annak intézkedéseit?
Alapvetően az a baj, hogy az emberek a kormánytól várják minden probléma megoldását. (Még az időjárásért is a kormány a hibás). Néha ez a mentalitás a keresztyénekre is ráragadhat.
Lehet, hogy azért kritizálja sok keresztyén is a kormány intézkedéseit, mert nem bízik az Úrban eléggé?
Zsoltárok 37:3-5 Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti.
39 Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségök a háborúság idején.
Akik az Úrban bíznak, azok tudják, hogy Isten be fogja tölteni a szükségeiket. Ha nem a kormányzati intézkedések által, akkor máshogyan. Nem aggodalmaskodnak, és főleg nem háborognak a kormányzati intézkedések miatt. Még akkor sem, ha az őket esetleg hátrányosan érinti.
Pál szerint a kormány feladata az, hogy nyugalomban élhessünk, és istenfélők lehessünk. Ehhez kell a feltételeket biztosítania.
Róm 13:1-8
(1) Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.
(2) Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmaguknak ítéletet szereznek.
(3) Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-e pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dicséreted lesz attól.
(4) Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.
(5) Annak okáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is.
(6) Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak.
(7) Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.
(8) Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.
Ne felejtsük el, hogy amikor Pál ezt írta, Néró volt a római császár! Nem hiszem, hogy a mostani vagy a korábbi kormányok közül bármelyik is rosszabb lett volna, mint amilyen Néró volt.
A kormány szerepe tehát Pál szerint a közbiztonság fenntartása. Isteni felhatalmazás alapján üldözi és bünteti meg a gonoszul cselekvőket. Adót is azért fizetünk, hogy ezt a feladatát elláthassa a kormány.
Mátyás királyt gyakran emlegetjük úgy, az Igazságos. Vajon az ő idején nem voltak szegények, és mindenki egyenlő jogokkal és lehetőségekkel rendelkezett? Aligha erről volt szó. Inkább azért méltatja annyira Mátyás Királyt az emlékezet, mert az előző és utána következő időszakokhoz képest biztonságot és kiszámíthatóságot teremtett. Szegények és gazdagok mindig lesznek ebben a világban. A kormány célja az kell legyen, hogy nyugalmat teremtsen a nép minden tagja számára, nem pedig az, hogy mindenkinek teljes jólétet biztosítson. Ez az egyén saját felelőssége.
A tengerben Isten felelőssége a víz és táplálékszerzési feltételek biztosítása, de a halaknak maguknak kell táplálékot megszerezniük maguknak. Nem Isten adja azt a szájukba.
A kormányzás intézményét azért hozta létre Isten, hogy a kormány (az uralkodó) fenntartsa a rendet, nem azért, hogy ő etesse a népet. A kormányzás elsődleges feladata a rend és biztonság megteremtése, nem a gazdaság működtetése. Számon kérni is csak az elsőt lehet rajta. Ha tesz valamit az utóbbiért is, az már csak grátisz.
Nagy tévedésbe esünk tehát, ha a kormánytól várjuk az összes problémánk megoldását. A kormány működését nem ezen az alapon kell megítélni!
Potter bácsi mondta: Ha nem imádkozol a kormányért, akkor nincs jogod panaszkodni sem!
Találkoztam mostanában olyan véleményekkel keresztyének részéről, hogyha egy Néró típusú istentelen uralkodó van hatalmon, és üldözi a keresztyéneket, az ilyen ellen nem szabad lázadást szítani.
De ha olyan kormány van hatalmon, mely magát keresztyén identitásúnak (önazonosság, önmeghatározás) nevezi, de nem mindenben jár el biblikusan, akkor ellene a hívőknek fel kell lépnie. Sőt, inkább egy istentelen kormány létrejöttét kell támogatni, még akkor is, ha az idegen érdekek kiszolgálására törekszik.
Ennek alátámasztására a múltban a világi kormányzattal összefonódott egyház által elkövetett bűnöket hozzák fel. Illetve, hogy pl. a náci Németországban vagy a fasiszta Olaszországban is a kormány a kereszténység nevében követett el szörnyű bűntetteket.
Tehát szerintük egy keresztyén retorikát folytató kormányzat az még inkább ördögtől való, mint egy akár Néró kegyetlenségű istentelen.
Mindazok alapján azonban, amit a hazaszeretet helyes gyakorlásáról megismertünk, azt gondolom, fel lehet ismerni, amikor egy kormány a keresztyénséget alantas módon használja, és mikor nem. Ebben segítségünkre lehet az evangéliumokban több helyen is feljegyzett történet:
Márk 9:38-42
(38) János pedig felele neki, mondván: Mester, látánk valakit, aki a te neveddel ördögöket űz, aki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket.
(39) Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem.
(40) Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.
(41) Mert aki innotok ad egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát.
(42) Aki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.
Jézus tehát azt mondja, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha valamely kormányzat nincs ellenünk, nem üldöz minket, e kijelentés szerint velünk van, még ha nem is vall mindenben velünk egyező nézeteket.
Ha egy kormányzat (annak felelős tagjai) a keresztyénség nevében „inni adnak egy pohár vizet”, tehát például olyan intézkedéseket hoznak, amelyek segítenek az embereknek, a családoknak, akkor azok Jézus szerint „el nem vesztik jutalmukat”.
De van egy megkötés is: nem szabad olyat tenniük, ami megbotránkoztatja azokat, akik Jézusban hisznek.
Mit jelent az, hogy megbotránkoztat? Olyasmire akar rávenni, ami bűnre, az Úrtól való elpártolásra csábít. Az ilyen emberektől, kormányzatoktól el kell határolódni! De még ebben az esetben sem szólít fel arra Jézus, hogy mi lépjünk fel velük szemben. Mert egyedül Övé a bosszúállás, Ő fog megfizetni az ilyeneknek.
Van azonban egy másik hasonló igeszakasz, is, ahol Jézus más kontextusban ezt mondja:
(Luk 11:23) Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol.
Alkalmazható-e ez egy magát keresztyének nevező kormányzatra, amely nyilvánvalóan nem mindenben jár el biblikusan? Az akkor ellenünk van?
Először is, ha egy az egyben alkalmaznánk ezt a kijelentését Jézusnak, akkor ez ellentmondana a Mk. 9:40-ben mondottaknak, ahol azt áll, hogy „Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.”
Aki velem nincs, ellenem van <> Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.
De könnyen feloldható ez a látszólagos ellentmondás a szövegkörnyezet alapján.
Amikor azt mondja Jézus, hogy „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol”, akkor a farizeusokról beszél, és az üdvösség dolgáról van szó. Valaki vagy elfogadja Krisztust mint Urat és Megváltót; vagy vele van, vagy ellene. Nincs semlegesség.
Amikor pedig azt mondja, hogy „Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.” akkor a szolgálatról van szó. A hívők között lehetnek különbségek a gyülekezi közösség gyakorlásában, egyes tanítások értelmezésében, és mégis hisznek Jézus Krisztusban.
Ezt tehát úgy kell érteni, hogy aki nincs Krisztus ellen, és habár a mienktől némiképp eltérő nézeteket vall, attól az ő szolgálatát még el kell ismerni.
Ha egy kormányzat keresztyéni módon szolgál az emberek felé, de nem minden tagja újonnan született keresztyén, és nem mindenben jár el biblikusan, azért mégis elmondható róla, hogy szolgálat tekintetében Krisztussal van.
Tehát az iménti igeversek alapján, aki Jézus nevében segít valakin, még akkor is, ha nem hívő biblikusan (például mert katolikusként nem az egyedül hit általi üdvöségben hisz), az Jézussal van a szolgálat tekintetében. Nem lehet, hogy valaki Jézus nevében valami jót tesz, az mindjárt gonoszul is szólhatna felőle.
Nem lehet tehát automatikusan egy kalap alá venni világi hatalommal összefonódott Katolikus Egyház tetteit, vagy a magát keresztyénnek nevező náci vagy fasiszta rezsimek dolgait minden olyan kormányzatokkal, amik keresztyéninek nevezik magukat, és alapvetően az emberek érdekében teszik, amit tesznek.
Nyilvánvalóan az olyan állítás, hogy egy ország keresztyén, vagy egy kormány keresztyén, bibliai értelemben nem állja meg a helyét. Egy ország legfeljebb kulturális értelemben nevezhető keresztyénnek, amennyiben az alapvető keresztyén etikai normákat tekinti a többség alapértéknek. Még soha nem létezett biblikusan keresztyén ország, sem keresztyén államhatalom. Mindezek majd csak Jézus Krisztus ezeréves országlása idején fognak megvalósulni.
Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, ha egy kormány nincs Krisztus szolgái ellen, ha tetteiben keresztyén vonásokat mutat, akkor ezzel mellettük van. A hozzá való viszonyulásunkban ez többet nyom a latban, mint az, hogy voltak kormányok, melyek keresztyénnek nevezték magukat, és a keresztyénség nevében gaztetteket vittek véghez. Ezeknek a kormányoknak ugyanis semmi valóban keresztyéni cselekedetük nem volt, csak bitorolták a keresztyén megnevezést.
Péld 24:21-22
(21) Féld az Urat, fiam, és a királyt; a pártütők közé ne elegyedjél.
(22) Mert hirtelenséggel feltámad az ő nyomorúságuk, és e két rendbeliek büntetését ki tudja?
A hívő tehát jól teszi, ha távol tartja magát a kormányzat ellen lázongóktól!
Ma olyan időket élünk, hogy nem fegyveresen, de más módon próbálnak hazán belügyeibe, nemzeti szuverenitásunkba beavatkozni külső hatalmak. Velük szemben fellépni hazafias kötelességünk. A hazaszeretet pedig – mint láttuk – keresztyén kötelességünk. Tehetjük ezt úgy, hogy olyanok mellé állunk, akik nincsenek ellenünk. Semmi sem igazolhatja, hogy olyanokat segítsünk, akik viszont nyiltan ellenünk vannak!
Ha nekünk az első számú prioritásunk Isten, az alap pedig, amelyre építünk, Jézus Krisztus, akkor az ő parancsolatait kell követnünk!
Jézus azt mondta, (János 14:15) Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.
Helyezzük tehát Istent az őt megillető, első helyre az életünkben, építsük az életünket Jézus Krisztusra, és ha tenni akarunk a hazánkért, akkor ezt Istennek tetsző módon vigyük végbe. Ez pedig az, hogy:
Istent imádd, a hazádat, a családodat, a testvéreidet szeresd!
És ekkor számíthatunk Isten áldásaira.
Én hiszem azt, hogy a magyarságnak itt a Kárpát-medencében egy komoly szerepet szánt az Isten. Talán azt, hogy elhagyva a mindenféle bálványok imádását, forduljunk végre minél többen Jézushoz, hogy tőlünk kiindulva terjedjen el az Evangélium üzenete a honfitársaink, és a környező népek közé!
Kérjük az Urat, hogy segítsen minket ebben!